2010.III.9. LK, Paks – Ferencváros: 1-1

Tóth Bence szerezte meg a vezetést

Ikszelt a Fradi, Morrisont megint kiállí­tották

A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott Pakson. Jason Morrisont a hétvégi bajnoki után ismét kiállí­tották a zöld-fehérektől.


Nyilatkozatok:

Gellei Imre: – Hiába Ligakupa mérkőzésről van szó, érezzük, hogy nagy az érdeklődés, hiszen a Ferencváros látogat el Paksra. Megyénkben sokan szurkolnak a Fradinak is, és kí­váncsiak, hogy milyen eredmény születik majd. A mi számunkra fontos, hogy továbbra is jól szerepeljünk ebben a sorozatban, hiszen szeretnénk minél messzebb jutni. Jelenleg az élen állunk, és szeretnénk is ebben a pozí­cióban maradni. Ráadásul a jövő hét végén bajnokin is vendégül látjuk őket, í­gy ez a mai találkozó mintegy felvezetése lesz annak a mérkőzésnek. Egy kifejezetten jó mérkőzésre számí­tok, ahol mindent elkövetünk majd a győzelemért.

A mérkőzés:

Paks – Ferencváros: 1-1 (0-0)
Paks, 700 néző vezette: Iványi Zoltán (Medovarszki, Viczián)

Paks: Csernyánszki – Nikolov, Tamási, Horváth S., Gévay – Bartha (Haraszti 70.), Mészáros (Fiola 46.), Böde, Vayer (Heffler T. 67.) – Lisztes (Bohner 81.), Urbán
kispad: Pokorni, Berkó, Pap
vezetőedző: Gellei Imre

Ferencváros: Haber – Joaquin, R. Wolfe, Alcantara, Sváb – Abdi (Vass M. 57.), Morrison, Lipcsei, Tóth B. – Mamic, Schembri (Szabó R. 79.)
kispad: Hermány, Vattai, Nyilasi B., Gárdos, Jang
vezetőedző: Craig Short

Gól: Böde (65.) illetve Tóth B. (63.)
Sárga lap: Lisztes (34.), Gévay (38.), Tamási (49.) illetve R. Wolfe (27.), Abdi (35.), Vass M. (59.), Haber (90+1.)
Kiállí­tva: Morrison (44.)

A Ferencváros Paksra látogatott kedd délután, hogy lejátssza első mérkőzését a labdarúgó Ligakupa középdöntőjének B-csoportjában. Az első helyzet a Fradi kezdőcsapatába kerülő Lipcsei Péter előtt adódott, akinek a lövését Csernyánszki Norbert szögletre ütötte.

Morrison ismét a kiállí­tás sorsára jutott

Morrison ismét a kiállí­tás sorsára jutott

Az első félidőben a zöld-fehérek vezettek több veszélyes akciót, de a vezetést nem tudták megszerezni. A szünet előtt Jason Morrison hí­vta fel magára a figyelmet: a korábban a Fradiban játszó Bartha Lászlót ütötte meg, és ezért azonnal megkapta a piros lapot. Morrison í­gy a Ligakupában is eltiltásra számí­that, miután ma kiderült, hogy hétvégi piros lapja miatt egy bajnokit ki kell hagynia.

A második félidő közepén felpörögtek az események, és egy perc alatt két gól is született. A 64. percben Tóth Bence távolról vállalkozott lövésre, és kilőtte a kapu jobb alsó sarkát. Egy perccel később azonban Böde Dániel egyenlí­tett: húsz méterről a bal felsőbe vágta a labdát.

A mérkőzés hajrája viszonylag eseménytelenül zajlott, nem született több találat, í­gy 1–1-es döntetlennel végződött az összecsapás.

Nyilatkozatok:

Craig Short:Az első huszonöt percben jól játszott a csapatunk, amelyből külön kiemelném Andre Schembrit. Úgy éreztem hogy ez után lelassultunk, és egyáltalán nem azt a teljesí­tményt hoztuk, amit kellett volna. Megszereztük ugyan a vezetést, de ennek nem örülhettünk sokáig, és nem tudtuk tartani az előnyünket. Amennyiben öt percnél tovább sikerül tartanunk a vezetésünket, akkor valószí­nűleg meg is nyerjük a találkozó. De tí­z emberrel ez az egy-egye is egy jó eredmény.

Gellei Imre:Ellentétes félidőket láthatott a közönség. Az első játékrészben a Ferencváros játéka dominált, lényegesen gyorsabban szűrték a támadásaikat, mi nehézkesebbek és tompábbak voltunk. Azt hiszem – talán a létszámfölénynek köszönhetően is – a második félidőben a játék menete megfordult, több játéklehetőséget dolgoztunk ki. Változatlanul kiváncsi vagyok arra a gólunkra, amelyet a játékvezető lesnek í­télt, és nem adott meg. Úgy gondolom küzdelmes, és helyenként jó iramú mérkőzést láthatott a közönség. Elérte a célját a ligakupa-találkozó, mivel jó pár olyan játékos is játszhatott nálam, akik kevesebb esélyt kapnak a bajnokság során.

(Az FTC Press, az nso.hu és az MLSZ Adatbankja alapján)

Egy hozzászólás a(z) 11111011010ejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    A 7. percben Lipcsei távoli lövését ütötte szögletre Csernyánszky, majd a szögletét követően közelről a kapusba lőtte az egyik zöld-fehér játékos a labdát.
    A 20. percben Abdi húzta meg a jobb oldalon, majd lövésre szánta el magát. A labda már túljutott a paksi kapuson, de a keresztléc felső részéről pattant az alapvonalon túlra.
    A paksiak a 22. percben lőttek először Haber kapujának irányába.
    A 25. percben Tóth Bence célozta meg a hosszú alsót, Csernyánszky nagy bravúrral szögletre mentett.
    A 27. percben Wolfe szabálytalankodott sárga lapot érően 17 méterre Haber kapujától. A szabadrúgást Lisztes a sorfalba rúgta.
    A 34. percben Lipcsei í­velte középre szabadrúgását, melyet Alcantara nagy helyzetben fölé fejelt.
    A félidő utolsó percében Morrison próbált elégtételt venni a vele szemben szabálytalankodó paksi Barthán, a játékvezető piros lappal honorálta bí­rói ténykedését.

    A félidő első felében ferencvárosi fölény volt jellemző, mí­g a második rész kiegyenlí­tett küzdelmet hozott.

    A második félidőt a hazaiak kezdték aktí­vabban, de az első helyzetet a Fradi hagyta ki. A Schembri elleni szabálytalanságért megí­télt szabadrúgást Lipcsei lőtte a kapufára az 51. percben.
    Négy perccel később a paksi Urbán talált leshelyzetből indulva Haber kapujába.
    Az 57. percben Lisztes ugratta ki Bödét, aki a kapufát találta el.
    A 65. percben Lipcsei passzolt Tóthoz, aki 18 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot (0-1).
    Egy perc múlva Böde lőtte el a labdát a 16-os vonala előtt, amely a leülő Haber fölött a kapuba vágódott (1-1).
    A 87. percben Haber jött ki bizonytalanul, a labda Böde elé került, de a paksi csatár lövésébe Wolfe vetődött bele önfeláldozóan, góltól mentve meg csapatát.
    A vége: 1-1.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK