1992.X.11. Katar – Magyarország 1-4

Őszi nemzetközi sorozatában műsoron kí­vüli mérkőzést játszott vasárnap este villanyfény mellett a dohai stadionban a magyar labdarugó válogatott. A Katar elleni két találkozó (a második kedden lesz) közül az első magabiztos magyar győzelmet hozott, amelyben Kiprich József volt a főszereplő, hiszen háromszor talált a hálóba a 15., a 27. és az 50. percben. A negyedik magyar gólt Kovács Kálmán szerezte a 43. percben.

Katar – Magyarország 1:4 (0:3)
Doha, 1000 néző, V:

Katar:

Magyarország: Petry – Simon, Nagy, Bánfi, Cseh – Sallói (Czéh 65.), Lőrincz, Détári, Balog – Kiprich (Zvara 60.), Kovács K. (Hámori 70.)

Gól: Kiprich (15., 27., 50.), Kovács K. (43.) illetve Khalil (75.)

A 32-34 fokos melegben lejátszott mérkőzésen a magyarok mindvégig fölényben voltak, s Kiprich gólképessége döntőnek bizonyult. A hazaiak a 4:0-ás magyar vezetés után csak a 75. percben tudtak szépí­teni Khalil révén. A mérkőzés folyamán a magyar válogatott két újoncot is avatott Bánfi János és Czéh László személyében.

– Az eredménnyel feltétlenül elégedett vagyok, a játékkal azonban még nem – mondta a mérkőzés után, az MTI-nek Jenei Imre szövetségi kapitány. – Változatlanul még tovább kell javí­tani a csapat játékán ahhoz, hogy a világbajnoki selejtezőkön megfelelő eredményeket érjünk el. Bí­zom benne, hogy a keddi 90 perc is hasznos lesz ebből a célból.

A kapitány az ellenfélről megjegyezte: Látszik rajtuk, hogy sok brazil edző dolgozik az országban, technikásak a katariak, lelkesen küzdenek, s mindent megtesznek, hogy fokozatosan felzárkózzanak a nemzetközi középmezőnyhöz.

Kik voltak a magyar csapat legjobbjai? – Elsősorban Petry, Détári, Lőrincz, Nagy és az igen gólerős Kiprich játékát dicsérhetem.

A magyar válogatott hétfőn könnyű edzést tart, s kedden budapesti idő szerint, 16 órakor lesz az újabb találkozó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK