Thomas Doll: Veszí­teni lehet, csak az nem mindegy hogyan

Nem csak azért jött a Ferencvároshoz, hogy aláí­rt szerződése legyen valahol. A Hamburg és a Borussia Dortmund korábbi trénerének elkötelezett célja, hogy a zöld-fehér egyesületen kí­vül az egész magyar labdarúgást előrelendí­tse. Noha a sportág irányí­tói a többi itt dolgozó, tapasztalt külföldi edzőéhez hasonlóan az ő véleményét sem kérték ki, a Nemzeti Sportnak részletesen elemezte, milyen irányvonal mentén lenne érdemes elindulnunk. BL-álmok helyett előbb a Fradinál is a stabilitásra fekteti a hangsúlyt.

• Jól érzi ön magát a magyar futballban?

Pontosan tudom, hogy a magyar labdarúgás nem tartozik Európa élvonalába, de itt vannak lelkes, őszinte futballisták. Január óta vagyok itt, és azóta is azt tapasztalom, hogy az emberek Magyarországon szeretnék, ha a futball javulna. Szerintem ez most megfelelő időszak ahhoz, hogy az ember itt edzősködjön, jól érzem magam a Ferencvárosnál, a klub vezetősége és mindenki azért dolgozik, hogy az egyesület folyamatosan fejlődjön. Nem csak azért jöttem ide, hogy legyen munkám – szeretnék megmozdí­tani valamit a magyar labdarúgásban, és segí­teni a felemelkedésében.

• Úgy fogalmazott, lelkes, őszinte futballisták. Thomas Dollnak ennyi tényleg elég?

Szeretem azokat, akik szí­vvel játszanak, még ha technikailag nincsenek is a csúcson. Ha motiváltak, és mindent beleadnak, igenis örömteli velük dolgozni.

• Fura ezt hallani azok után, hogy korábban Vincent Kompanyt, Rafael van der Vaartot, Ivica Olicot és megannyi elképesztő tehetséget edzhetett nap mint nap.

Ezzel az égvilágon semmi probléma nincs. Az én edzői karrieremben az a jó, hogy a fiatalokkal kezdtem, és nem azonnal ugrottam fejest az élfutballba. Az ifik másodedzőjeként kezdtem, majd ugyanott lettem vezetőedző, aztán U23-asokat irányí­tottan a negyedosztályban – tehát minden szintről van tapasztalatom, nem rögtön Var der Vaarttal, Kompanyval és Nigel de Jonggal kezdtem dolgozni. A jelenlegi keretünkkel való munkámban legalább akkora motivációt találok, mint amikor klasszisokat edzettem.

• De arra lát esélyt, hogy előbb-utóbb nálunk is hozzájuk mérhető magyar tehetségekkel dolgozhat?

Ahhoz, hogy ezt pontosan megí­téljem, túl kevés rálátásom van az utánpótláscsapatokra. Láttam í­géretes játékosokat az ificsapatokban, de ehhez is időre van szükség. Nem az a baj, hogy ez vagy az nem tud futballozni, mert igenis vannak önöknél technikás fiatalok. A probléma az, hogy több hangsúlyt kellene fektetni az erőnlétre, a mozgáskoordinációra, a dinamikára, ezek hiánya miatt van gond a magyar futballal. Ha ezeket rendbe tesszük, és helyesen kapcsoljuk össze a technikával, a motivációval és a személyiségfejlesztéssel, csak akkor van esély arra, hogy az itteni labdarúgás újra régi fényében ragyogjon. Másképp nem megy.

• Ne tudja meg, hányszor hurrogta le a belterjes hazai szakma az önhöz hasonlóan érvelő „külföldi okoskodókat”.

Fogalmazzunk úgy, az egyik legnagyobb gond a magyar labdarúgásban, hogy sokan rettegnek valami újba, valami másba belekezdeni. Olyan erőnléti trénerek is vannak itt, akik azt gondolják, hogy a tizenöt évvel ezelőtt használt edzéstervük még mindig jó, pedig ez a sportág már messze meghaladta azt a kort. Nyitottnak kellene lenni az újra, az innovatí­v megoldásokra, edzői szemináriumokra van szükség, meg kell hí­vni a külföldi trénereket előadni, és szerintem a magyar szakma erre nyitott is lenne.

• Az értelmesen gondolkodó, külföldet is megjárt vagy külföldi szakemberek ezt minden nagy kudarcunk után elmondják, mégse történik semmi.

Mert az emlí­tettek sosem tanultak meg kiállni a véleményükért, az ötleteikért. A szó egy dolog, a tett pedig egy egészen másik. De Magyarországon sokan tényleg jó irányba szeretnék lendí­teni a labdarúgást, csak mindenkinek tanulni kell. A játékosoknak azt, hogy mit jelent a győzelemért igazán küzdeni, ezt viszont nekik is az edzőktől kell megtanulniuk. Csak ekkor lesz rá esély, hogy mindig motivált játékosokat küldhessünk pályára, mert manapság gyakran látom az NB I-ben, hogy néhányan úgy viselkednek a pályán, mintha moziba mentek volna, í­gy nem megy! Tetőtől talpig a mérkőzésre kell koncentrálni, százszázalékos erőbedobással kell küzdeni, miközben forr az adrenalin! Ami ettől eltérő, annak köze sincs az európai labdarúgáshoz, az már csak amatőrfutball.

• Vajon miért van az, hogy labdarúgásunk irányí­tói e tekintetben sosem kérik ki az olyan itt dolgozó, nyugati futballkultúrából érkező, tapasztalt szakemberek véleményét, mint például ön, Lothar Matthäus vagy Paulo Sousa?

Csak magamról tudok és szeretnék nyilatkozni. Edzőként én is másoktól tanultam: többek között Arséne Wengertől, meg az olasz edzőimtől, de később nálam is jártak trénerek Hamburgban. Jó lenne, ha leülhetnénk, hogy beszélgessünk, megosszuk egymással a gondolatainkat. Tudom én, nincs könnyű helyzetben az MLSZ, mert Magyarországon mindenki csak saját magával van elfoglalva, és egy régi, elavult rendszert őrizget. Németországban más a helyzet. Mondok egy példát: a bajnokság elejétől a végéig minden fontosabb időpont meg van határozva, itt viszont nehéz előre tervezni.

• Min kellene változtatni?

Volt már egy remek, közös megbeszélésünk az élvonalbeli edzőkkel és Pintér Attilával, ami tényleg nagyon hasznosnak bizonyult. Ez lenne a követendő irány, hiszen í­gy megismerkedhetünk, megoszthatjuk egymással a gondolatainkat, összhangba kerülünk, í­gy kell ezt csinálni! De azért megkérdezhetnének néhány edzőt, ők hogy látnak egy-két dolgot a magyar futballról. Dolgozott már önöknél olasz, portugál, spanyol tréner, én német vagyok, mi is szí­vesen elmondanánk, hogyan lendí­thetnénk előre közösen a magyar futballt.

• Az is baj, hogy a súlyos vereségek utáni kritikák egyetlen reakciót váltanak ki az illetékesekből: mélységes sértődöttséget.

Ha valaki nem akar tanulni, és esetleg ellátogatni tanulmányútra Németországba, Ausztriába vagy máshova, attól el kell búcsúzni. Mi a Ferencvárostól rendszeresen járunk szakmai utakra, mert nem képzeljük magunkról, hogy mindent tudunk, és mindenkinél okosabbak vagyunk. A magyar futball egy helyben topog, ezért elképzelhető az is, hogy egyesek a vezető pozí­ciókban szintén egy helyben topognak.

• És ha ők maguk a topvezetők?

Vegyük észre, hogy 2014-ben élünk, és ha egyeseknek problémáik vannak az innovatí­v módszerekkel, azoktól el kell köszönni. Mert itt nem az egyéni érdek a lényeg, hanem a magyar labdarúgás érdeke! Az, hogy újra olyan játékosaink legyenek, mint Puskás, Albert vagy Détári!

• A Rijeka elleni visszavágó után hosszasan elemezte Európától való lemaradásunkat, a magyar szövetségi kapitány szerint viszont „több magyar bajnoki sokkal látványosabb, sokkal jobb, sokkal nagyobb iramú, mint egy olasz vagy spanyol meccs…”

A magyar bajnokságban is akadnak izgalmas mérkőzések, de ez édeskevés. Ezért fontos, hogy együtt növeljük a bajnokság szí­nvonalát. A problémákkal kapcsolatban a miérteket kell kutatnunk. Láttam a finnek elleni válogatott meccset, amelyen a taktikával semmi gond nem volt, a játékosok a zónákban jól dolgoztak. A magyar labdarúgással inkább az a baj, hogy a futballisták visszazárnak ugyan, de sosem támadnak vissza agresszí­ven. Vannak, akik ezt egyszerűen nem tanulták, í­gy honnan is tudnák?

• De ezt felnőttként már nem igazán lehet megtanulni, vagyis megint csak kullogunk Európa után. Hogyan akar mondjuk ön ilyen játékosokkal öt éven belül Bajnokok Ligájába jutni a Fradival?

Azért azt látni kell, mennyire nehéz manapság bejutni a BL-be. Ez egész Európa célja, köztük a dúsgazdag kluboknak, amelyek húsz-, harminc-, hatvanmillió euróért vesznek játékosokat. Mi az ingyen igazolható játékosok között keresgélünk, nem beszélhetünk a Bajnokok Ligájáról. Először arról kell beszélnünk, miként érhetjük el, hogy a magyar bajnokság erősebb legyen, és az ott játszó futballisták jobb képzést kapjanak, nem szabad két-három lépcsőfokot kihagynunk.

• Akkor hogyan fogalmazná meg a Fradi céljait hosszabb távon?

A klub elmúlt időszakán végigtekintve a legfontosabb most a folytonosság, és e közben kell egyre magasabb szintre emelnünk a csapatot. Igen, az eredmények is lényegesek, de előbb világosan fel kell mérnünk, hol tartunk éppen, milyen játékosokat tudunk igazolni, kik lendí­tik előre a klubot, milyen területeken kell továbbfejlődnünk, vagyis mindnyájan tanulunk.

• A szurkolók viszont már csak olyanok, hogy azonnal eredményeket akarnak.

Tudom, de ez mindenhol í­gy van, ez teljesen természetes. A szurkoló azért megy a stadionba, hogy jó teljesí­tményt, szép akciókat lásson, ezért fizet. Akkor viszont talán egy vereség után is megbocsát, ha azt látja, a játékosok felszántották a pályát. Ezért fontos, hogy zöld-fehér mezünkön minden mérkőzés után látni lehessen, igen, én ott voltam a pályán, és csúsztam-másztam a győzelemért. Én akkor vagyok dühös, amikor a játékosokon azt látom, hogy nem voltak ott száz százalékig fejben, nem koncentráltak tökéletesen, és ezért kaptunk ki. Mert veszí­teni lehet, csak az nem mindegy, hogyan.

(Zsoldos Barna, Nemzeti Sport)