1965.X.24. MTK – Ferencváros 1:6

200 bajnoki mérkőzés, melyből az elsőt 1903. március 1-én játszották, összesen 628 gól, amit felváltva rúgtak egymás kapujába, legendás játékosok sora, melyből néhányan itt is és ott is szerepeltek, 51 bajnoki cí­m, 32 magyar kupa győzelem – és sorolhatnánk azokat az adatokat, melyek az eltelt 110 év örökrangadóvá minősí­tették a Ferencváros és az MTK összecsapásait. Ezek között meg könnyű barangolni, könnyű olyan mérkőzést találni, mely nem elsősorban az eredmény miatt érdekes, hanem számos olyan utalást is tartalmaz, mely a fenti adatokon túl közelebb hozza az örökrangadók múltját. Ha most a kedves olvasó ránéz a főcí­mre és meglátja az 1965. október 24-i mérkőzés végeredményét valószí­nűleg arra gondol, hogy minek itt félrebeszélni, a 6:1-s győzelemhez, amit ráadásul idegenben értünk el, már túl sok egyéb információra nincs is szüksége a Fradista lelkünknek. Egy hatos magyarosan még gombócból is sok, de hát nem a jegyzetí­ró tehet róla, hogy éppen egy ilyen fölényes győzelemhez talált olyan egyéb információkat, melyek miatt a választás erre a bajnokira esett.

Persze keresgélhettem volna még, hiszen az eddigi 110 év és a 200 bajnoki mérkőzés biztosan számos egyéb érdekességeket is rejt magában, de hát bevallom, hogy azért egy kicsit elcsábultam az eredmény láttán, de most tényleg nem csak ez döntött a választásban. Egy szomorú esemény és a hetünket átölelő emlékezés „találkozása” miatt esett a választás erre a mérkőzésre. 2011. október 31-én hunyt el Albert Flórián, a Ferencvárosi labdarúgás egyik legkiemelkedőbb egyénisége. 1965. október 24-én, a Császár három parádés gólt szerzett az MTK elleni hatból. Abból a csapatból Flóri mellett, Mátrai Sándor, Havasi Sándor, Varga Zoltán és a csapat akkori edzője, Vilezsál Oszkár sincs már köztünk, ők már a csillagokból figyelik és óvják az a dicsőséges múltat, melynek ők is részesei voltak.

Havasi Sándor

Az örökké tartó emlékezésen túl, mai bajnoki beharangozónk az eredmény mellett, az előbbi játékosokról is fog szólni. Havasi Sándornak azért is emlékezetes a találkozó, hiszen ezután a Fradi kölcsönadta a Salgótarjánnak. A Kinizsi Húsos csapatából került 1959-ben az Üllői útra 18 évesen már az FTC első csapatában szerepelt. A balszerencse azonban nem kerülte el: több alkalommal súlyos sérüléseket szenvedve, sok-sok mérkőzésről hiányozni kényszerült, mely közrejátszott a kölcsönadásához. 1967-ben, Lakat Károly hí­vó szavára visszatért a Ferencvárosba. Az 1968-as VVK menetelés idején kulcsszerepeket vállalt. Összesen 181 alkalommal lépett pályára zöld-fehérben, az utolsó mérkőzését 1970-ben a Fradi Dél-Amerikai túráján játszotta.

A 6:1-s győzelmünk másik „főszereplője” Vilezsál Oszkár, aki több mint tí­z éves játékos múlt után (390 mérkőzés – 93 gól), 1965. szeptember 26-tól a kispadra cserélte a stoplis cipőjét, mint a Fradi megbí­zott edzője. Ha most a Fradi szurkoló egy kicsit értetlenül felkapja a fejét, az talán érthető is. 1965 őszén edzőválság a Fradiban? Három hónappal a dicsőséges VVK győzelem után? Vajon mi vezetett odáig, hogy minden idők legjobb Fradi eredményét elérő edzőnek 1965 szeptemberében távoznia kelljen? Az akkori hí­radások is különböző megvilágí­tásban próbáltak magyarázatot találni a kialakult váltságra. Klub és az edző, a játékosok és az edző, a játékosok és a klub viszonya is feszült is volt annak ellenére, hogy bajnokságot és nemzetközi kupát nyert a csapat, és a válogatott gerincét is a zöld-fehérek adták.

Vilezsál Oszkár

A pontos „diagnózis” a mai napig nem ismert, csak az, hogy az egyik napról a másikra menesztették Mészáros Józsefet és helyette átmenetileg Vilezsál Oszkárt bí­zták meg a csapat irányí­tásával. Hálatlan szerep volt az övé, hiszen ő is részese volt a kialakult konfliktusnak, és néhány hónap múlva már azokat kellett „dirigálnia”, akikkel éveken át együtt lépett a pályára. Tí­z mérkőzést kapott csupán, 1966-tól már ismét Tátrai Sándort bí­zták meg az edzői teendők ellátásával.

1965. október 24-én, még Vilezsál irányí­tása alatt termeltünk egy hatost annak az MTK-nak a hálójába, melynek a kispadján egy olyan edző ült, aki bár több NB I-s csapatot dirigált a pályafutása alatt, mégis mindig örök Fradistának számí­tott. Már játékosként is közel 10 évig szolgálta a klubot és bár 1956 és 1967 között máshol edzősködött (ebből hat éven át Tatabányán), a Fradinál eltöltött három éve örökké emlékezetes marad. Természetesen Lakat Károly doktorról van szó, aki 1965-ben még az MTK edzője volt, de egy vele készült interjúban, amikor megkérdezték tőle, miszerint más klub is érdeklődött utána, sejtelmesen csak ennyit válaszolt:

„Igen, hí­vtak más egyesülethez is, de az MTK-t ilyen helyzetben elhagyni – nagyon nehéz lett volna. Ha elmegyek, elhagyom a csapatot, a munkámat, aminek eddig csak az alapjait raktam le – hiányérzet marad bennem…”

Tán Mészáros József távozása után a Fradi már Lakat doktort szerette volna a kispadra ültetni? Információnk szerint akkor még nem volt téma a szerződtetése, bár bennem azért motoszkál az a bizonyos „haraszt”, főleg ha egy kicsit még a szél is fújdogál.

A mai muzeális bajnoki beharangozónk harmadik „főszereplője”, Albert Flórián, aki egymaga három gólt szerzett, a további hárman meg Novák Dezső (a szokásos büntetőgól), Németh Miklós és az MTK-s Dunai (Szőke bombája a lábáról vágódott saját kapujába) osztoztak. Flóri úgy lő három gólt, hogy a góljai között egyet enged a játszótársaknak is. A második gólja egy jellegzetes, senkihez és semmihez sem hasonlí­tható gól volt:

Megkapja a labdát, úgy az MTK térfél közepén. Szaladni kezd. Kényelmes kocogás ez, a labdát nem maga előtt, még csak nem is súlypontja alatt vezeti, inkább maga mögött. Ketten támadják, aztán hárman, majd négyen. Kikerüli őket. Nem dob be boszorkányos és viharos testcseleket, éppen elmegy mellettük, közöttük, mögöttük. Semmi sem lehet ennél egyszerűbb és természetesebb, vélné a lelátó embere, s csak később kezd csodálkozni, miért fekszik mögötte az egész védelem szerteszét a füvön? Lanczkor kifut, vetődik. Albert egy pillanatra megmutatja neki a labdát, és amikor a kapus utánakap, akkor őt is kikerüli, egyszerűen besétál a kapuba.

Nem véletlen, ő volt a Császár.

– lalolib –