1993.VI.2. MK Döntő, Haladás – Ferencváros 1-1

Dráma két felvonásban.

Ha röviden és tömören akarnám jellemezni az 1992/93-as szezon magyar kupa döntőjét, ezzel az irodalmi megfogalmazással tudnám a legjobban érzékeltetni az összecsapást. Ha dráma, akkor önkéntelenül is először a görög drámák, majd Shakespeare, Bertold Brecht és Madách Imre jut az eszünkbe, de ha megnézzük a dráma meghatározását, és ha szurkolóként részesei lehettünk a kupadöntőnek, akkor Beckett abszurd drámái is finom kis babazsúrnak hatnak csupán.

Ebben a szezonban nem csak az előcsatározások, de maga a döntő is oda-visszavágós rendszerben dőlt el. Döntőbeli ellenfelünket ismerve, legtöbbünk már a mérkőzések előtt odaadta volna a serleget Lipcsei Petiéknek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy lebecsültük volna a Haladás csapatát, de 1993-ban a szombathelyi alakulat még NB2-ben szerepelt, igaz vezette a tabellát. Amikor május közepén Lipcsei góljával nyertünk az MTK ellen (az első mérkőzés 1:1, és közben bajnokin is játszottunk a kék-fehérek ellen, 3:4), már dörzsöltük a tenyerünket és arról álmodoztunk, hogy a bajnoki cí­m mellé a kupát is begyűjtik Nyilasi Tibor legényei.

„Jó étvágyunknak” azokban az években volt is alapja, hiszen a nyolcvanas évek vergődései után, Nyilasi Tibor szí­nrelépésével egy csapásra megváltozott minden. Az emlékezetes 1991-92-es bajnoki cí­m után elvártuk a cí­mvédést, és természetesen a magyar kupa győzelmet is. Telhetetlenek voltunk? Nem hiszem, inkább csak szurkolók voltunk, akik még 1993 tavaszán is a diósgyőri diadalmas győzelemről és az utána tartott fiestáról álmodtunk. Akik részesei lehettek, azok tudják, felejthetetlen időszaka volt az életünknek és alapjaiban határozta meg a Fradizmusunkat.

Visszatérve a kupadöntőre, 1993. június 2.-án egy igazi népünnepélyre készült Szombathely. Glázer Róbert csapatának nem volt vesztenivalója, hiszen nekik sokkal fontosabbak voltak a bajnoki küzdelmek, hiszen újra a legfelsőbb osztályba igyekeztek a vasi zöld-fehérek. Nyilasi Tibornak meg az okozott gondot, hogy három fordulóval a bajnokság vége előtt hogyan tudja a fejekből eltüntetni a bajnoki hajrá izgalmait.

Így utólag, az eredmény ismeretében már könnyű a dolgunk. A csapat talán túlságosan is magabiztosan lépett a pályára, óvatosan is kezdtünk, mintha az lebegett volna a szemek előtt, hogy a hazaiak lendülete úgyis hamar megtörik és egy-két gyors kontratámadás után, már lehet is hűteni a pezsgőt az öltőzőben. A fordulatot Jagodics (neve biztosan ismerősen cseng, hiszen 1996 és 1999 között 138 alkalommal játszott a Ferencvárosban) bombafejese hozta meg. Vezetett a Haladás, tombolt a 18 ezer (!) néző szombathelyi része, és Nyilasi Tibor többször is hangos szóval utasí­totta a csapatot nagyobb erőbedobásra. Mielőtt a Fradi szurkolók felocsúdtak a kapott gól okozta kábulatból, Keller egy parádés találattal egyenlí­tett.

Az egyenlí­tés „jót tett” a csapatnak, hiszen teljesen átvettük a játék irányí­tását, de a második félidőben Nagy Zsolt sorra hagyta ki a ziccereket és Márton bí­ró szaki is gondoskodott arról, hogy ne győztesen hagyjuk el a pályát (egy szóló után Albertet buktatták a büntetőterületen belül).

Tudom, ha győzünk az első mérkőzésen, akkor a bevezetőmben í­rt drámaiságnak sem lenne túl sok szerepe. De a dráma rendszerint sorsfordulatot bemutató mű, melynek cselekménye a szemben álló erők, kiélezett összeütközéséből és konfliktusából áll. Ráadásul a végjáték mindig magába hordozza a drámát, a váratlanul fordulatokat is, és a könnyek mellett, a győzelemnek is fontos szerepe van.

Azok, aki holnap elolvassák a döntő visszavágójáról készült beszámolónkat azok tapasztalnia is fogják, hogy néha a labdarúgást is a drámai kategóriák közé lehet sorolni.

– lalolib –

NEMZETI SPORT 1993.06.03.

MTI

Szerdán játszották le az 53. labdarugó Magyar Kupa döntőjének első összecsapását.

Haladás VSE – Ferencváros 1:1 (1:1)
Szombathely, 20 000 néző, vezette: Márton S.

Haladás VSE: Derdák – Neudl, Jagodics, Szekér, Németh – Kenesei, Kovács S., Farkas – Hidvégi (Kovács Zs. 86.), Morozov, Berbás (Tóth N. 70.)

Ferencváros: Horváth – Simon, Telek, Szekeres – Páling, Albert (Vanicsek 79.), Fodor, Lipcsei, Keller – Gregor, Wukovics (Nagy Zs. 70.)

Gól: Jagodics (30.) illetve Keller (40.)
Sárga lap: Szekér (34.) illetve Simon (48.), Telek (72.), Nagy Zs. (81.)
Jók: Jagodics, Szekér, Kenesei, Kovács S. illetve Fodor, Lipcsei, Szekeres

Mindkét csapat változtatott az előre meghirdetett összeállitáson. A Haladás VSE-nél Glázer Róbert vezetőedző Szűcs helyett Berbást volt kénytelen beállitani a csapatba, mert Szűcs sérülése nem jött rendbe. A Ferencvárosnál Horváth került a kapuba, Páling vállalta a játékot, és Kuznyecov helyett Szekeres volt a bal oldali védő.

Kapkodtak a csapatok az elején. A 3. percben Morozov a lesre játszó védők között kiugrott, de a kapujából kifutó Horváth mellett elguritott labdája elkerülte a jobb alsó sarkot. A fővárosi csapat is vezetett néhány támadást, de ezekben kevés volt az elgondolás. A 12. percben a felfutó Kovács S. 16 méteres lövése suhant el a felső léc felett. Az ellentámadás végén Wukovics 18 méterről, tiszta helyzetből Derdák ölébe emelt. A 18. percben: Hidvégi talált a hálóba, de már előzőleg lesen tartózkodott, ezért Márton játékvezető nem adta meg a gólt. Nem sokkal utána Albert Berbással csapott össze, a fővárosi játékost ápolni kellett. Haladás-fölénnyel teltek a következő percek, de mivel a játékosok az egyéni játékot középen erőltették, a jól tömörülő ferencvárosi védők mindig jó ütemben közbe tudtak lépni. A 27. percben Lipcsei megunta társai tehetetlenségét, egyedül indult el saját térfeléről. Végigvezette a pályán a labdát, de a 22 méteres lapos lövés elsuhant a jobb alsó sarok mellett. Félóra telt el, amikor felzughatott a szombathelyi közönség: a 30. percben Farkas jobb oldalról beivelt szögletrugása után Jagodics nagyszerű ütemben ugrott fel, és nyolc méterről a jobb alsó sarokba fejelt (1:0). Ujrakezdés után majdnem sikerült egyenlitenie a fővárosi csapatnak, de a középen kiugró Gregor elől Derdáknak – ha üggyel-bajjal is, de – sikerült tisztázni. A 37. percben ismét óriási lehetőség maradt kihasználatlanul a Ferencváros részéről. Wukovics a jobb oldalon cselezgetett, majd éles szögből kapura nyeste a labdát, de a jobb kapufáról visszapattant, és Szekérnek sikerült a mezőnybe vágnia azt. A 40. percben egyenlitett a vendégcsapat. Keller több csellel betört a 16-oson belülre, és 12 méterről a kimozduló Derdák mellett a kapu jobb oldalába lőtt (1:1).

Szünet után esett a játék irama. A Ferencváros vette át a játék irányitását, több gólszerzési lehetőséget is kidolgozott, de ezeket a csatárok elhibázták. Az 56. percben remek helyzetet teremtettek a Haladás kapuja előtt a fővárosi csatárok, de végül Gregor közvetlenül a gólvonal előtt, a jobb kapufa tövénél nem találta el a labdát. Nem sokkal utána Simon jobb oldalról beivelt labdáját Wukovics senkitől sem zavarva nyolc méterről fejelte kapu fölé. Mindkét csapat beletörődött a mérkőzés eredményébe, mert visszafogottabban, és ötletszegényebben játszottak. A 74. percben az ujonnan beállt Tóth N. nagyszerű ütemben futott el a bal oldalon, de a 14 méterről leadott éles lövést Horváth biztos kézzel háritotta. A mérkőzés hajrájában ismét a Ferencváros percei következtek, de ekkor már semmi sem sikerült nekik.

Az első játékrészben igazi kupamérkőzést vivott a két csapat. Gyors, lüktető volt a játék. Mindkét csapat teljes erőbedobással harcolt, ennek tudható be az, hogy elég nagy hibaszázalékkal játszott. Szünet után a Haladás elkészült erejével, nem tudta megismételni első félidőben nyujtott lendületes játékát. Ez kedvezett a Ferencvárosnak. A csatárokon mulott, hogy nem sikerült végül is a győzelmet kiharcolnia a Ferencvárosnak.

*

Május és június javarészt a labdarugó bajnokságok hajrájának és a kupadöntőknek időszaka szerte Európában. A közelmúltban például az angol F. A. Kupa fináléját követhették nyomon a labdarugás szerelmesei a képernyőn is, de a magyar szurkoló számára valószinűleg sokkal érdekesebb és kedvesebb volt a Magyar Kupa döntő szerdán lejátszott első mérkőzése. Szerencsére a televizió jóvoltából – nem úgy, mint egy éve, amikor szintén egy nagyszerű kupadöntőről maradt le közvetités hiányában az ország nagy része – minden érdeklődő megtekinthette az összecsapást.

A 18 ezer nézőt befogadó szombathelyi stadion zsúfolásig megtelt és további „potyázók” helyezkedtek el a környező házak és fák tetején. Bár a találkozó 1:1-es döntetlennel végződött, a Haladás hí­vei és vezetői nincsenek elkeseredve:

– Azt hiszem, jó szórakozást jelentett mindenkinek a mérkőzés. A csapat mindent megtett a győzelemért, de a Ferencvároson érződött az NB I-es rutin. Ennek ellenére még semmi sincs veszve, az Üllői úton is képesek vagyunk ilyen jó játékra – mondta Sarlós László, a Haladás technikai vezetője.

A másodosztályú – bár az ősztől már minden valószinűség szerint újból NB I-es – szombathelyi gárda számára valóban nagy bravúrnak számit a döntőbe jutás is és nincs szégyellni valójuk, ha netán be kell érniük a második hellyel.

– Hazai pályán megnyerjük a kupát – jelentette ki Nyilasi Tibor, a ferencvárosi vezetőedző, és a KEK-rajtjog kiví­vásához valóban az FTC áll közelebb, hiszen az idegenben rúgott gól nagy előny. A kupagyőzelem pedig vigasz lehet(ne) az elmúlt bajnoki fordulókban nyújtott gyengébb teljesitményért.

A június 23-i Üllői úti visszavágó – valószinűleg szintén telt ház előtt – remélhetőleg újra jó játékot hoz.