1992.IV.25. Győri Rába ETO – Ferencváros 1-6
1991 telén, a bajnoki szezon első körének zárása után még nem tudtuk, hogy vajon milyen „feltételekkel” vághatunk neki a tavaszi szezonnak. Pénzünk nem nagyon volt igazolásra, és még azt sem tudtuk, hogy az MLSZ hogyan fog dönteni a veszprémiek óvása után. Félő volt, hogy végül is elveszik a két pontot és akkor öt pont hátránnyal kell rajtolnunk, mely figyelembe véve a csapat elég rapszodikus teljesítményét, még a dobogó eléréséhez is soknak tűnt. Végül is három hónapos huzavona után az MLSZ újrajátszást rendelt el, amit március 4-én, a tavaszi szezon „főpróbájaként” rendeztek meg az Üllői úton. A megismételt mérkőzésen majdnem teltház volt, tizenkétezren látták, hogy a Fradi az őszi 1-0 után, Deszatnik és Albert góljaival „duplán büntetett”, így maradt a három pontos különbség a vezető Vác mögött, amit egyből csökkenteni is lehetett, hiszen az 1992 tavaszi szezon első fordulójában a Vácot fogadtuk…és le is győztük őket 3-1-re. A végállomást minden Fradi szurkoló ismeri, 1992. június 20, Diósgyőr, bajnoki cím, majd fieszta az Üllői úton. Feledhetetlen tavasz, Nyilasi Tibi által remekül összerakott csapattal, benne a még mindig csak 20 éves Lipcsei Petivel és a téli időszak legjobb igazolásával, Fodor Imivel. Természetesen igaztalanok lennénk, ha nem említenénk meg a többieket is, az év játékosának választott Telek Mancit, Simon Tibit, akiről Nyíl azt mondta, hogy „nem ő volt minden idők legjobb ferencvárosi labdarúgója, de az egyik legfontosabb, az biztos” és aki bajnokin a Győr ellen lépett 100. alkalommal a pályára zöld-fehérben. Ne feledkezzünk meg labdarúgásunk történetének egyik legjobb légiósáról Kuznyecovról, a „zongoracipelő” Pálingról, vagy a bajnoki címet jelentő mérkőzésen duplázó Wukovics Lászlóról illetve az ugyancsak fontos gólokat szerző pokoli Toronynak hívott Balogh Gáborról sem. Ők alkották a csapat gerincét, és ők voltak a „főszereplői” is a mai muzeális barangolásunknak, a Győr elleni parádés játékkal megnyert mérkőzésnek.
Mely után néhány nappal Szergej úgy vélte, hogy „ősszel még csak álmodoztunk, hogy miénk lesz az aranyérem…most már hisszük is”. Eközben Győrött meg állt a bál az előző fordulóban Veszprémben elszenvedett vereség után. Pletykák „áldozatra” várva úgy röpködtek Győr felett, mint az éhes szulák az Atlanti-óceán hullámai fölött. A vezetők mélyen hallgattak, de a Fradi-meccs előtt azért kiosztottak egy kis kollektív pénzbüntetést és voltak játékosok, akik a zöld gyep helyett a lelátóra kényszerültek.
Nem a mozdony füstje, de a balhé szele meg is csapta a hazaiakat, mert mire elhelyezkedtek a pályán és próbálták megtalálni a rájuk osztott Fradi játékosokat, már a hálójukban táncolt a labda. A középkezdés után Simon ívelt előre amit Balogh Torony megcsúsztatott, Fodor Imi meg 14-ről kapásból a kapura húzta, de az egy védőről Szenes elé pattant, az ő lövését Végh szögletre ütötte. A nézőtér felsóhajtott, ezt talán megúszták. Tévedtek, mert Fodor Imi tökéletes ívben szálló beadását Kuznyecov bólintotta a hálóba. Remek kezdés után Keller megsérült, Szekeres állt be a helyére. Továbbra is irányítottuk a játékot, Páling bomba, egy Balogh fejes jelentett veszélyt a győriek kapujára, majd teljesen váratlanul a 26. percben felvillant az egyenlítési lehetőség az ETO számára. Simon Tibi lökött egy aprót Csertőin a tizenhatosan belül, aki egyből bemutatott egy rosszul kivitelezett dupla-axelt, melyért bezsebelhetett egy büntetőt, amit Miriuta nemes egyszerűséggel a kapufára rúgott.
Az egyenlítés helyett (amiben talán a hazaiak sem hittek túlságosan) a félidő vége felé jött Lipcsei Peti és 6 perc alatt olyan foci és gól show-t mutatott be, hogy amit ha látnak, a Broadway színpadán is megénekeltek volna. A gólszerző így emlékezett a mesterhármasra:
Az első gólnál a tizenhatos előtt nemsokkal csináltam egy lövőcselt, majd még egyet, s ettől mindenki elmozdult, már csak a kapussal találtam szemben magam. Rárúgtam és bement. A második előtt hoztam fel a labdát, Foci elvitte az embert, befelé cseleztem és rátűztem a bal sarokra. Ez is sikerült. Két perc múlva Wuko ment el a balszélen, egy győri védő meg estében kézzel ért hozzá a labdához. A büntetőket mostanság én szoktam elvégezni, megvártam míg Végh elvetődik valamerre és megcéloztam az ellenkező sarkot.
Elmondva nem is tűnik túl bonyolult feladatnak, de akkoriban a 20 éves Lipcsei Petin kívül ilyen gólokat nagyon kevesen tudtak szerezni. Ha össze is jött, azt a szerzője bekeretezte, berakta a vitrinbe, hogy az unokák is emlékezzenek rá. Petinél meg a következő években védjeggyé váltak az ehhez hasonló villanások, amikor vagy a félpályáról indulva kígyózik át a védőkön, akik jobbra-balra dőlnek mint a kuglibábuk, vagy a 16-s környékén „tol” egyet-kettőt a labdán, majd a kapu rejtett zugaiból jajveszékelve menekülnének a pókok, de tudják, semmi esélyük, inkább széttárják mind a nyolc lábukat, várva a labda becsapódását.
Ezzel el is dőlt a mérkőzés, 45 perc alatt 4 gól, de ahhoz, hogy a gólok számáról elmondhassuk, hogy az még gombócból is sok, a másodikban még kettőt hozzá kellett tenni. Az ötödiket „kötelező” jelleggel Fodor Iminek kellett lőnie, aki az egész meccsen (az egész tavaszi szezonban!) kiválóan játszott. Plusz tartani kellett a „gól az első percben szabályt” is, hadd érezze még kellemetlenül magát az ellenfél. Simon beívelését az egyik győri védő megpróbálta kirúgni, de a bal lába önálló útra tért és a nézőtéren landolt, a labda meg Foci elé, aki igazítás nélkül 15-ről bombázta a hálóba. Innentől meg gálaelőadás, benne Simon Tibor megkerülős cselével. Ha a rettenhetetlen kettes ilyen „pofátlan” megoldásra vállalkozik és meg is tudja csinálni, az mindent elmond a két csapat közti különbségről.
A gombócadag is meglett, Balogh Torony fejelte a hatodikat a „harmadik emeletről”. A hatodik után jött egy szépítő találat, de ennek legfeljebb a semleges szemlélő örült, a hazai szurkolók keserűségét már nem tudta enyhíteni.
1992 tavasza örökké emlékezetes marad. Nem csak a bajnoki cím és az Üllői úti fieszta miatt, hanem olyan nagyszerű 90 percek miatt is, amilyen a győri is volt április 25-én.
MTI:
Győri Rába ETO – Ferencváros 1:6 (0:4)
Győr, 15.000 néző, V: Varga L.
Győri Rába ETO: Végh – Csikós, Bimbó, Plotár, Virág – Tóth, Miriuta, Urbán, Korsós (Ördögh 18.) – Csertői, Pena
Ferencváros: Balogh T. – Simon, Telek, Kuznyecov (Rácz 65.) – Lipcsei, Fodor, Szenes, Keller, (Szekeres 6.) – Páling, Balogh G., Wukovics
Gól: Urbán (68.) illetve Kuznyecov (1.), Lipcsei (38., 42. – 11-esből 45.), Fodor (46.), Balogh G. (66.)
Sárga lap: Plotár (30.) illetve Fodor (32.), Simon (36.), Ördögh (67.)
Jók: Végh illetve Balogh T., Lipcsei, Fodor
Már az első percben vezetéshez jutott a bajnokaspiráns vendégcsapat, amikor Szenes közeli lövését Végh szögletre ütötte, és az abból beívelt labdát Kuznyecov a hálóba fejelte (0:1). A ferencvárosiak szinte hazai pályán érezhették magukat, mivel lényegesen több támogatást kaptak lelkes szurkolóiktól. A gyorsan bekapott gól után a Rába cserével igyekezett sorait rendezni. Erre a 26. percben meg is volt minden lehetősége, amikor Csertőit buktatta ártatlan helyzetben Simon a 16-oson belül, a büntetőt azonban Miriuta kihagyta. Ezután Fodor percei következtek, aki 17 méteres szabadrugásból a felső kapufát találta el, majd szögletből szerzett kishíján gólt. A 38. p.-ben Lipcsei kicselezte a teljes győri védelmet, Végh kapust is elfektette és 10 m-ről a jobb sarokba gurított (0:2). A 42. p.-ben ismét Lipcsei volt a főszereplő, aki egy csel után 20 m-ről a bal sarokba bombázott (0:3). A 45. p.-ben egy győri védő kezezett a 16-oson belül és a jogos büntetőt Lipcsei a jobb sarokba vágta (0:4).
Szünet után a Ferencváros tovább folytatta a gólgyártást. A 46. percben Simon jobboldali beadását a hazai védők elvétették, és Fodor 12 m-ről a hálóba lőtt (0:5). A jelentős előnye tudatában a Ferencváros játszadozásra vette a dolgot, de gólt igy is sikerült szereznie. A 66. percben jobboldali beadást Balogh G. 5 m-ről kotort a hálóba (0:6). A 68. percben szépitett a Rába Urbán révén, aki egyéni játék után lőtt gólt (1:6).
Nem volt egy sulycsoportban a két zöld-fehér együttes. A Ferencváros játékban, gyorsaságban, taktikában magasan fölötte állt a Rábának, amely hazai pályán volt kénytelen elviselni a megalázó vereséget.
Az NB I. állása:
1. Ferencváros 23 11 10 2 42-16 32 pont
2. Kispest-Honvéd FC 23 14 4 5 41-21 32
3. Vác FC-Samsung 23 12 7 4 41-24 31
4. MTK 23 12 5 6 36-23 29
5. Videoton-Waltham 23 8 11 4 32-22 27
6. Siófok 23 11 5 7 32-24 27
7. UTE 23 8 9 6 34-28 25
8. Vasas 23 7 9 7 25-21 23
9. Pécsi MSC 23 8 7 8 18-20 23
10. BVSC-Novép 23 6 8 9 22-23 20
11. Győri Rába ETO 23 7 6 10 26-34 20
12. Veszprém 23 6 8 9 17-31 20
13. Haladás 23 6 7 10 21-28 19
14. Tatabánya 23 5 8 10 20-36 18
15. Diósgyőr 23 4 7 12 17-36 15
16. Zalaegerszeg 23 1 5 17 13-50 7
Góllövőlista:
15 gólos: Orosz (Vác FC-Samsung)
11 gólos: Eszenyi (UTE), Fischer (Siófok), Sallói (Videoton-Waltham)
10 gólos: Negrau (Kispest-Honvéd FC)
8 gólos: Fodor és Lipcsei (Ferencváros), Vincze (Kispest-Honvéd FC)
*
Még a legöregebb Fradi szurkolók sem igen emlékeznek olyan sorozatra, amellyel most a Ferencváros labdarugó csapata büszkélkedhet. A legutóbbi négy bajnoki mérkőzésen 17 gólt lőtt a zöld-fehér együttes, s mindössze egyet kapott (ZTE 7:0, Kispest-Honvéd 2:0, Videoton 2:0, Rába ETO 6:1). Nagy teljesítmény ez, hiszen a legyőzöttek között tekintélyes vetélytársak találhatók, nem beszélve arról; az FTC őrzi tavaszi veretlenségét, öt hónap telt el azóta, hogy utoljára vesztesként (a Pécs ellen) hagyta el a pályát.
Nyilasi Tibor, a Ferencváros népszerű szakvezetője a sikerekről és a további elvárásairól nyilatkozott Kozák Mihálynak, az MTI munkatársának.
– Valóban nagyszerű sorozatot értünk el eddig, csak az a baj, hogy ennek ellenére nem tudtunk megugrani a mezőnytől, s elképzelhető, a végső elszámolásnál így is csak másodikok vagy harmadikok leszünk – mondta. – Igaz, az idény előtti célkitűzésünk a dobogó volt, kijutás a nemzetközi porondra, ami nehéz gazdasági helyzetünkön is segíthet, de most ugy érzem, nem elérhetetlen a bajnoki cím sem. Sorsdöntőnek igérkezik a hétvégi forduló, hiszen az Üllői uton fogadjuk az ujpestieket, a kispestiek pedig Vácra látogatnak. Ha mi nyerünk, csak jól járhatunk, mert a két nagy rivális közül valamelyik vagy mindkettő pontot, illetve pontokat veszíthet.
– Mivel magyarázza az őszinél sokkal jobb szereplést?
– Amíg az első félévben több olyan döntetlen mérkőzést játszottunk, amelyeket megnyerhettünk volna, ezek most bejöttek. A tavaszi rajtunkon 3:1-re győztünk a Vác ellen, ez növelte az egész csapat önbizalmát, tudatosabban, magabiztosabban kezdett játszani a társaság. Sikerült ugy kialakítani a játékunkat, hogy abban a 192 cm magas Balogh Torony testi adottságait jól kihasználjuk, s óriási nyereség a tapasztalt Fodor leigazolása. A középpályán remekül oldja meg a karmesteri szerepet, az ellenfelek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne figyeljenek rá az első perctől az utolsóig. Az is sokat jelent, hogy a korábbi másodhegedűsök, például a 19 éves Szekeres, vagy Wukovics és Nagy Zsolt sokat fejlődtek, feljavult a játékuk. Jól együtt van a csapatom, mint edzőnek öröm látni azt a győzniakarást, amely mindnyájukat áthatja.
– Az MTI értesülése szerint csütörtökön az Üllői uti székházban tárgyalás lesz a labdarugó edzők további szerződéséről. Mit vár ettől?
– Röviden azt mondhatom, ha igényt tartanak a munkámra, örömmel mondok igent. Nincs szándékomban elmenni a Ferencvárostól, ahol megkezdtem egy uj csapat kialakítását. A jelenlegi gárdában nyolc saját nevelésű fiatalunk szerepel, tehetségesek a gyerekek, s ahogy nagyobb rutint szereznek, még erősebb, ütőképesebb lesz a Fradi. Csak végső esetben hagynám el a klubot. Gondjaim nem lennének, mert osztrák ajánlatot is őrzök a zsebemben… – mondta befejezésül Nyilasi Tibor.