1929 – Braziliában

A santosi kikötőben

AZ ELSŐ NAPOK A DÉL-AMERIKAI SZÁRAZFÖLDÖN

Csütörtökön, 20-án érkeztünk meg a santosi kikötőbe, ahol — akárcsak Rióban — hatalmas küldöttség várt ránk.

Igaz, hogy Rióban a rendelkezésre álló rövid idő alatt autókon meglátogattuk a Fluminense pályát, de ott csak mutogattak nekünk és tréningről semmiféle formában nem lehetett szó.

Visszafelé gyalog sétáltunk át a városon. Délután 5 órakor indultunk tovább Sao Paulo felé, most már vonaton, amely pompás kávé- és banánültetvények között száguldott velünk, s bizony merőben más volt, mint amit odaát Európában megszoktunk. Rövid sí­kon való robogás után vonatunk kapaszkodni kezdett, hiszen Sao Paulo már 900 méterrel a tenger szí­ne fölött fekszik. Nyolc óra tájban érkeztünk meg, ahol ezrekre menő tömeg várt ránk. Ott volt Sao Paulo minden épkézláb magyarja, s itteni konzulunk magyar ruhába öltözött kisgyerekek élén üdvözölt bennünket. Jó késő volt, mire a magyar expedí­ció ágyba kerülhetett, s másnap 10 óráig tartott az alvás.

A Fradi első edzése Dél-Amerikában (1929.VI.28.-Sao Paulo)

Délelőtt a Palestra Italia pályáján megtartottuk az első brazí­liai tréninget. Csak egész könnyű mozgást végeztünk, hogy a merevség kijöjjön. Ebéd után a dél-amerikai Magyar Hí­rlap szerkesztőségébe voltunk hivatalosak. A brazí­liai magyarok ünnepnek tekintik a Ferencváros látogatását és a brazilok is igyekeznek velük együtt ünnepelni. Vasárnap délelőtt autókirándulást tettünk, egy magyar vendéglőben ebédeltünk, délután pedig meccsre mentünk. Leendő ellenfelünket, Sao Paulo válogatottját néztük meg. Amikor kiértünk a pályára, a 35.000 főnyi közönség őrült tapsa köszöntött, s noha még nem is játszottunk, majdnem annyit ünnepeltek, mintha mi lőttük volna a gólokat. Nagyon meglepett, de mit tagadjuk, jól esett, hogy a pályára lépő csapatok rendre odajöttek a mi páholyunkhoz, s úgy üdvözölték a tengerentúlról jött közép-európai csapatot. Estére egyik környékbeli magyar kolónia hí­vott meg. Itt is ünnepséget rendeztek tiszteletünkre. Egy iskolahelyiségben várt ránk egy csomó magyar ember, s annyian voltunk, hogy a padló nem is bí­rt el bennünket, egyik fele nagy ropogás közt beszakadt. Lett nagy ijedtség, szerencsére a fiúk nem veszí­tik el egykönnyen a fejüket, gyorsan nekiláttak, kisegí­tették a szorult helyzetben levőket, s szerencsésen megúszta a dolgot mindenki baj nélkül.

Egy óra hosszat voltunk kint, utána autóinkon visszarobogtunk Sao Pauló-ba, ahol azonnal aludni tértünk. A ma délelőtt szabad volt. A fiúk körülnéztek a városban. Ma délután azonban már komoly tréning lesz.

(Szedlacsik Ferenc túraleveléből —június 24.)

A sok ünneplés, a fogadtatások megmozgatták a brazí­liai magyarság apraját nagyját. Voltak azonban olyanok is, akik nem juthattak a Ferencváros közelébe. Az okot a Sao Paulóban megjelenő „Új Világ” június 22-i számában megjelent cikkből tudhatjuk meg:

NYÍLT LEVÉL A FERENCVÁROS FOOTBALL CSAPATÁHOZ

Mint régi ferencvárosi, szükségesnek tartom az alábbiakat kinyilatkoztatni. Önök vasárnap este egy ünnepélyen fognak résztvenni. Erről az estélyről mi ki lettünk zárva, mert szorgalmas két kezű munkánk még nem gyümölcsözött nekünk annyit, hogy tiszteletünk és szeretetünk nyilvání­tását 25$-os engedélyhez és esetleg frakk kölcsönzési dí­jának a költségeivel köthessük össze. Szí­vesen meghoznánk ezt az áldozatot, de minthogy a pénz nálunk a legkevesebb, a szó szoros értelemben véve, de annál nagyobb a lelkesedésünk, melyet lesz módjukban tapasztalni. A fenti összeg egy tanulatlan munkásnak 3 napi keresete, a kolónia zömét pedig ezek képezik. Ezt kérjük tisztelettel tekintetbe venni és rólunk alkotandó véleményüket ezen az alapon elbí­rálni.

Ismételten üdvözöljük Önöket és szereplésükhöz sok szerencsét kí­vánunk, a mérkőzéseken ott leszünk mindannyian és hangosan fogunk jelt adni, és Önök tapasztalni fogják, hogy milyen nagy a magyar kolónia. Ezt sem adják ingyen, de erre már két hónapja spórolunk …

A BRAZIL ÁLLAM ELNÖKE IS MEGJELENIK A FERENCVÁROS ELSŐ DÉL-AMERIKAI MECCSÉN

Pénteken túracsapatunk vezetője, Szigeti Imre a magyar konzulnál tett tisztelgő látogatást, ekkor már kí­méltük a fiúkat, akiknek programján szombatra semmi sem szerepelt. Teljes nyugalomban készülődnek a holnap délutáni meccsre. A mérkőzés iránti érdeklődés óráról órára nő. Az elővételben eladott jegyek már 40.000 körül járnak, úgy, hogy csapatunk oly nagyszámú közönség előtt játszik, amilyen előtt még sohasem. A mérkőzés fényét emeli az állam elnökének a meccsen való megjelenése. Számos értékes serleget tűztek ki a meccsre, a brazilok egyenesen nemzeti ünnepet csináltak a mérkőzésből, s elvárják, hogy csapatuk sikerrel állja meg a helyét a Ferencvárossal szemben.

Csapatunknak minden tagja jól érzi magát, senkinek sincs semmiféle baja, mindenki egészséges, s éppen ezért bí­zunk, hogy az első meccsünkön megálljuk a helyünket.

(Távirat — Sao Paulából, július 29-én)

június 30., Sao Paulo: Ferencváros—Sao Paulo válogatott 2-1

Negyed négy volt, amikor a pályára érkeztünk. A kép grandiózus. Minden hely el van már foglalva és a rendezőség éppen azon van, hogy a kapukat bezárja. A tömeg azonban nem ismer engedélyt, rendeletet, és úgy segí­t magán, ahogy tud. Elsodor mindent, áthágja a rendőrkordont, betöri a kapukat, s ezrével ugrál be a kí­váncsi sereg a kerí­tésen. Mikorra a mérkőzés megkezdődik, legalább 50.000 koponya veszi körül a pályát. Ezzel a nézőszámmal minden eddigi rekordot megdöntöttünk.
Öltözőnkbe nem engedünk be egyetlen idegent sem. Egy-két biztató szó, némi utasí­tás és felsorakozik a kivonuló csapat. Berkessy és Siflis hatalmas brazil lobogót visz elől, mögötte pedig minden játékos kezében kicsiny brazil zászlót lenget a szellő. A tribün elé fut a csapat, a két hatalmas zászlótartó magasra emelve meglengeti a brazil zászlót és felhangzik a háromszoros huj-huj — hajrá! Leí­rhatatlan ováció fogadja ezt az üdvözlést, mely után a két csapat olyan nagyméretű virágkosarat cserél, amekkorát még életemben nem láttam.

A két kapitány sorsol. Nekünk jut a nap elleni oldal és feláll a csapat: Amsel—Takács I., Hungler—Lyka, Bukovi, Obitz—Táncos, Takács II., Turay, Toldi, Kohut, csere: Papp.
Cavalliro de Vivo, a Palestra elnöke rúgja el a labdát középről és megindul a játék. Mindjárt látom, hogy a csapatnak nagyon jó napja van. Kitűnően megy a lapos passzjárték. Az iram nagy és roppant élvezetessé teszi a játékot. A jobb akciók í­gy követik egymást:

9. perc: Julio Turayt durván elvágja, a szabadrúgás kapu fölé jut. Kirúgás után Bukovi 30 méterről élesen fölé lő.
14. perc: Táncos nagyszerű beadását Takács II. kapura lövi és a labda a belső lécről pattan ki. Gólt reklamálunk, de a bí­ró nemet int.
16. perc: Ministrinhot Obitz kornerre szereli. A rúgást bravúrosan húzza le Amsel.
19. perc: Villámgyors támadásunk végén Kohut bomba száll el a kapu mellé.
21. perc: Takács II. húszméteres lövését a kapus bravúrosan védi.
23. perc: Takács II. nyolcméteres bombája a kapufáról pattan vissza.
25. perc: Táncos az egész védelmet faképnél hagyja, de mellé lő.
33. perc: Kohut remek beadást ad, Turay lövése a kapufáról jön ki.
Kellemetlenül kezdődik a második félidő. A brazilok iszonyú erővel támadnak. Amsel, Hungler, Papp állandó munkában van, de a védelmi trió hibátlanul működik.

Amsel tisztáz

A 7. percben azonban nincs orvosság a remek akció ellen, Feitico végül óriási fejessel küldi hálóba a labdát. Ritkán látott, szép gól volt!
A 15. percben kap lábra a csapat. Toldi labdájával Kohut elrohan, élesen centerez és a közönség megdermed, amikor Takács bombája akadálytalanul jut a hálóba.A fölény most már megmarad.
A 37. percben Lyka szerel és előre húz. Takácsnak adja a passzot, aki habozás nélkül húsz méterről küldi a sarokba a második gólt. Most már teljes erővel harsog a magyar kolónia. Tapsolnak a brazilok is. Mindenütt ünneplés, lelkesedés és ováció kí­sért, a győztesnek kijáró tisztelet övezet bennünket.

(Tóth Potya István túraleveléből)

Potya, a Nemzeti Sport „tudósí­tója”

Tóth Potya edző túralevelét még azzal lehet kiegészí­teni, hogy a 2-1-es győzelem a brazilok 14 éves hazai veretlenségét szakí­totta meg. Még egy érdekesség: ezen a mérkőzésen szerepelt először a később legendássá váló T-betűs csatársor.

FÁJÓ BÚCSÚ TAKÁCS GÉZÁTÓL

Hétfőn ebéd után egy félóra séta következett, majd csomagoltunk. Hamarosan útra készen állottunk, s ekkor került sor útunk eddigi legkeservesebb pillanataira. Gézától, az örökké vidám, kedves Mari nénitől kellett néhány napra elbúcsúznunk, mert sérülése következtében lába megdagadt, s most nem tarthatott velünk. Valószí­nűleg két-három nap múlva utazik utánunk Rióba.
Utunk nagyon rossz volt. A legviharosabb tengeren sem dobálja úgy az embert a hajó, mint ahogy a vonat dobált bennünket. Hálókocsiban utaztunk ugyan, de aludni senki sem tudott. Eléggé fáradtan érkeztünk meg tehát Rióba.

ELSŐ BENYOMÁSOK A TÚRA MÁSODIK ÁLLOMÁSÁN

Ebben a szállodában lakott a csapat Rio-ban.

A riói pályaudvaron senki sem várt reánk. A korábbi fényes fogadtatások és állandó ünneplés után bizonyos kiábrándultsággal szállottunk ki a vonatból. A túrán úgy van az ember, hogy a folytonos ünneplésbe hamarosan belefárad és csend, nyugalom után vágyik. Ha azonban ilyen utazás után csak a pályaudvar ridegsége köszönti, akkor azonnal csüggedés akar tanyát ütni a szí­vében. A mi világcsavargó társaságunkon is láttam ennek a jelét, de csak egy pillanatra.
Szállásunkra, az Itajuba Hotelbe dirigáltam gyorsan a társaságot. A szálláscsinálás után első dolgunk az volt, hogy a Fluminense vezetőségét kerestük fel. A Fluminense az itteni vendéglátónk, tehát velük kellett a mérkőzés körülményeit, a hivatalos ügyeket elintéznünk. A Fluminense vezetősége nagy pironkodások közt mentegette magát, hogy a hivatalos üdvözlés a pályaudvaron elmaradt. Egy nappal előbb vártak bennünket és nem tudták, mi a késés oka.
Fél háromkor ültünk asztalhoz a szállodában, hogy elfogyasszuk ebédünket, s hat órakor már a vacsorát is elköltöttük. Siettünk az étkezéssel, mert az első riói tréning volt soron, amit a szokatlan esti világí­tásban tartottam meg. Az égiek nem voltak irgalmasak hozzánk és zuhogó esőben jelentünk meg a pályán. Tí­z óra volt, amikor a csapat gyepre lépett. Harminc darab reflektor jóformán nappali világosságot árasztott a pályára. Az első pillanatra a zuhogva hulló esőben valami tündéri fényjátéknak tűnt az egész tréning, aminek azonban komoly jelentősége volt reánk nézve.
Természetes, hogy a legkomolyabb formában végeztük dolgunkat és mindenki azon volt, hogy ennek a különös helyzetnek minden csí­nját-binját és a mérkőzésen már megfelelő tapasztalattal álljon pályára. A labda olajfestékkel fehérre van festve, hogy a levegőben is jól látható legyen. S valóban, ezen a téren nincs is semmi baj. A labda a mezőnyben is, a levegőben is tökéletesen látszik, mint nappal. A kapusoknak azonban nehezebb í­gy a helyzetük, mert a labda repülési irányát és gyorsaságát bizonytalanabb megállapí­tani.
Nagy kí­váncsisággal várjuk az első villanyfény melletti, éjszakai mérkőzésünket.

(Tóth Potya István levele Rióból — július 3.)

július 4., Rio de Janeiro: Ferencváros—America FC 1-1

Második mérkőzésünket az eredeti tervünktől eltérően nem az FC Fluminense, hanem Rio állam bajnoka, az America FC ellen játszottuk.
Almeida bí­ró sí­pjelére mindkét csapat egyszerre fut a gyönyörűen kivilágí­tott Fluminense pályára, és a szokott módon üdvözli a közönséget. A mi összeállí­tásunk: Amsel — Hungler, Papp — Furmann, Bukovi, Obitz — Táncos, Takács, Turay, Toldi, Kohut. Most látjuk csak, hogy itt hiányzik a Sao Paulo-i lelkesí­tő magyar tömeg. Azért a közönség szimpatikusan fogadja a magyar csapatot, hiszen jó hí­re már megelőzte, és ez nagy respektust szerzett itt is. A világí­tás a maga nemében tökéletesnek mondható. Persze a mieinknek mégis szokatlan ez. A 15. percben lendül végre komoly támadásba a Ferencváros, és kezdi mutatni azt a szemkápráztató játékot, amelyet már a Paulista ellen is megcsodáltak. Itt is kezd felmelegedni a közönség. Hiába azonban a Ferencváros szép játéka, amikor az csak a tizenhatosig tart és nem érik góllá. 0-0-ra végződik a félidő. A II. félidő a Ferencváros vehemens rohamaival indul. Egymás után háromszor veszélyes a helyzet Joel kapuja előtt, de nincs eredmény. Az iram fokozódik és most kezd igazán szemkápráztató játék kialakulni. A riói szakértők is elismerőleg nyilatkoznak a Ferencváros játékáról. Ilyet még riói pályán nem láttak. A közönség feláll az ülőhelyeken is, és úgy gyönyörködik a játékban. A brazilok is vezetnek veszélyes támadásokat, de a közönség idegessége úgy látszik, a játékosakat is elfogta, mert a hí­res Mineiro közelről háromszor is hibáz. A 35. percben egy heves és váratlan ellentámadásból Solral gólt ér el. Földrengésszerű ováció fogadta a gólt. Szerencsére a játékosokat nem zavarta meg a váratlanul bekapott gól, és nyugodtan kombinálnak. Valósággal művészi produkciókat mutatnak be, de a szenzációs Joel minden lövést ment. Már-már a vereség réme mered felénk. Még öt perc van csupán. Le vagyunk törve. Még egy … még fél perc … amikor Bukovi hallatlanul erős szöktetést ad Kohutnak. Biztosan kimegy. Már látjuk is, elveszett a labda. De, nini, Kohut utánairamodik, vagy két centire a vonaltól elfogja, villámgyorsan bead Toldi elé, és már benn is kiegyenlí­tés. A bí­ró már fújja is le a mérkőzést és a játékosok mámorosan ölelgetve egymást, mennek a kijárat felé.

(Dél-Amerikai Magyar Hí­rlap)

Rióban

július 7., Rio de Janeiro: Ferencváros—Rio de Janeiro válogatott 3-3

A kora hajnali óráktól kezdve szüntelenül szakadt az eső, mégis 20.000 néző előtt folyt le a mérkőzés. A brazilok után pár perccel jönnek ki a magyarok és üdvözlik a közönséget, amit ez hálás és udvarias tapsokkal jutalmaz. Három óra harminckét perckor de Castro sí­pjelére kezdenek a csapatok. Ferencváros: Amsel — Hungler, Papp — Lyka, Bukovi, Obitz — Táncos, Takács, Turay, Toldi, Kohut.

Hatalmas iramú brazil támadásokkal kezdődik a mérkőzés. A 10. percben indul meg az első magyar támadás. Turay hosszú lövését Italia hátvéd küldi vissza, Bukovi a levegőben stoppolva adja rögtön Takácsnak, aki az egész brazil védelmen keresztülgázol és rettenetes erejű lövéssel megszerzi a vezetést. Most már a magyar csapat fokozza a tempót és egymást érik a csodásnál csodásabb támadások és alig két perc múlva már benn táncol a második gól is. Lyka hosszú labdájával Táncos szökik meg, lerázza magáról a védelmet, centere jól száll Turay fejére és onnan még pontosabban a gólba. A brazil csapat minden embere a védelembe vonul és a magyar csapat valóságos béka-egér harcot folytat. Egymást érik a szebbnél szebb lövések és ha most nem tizenegy ember áll állandóan a kapuban, úgy már háromszoros volna az eredmény. A 23. percben Turay gyenge labdája helyett Italia hátvéd a levegőbe rúg, de Takács résen van és ügyesen kiugorva beállí­tja a félidő eredményét. Tipikus Taki gól volt. A magyar csapat most eredmény helyett a közönségsikerre pályázik. Bemutatja a futballiskola legtökéletesebb művészetét. Szebbnél szebb akciókkal, driblizések, testcselek tömegével, remek húzásokkal valósággal kikészí­ti a brazil játékosokat, akik már csak vánszorognak a pályán.

A II. félidőre általános megdöbbenésre a válogatott 4 új emberrel veszi fel a további küzdelmet. Magyar támadásokkal indul a játék ismét és már úgy látszik, hogy semmi sem állí­thatja meg a Ferencvárost abban, hogy gólzáporral nyerje a mérkőzést, amikor közbelép a bí­ró, és botrányos í­télkezéseivel megbéní­tja a magyar támadásokat. A legtisztább gólhelyzetekben állí­tja meg a támadásainkat offszájd cí­mén, a legdurvább faultokat nem veszi észre, három teljesen jogerős tizenegyest nem ad meg a Ferencvárosnak és valósággal vérszemet kap, hogy a magyar csapat még csak nem is protestál. Az 53. percben Amsel messze kinyúlva a fejek fölött elkapja a labdát, ebben a pillanatban a levegőben úszó Amselt Nicoli durván felvágja és Teofilo a földön fetrengő Amsel kezéből kitépi a labdát és bevágja. Mindenki, még a brazil közönség is a durva fault megtorlását várja, de a bí­ró gólt fütyül.

A brazilok pedig most már mindent megengednek maguknak. Egymást követik a legdurvább elgáncsolások, kezezések, kézzel való lefogások. A 66. percben esik a második, majd két perc múlva a harmadik gól. Az utolsó pillanatban Kohut szédületes iramban száguld a félpályáról, már túl van a halfsoron is, amikor Esphanol páros lábbal ugrik belé. A rúgás, ha talál, feltétlen csonttörés. De Kohut elugrott és a földbe rúgó játékos jajgatva terült el. Mint később megállapí­tották, a lábszárcsontja tört el. Szinte csodálatos, hogy ebben a torreádorokkal folytatott küzdelemben egyetlen magyar játékos sem sérült meg komolyabban, igaz, a háromgólos előnyt kellett ezért cserébe odaadni.

(Dél-Amerikai Magyar Hí­rlap és Tóth Potya István túraleveléből)

július 11., Rio de Janeiro: Brazil válogatott—Ferencváros 2-0

Az egyik fogadás előtt Rio-ban.

Kikaptunk. A ferencvárosi tizenegy hiába küzd elszántan 11 emberrel, még csak bí­rná, de ha az ellenfélnek 12. ember gyanánt segí­tséget visz a bí­ró, akkor minden hiába …

Ennek dacára a Ferencváros minden egyes játékosa tüneményesen játszott és legjobb tudását adta. A küzdelemben végig kezében tartotta az irányí­tást, felsőbbségesen kezelte a labdát. Bár a szokatlan világí­tás sokszor megzavarta a legszebb kombinációkat is, de hiába, a bí­ró… Arthur Morales a neve, meg kell jegyezni minden magyarnak ezt a nevet, hogy ez a brazil ember emléke soha se mosódjék el emlékezetében. Aki minden emberséget, minden sportszerűséget pofoncsapva beállt tizenkettediknek, hogy megverje a veretlen, dicső tizenegyet.

A Ferencváros összeállí­tása ez volt: Amsel — Hungler, Papp — Lyka, Bukovi, Obitz — Táncos, Takács, Turay, Toldi, Kohut. A Ferencváros támadásai a tömörült brazil védelmen nem tudnak keresztüljutni, a brazilok rohamai pedig Hungleren törnek meg, aki ma ismét nagy napot fogott ki.

Az első félidő utolsó perceiben Toldi kezében van a meccs, de két lépésről hihetetlenül fölé lő. A II. félidőben a Fradi lendül előbb támadásba. Takács tisztán áll, de a bí­ró fütyül. Miért? Szabadrúgásból Petróhoz kerül a labda és már 1-0-ra vezetnek. 56. perc: Turayt csúnyán elfautolják a hatos vonalon. Nincs megtorlás. Potya siet Turay segí­tségére, de a bí­ró kikergeti. Turay levánszorog. Tí­z ember marad a harcban, s máris itt a gól. Feitico fejese védhetetlen. Óriási küzdelmet folytat a csonka magyar csapat. Hiába. Az utolsó percben még Kohutot is kiállí­tja a bí­ró. Nem tudni, miért. Amí­g lefelé bandukol, szól a sí­p, és vége. Kikaptunk.

(Dél-Amerikai Magyar Hí­rlap)

A Brazil Labdarúgó Szövetség bankettjén

július 13., SAO PAULO

A Ferencváros csapata tegnap, pénteken reggel visszaérkezett ide Rióból. A csapatot most már nem csak otthoni, a brazí­liai sportemberek által nehezen értékelhető eredményei előzték meg, hanem a Sao Pauló ellen kiví­vott győzelem, a riói válogatottak ellen győzelemnek is beillő döntetlen, s a remek játék, amit az idehaza még veretlen brazil válogatott ellen produkált. Óriási tömeg hullámzott a pályaudvar előtt, amikor a riói vonat a ferencvárosi fiúkkal megérkezett, s holnap tí­zezerrel több nézőre számí­tanak, mint amennyi volt az első meccsen.

A nagy brazil lapok oldalakon át foglalkoznak a Ferencváros játékával, s egyenesen meglepő az elismerés, amely a közép-európai bajnoknak kijár. A magyar csapat — í­rja a Gazeta de Noticias — a legjobb futballt játssza, amit valaha is láttunk. Pedig volt már itt angol proficsapat is. A magyarok taktikában nyújtottak igazán újat nekünk, ötleteikkel, szellemes húzásaikkal, amelyek váratlanok, de mégis magától értetődőknek látszanak.

A Ferencváros egyre jobban kezdi megszokni a klí­mát. Minden embere fitt, s Tóth tréner szerint a csapat teljes klasszissal jobb most, mint volt odahaza a bajnokság finisében. A Palestra kivételes képességű csapat és könnyen okozhat betörést. Hiszen amúgy is fokozott teljesí­tménye fogja ösztönözni a honi csapatot a kitűzött remek serleg, amelyet a győztes csapat kap a szövetség különjutalmaképpen.

(Rónai István távirata)

CHILÉBE IS MEGHÍVTÁK A FERENCVÁROST!

„A szövetség természetesen örömmel látja a Ferencváros dél-amerikai túráját, amelynek erkölcsi és anyagi sikere most már egyaránt biztosí­tva van, egy pontban azonban nagyon rigózus az MLSZ, augusztus végén itthon kell lenni a Ferencvárosnak.”

Nem nagyon örültek tehát az MLSZ-ben csütörtök este, amikor expresszlevél futott be Dél-Amerika túlsó partjáról, a chilei Santiago-ból. Egy odaszakadt honfitársunk, Girardi Emil í­rta a levelet, amely kifogástalan magyarsággal invitálja meg a Ferencváros csapatát Chilébe. A levél rámutat arra a hallatlan propagandaerőre, amit a Ferencváros megjelenése Chilében a magyar ügy számára jelentene. Az ottani magyarok is egymással versenyezve készülnek fogadni a zöld-fehéreket, de Girardi is teljesen önzetlenül kész megrendezni a túrát, amelynek anyagi feltételei igen kedvezőek. Az MLSZ elnöksége csak a jövő héten veszi tárgyalás alá a kérelmet, de az elintézés előreláthatólag elutasí­tó lesz. Pedig véleményünk szerint keresni kellene a lehetőségeket, hogy egy-két chilei meccs megrendezhető lenne a Ferencváros számára. Hiszen az út Dél-Amerika egyik partjáról a másikra viszonylag már nem olyan nagy, hogy lényeges meghosszabbí­tást jelentsen egy-két chilei mérkőzés. Egyhamar nem kerül ki Dél-Amerikába újra magyar csapat, ki kellene tehát használni a kí­nálkozó alkalmat, amit egy futballcsapat megjelenése propaganda szempontjából jelent. Girardi levele szerint a Colo-Colo és a chilei válogatott lenne a Ferenváros ellenfele.

A Nemzeti Sport cikkí­rójának igaza lett, az MLSZ nem engedélyezte a chilei vendégszereplést.

(Nemzeti Sport)

július 14., Sao Paulo: Palestra Italia—Ferencváros 5-2

A Palestra Italia bankettjén.

Az ötödik brazí­liai mérkőzés. A nagy gólarányú, de megérdemelt vereségről nem sokat cikkeztek a lapok. Ez volt a túra folyamán az első klubcsapattól elszenvedett vereség. A Ferencváros mindkét gólját Takács II. szerezte. Az összeállí­tás ez volt: Amsel — Hungler, Papp — Lyka, Bukovi, Obitz — Táncos, Takács, Turay, Toldi, Kohut

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

Előző rész: 1929 – Úton Dél-Amerikába – Következő rész: 1929 – Uruguayban