1980.X.18. Ferencváros – Újpesti Dózsa 0-3

Nézőcsúcs az Üllői úton: harminckétezer szurkoló figyelte a két csapat küzdelmét, amelyben az ügyesebb taktikát alkalmazó újpestiek meglepő biztonsággal diadalmaskodtak. A gólokat Sarlós, Fekete és Nagy László szerezte. Kuti játékvezető Judiknak és Tóth Andrásnak sárga lapot mutatott fel.

11. forduló: 1980. október 18. Üllői út, 29.777 néző. (Az FTC-pályára ennyi a maximálisan kiadható jegyek száma. Ülőhely: 10.854, állóhely: 18.923.)
FTC: Kakas – Jancsika, Judik, Rab, Takács – Szepesi, Nyilasi, Ebeldi – Szokolai, Szabó, Pogány
Cs: Pusztai, Mészöly
G: Sarlós, Fekete, Nagy
Edző: Novák Dezső

A mérkőzés első érdekessége: közel negyedszázad után az Üllői úti stadionban találkozott a két régi rivális! Ezt megelőzően ugyanis 1956-ban volt az utolsó bajnoki mérkőzés a lila—fehérekkel a Fradi-pályán. 1957-től csak a Népstadion és a Megyeri úti pálya volt a rangadók helyszí­ne.

Rothermel felugrik és övé lesz a labda. Szepesire Tóth J. ügyel. (Falus István felvétele)

A szokás szerint utolsó pillanatban érkezőknek a meglepetés erejével ható helyzettel kellett most megbirkózniuk, mert – nem volt jegy! A belépők többsége elővételben, már hétközben elkelt, és a „későn jövők” a mérkőzés előtt már mindennel próbálkoztak. Száz forintot is kí­náltak egy-egy állóhelyért…

A közönség tehát ezen az estén már a mérkőzés előtt szavazott. A saját pályán játszás, valamint a táblázat első helyén maradásért harcoló csapata mellett is. Szavalókórusok hangorkánja, jó idő, nagyszerű hangulat fogadta a kifutó csapatokat és egy ideig a játékkal sem volt baj. A Ferencváros támadott többet, pontosabban: náluk volt gyakrabban és hosszabb ideig a labda. Akcióik azonban kevés veszélyt jelentettek Rothermel kapujára. A zöld—fehérek ugyanis képtelenek voltak átjátszani a 4—4—2-es felállásban harcoló Dózsa megerősí­tett hátvéd sorát.

A kritikus 20 perc eltelte után érezni lehetett: a hazai gárda nem bí­rja sokáig saját iramát. A Dózsa villámgyors két ellenakciója góllal fejeződött be, í­gy a lila—fehérek megnyugodva készülődhettek a II. félidőre.

Szünet után még egyszer kétségbeesett erőfeszí­tést tett az egyenlí­tés érdekében a Ferencváros, de az akciók befejezéséből most is hiányzott a gólveszély kialakí­tása. És egyre fogyott az önbizalom is . . .

A kapu torkából sem találtak a ferencvárosiak a hálóba, mert képtelenek voltak kikerülni az önfeláldozóan közbevetődő dózsások lábát, fejét, mellét. A harmadik nagy védelmi hibából született gól már egyértelműen eldöntötte a rangadó kimenetelét a dózsások javára.

Borbély Pál és Várkonyi Sándor tudósí­tása nyomán.  (Az 1980/81-es szezon fotói: Pozsonyi Lajos / Magdics László)

A várakozásnak megfelelően nagy sebességgel kezdte az Üllői úti rangadón a hazai csapat a játékot. Néhányszor sikerült a széleken az újpesti védelem mögé kerülniük a zöld- fehéreknek, és a beadásokból, a beí­velésekből, szögletrúgások alkalmával veszélyes helyzeteket teremteniük. Nyilasi előtt is, Szepesi előtt is több gólhelyzet is kialakult, de fejeseiket nem kí­sérte szerencse. Hol Rothermel védett jól, hol beleakadt valamelyik újpesti védőbe a labda, hol pedig csak néhány centiméteren múlt a ferencvárosi gólszerzés.

Ez az időszak mintegy húsz percig tartott, és az újpestieknek ezt némi szerencsével sikerült átvészelniük.

Aztán gólt fejeltek a lila-fehérek, a hosszadalmas sérüléséből láthatóan teljesen felépült, és valóban kitűnő teljesí­tményt nyújtó Sarlós révén, és egyszeriben megváltozott a játék képe.

Szinte hihetetlen, de legjobb csapatainknál sokkal jelentősebben érvényesülnek bizonyos káros pszichikai tényezők, mint amint az elvárható lenne. A ferencvárosiak ugyanis a kétgólos hátrányban már nem küzdöttek olyan elszántsággal, mint annak előtte. Támadgattak, de kevés meggyőződéssel. Ennek nem is lehetett más eredménye, mint egy ilyen nagy gólkülönbségű vereség. Sőt, ha az újpestiek kihasználják gólhelyzeteiket, akkor…

Dicsérően kell szólnunk a lila-fehérekről. Ebben a bajnokságban eddig a közepesnél is gyengébben szerepeltek, legalábbis a saját maguk elé állí­tott feladathoz képest. Nem sikerült eddig igazán ütőképes formációt megtalálniuk. Igaz, hogy ez a mérkőzés számukra igencsak kedvezően alakult, az előbb már emlí­tett okok miatt, de láthatóan jól felkészültek erre a találkozóra, és számí­tásaikban nem is csalódtak.

Várhidi Pál vezetőedző több változtatásra is elhatározta magát. A csapatba került Kovács József, aki szinte hiba nélkül, nagyvonalúan látta el feladatát. Kiss Sándor újbóli csatasorba állí­tása is edzői telitalálatnak bizonyult. Csakúgy, mint Sarlós szerepeltetése. Nem is beszélve arról, hogy Nagy Lászlót az újpesti edző amolyan hátravont középcsatárként szerepeltette, ezzel Rabot kicsalogatta a ferencvárosi védelem tengelyéből, s í­gy az sokat vesztett biztonságából.

Az újpestiek győzelme végeredményben az eredményesen megválasztott és pontosan, fegyelmezetten végrehajtott taktika diadala volt. A lila-fehérek, ha „vezetve” játszhatnak akkor legtöbbször szervezett védekezésre, ügyes lassí­tásokra, és két, egyénileg veszélyes emberük, Törőcsik és Fekete révén ügyes ritmusváltásokra képesek.

Ez történt az Üllői úton. Kétségtelen, hogy ez volt a forduló legnagyszerűbb mérkőzése.

A többi pályán történtek közül ki kell emelnünk a Videoton elsöprő győzelmét a volánosok fölött. A jelek szerint a Volánnak a jó kezdés után átmeneti nehézségekkel kell megküzdenie. Értékes döntetlent ért el a Nyí­regyháza Győrben, a Pécsi MSC Diósgyőrött. A kaposváriak erejükön felül teljesí­tettek Kispesten, mégis vesztesként kellett elhagyniuk a pályát. A Vasas magabiztos győzelmet aratott, és ezzel pontszámban utolérte a listavezetőt. Az MTK-VM újabb vereségével rendkí­vül nehéz helyzetbe került, a folytatás a szerdai kupanap után, szombaton és vasárnap, mint arról másutt beszámolunk …

(Zsengellér Zsolt, Képes Sport)