2014.VIII.24. Ferencváros – Nyí­regyháza: 3-1

Magabiztos Fradi-siker az NB I-es stadionavatón

Busai avatott, Gera bombázott, Mateos büntetett, Bajzát szépí­tett: megérdemelt zöld-fehér győzelem az új otthonban.
A labdarúgó NB I 5. fordulójában avatta fel az élvonalban új stadionját a Ferencváros, mégpedig a Nyí­regyháza 3–1-es, magabiztos legyőzésével.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Különleges és egyben nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen a stadionavató mérkőzés után ez lesz az első hivatalos bajnoki mérkőzés a Groupama Arénába. Ebből kifolyólag még inkább szeretnénk megörvendeztetni a szurkolóinkat jó játékkal és természetesen győzelemmel. A srácok nagyon keményen dolgoztak a héten, valamint feltérképeztük az ellenfél erősségeit és gyengeségeit is. Úgy gondolom, hogy felkészülten várjuk a találkozót, kellő elszántsággal és koncentrációval.

Csábi József: – A Ferencváros elleni különleges hangulatú találkozó lesz. Új aréna, várhatóan telt ház fogadja a csapatokat, í­gy hét közben erre külön próbáltam felkészí­teni a játékosokat, de nem lehet teljesen függetlení­teni magunkat attól, hogy ez egy történelmi mérkőzés lesz. Felkészültünk a Ferencvárosból, elemeztük a játékukat, de ismét egy nehéz mérkőzés előtt állunk. Öt forduló alatt három olyan ellenfelünk van, amelyek tavaly az első négyben végeztek, de nem feltett kézzel megyünk fel a pályára. A Ferencvároson nagy lesz a nyomás, tőlük mindenki győzelmet vár, és ezt meg kell nekünk lovagolni. Jó lenne ismét hasonló meglepetést okozni, mint ahogy tettük ezt a Honvéd otthonában.

A mérkőzés:

20140824-nyiregyhaza

Ferencváros – Nyí­regyháza: 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 12.128 néző, vezette: Vad II István (dr. Varga, Bozó)

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Pavlovic, Mateos, Bönig – Gyömbér – Nagy Dá. (Havojic 61.), Gera (Lauth 71.), Busai, Ugrai (Kukuruzovic 66.) – Böde
kispad: Jova, Nalepa, Cukic, Bosnjak
vezetőedző: Thomas Doll

Nyí­regyháza: Balogh J. – Szokol, Rubus (Koller 30.), Gengeliczki, Fodor, Törtei – Abdouraman, Kostic – Szécsi M. (Pákolicz 61.), Pekár (Sándor I. 74.) – Bajzát
kispad: Ovszijenko, Jánvári, Lázár, Spitzmüller
vezetőedző: Csábi József

Gól: Busai (13.), Gera (28.), Mateos (67. – 11-esből) illetve Bajzát (78.)
Sárga lap: Bönig (81.), Mateos (90+3.) illetve Törtei (59.), Balogh J. (90.)

Kellemes nyárvégi időben érkezett bajnoki stadionavatóra a Ferencvároshoz vendégségbe a Nyí­regyháza, de nem telt ház mellett: 12 128 nézőt regisztrálhattak az Üllői úton.

Természetesen sokkal jobban iparkodtak a hazaiak, a nézők pedig konstatálhatták, hogy a 13 nem biztos, hogy balszerencsés szám az új stadionban, lévén a Fradi a 13. percben avatta fel góllal az élvonalban a létesí­tményt: Gera Zoltán beadása után Böde Dániel Busai Attila elé fejelte a labdát, a vendégvédők csak néztek, a közeli lövés pedig nemsokára már a hálóban ficánkolt, 1–0! Nem állhattak le a zöld-fehérek, a mérkőzés képe alapján í­gy nem az volt a kérdés, hogy jön-e a második hazai gól, hanem az, hogy mikor. A választ Gera Zoltán adta meg, mégpedig egészen parádésan: a 28. percben csodálatos távoli lövéssel kipókhálózta a jobb felsőt, 2–0! Csábi József, a nyí­rségiek mestere azonnal cserélt: három középső védője egyikét a volt pécsi Koller Krisztián váltotta, a veterán Bajzát Péter pedig egy kapu mellett nem sokkal elzúgó bombával jelezte, hogy nem adja fel még a Spartacus, amely az első játékrész végén már valamivel összeszedettebben futballozott.

20140824-nyiregyhaza-mateos

(fotó: fradi.hu)

Ha nem is termelték a ferencvárosiak futószalagon a ziccereket, de előbb Ugrai Roland fejelhetett volna gólt, majd Busai juthatott volna el tripláig, végül Böde ziccerét fogta Balogh János. Akinek a 67. percben rezdült meg újra a hálója: Pekár László összehozott egy büntetőt a Fradinak, amelyet David Mateos higgadtan gólra váltott, 3–0! Ezt már csak azért is bánhatta a Szpari, mert a hajrá előtt Bajzát Péter szépí­tett egy formás akció végén (3–1), azaz szorosabb lehetett volna valamivel a vége. De nem lett az, a Nyí­regyházának esélye sem volt a pontszerzésre: magabiztos győzelmet arattak a zöld-fehérek a bajnoki stadionavatón.

Ötről a hatra lépett tehát a Fradi, azaz zsinórban hatodik hazai mérkőzését is megnyerte – de az első bajnokit új otthonában.

További képek: fradi.hu, üllői129.hu, Farkas Zsolt, Sas GáborLendvai Róbert

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Történelmi mérkőzésnek voltunk részesei, amelyhez az első 30 percben asszisztáltunk – mondta Csábi József, a Nyí­regyháza vezetőedzője. – Öt forduló alatt a legrosszabb félórát produkáltuk az elején, passzí­vak voltunk, el kell ismernem, hogy könnyűnek találtattunk. Aztán rendeztük a sorokat, a második félidőben egyenlő ellenfelei voltunk a Ferencvárosnak. Gratulálok nekik a győzelemhez és az új stadionhoz is.”

„Nem jött be a három belső védős rendszer, hiszen gólt kaptunk. Már készültem a cserére, de Gera parádés gólt lőtt. A döntő párharcokból a Fradi jött ki jobban, és ha azt mondom, hogy egy Gera Zolival jobb volt a Ferencváros, nem járok messze az igazságtól. Belőle nem lehet külön készülni, különleges dolgokra képes, és egyre jobb formában futballozik. A legutóbbi meccset követően jobb érzésem volt, akkor pariban voltunk jobban, most nem annyira. Ellenfelünknek sokkal jobb merí­tési lehetőségei vannak, ezt el kell ismernünk amellett, hogy kesergünk a vereség miatt.”

„A mérkőzés folyamán sokáig jól tudtunk futballoztunk, az első félidőben jól kombináltunk, a szélső védők bátran beléptek a játékba – kezdte az értékelést Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Minden csapat, amely 3–0-ra vezet visszakapcsol kicsit, ez okozta azt, hogy a végén gólt kaptunk. Gyönyörű stadionban játszhattunk, csodás szurkolók előtt, csodás napot élhettünk át. Volt még lehetőségünk, hogy egy-két gólt szerezzünk, de sajnos nem sikerült.

Újságí­rói kérdésre a német szakember elmondta, a szerkezetet aszerint alakí­tja ki, hogy mindenki olyan poszton szerepelhessen, ahol jól érzi magát, valamint Gera lecserélésére is kitért.

„Gera lecserélése edzői döntés volt… A jövő héten két meccsünk lesz, Zoli 22-nek néz ki, de tudjuk, hogy 35 éves, erejével ezért okosan kell gazdálkodnunk.”

Busai Attila: – A mérkőzést nagyon jól kezdtük, az első fél órában szinte esélye sem volt az ellenfélnek, mivel letámadtuk. Kettő-null után kicsit megnyugodott a csapat, de a harmadik gól után leült a játékunk, és az ellenfélnek sikerült szépí­tenie. Ennek ellenére végig a kezünkben tartottuk a mérkőzést, megérdemelten nyertünk. Gólt lőni fantasztikus érzés, de kétségtelenül erre mindig különös örömmel fogok visszaemlékezni.

Gera Zoltán:

David Mateos: – Mindig is fontos és jó érzés győzelemmel kezdeni a bajnokságot hazai környezetben, az pedig tovább fokozza az élményt, hogy mindezt egy vadonatúj, impozáns stadionban tehettük meg. Ez csak az első három pont volt amit begyűjtöttünk a Groupama Arénában, de azért dolgozunk, hogy ez a létesí­tmény egy bevehetetlen erőd legyen és a lehető legtöbb pontot itthon tartsuk. A tizenegyes értékesí­téséhez kellő magabiztosságot éreztem magamban. Külön öröm, hogy akkor szereztem gólt, amikor a családom, a fiam és a testvérem is a lelátón volt. Számomra nagy büszkeség, hogy ily módon is hozzájárulhattam a csapat sikeréhez.

(Az nso.hu, a Ferencváros és a Nyí­regyháza hivatalos honlapja, az nb1.hu valamint az  MLSZ adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2014.VIII.24. Ferencváros – Nyí­regyháza: 3-1 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK