1907.V.5. BTC – FTC 2:1 (edzőmérkőzés)

Vasárnapi mérkőzések. A magyar válogatott csapat bécsi szereplésének nagy érdekessége mellett is nem csekély érdeklődés nyilvánul a Budapesten tartandó matchek iránt. A millennáris pályán a velencei tornaünnep után a Ferencvárosi Torna Klub és a Budapesti Torna Klub mérik öszsze erejüket egymással. Az egyesület három, illetve két tagja résztvesz a válogatott csapat bécsi mérkőzésén, de a helyükre lépő tartalékok oly klasszist képviselnek, hogy a mérkőzés izgalma és érdekessége hiányt nem fog szenvedni. A két csapat legutolsó találkozása a F. T. K. 1:0 arányú győzelmével végződött s a F. T. K. három illetve a B. T. K. két játékosának elvonása a húsvéti mérkőzés eredménye alapján kiegyenlí­ti a két csapat erőkülönbségét, úgy hogy a vasárnapi küzdelem kimenetele teljesen nyí­lt jellegű lesz. A matchet Gabrovitz Emil biró fogja vezetni. Úgy a mérkőzés, mint a fényes lefolyásúnak í­gérkező tornaünnep elővételben a rendes helyárak mellett tekinhető meg.

(Pesti Napló, 1907. május 5.)

1907. május 5., –:–, Millenáris, BTC – FTC 2:1 (1:1)
vezette: Gabrovitz Emil (Rambler)
BTC: Domonkos — Sárközy, Fehéry — Ficzere, Schaschek, Kisfaludy — Bosnyákovits, Leviczkv, Ujváry, Molnár, Kézsmárky
FTC: Dobronyi — Rumbold, Manglitz — Halász, Hahn, Csizmadia — Ecker, Schőn, Korody, Buzássy, Iványi
Gól: Molnár, Ujváry illetve Buzássy (37.)

BTC.—FTC. 2:1. A millennáris versenypályán mérkőzött a két csapat. A BTC.-ből Horváth; a FTC.-ből Bródy, Gorszky, Weisz, Schlosser, Braun és Weinber hiányoztak. A FTC. a hiányzó játékosok helyett oly erőket állitott csapatába, akik a BTC. győzelmi esélyeit utolsó percig kétessé tették, tartalékjátékosai jó klasszisáról tévén bizonyságot. A játék lefolyása egyébként egyhangú volt. A BTC.-védelem Kisfaludy és Ficzerével megerősödve jó munkát végzett. A csatársor játéka azonban meglehetős gyönge volt, s különösen összjátékban szűkölködött. Bosznyai lesben állásaival lehetetlenné tette a támadásokat. Molnár II.-nek jó napja volt s éles lövéseivel gyakran adott munkát a kapusnak. A FTC.-ben először játszott súlyos betegsége után Manglitz meglepő agilitással és tudással. Mesteri fejjátéka sok támadást szerelt le. A tartalék játékosok közül Schőn—Hahn, Halász váltak be legjobban, mig Ecker játéka semmit sem javult, mert nem lefutásra és jó beadásokra törekszik, hanem megvárja a védelem helyezkedését és dulakodásokkal rontja a balszárny akcióképességét.

Változatos támadások mindkét oldalon, melyek közül a BTC.-é a veszedelmesebb. 37. percben a FTC. Buzássy révén megszerzi az első gólt. Félidő végén a BTC. Molnár révén kiegyenlí­t. Félidő 1:1.

A második félidőben a BTC. támadásait Dobronyi biztosan védi. FTC. kornere után Bosznyai lefut, a labda azonban határvonalon kivül van már. A FTC. védelme feladja a biztos labdát, de, mert a bí­ró nem fütyül, Bosznyai centerez és Ujváry gólba lövi a labdát. A játék végén a FTC. támadása már eredménytelen maradt.

Biró: Gabrovitz Emil (Rambler) volt.

A két csapat igy állt fel:

FTC.: Dobronyi — Rumbold, Manglitz — Halász, Hahn, Csizmadia — Ecker, Schőn, Korody, Buzássy, Iványi.
BTC.: Domonkos — Sárközy, Fehéry — Ficzere, Schaschek, Kisfaludy — Bosnyákovits, Leviczkv, Ujváry, Molnár, Kézsmárky.

(Nemzeti Sport, 1907. május 12.)

A BTC sportünnepe alkalmából a BTC és a FTC mérkőztek egymással. Mindkét csapat számos tartalék játékossal állott ki, ennek folytán a mérkőzés lanyha volt s nem sok érdekességgel birt, tehát nem elégí­tette ki a jelenvolt nagyszámú közönséget. A match a BTC jól megérdemelt győzelmével végződött. Úgy a II-ik, mint a III-ik csapatok mérkőzését is a BTC nyerte meg.

(Barátságos mérkőzés.) BTC—FTC 2:1. Mindkét egyesület tartalékjátékosokkal állott ki, mivel a csapatok reprezentatí­v tagjait nélkülözni volt kénytelen. A játék lanyha tempóban folyt le, csupán a második félidő utolsó negyedórájában volt érdekesebb. A mérkőzés elég változatos volt, noha a BTC fölénye már a játék kezdetén kitűnt. Az első goalt mégis a FTC éri el, de egy büntetőrugásból kifolyólag a BTC néhány percz múlva kiegyenlí­ti az eredményt. Félidő 1:1.

A második félidőben csakhamar ismét a piros-fehérek a támadó fél s egy szép lövést Dobronyi már látszólag a kapuvonalon túl fog ki. FTC kornere után a játék igen lanyhán folyik. Ujváry kapásból remek goalt lő. Uj felállás után lelkesebb a játék, de a BTC minden igyekezete megtörik a zöld-fehérek erős ellenállásán.

Biró: Gabrovitz Emil (Rambler) volt

BTC II.—FTC II. 4:2. BTC II. igen ügyes játék után győz.

BTC III.—FTC III. 3:1.

(Sport-Világ, 1907. május 12.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK