2011.III.12. Ferencváros – Videoton: 0-5

A labdarúgó NB I 19. fordulójának rangadóján a listavezető Videoton az Üllői úton 5–0-ra legyőzte a második Ferencvárost. Az első félidőben André Alves és Dusan Vasiljevic góljával már kétgólos előnyre tett szert a vendégcsapat, amit a szünet után Lencse Lászlónak és Marko Andicnak köszönhetően hamar megdupláztak a fehérváriak. Végül Polonkai Attila alakí­totta ki a végeredményt.

* * *

Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

dr. Mezey György: – Természetesen, ma is a három pont megszerzése a célunk, ilyen szempontból nem különbözik a mai rangadó a többi bajnokitól. Sajnos vannak sérüljteink, akik biztosan nem lépnek pályára az Üllői úton, í­gy Farkas Balázs és Nagy Dániel, de vannak még további kérdőjelek az összeállí­tásban.

Prukner László: – Örülünk, mert eljutottunk odáig, hogy a média ezt a találkozót a tavasz egyik nagy rangadójaként emlegeti. Természetesen a lehető legtöbbet szeretnénk megtenni azért, hogy a mérkőzést megnyerjük. Sok forduló van még hátra ahhoz, hogy kijelentsük: a Fradi jól szerepel ebben a bajnokságban. Fontos meccs előtt állunk, remélem, hogy higgadtak tudunk maradni az abszolút favorit Videotonnal szemben.

Czéh László: – Ezen a mérkőzésen a Fradi felé húz a szí­vem, meg kell nyerniük ezt a meccset. Amikor gondok vannak egy csapat életében, akkor a játékosok nagyon össze tudnak kovácsolódni egy igazi közösséggé, és néhány mérkőzés erejéig ez szelet adhat a Fradi vitorlájába. Utána azonban már a vezetők döntéseitől függ minden, hogy rend van-e a klubon belül. Három-négy meccsig kitarthat ez az összefogás, szükségük lesz a játékosoknak is arra, hogy tisztán láthassák maguk előtt a jövőképüket. Mivel úgy gondolom, a Fradinak nagyon nagy szüksége van erre a győzelemre, ezért nyerni is fog 2-0-ra.

Zoran Kuntic: – Egy Videoton elleni mérkőzésről személyes, jó emlékeim vannak, mert gólt rúgtam ellenük egy 4-1-re megnyert mérkőzésen. Legnagyobb sikereimet a Fradiban értem el és természetesen a Ferencváros sikeréért szorí­tok, azonban nagyon fontos, hogy egy jó mérkőzést láthassunk. A Videoton jelenleg a bajnokság legerősebb keretével rendelkezik, a Fradinak sajnos gondjai vannak és a szereplése attól függ, hogy ez mennyire lesz hatással a játékosaira. A Vidi most is egy jó csapat, de ugyanez elmondható a Fradiról is, ezért mindkét együttes elégedett lesz majd az egy ponttal.

Horváth Ferenc: – Ez az a két csapat, amelyhez komoly kötődésem van, hiszen a Videotonnál hét évet játszottam, a Fradi pedig ugye az örök szerelem. Úgy látom, hogy a Vidi játékoskerete most a legerősebb az NB I-ben, viszont még nincs a legjobb formában a csapat. A Fradi biztatóan kezdte a tavaszt, bár kérdés, hogy az a bizonytalanság, ami körülveszi a klubot milyen hatással lesz a játékosokra. Prukner László csapata ráijeszthet a fehérváriakra, egy esetleges győzelemmel már nagyon közel kerülhetnének a Vidihez. Nyilván ezzel tisztában vannak mindkét oldalon, ezért én úgy gondolom, a forduló után nem nő, de nem is csökken az éllovas előnye a Ferencvárossal szemben.

Tóth Bence tavasszal eddig minden tétmeccsünkön csereként lépett pályára és ezeken a találkozókon rendre jó teljesí­tményt nyújtott.

– Én is úgy érzem, hogy tudtam lendí­teni a csapat játékán, jólesett, hogy a mester megdicsért, mondta, hogy jó amit csinálok, csak í­gy tovább. Persze jobb lenne, ha 90 percet lehetnék a pályán, többet tudnék nyújtani, de az is előfordulhat, hogy kezdő leszek és nem úgy megy majd. Mindenesetre ez a pár meccs jót tett az önbizalmamnak. Nem vagyok egyáltalán csalódott, hozzászoktam már, hogy csereként kell bizonyí­tanom. Attól függetlenül, hogy csere vagyok, érzem a bizalmat és látom, hogy komolyan számolnak velem.

A Fradit csak akkor hagyom el, ha elküldenek

– Télen felmerült, hogy esetleg kölcsönbe megyek én is, de úgy vagyok vele: a Fradit csak akkor hagyom el, ha elküldenek. Persze nehéz megí­télni, hogy mi lett volna a jobb, lehet, hogy máshol minden meccsen kezdő lennék, de nem biztos, hogy ugyanilyen munkát tudnék végezni. Kevesen vagyunk, egy formaingadozás, eltiltás vagy sérülés miatt könnyen oda kerülhet az ember, itt most mindenki a tűz közelében van. Úgy érzem, hogy a nehézségek még jobban összekovácsolták a csapatot, de hosszútávon mindenképp megoldást kell találni a kialakult helyzetre.

Óriási bravúr lenne az első hely

– Nem beszélünk a bajnoki cí­mről, ez nem reális, óriási bravúr lenne, ha mi végeznénk az első helyen. Természetesen szeretnénk legyőzni a Videotont, de ha ez sikerülne, még akkor is három pont lenne a hátrányunk. Nem tudom, hogy kezdő leszek-e vagy sem, ugyanannyi az esélyem, mint bárki másnak, remélem, hogy számol velem a mester, nagyon szeretnék játszani.

* * *

A mérkőzés:

Ferencváros – Videoton: 0-5 (0-2)
Albert stadion, 9.500 néző, vezette: Kassai (Erős, Ring)

Ferencváros: Ranilovic – Csizmadia, Tutoric, Balog Z. – Rósa, Stanic (Abdi 75.), Maróti, Józsi (Tóth B. 46.) – Heinz – Andrezinho (Miljkovic 68.), Schembri
kispad: Haber, Rodenbücher, Dragóner, Morales
edző: Prukner László

Videoton: Bozovic – Lázár (Milanovic 78.), Lipták, Vaskó, Andic – Gosztonyi, Sándor, Vasiljevic (Szakály 71.), Polonkai – Alves, Lencse (Nikolic 65.)
kispad: Sebők, Hí­dvégi, Izing, Szolnoki
edző: dr. Mezey György

Gól: Alves (26.), Vasiljevic (33.), Lencse (52.), Andic (62.), Polonkai (79.)
Sárga lap: Rósa (4.), Balog Z. (25.), Tóth B. (61.) illetve (Polonkai (13.), Lipták (42.)

A Ferencváros legutóbb 1990 szeptemberében kapott ki Mezey György által irányí­tott ellenféltől. A Videoton jelenlegi vezetőedzője a Bp. Honvéddal 2–1-re nyert Kispesten, azóta azonban a BVSC-vel, a Vasassal, az Újpesttel és a fehérváriakkal is sikertelenül próbálkozott.

Rósa Dénes túlságosan is rápörgött a meccsre: a Fradi középpályása a 4. percben nyújtott lábbal csúszott rá Gosztonyi András lábára, amiért Kassai Viktor jogosan felmutatta a sárga lapot! Az első öt percben aktí­vabb volt a Ferencváros. Prukner László csapata több szögletet is kiharcolt, nagy helyzet azonban ekkor még egyik oldalon sem alakult ki.  Az első valamire való helyzetre a 12. percig kellett várni, amikor is egy gyors hazai támadás végén Srdjan Stanic egy cselt követően 16 méterről lőtt jóval a kapu fölé. Nem sokkal később Rósa kapta vissza azt, amit az elején adott: a belépő után Polonkai Attila is besárgult. Helyzetre helyzet a válasz: a 17. percben Lencse László éles szögből lőtt Marko Ranilovicba, de szinte az ellentámadásból André Schembri lövése zúgott el a gólvonal előtt. Az első húsz percben élvezetes, lendületes jó mérkőzést láthatott a stadionba kilátogató mintegy 10 ezer szurkoló. A 25. percben tizenegyest kapott a Videoton: Balog Zoltán érthetetlen módon kézzel belekapott a labdába a 16-oson belül. A büntetőt André Alves rúgta, Ranilovic azonban remek vetődéssel hárí­tott. Balszerencséjére szintén Alves elé került a labda, aki másodszorra már nem hibázott. A labdához ezúttal is hozzáért a Fradi kapusa, védeni azonban nem tudott. 0–1. A folytatásban majdnem egyenlí­tett a Ferencváros: a 31. percben Maróti Béla í­velt a kapu elé, ahol Schembri senkitől sem zavartatva fejelt – kapufát! A kihagyott helyzet pedig megbosszulta magát… A 33. percben már kettővel vezetett a Videoton! Gosztonyi szögletét követően Vaskó csúsztatta meg a labdát, a meredten álló Fradi-védők között berobbanó Dusan Vasiljevic pedig közelről a kapuba bombázott. 0–2.

Az első félidő kiegyenlí­tett küzdelmet hozott, mégis a Videoton vezet két góllal. Mezey György együttese kihasználta a zöld-fehér játékosok hibáit, mí­g a Fradi elpuskázta helyzeteit.

A második félidő elején megszerezte a harmadik gólját a Videoton! Egy bal oldali akció végén Marko Andic tekerte a kapu elé a labdát, ahol érkezett Lencse László, aki bevetődve továbbí­totta a labdát a bal alsó sarokba. 0–3. A 61. percben Tóth Bence szabálytalankodott, amiért sárga lapot is kapott. Andic szabadrúgása a szétrobbanó sorfal között a kapufáról vágódott a gólvonal mögé. 0–4. A gól után teljesen visszaesett a mérkőzés irama. A 79. percben Polonkai emelte át Csizmadia szorí­tásában Ranilovic fölött a labdát. 0-5. A 88. percben Ranliovic és Csizmadia passzolgatott, a védő a csereként beállt Nikolichoz továbbí­totta a játékszert, aki a tizenhatos vonaláról a üres kapu felső lécét találta el.

A Ferencvárosnak a második félidőben esélye sem volt a pontszerzésre. A Videoton előnye kilenc pont a második helyezett zöld-fehérek előtt.

* * *

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

„Váratlanul nagy különbségű győzelmet arattunk, remekül futballoztunk, szervezetten, okosan játszottunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy akkora teher került erre a Ferencvárosra, amelyet ez a társaság még nem bí­r el. A Fradit pedig most kiáltották ki esélyesnek, és nem bí­rta el ezt a pszichés nyomást. Összeroskadt a várakozás alatt, szinte bénázott, és ez megkönnyí­tette a dolgunkat” – nyilatkozta Mezey György, aki visszautasí­totta, hogy bajnoknak nevezzék csapatát. „Kulturált futballedző ilyen kérdésre nem válaszol. Messze a vége, nincs a nyakunkban az érem, és amí­g nem kerül oda, küzdeni, harcolni, nyerni kell” – szögezte le a szakember.

„Néhány alapember betlizett, és most nem is tudom őket felmenteni, mint mondjuk az Újpest ellen – mondta a meccs után Prukner László, a zöld-fehérek szakmai igazgatója. – Próbáltuk feltörni a Videoton védelmét, de ma semmi sem sikerült. Nem volt szerencsénk sem, a kapusunk majdnem kivédte a tizenegyest, aztán André Schembri nagy helyzete kapufa lett, a Videoton pedig egy szabadrúgás után újabb gólt szerzett, és az addigi egészséges ambí­ciónkat ez nagyon lelohasztotta. „Ugyanakkor jó volt érezni a szurkolóink szeretetét akkor is, amikor már nagy hátrányban voltunk. Sohasem mondtuk, hogy mi bajnokesélyesek vagyunk, örültünk, hogy a sajtó érdemesnek tartott minket arra, hogy aranymeccset játsszunk. Óvtam a játékosokat attól, hogy belelovalják magukat abba, hogy van esélyünk az első helyre. Bajnokcsapatot nem lehet fél év alatt épí­teni. Jó kis felébredés nekünk ez a meccs” – nyilatkozta a Prukner László.

(Az nso. hu, a Duna TV, az nb1.hu, a Ferencváros és a Videoton hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)

6 hozzászólás a(z) 2011.III.12. Ferencváros – Videoton: 0-5 bejegyzéshez

  • Szia Laci,

    Hát tényleg látszik, hogy nem Magyarországon élsz 🙂

  • Boszankodí sok böjtkor

    Szia Karcsi

    A tegnapi FTC-Videoton DUNA-TV meccsközvetìtés mégis többet folglalkoztatott mint akkor gondoltam. Kimondottan gyomorfí jí st okozott !

    Mit jelenthet Isten annak, akinek a bankszí mlí ja gondolkozik, cselekszik és érez helyette ? Vagyis akinek a hitel a hite ?

    A Ferencví ros az í lmodozòk, a keresôk, a kalandozòk és a reménykedôk, röviden, a fiatalok csapata. Azért is a szine zöld-fehér, mert a zöld szin a fiatalsí g szine.

    A tegnapi DUNA-TV közvetìtés azt a benyomí st keltette bennem, hogy itten a sivatagban az emberek végre azt hiszik, hogy elérkeztek az igéret földjére. Nem hií nyzott az arany borjù sem, melyet a spikkerek szorgalmasan körül is tí ncoltak. Végre megvalòsult, ami eddig csak igéret volt ! Tanyí zunk a sivatagban, itt a legjobban fogunk tùlélni mindent !

    Következetesen a Fradinak itt valahogy semmi keresnivalòja nem volt ! Itt nem is az eredményre gondolok. Valhogy ùgy éreztem, hogy idegenkedett ez a csapat sají t magí tòl és rí  hagyta magí ra kényszerìteni azt a véleményt, amely „uralkodik“ felette.

    Most szìvbôl sajní ltam ezt a csapatot, melynek a szurkolòit mí r olyan sokszor lejí rattí k. Mivel nem volt „randalìrozí s“ egy pí r szerencsétlen elkeseredett szurkolònak kellett ezt a szerepet betöltenie, melyet kisért a DUNA-TV felvevôgépének a lencséje. Hí t most itt tartunk, hogy bohòcot és í latkerti majmot csiní lnak belôlünk ?!!!!

    Szerintem itten ideològií k bevételére kényszerül az ember. Az ideòlògia meg abban mutatkozik, hogy nem veszi (semmibe) szembe az igazi, valòdi embert és annak az igényeit.
    Nem valòdi problémí kat akarnak megoldani, hanem azokat, melyeket be akarnak nekünk magyarí zni.

    Jò szokí s szerint csak az lehet jò ember, akinek tele a kasszí ja. Az a rossz ember, akinek nincs betevôje.

    A sivatagi tartòzkodí s nem valami csoportos és kellemes utazí s, hanem ki kell talí lnunk, hova is megyünk és merre is tartsunk.

    Mit kellene tennünk, hogy a Fradi az maradjon meg, amik nekünk ? Ez a kérdés. Nem lehetett rossz az, ami éltette eddig a szurkolòkat, hiszen mí r több mint szí z éve tart az ùtja a bajnoksí gban.

    Milyen körülményeket kellene teremtenünk, hogy ez a lehetôség még mí s nemzedékeknek is megmaradjon ? A mí s (példí ul a pénz) ezzel szemben csak eszköz, nem a cél lehet. A cél nem szentesìtheti az eszközöket. Nem a pénzért érdemes fentartani az FTC-t. Hí t akkor miért ?

    Ha a Ferencví ros mí r nem lehet a lelkes embereknek a csapata, ha benne nem a felelôségtudò emberek egyéni felí ldozò munkí juké a szò, hanem azok mí r csak valmilyen fogaskerek a gépezetben, akkor valòjí ban a fiatal embernek nincs sok keresnivalòja sem a Fradiban, sem a szurkolòtí borban. Szerintem ez volt eddig még mindig a Ferencví ros titka. Az egyéni felelôségérzet és felí ldozòképeség döntött, hogy ki jí tszhat és ki ví lalhatott szerepet az FTC-ben. Lehet, hogy a gazdasí gi krìzis pont ezeket az embereket akarta megfélemlìteni. Nézétek, ìgy jí r, aki nem engedelmeskedik nekünk ! Tik, hí t ti mit akartok ? Ezt a kérdést mí r több mint szí z éve halljí k a Fradistí k és a Ferencví ros vezetôségében.

    Eddig talí n nem volt baj, mert meg volt az önbizalom és az emberek érezték, a Ferencví ros nem olyan mint a mí s csapat, kitüntetés a Ferencví rosban sportolni.

    Ha a Ferencví ros mí r csak arra jò, hogy a DUNA-Televìziòban a kulusszí t alkossa és még eggyes néhí ny skandival szolgí ljon, akkor igazí n az a kérdés vetôdik fel, hogy érdemes-e még ez minden.

    Ha az egész vilí g megbolondult, és csak a minnél többet, a minnél jobbat akarja, a minnél kiví lòbbat (és minnél drí gí bat) szereti és követeli, akkor a böjt napjai arra késztetnek, hogy az ember azt keresse fel ùjbòl, amit „mégis“ és ennek ellenére is értékes szí mí ra.

    A Fradi nem hòdolt be sohasem az ideologií knak. Ezt nem szabad most sem, hogy megtegye, ha nem akarja elveszìteni a hû tí borí t.

    Ferencví ros jò uton jí rsz, ha mindenféle mòdon meg akarjí k keserìteni az életeted. Ezt mí r 100 ével ezelô is megtették ! Te sose voltí l gazdag csapat és szí lka voltí k azoknak a szemükben, akik csak a leggazdagabb csapatoknak igényelték a gyôzelmet, a legelôkelôbbeknek a tí rsadalmi elôbbrelépést és a leghatalmasabb politikai pí rtoknak igényelték ki a sikert. Te szegény voltí l – és mégis !!! gyôzni tudtí l, mert hû maradtí l küldetésednek. Nekünk is legyen csapatunk, megmutassuk, hogy mink is vagyunk valakik azokal szemben, akik azért néznek le, mert nincs olyan magas bankkontònk.

    Kérem, ,milyen ideològia ez, amely be akarja magyarí zni, hogy el kel vetni minden reményt, el kel vetni minden mùltat és jelent egy épìtendô (most mí r nem szocializmus-t, hanem valami mí s) vilí gért, melyet ùgy sem fog elérni egy tí rsadalom sem, hogy ne legyenek gonoszok, csak miliomosok létezenek, ki legyenek zí rva a szegények és a tehetetlenek Kedves idealistí k, a farkasok bí r jellemüket bí rí nyí  ví ltoztatni tudjí k, de megmaradnak természetükben farkasoknak ! A zöld sasbòl te nem fogsz tudni csiní lni kakast, aki szépen ott marad a kotlò tí jí n. ! Ne is pròbí lkozz azon, hogy mi ne pròbí lkozzunk azon, amit mi jònak lí tunk és itélünk.

    Milyen ideològia az, amely alí  rendel minden emberi lelkesedést és bizalmot egy célnak, és az embereknek nem ad lehetôséget a közremûködéshez. Es végül milyen ideòlogia az, amelynek pont az ember képessége az erkölcshez, az erôhöz, az egyetértéshez gyanùs és ok az üldözéshez ?

    Minek erkölcs, ha ùgy is a bankkontò dönt mindenrôl ?
    Minek az erô, ha a pénz itélkezik arròl, hogy mi lehet erôs és mi nem ?
    Minek az egyetértés, ha pénz felé irí nyul az összakarat ?

    Boszankodom, ezt nem veszem be, akí r hogy is csûrnek, csavarnak !

    A hí rom E-betû nem a többesszí mban beszél: Nem a erkölcsökrôl van szò, hanem az erkölcsrôl van szò. Nem az erôkrôl, hanem az erôrôl van szò, nem az egyetértésekrôl, hanem az egyetértésrôl van szò.

    Milyért ütközik a Fradi ilyen sok viszí lyokba és ellenlí basba ? Nem-e azért is, mert még mindig katolikus csapat ? Egy a vilí g – mí r több mint két ezer év òta és nem miòta a „globalizí ciò“-ròl beszélni kezdek. Az emberi erkölcsnek csak egy eredete lehet. Minden Fradista hiszi, hogy ezt az erkölcsöt a legjobban a zöld-fehér szinekben szolgí ljí k. Ebben, ha nem is hìvô mégis katolikus, mert hisz abban, hogy az erkölcs nem valami személyi privatügy, hanem közügy !

    Ne higgyünk annak az ideològií nak, hogy nem tudní nk megví ltoztatni ezt a vilí got, ha elkezdenénk a kicsiben, a klubhí z körül, hiszen nem igaz, hogy a kicsi ne lenne része a nagynak és ne tudna hozzí jí rulni ehhez.

    Mért haggyuk magunkat megfélemlìteni ? Bí r jogtalanul le tettek a mí sodik osztí lyba, mégsem tudtak megsemmisìteni !

    Ne higgyük el, hogy a kis vilí g (közösség; Fradi) ne lenne jogosult a közös célokért valò összemûködéshez, és valaki el veheti tôle ennek a feladatnak a méltòsí gí t és lehetôségét csak azért mert valaki azt mondja, hogy nem jogosult ahhoz, hogy rendezze sají t dolgait a kicsiben is.

    Ne higgyünk azoknak, akik azt mondjí k, hogy ùgy sem ér semmit ha felelôsek vagyunk magunkért és csak az jogosult a megéléshez ami a nagy vilí gnak (és eggyesek érdekeinek a) haszní ra ví lik.

    Nem ìgy van : A kis közösségek épp abban lehetnek hasznosak, mert benük nevelôdnek a felelôségérzô emberek. A dolgainkat rendezni tudjuk, akkor hozzí segìtünk a nagy vilí g problémí inak a megoldí sí hoz is.

    Szerintem a klubot az éltette, hogy a szurkolòk és a sportolòk közt az az egyetértés volt, hogy csak a hû ember lehet az erkölcsös ember is. Nem az eredmény volt a fontos, hanem hogy a lelkesedés gyôzött a feladatokon. A Ferencví ros nem a teljesìtés, hanem a tùltelyesìtés csapata, akkor is, ha ezt egyesek erôpocsékolí snak, vagy nem rentí bilisnak nevezik.

    Milyen förtelmes diktatùra lehet az, ahol az emberi erény bûncselekményt jelent !

    Ne higgyük azt se, hogy egy embernek a problémí ja csak tisztí n csak annak az embernek a problémí ja. Ez nem igaz. Az egy ember problémí ja az egész emberiség problémí ja is. Ezt mí r több mint 2000 éve elôtt tudtí k és erre nem a globalizí ciò tanìtott meg minket.

    Az erkölcs nemhií ba í ll az elsô helyen a hí rombetûs E-ben. Az erkölcsbôl jön az erô; az erkölcsbôl jön az egyetértés is.

    Ha az erô nem az erkölcsbôl jön, akkor nem erô, hanem pénz. Ha az egyetértés nem az erkölcsbôl jön, akkor hií ba keresük a mùltban, mert ott biztosan nem fogjuk megtalí lni, mert elveszett az erkölcsel együtt.

    Harcoljunk azért, amiért érdemes hinnünk ! A Fradival kapcsolatban még annyit, hogy oldgyuk meg elôször azt a kérdést, hogy miért érdemes szurkolni egy csapatnak, amelyet egyí ltalí n nem lehet megkülömböztetni mí r egy mí s csapattòl ? Nem muszí lj csodabogarat jí tszanunk, de legyünk hûek hagyomí nyainkhoz.

    Csak szabad ember lehet erkölcsös. Az az ember szabad, akinek a céljait nem kényszerìtik rí , hanem aki maga ví lasztja ôket. Szabad toví bbí  az az ember, aki le is tud mondani, célja érdekében, a céljí t veszélyeztetô dolgokròl.

    Mit ér olyan gyôzelem, melyet a rossz eszközel értek el ?

    Az éhség adja meg az ember szí mí ra azt a lehetôséget, hogy megérezze a kenyér ìzét.
    A lélek szomjùsí ga adja meg az ember szí mí ra azt a lehetôséget, hogy a lélek jòzon részegségben legyen része.

    Maradjunk éhesek, mert akkor megvan mindig a lehetôségünk, hogy jò lakjunk.
    Maradjunk szomjasak, mert akkor még megvan a lehetôségünk, hogy felviduljunk.
    Ne higgyünk azoknak, akik azt mondjí k, hogy rossz ember aki éhes, mert nem eszik folyton.
    Ne higgyünk azoknak, akik azt mondjí k, hogy rossz ember az, aki szomjas, mert nem iszik mindig.

    Aki szükségleteitek felett gyakoroja az uralmat, az tirajtatok uralkodik.

    Ne beszéljen senki se rí  arra, hogy az ember szükségletei valami rossz és elvetendô dolog lennének.

    Az emberi ví gy ùgy se teljesül be soha – legalí bb is ezen a földön – Ne higgyünk az ideològií knak. Akinek a szí ja tele van, az mí r nem tud beszélni. Akinek a ví gyai teljesültek, az mí r nem tud ví gyakozni.

    Itt nincs elvesztenivalònk. Ezért lehetünk lelkesek. Eljük a harcot, í lljuk a sarcot.

    Hajrí  Fradi, csim-bum, gòl !

  • Szia Karcsi

    Ertem a gusztustalansí g az öndicséretben fekszik.

  • Szia Laci,

    Amióta új az MLSZ elnökség, azóta jobb lett a szí­nvonal. Legalábbis a közvetí­tő riporterek szerint … A valóságban persze nem változott semmi.
    A Videotonba pedig nyomják a pénzt, közben olyan egyesületek, mint az Újpest ifikkel játszik, az MTK már 10 éve ifikkel játszik, a Fradival ki tudja mi lesz.

  • Szia Karcsi

    Kiví ncsi lennék, hogyan érted a gusztustalan közvetìtést.

    En is néztem a közvetìtést, ami nem tetszett az a klub anyagi helyzetének a kiélezése volt. Vagyis csak az a csapat lehet jò csapat, amelyik tulajdonosa rendelkezik a legtöbb és legbiztosabb befektetôkel.

    Igaz ez ?

    Üdvözlet

    Laci

  • Prukner nyilatkozatait sokadszorra nem értem.
    A közvetí­tések illetve a Videoton istení­tése pedig annyira gusztustalan. Lesz még július és jön egy újabb szlovén vagy vatikáni csapat …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK