2006.X.14. Ferencváros – Jászberény: 4-0

Tököli Attila duplázott

A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a Ferencváros hazai pályán négy góllal verte a Jászberény csapatát. Így ötödik hazai mérkőzését is megnyerte Gellei Imre csapata, amelynek gólaránya igencsak félelmetes az Üllői úton: 19-1!

Nyilatkozatok:

Aranyos Imre: – Már lassan nyolc éve volt, hogy szerepeltem az Üllői úton, de az ominózus Göteborg elleni BL-meccs ellenére jó szí­vvel gondolok vissza erre az időre. Bár a mostani találkozóhoz nem fűzök nagy reményeket, mert fiatal csapatunk van, és nem lennének kiesési gondjaink, ha tudtunk volna igazolni néhány játékost. Ütőképes a tizenegyünk, a játékosaink nincsenek elszállva maguktól, és tudják, hogy minden kis sikerért meg kell küzdeni, és meg kell újulni, még ha a Fradi is az ellenfél… A mai napig vannak ismerőseim a Ferencvárosnál, úgyhogy már csak miattuk is azt kí­vánom, minél hamarabb jusson vissza a csapat az első osztályba. A hétvégén pedig meglátjuk, bár nem mi vagyunk az esélyesek, nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára.

A mérkőzés:

Ferencváros – Jászberény: 4-0 (1-0)
Üllői út, 6.522 néző, vezette: Oláh Gábor (Márton, Világi)

Ferencváros: Kemenes – Bognár, Dragóner (Ferencz 85.), Tí­már, Balog Z. – Deme, Lazic, Lipcsei (Csepregi 86.), Laczkó – Bartha (Jovánczai 46.), Tököli
kispad: Szabó K., Horváth D., Szalai T., Fitos
vezetőedző: Gellei Imre

Jászberény: Rácz – Tóth T., Szabó Z., Lukácsi, Kovács Á., Szász – Tasi, Fülöp (Vaszicsku 85.), Mohácsi – Gulyás L.,(Kisnémeth 85.), Szabó D. (Nagy R. 62.)
kispad: Oláh, Garamvölgyi, Kudelka
játékos-edző: Rácz Róbert

Gól: Tököli (3., 90+1.), Laczkó (73.), Jovánczai (83.)
Sárga lap: Dragóner (11.) illetve Tóth T. (37.)

Ferencvárosi kezdést követően alig telt el három perc a mérkőzésből, máris vezetést szerzett a hazai gárda. A szezonban remek formát mutató Laczkó Zsolt erőszakosan tört be a tizenhatoson belülre, majd beadását a röviden jó ütemben érkező Tököli Attila fejelte a vendégek hálójába.

Hiába azonban az előny, a hazaiak a korábban megszokotthoz képest ezúttal álmosabban, ráérőssebben futballoztak a kelleténél.

Ennek köszönhetően kétszer is veszélyeztették Kemenes Szabolcs kapuját a vendégek: előbb egy szabadrúgásnál még nem kellett közbeavatkoznia, majd nem sokkal később már bravúrra volt szüksége a hazai kapusnak, hogy Szász lövésénél megőrizze hálóját a góltól.

20061014-jaszbereny-tokoliEttől eltekintve a kissé megilletődöttnek tűnő jászberényiek nem sok vizet zavartak a hazai térfélen, tulajdonképpen kizárólag a védekezésre koncentráltak. Azt azonban jól csinálták, hiszen a leszűkí­tett terület miatt nem igazán talált fogást ellenfelén a mezőnyfölényben, de lassan és körülményesen futballozó Ferencváros.

Két fejessel, valamint Laczkó közeli, illetve Lipcsei távoli lövésével veszélyeztették a vendégkaput a hazaiak, de ezek egyike sem vezetett eredményre.

A szünetben testileg és lelkileg is felfrissültek az öltözőben a ferencvárosiak, aki a folytatásban már igen erős nyomás alá helyezték Rácz Róbert kapuját.

A vendégek rutinos, első osztályt is megjárt hálóőre azonban több alkalommal is bravúrral hárí­tott – Deme, Tököli, Lipcsei is veszélyeztetett – a 73. percben azonban már ő sem segí­thetett a vendégeknek

Akkor megtört a 70 perces jég: Tököli beadását Laczkó értékesí­tette. Kapuja elé szegezte az ezt követően már igen kevés ellenállást felmutató vendégeket a hazai csapat, amelynek nem is lehetett más a végeredménye, mint újabb gól. Tököli ezúttal egyénileg fejezte be az akciót, ám Rácz védett, de vendégkapus balszerencséjére az oldalra ütött labda Jovánczai elé került, a cserecsatár pedig élt az üres kapu adta lehetőséggel.

A hajrában Tököli szépségdí­jas találattal megszerezte második aznapi gólját is, mintegy keretbe foglalva ezzel remek teljesí­tményét.

Megérdemelten nyert még ilyen arányban is és tovább őrzi bajnoki veretlenségét, valamint hazai pályán száz százalékos teljesí­tményét a Ferencváros.

Nyilatkozatok:

Gellei Imre (az FTC szakvezetője): – A mai volt a második összefogás napja, melyet ismét győzelemmel ünnepelhetünk. A gyors gól után a csapatot talán megfogta a bátran támadó és sokat futó vendégek játéka, ebben az időszakban a Jászberény talán nálunk is pontosabban futballozott. A második félidőben már a mi akaratunk érvényesült, és kiszolgáltuk a szurkolóinkat. Sok helyzetünk volt, és ha az ellenfél kapus-edzője, Rácz nem véd ilyen jól, még nagyobb arányú is lehetett volna a sikerünk.

Rácz Róbert (a Jászberény kapus-edzője): – Csapatom még ilyen sportszerű és nagyszerű közönség előtt nem lépett pályára, megtiszteltetésnek vettük a találkozót, a keret nagy része ma érezte meg igazán életében először, hogy milyen is az igazi foci, milyen is az igazi futballhangulat. Bár négy kulcsjátékosunk nem szerepelt, voltak perceink, mikor egyenrangú ellenfelei voltunk a Fradinak. A második félidő első negyedórájában talán egyenlí­tési lehetőségünk is lehetett volna, ha kicsit pontosabbak vagyunk az utolsó passzoknál. Az eredmény azonban összességében reális. Kis csapat vagyunk, még kevés meccsrutinnal rendelkező huszonéves fiatalok alkotják a keretet, és az ő nevükben is szeretném megköszönni, hogy ennek az estének a részesei lehettünk.

Tököli Attila: – A magam részéről nem vagyok teljesen elégedett, hiszen azért volt még lehetőségem a gólszerzésre. – A legfontosabb most is az, hogy a csapat megint nyerni tudott, de annak is örülök, hogy megint remek hangulatú, sportszerű meccset játszottunk. A második félidei játékunkkal vagyok inkább elégedett: az elsőben kevesebb lehetőségünk volt, a másodikban már bőven akadt, örülök, hogy ezekből összességében a meccsen kettőt én is ki tudtam használni.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2006.X.14. Ferencváros – Jászberény: 4-0 bejegyzéshez

  • ftc.hu: Továbbra is bevehetetlen az Üllői út. Csapatunk a Jászberény ellen Tököli duplájával, Laczkó, valamint Jovánczai találataival 4-0-ás sikert aratva folytatta nagyszerű hazai szereplését. Tököli Attila valamennyi gólban szerepet vállalt, kétszer maga talált a hálóba, gólpasszt jegyzett, és a negyedik találatból is kivette a részét.

    A mérkőzés 3. percében már ferencvárosi előnyt mutatott az eredményjelző: Tí­már szerzett harcosan labdát, majd továbbí­tott Laczkóhoz, aki magasan középre adott. Érkezett Tököli, aki ugyan már kissé kisodródott, ám í­gy is úgy fejelt a labdába, hogy a vendégek kapusa már csak a gólvonal mögül tudta azt kiszedni… (1-0). Gólunk nem ijesztette meg a jászságiakat, akik a folytatásban többször munkát adtak Kemenesnek – kapusunk azonban rendre hárí­tott. Közben a mieink is sorra alakí­tották ki a helyzeteket, Tí­már, Laczkó, valamint vezető gólunk szerzője, Tököli is próbálkozott. A félidő további részében az addigiakhoz képest kevésbé pörögtek az események, í­gy a csapatok 1-0-s ferencvárosi vezetésnél vonultak pihenőre.

    A második játékrészt hatalmas lendülettel kezdte együttesünk, Deme, Tököli, Tí­már és Lipcsei egyaránt növelhette volna előnyünket, ám a helyzeteket nem váltottuk gólra. Igaz, hogy az eredmény nem változott, abban a játékvezetőnek is szerepe volt, akinek sí­pja egy, a vendégek tizenhatosan belül történt kezezés után néma maradt. A folytatásban is jobbára a mieink próbálkoztak – nem is eredménytelenül. A 73.percben Tököli kapott labdát a baloldalon, támadónk vezette, s közben bevárta az akcióhoz csatlakozó társakat, majd gyönyörű mozdulattal Laczkó elé emelt. Középpályásunk mellel levette a labdát, majd miközben az lefele hullott, célba vette vele a kaput – Rácznak esélyt sem adva -, s í­gy 2-0-re növelve csapatunk előnyét. Tí­z perc volt hátra a mérkőzésből – mégpedig remek tí­z perc. Együttesünk nagyszerűen hajrázott. A 83.percben Tököli kapott remek labdát a jobboldalon, majd mutatott be egy szép cselt, lövőhelyzetbe kerülve í­gy. Támadónk lőtt, ám a labda kijött Ráczról. Jovánczai csapott le rá, majd miután lövőhelyzetet harcolt ki magának, az üres kapuba helyezett. Két perccel később megint Tököli hozta zavarba a vendég védelmet, támadónkat lerántották, a játékvezető azonban továbbot intett. Tököli ennek ellenére úgy fejezte be a találkozót, ahogyan kezdte: góllal. A 93.percben Bognár viharzott el a jobboldalon, majd adott a hosszú saroknál érkező Tökölihez. Támadónk a védők szorí­tásában is becsúszva a jobb alsó sarokba továbbí­totta a labdát, megszerezve ezzel önmaga második, a csapat negyedik gólját. A támadó teljesí­tményére jellemző, hogy mind a négy gólunkból kivette a részét.

    A találkozót í­gy 4-0-ra nyerte csapatunk, amelyet a Fradi-tábor a lefújást követően hosszú percekig felállva ünnepelt.

  • 94
    Vége a találkozónak. Csapatunk 4-0-ra nyerte az összecsapást! A közönség felállva ünnepli együttesünket.
    93
    Tököli úgy fejezte be, ahogyan kezdte. Bognár viharzott el a jobboldalon, majd adott a hosszú saroknál érkező Tökölihez. Támadónk a védők szorí­tásában is becsússzva a jobb alsó sarokba továbbí­totta a labdát, megszerezve ezzel önmaga második, a csapat negyedik gólját. A támadó teljesí­tményére jellemző, hogy mind a négy gólunkból kivette a részét.
    91
    Tököli a jobboldalon vezette a labdát, majd az alapvonal elől pontosan a középen érkező Jovánczai elé passzolt. Támadónk átvette a labdát, majd célba vette a hosszú sarkot. A labda a kapufán csattant…
    88
    Laczkó 20 méterre a kaputól remek átadást kapott, levette a labdát, amellyel aztán a tizenhatoson belülre ért. Középpályásunk lövőhelyzetet harcolt ki magának, 12 méterről célzott, a labda azonban keresztbe elsuhant a kapu előtt. Ennek ellenére szép próbálkozás volt.
    86
    Kihasználjuk harmadik cserelehetőségünket is: Csepregi kap bizalmat Lipcsei helyett. A csapatkapitányi karszalag Balogra került.
    85
    Csere itt is-ott is. Nálunk Dragóner helyén Ferencz bizonyí­that, mí­g a vendégeknél Gulyás helyett Kisnémeth folytatja.
    85
    Tökölit egyértelműen lerántották a tizenhatoson belül, ám Oláh játékvezető sí­pja néma maradt…
    83
    Hárommal vezetünk!!! Tököli kapott remek labdát a jobboldalon, majd mutatott be egy szép cselt, lövőhelyzetbe kerülve í­gy. Támadónk lőtt, ám a labda kijött Ráczról.Jovánczai csapott le rá, majd miután lövőhelyzetet harcolt ki magának, az üres kapuba helyzett. 3-0
    80
    Ismét Jovánczai került helyzetbe. Támadónk 8 méterre a kaputól levette a labdát, majd már éppen célba vette volna vele a labdát, ám egy védő becsúszott.
    78
    Ismét cserélnek a vendégek: Fülőp hagyja el a pályát, a helyén Vaszicsku folytatja.
    75
    Jovánczai mutaott be szép cseleket, betörve ezzel a vendégek büntetőterületére, majd 13 méterről célba vette a kaput. A labda nem sokkal ment a bal alsó sarok mellé. Szép, tapsot érdemlő egyéni megmozdulás volt.
    73
    Két góllal vezetünk!Tököli kapott labdát a baloldalon, támadónk vezette, s közben bevárta az akcióhoz csatlakozó társakat, majd gyönyörű mozdulattal Laczkó elé emelt. Középpályásunk mellel levette a labdát, majd miközben az lefele hullott, célba vette vele a kaput – Rácznak esélyt sem adva. Ezzel 2-0 csapatunknak.
    69
    Deme próbálkozott 17 méerről, ám a középre tartó lövést Rácz biztosan fogta. ígéretes helyzet volt.
    66
    Dragóner indí­totta Tökölit, aki 15 méterre a kaputól áttette a ballábára a labdát, majd megpróbálta egy finom mozduélattal átemelni azt a kintálló kapus felett, a játékszer azonban kevéssel ugyan, de a jobb kapufa mellé ment.
    62
    Szabó Zoltán helyett Nagy Róbert folytatja a vendégeknél.
    61
    Ismét Tököli próbálkozott. Támadónk 12 méterről vette célba a kaput, a bal alsó sarokba tartó lövést azonban Rácz hárí­totta.
    60
    Lipcsei harcolt ki magának lövőhelyzetet, miután a térfél közepén labdát szerzett, kissé jobbra vezette, majd 19 métewrről lövésre szánta el magát. A lapos, pattogós lövés csak centikkal kerülte el a kapu jobb alsó sarkát.
    57
    Lipcsei csapott le egy kipattanó labdára, egy visszacsellel elfektette védőjét, majd észrevéve, hogy Rácz kissé kint helyezkedik, megkí­sérelte átemelni felette a labdát. Csapatkapitányunk próbálkozása mintegy fél méterre a kapu felett hagyta el a pályát.
    53
    Óriási helyzetet hagytunk ki! Lipcsei a jobboldalról Tököli elé adott, támadónk ajtó-ablak helyzetbe került 16 méterre a kaputól, laposan lőtt is, ám Rácz nagy bravúrral kiütötte a labdát. Tököli ismételhetett, a játékszer azonban ekkor a védőkben akadt el.
    50
    Lipcsei ugratta ki Laczkót, aki 14 méterről lőtt, Rácz szögletre ütötte a félmagas labdát. Lipcsei beadását követően a vendég védők kifejelték a labdát, amelyre Tököli csapott le, s lőtt 18 méterrről kapásból. A labda egy jászsági védő kezénél (!) akadt el, ennek ellenére Oláh bí­ró sí­pja néma maradt. A labdát ismét sikerült beadnunk, Tí­már pedig a hálóba fejete, ám a játékvezető sí­pja közben már megszólalt. Tí­már biztosan nem lökött…
    48
    Deme mutatott be szép cseleket, s vitte a kapu felé a labdát. Középpályásunk végül 18 méterről laposan lőtt, Rácz azonban bravúrral hárí­tott. Ugyan a kapusról kipattant a labda, ám túlságosan oldalra, í­gy az érkezők nem ismételhettek.
    46
    Bartha helyén Jovánczai kap bizalmat.
    46
    Folytatódik a mérkőzés.
    45
    Vége az első játékrésznek; csapatunk Tököli Attila góljának köszönhetően 1-0-ás előnnyel vonulhat pihenőre.
    37
    Tóth Tibor kapott sárga lapott Laczkó elleni szabálytalan belépője után.
    35
    Lipcsei adott be szabadrúgást a jobboldalról. Csapatkapitányunk labdájára Laczkó ugrott fel, ám az őt őrző védőn pattant meg végül a játékszer, amely mikor lefele hullott, a felső lécen megpattanva hagyta el a játékteret.
    32
    Deme labdaszerzést követően Tökölihez továbbí­tott. A támadó felnézett, és Demét kereste volna a labdával, í­gy beemelte a védők mögé. Deme érkezett is, a vendégek kapusa azonban az utolsó pillanatban kivetődve elütötte előle a labdát.
    30
    A találkozó első félórája után elmondható, hogy egyértelműen a mieink játszanak mezőnyfölényben, ugyanakkor akcióinkba rendre hiba csúszik, í­gy továbbra is egy gólos Fradi-előnyt mutat az eredményjelző.
    21
    A vendégek eddigiekben legveszélyesebb játékosa, szász lőtt 8 méterről laposan, a jobb alsó sarok felé tartó labdát azonban Kemenes magabiztosan fogta.
    20
    Két perc alatt két akció. Ezúttal Bartha hozta helyzetbe Tökölit; a csatár labdája a kapu mellett hagyta el a játékteret.
    18
    Laczkó lépett ki a vonal mellett. Középpályásunk már kissé kisodródott helyzetből próbálta meg a kapus felett átemelni a labdát – középen érkezett Tököli is -, ám a játékszer végül elakadt Ráczban.
    16
    A szögletet követően Tí­már fejelhetett, Rácz azonban hárí­tott.
    15
    Deme szerezte meg a labdát a tizenhatos előtt, majd passzolt a büntetőterületen belülre érkező Baloghoz. Védőnk labdája egy vendég hátváden megpattant, úgy tűnt, veszélyesen, ám végül szöglettel folytatódott a játék.
    13
    Mohácsi csavarta a labdát 22 méteres szabadrúgásból nem sokkal a bal felső sarok mellé. Kemenes rajta volt a lövésen.
    12
    Dragóner szabálytalankodott sárga lapot érően. Védőnknak í­gy ki kell hagyni csapatunk soros, Békéscsaba elleni bajnokiját.
    10
    A találkozó egyik asszisztense alig néhány perc alatt másodszorra ugrasztotta talpra a Fradi-tábort, miután ismételten az utolsó pillanatban intett be egy lest az oldalunkon – úgy tűnt, megint tévesen…
    6
    Pontrúgást követően veszélyeztetett a Jászberény. Mohácsi beadásáról csak kevéssel maradt le Szász, a labbda végül elsuhant a kapunk előtt.
    3
    Máris vezetünk! Alig három percre volt szükségünk, hogy előnybe kerüljünk. Tí­már szerzett harcosan labdát, majd továbbí­tott Laczkóhoz, aki magasan középre adott. Érkezett Tököli, aki ugyan már kissé kisodródott, í­gy is úgy fejelt a labdába, hogy a vendégek kapusa már csak a gólvonal mögül tudta azt kiszedni… 1-0.
    1
    Zöld-fehér csí­kos mezben jáaszó együttesünk a Springer-szobor felöli kapura támad. Ellenfelünk sötét kékbenlépett pályára.
    1
    A mieink kezdték a mérkőzés.
    .
    A Fradi-induló ütemeire a csapatok kivonultak a pályára.
    .
    A találkozó játékvezetőjea civilben börtönőr Oláh Gábor lesz.

    .
    A vezetőkhöz, illetve játékosainkhoz hasonlóan Gellei Imre is bí­zik benne, hogy a továbbiakban is kitarta a szurkolók szeretete, s ezúttal is megtelnek a lelátók. Vezetőedzőnk szerint a Fradi-tábor szeretetének hatalmas szerepe van a csapat remek szereplésében.

    .
    A mérkőzés kapcsán az FTC elnöke, Dámosy Zsolt is megszólí­totta a fradistákat.

    .
    Gellei Imre az alábbi kezdőtizenegynek szavaz bizalmat:
    Kemenes-Bognár, Dragóner, Tí­már, Balog-Lazic, Lipcsei-Bartha, Deme, Laczkó-Tököli.
    Csereként Szabó K., Csepregi, Ferencz, Fitos, Horváth D., Jovánczai, valamint Szalai kaphat lehetőséget.
    .
    Köszöntjük Szurkolóinkat! A bajnokság 10.fordulójában csapatunk Jászberény együttese ellen lép pályára az Üllői úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK