Dr. Lakat Károlyról, a magyar labdarúgás és az FTC kiemelkedő egyéniségéről a Fradi futball-múzeumban termet neveztek el. Láthatók ott a teremben a hajdani trófeák. Lakat sikereit hirdető érmek, kupák, emléktárgyak, A klub úgy is tisztelegni kíván emlékének, hogy a nevezetes teremben esetenként 13 perces interjúkat rögzít a meghívott vendégekkel. Hogy miért éppen 13 percesek ezek a beszélgetések? Nos, Lakat Károly 13 alkalommal viselte a címeres mezt… A plusz 1 perc pedig az emlékezés a Fradi örökös tagjára… Most egy kicsit fájóbb az emlékezés, mint évközben – ugyanis az újság pontosan halálának második évfordulóján jelenik meg… Dr. Lakat Károly a labdarúgószakosztály születésnapján – hunyt el…
– Laci! A Fradi ifi évek emlékei közül melyik az, amelyik a legjobban megdobogtatja a szíved?
– Az ifiben Csanádi Feri bácsi volt az edzőnk és az olaszországi Caligaris tornán jó játékkal sorra győztünk. Nagy rangja volt ennek a trófeának. Ez szép emlék, mint ahogy a sok ifjúsági válogatott mérkőzés is. Sajnos az 1965-ös UEFA tornán nem tudtam résztvenni – az indulás előtt egy héttel, az utolsó edzőmérkőzésen eltört a lábam…
– Bemutatkozásod a felnőttek között?
– Az 1966-os alapozáskor már az Autóbusz pályán én is játszottam a legjobbak között. 17 éves voltam… Az igazi, nagy premier a Népstadionban, a DVTK ellen volt.
– Albert is a DVTK ellen és szintén a Népstadionban mutatkozott be újoncként. Apropó, Albert mozgását utánoztad vagy ösztönös volt?
– Ami a diósgyőriek elleni bemutatkozásunkat illeti az tény, de csak ennyiben hasonlít egymáshoz pályafutásunk. A mozgásom, hogy hasonlított Flóriéhoz az teljesen véletlen – őt nem lehetett utánozni. Sajnos a góllövésben sem.
– No, azért 1967 és 1976 között 150 hivatalos gólt szereztél – ez azért szép teljesítmény! Liverpooli gólodra gondolom mindig megkülönböztetett módon emlékezel…
– Sok volt a sérült a csapatban, így várható volt, hogy bekerülök a Liverpoolba utazó gárdába. Varga Zoli napokon át buzdított, bátorított – felkészített a kupameccsre. Nagyon sokat köszönhetek neki és jó szívvel gondolok rá ma is.
– És az idősebb Fradisták közül ki férkőzött szíved csücskébe?
– Monostori Karcsi bácsit nagyon szerettem. Bűbájos, aranyos intéző, remek ember volt. Halálhíre nagyon megrázott. Különösen az, hogy az Üllői úti klubház előtt, a pályán halt meg.
– Visszatérve a hetvenes évek kupamérkőzéseire, elég szépen hintetted a gólokat…
– Kár, hogy soha nem sikerült kupát nyernünk, pedig sok jó mérkőzést produkáltunk. A Braunschweig ellen az egész csapat brillírozott, de a Fenerbahcse elleni mesterhármasomra is sikerként gondolok.
– Legemlékezetesebb bajnoki gólod?
– Gondolom arra nagyapa koromban is büszke lehetek, hogy az új Üllői úti stadionban én szereztem az első Fradi gólt! Nagyon készültünk az örökrangadóra és jóval nyugodtabbak voltunk mint a Vasas elleni pályaavatón. Örültem, hogy sikerült a gólszerzés és ha hiszed, ha nem, eszembe jutott, hogy én szereztem az elsőt…
– Aztán lassan eljött az utolsó Üllői úti gólod ideje is. Miért mentél el a Fradiból? Te, aki az Üllői útra születtél!
– A sok mellőzés után idegileg kikészültem, levelet írtam az elnökségnek, hogy engedjenek el ha nincs szükség rám. A válasz: nekem csak itt szabad játszanom, én ide tartozom, a Fradi gyereke vagyok – szóval mindenképpen maradjak. Ha egy fél év múlva is így gondolom, akkor viszont elengednek oda, ahová én szeretnék távozni.
– Fél év múlva?
– 1976 nyarán a szabadság utolsó napján táviratot kaptam, hogy az FTC klubházában várnak – írjak alá a Csepelhez. Akkor volt a Fradi és a Csepel között egy szocialista szerződés, egymás segítésére. Engem a csepeliek kérnek, a ferencvárosi vezetők pedig adtak… Nem írtam alá az igazolást, bementem az MLSZ-be Kutas Istvánhoz és elsírtam a bánatom. Elmondtam, hogy ha a Fradiból elmegyek, akkor Győrben szeretném a pályafutásom folytatni. A válasz: vagy Csepelre igazolok, vagy sehová… így 26 évesen belekényszerültem egy ilyen klubcserébe. Ma is fájó emlékem.
– Pályafutásod nem is tartott sokáig.
– Kél év Csepelen, 1 év az Építőknél, 2 év a Dunavarsányi Petőfiben. Közben elvégeztem a Közgazdasági Egyetemet és a futballnak lassan teljesen hátat fordítottam. Tíz éve a Kenézlői Dózsa Tsz budapesti irodájának a részlegvezetője vagyok.
– A Fradi pályán ritkán látunk…
– Nem járok mérkőzésekre, játszani is csak ritkán szoktam. Legutoljára a Lakat Károly sírkövének javára szervezett öregfiúk meccsen rúgtam a labdát…
– Szeretted Karcsi bácsit?
– Hát lehetett őt nem szeretni?! Csodálatos nagy edzőnek, kiváló embernek ismertem. Fanatizálta játékosait, ha kellett barátkozott, ha úgy adódott kegyetlen humorával mindenkibe „belecsípett”. Intelligenciája minden helyzetben megmutatkozott. Örülök, hogy elmondhatom: Dr. Lakat Károly játékosa voltam!
(Fradi Újság, 1990. december)
Vélemény, hozzászólás?