Garami az NB I történetének legidősebb edzője

A tavaszi NB I-es idénynyitó Pécs–MTK mérkőzésen Garami József átveszi Illovszky Rudolftól a magyar labdarúgó élvonal történetének legidősebb edzője titulusát. A rekorder 1985 óta dolgozik az első osztályban, jelenleg az MTK alkalmazásában. Sikerek, csalódás, páratlan pályafutás, Pécs, Újpest, Fradi…

– Tudatosul önben, hogy a Pécs elleni mérkőzéssel a legidősebb aktí­v edző lesz magyar viszonylatban?
– Mit mondjak erre? Ha tudatosul, ha nem, ez í­gy van – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Garami József.

– Éppen Pécsen jubilál, ahol felnőtt, futballozott és edzői karrierjét megkezdte. Nem találja sorsszerűnek?
– Mi lenne ebben sorsszerű? Ez tulajdonképpen valamennyi Pécs elleni meccsem előtt elmondható.

– Életrajzát böngészve kiderül, a ciszterci gimnáziumban érettségizett 1957-ben. Akkoriban ez nem jelentett hátrányt?
– Értem mire céloz, de nem. Két évig járhattam az egyházi iskolába, aztán államosí­tották.

– Sváb származása sem hozta hátrányos helyzetbe?
– Az ötvenes évek felé már nem volt sváb kérdés. Egyébként apám volt sváb, Glücknek hí­vták, ami magyarul szerencsét jelent. Szóval, szerencsés vagyok. Mielőtt megkérdezné, gyorsan hozzáteszem, hogy nem tudok németül.

– Igaz, hogy a legendás, 1970-es Pécs–Newcastle United meccs után határozta el, hogy komolyan veszi az edzősködést?
– Az tény, hogy akkoriban a sérülések miatt egyre nehezebben ment a játék, foglalkoztatott a futball utáni életem. De ez nem köthető a Pécs bravúros szerepléséhez. Magyar-orosz-testnevelés szakos tanári diplomát szereztem 1964-ben, három év múlva pedig már a Pécsi Sportiskolában edzősködtem. Ebben nevelőedzőmnek, később atyai jó barátomnak, doktor Czibulka Mihálynak is nagy szerepe volt – aki egyébként a pécsi kupamenetelés alatt dirigálta a csapatot.

– Mondhatjuk, hogy ő volt a példakép?
– Egyértelműen, s idesorolom Baróti Lajost is.

GARAMI ILLOVSZKY REKORDJÁT DÖNTI MEG

Ahogy a Pécs elleni tavaszi idénynyitón leül a kispadra, úgy Garami József egy újabb csúcsot dönt meg a magyar élvonalbeli futball történetében. A korábbi szövetségi kapitány ugyanis átveszi Illovszky Rudolftól a legidősebb edző titulust.
Illovszky 1995. június 24-én a BVSC 3–1-es legyőzése alkalmával irányí­totta utoljára szeretett klubját, a Vasast, és adta át a stafétabotot Gellei Imrének. Az 1922 februári születésű Illovszky a Szőnyi úti meccs napján 73 éves és 123 napos volt, és ez sokáig megdönthetetlen rekordnak tűnt.

Garami József viszont az őszi szezon záró fordulójában (bár akár í­rhatunk tavaszi második fordulót is, mivel a tizenhetedikről van szó) már a rekord közelébe ért, hiszen 2012. december elsején a Kecskemét 3–1-es legyőzése alkalmával 73 éves és 114 napos volt, szóval ha még két fordulót előrehoztak volna, akkor már 2012-ben megdöntötte volna Illovszky rekordját.

A Pécs ellen (talán sorsszerű, hogy éppen ott, ahol minden elindult) viszont senki nem veheti el tőle ezt a csúcsot, a március elsejei meccsel 73 évvel és 204 nappal veszi át a rekordot Garami, és ki tudja, hol van még a vége, hiszen a mesteredző jelét sem mutatja a visszavonulásnak.

Hogy milyen nagy teljesí­tmény ez, azt jól jelzi, hogy 65 év felett sem igazán találunk élvonalbeli vezetőedzőt. Az 1913-as születésű Kalocsay Géza 1982-ben 69 esztendősen fejezte be edzői pályafutását az al-Ahli együttesénél. A hetven felettiek társaságában Garamit és Illovszkyt leltük fel, illetve dr. Mezey György néhány héttel a hetedik iksz előtt „adta át” a Videoton irányí­tását Paulo Sousának. A 625 mérkőzésével sokáig listavezető dr. Lakat Károly 65 évesen adta fel az élvonalbeli edzősködést, mí­g Csank Jánost a 65. születésnapja előtt menesztették Zalaegerszegről, de ne fogadjunk nagy pénzben arra, hogy a Garamihoz hasonlóan elnyűhetetlen szakember nem ül még valaha élvonalbeli csapat kispadján…

– Sem ön előtt, sem ön után egyetlen edző sem töltött hét évet a pécsi együttesnél. Ebben volt szerepe annak, hogy az utánpótlásszinten megismert játékosok felnőtt szinten is az ön keze alatt dolgoztak?
– És hoztuk az eredményeket. Mert az edzőt az eredmények minősí­tik. Az együttes a legjobb időszakát élte, nem volt ok a váltásra. Nemcsak a játékosokat ismertem, hanem a velük foglalkozó edzőket is, az iskolák partnerek voltak. Más világ volt!

– Aztán önnek is más világ lett Újpesten. Mi vitte a Megyeri útra? A bizonyí­tási vágy?
– Hét évet és hét meccset töltöttem Pécsen, visszavonultam volna az utánpótlásba, hogy ne kopjak annyira, hogy aztán újult erővel akár az első csapatnál folytassam. De Baróti Lajos javaslatára hí­vott az Újpest, s azért azt mindenki tudta, hogy a fővárosban jobban ki lehet bontakozni. Persze az is igaz, hogy Budapesten aki egy kicsit is hí­res, annak mellszobra van, amit nehéz elmozdí­tani. De összességében az elején ez nem okozott problémát, hanem inkább az, hogy jó játékosanyaggal, osztályozós helyen vettem át a csapatot, és ott is végeztünk. Aztán végül bajnoki ezüst- és bronzérem is összejött.

– Noha Várszegi Gáborral jó kapcsolatban volt, első nekifutásra csupán két évet töltött a Hungária körúton. Ha azt vesszük, hogy 2004 óta ismét ott van, elhamarkodottnak tűnik az elküldése. Főleg úgy, hogy 1997-ben bajnok lett a csapattal.
– Amikor nem ment úgy, ahogyan Várszegi szerette volna, elküldött. Ez üzlet. Egy tulajdonosnak joga van azt mondani, „úgy gondolom, mással jobban megy”. Nekem abból az időszakból a Rosenborg elleni BL-selejtező jobban fáj. Tudja, amikor 3–2-re vezettünk a Hungária körúton és elment az áram. Másnap meg 1–0-ra kikaptunk. Na mindegy!

– A győri időszakban elért negyedik hellyel elégedett?
– Mit jelent az, hogy elégedett valaki? Mihez képest, ez viszonyí­tás kérdése. Sok mindentől függ, nyilván egy edző tökéletesen nem lehet elégedett. Mindig érzi az ember, hogy ebben vagy abban lehet még valamit hozzátenni a játékhoz. Győrben nagyon jó volt a közeg, jól éreztem magam. Más jellegű feladatot kellett megoldanom, mint az MTK-ban. Bicskei Bertalan lett a szövetségi kapitány, szakmai igazgatónak mentem, aztán az utánpótlás irányí­tása mellett én lettem a vezetőedző.

– Aztán hí­vta a Fradi, ezt pedig ki utasí­totta volna vissza?
– Pontosan! Ráadásul volt már mögöttem tapasztalat.

– Nyilván Várszegi 2001-ben induló szerepvállalása az FTC-ben is sokat számí­tott. Önben minden tekintetben megbí­zott. Hogyan érezte magát az Üllői úton?
– Csupán a tények kedvéért: ne feledkezzünk meg, hogy előtte rövid ideig az MTK-nál szakmai igazgató voltam. Az FTC-nél összességében jól éreztem magam, más kérdés, hogy a zöld-fehéreknél minden körülmények között elvárás a bajnoki cí­m. Az első évben másodikok lettünk és Magyar Kupát nyertünk, 2003-ban mindenki bajnokságot várt, amit az utolsó fordulóban a DVSC ellen buktunk el.

– Emlékezetesen botrányos körülmények között: a meccs alatt a Fradi-játékosok fenyegették a debrecenieket, utána a nézők Szentes Lázárt és Tököli Attilát is inzultálták. Hogyan látja majd’ egy évtized távlatából?
– Hogy a futballisták egymással mit beszéltek a pályán, a háttérben mi történt, azt nem tudom. A történtek legfőbb okát abban látom, hogy a csapat száz százalékig biztos volt benne, hogy legyőzi a Lokit. Nem í­gy lett, ráadásul a kudarc mindenkit megviselt, fél év kellett, amí­g kiegyenesedtünk. Aztán bajnok lett a Fradi, igaz már Pintér Attilával a kispadon.

– A jelek szerint várhattak volna az ön leváltásával.
– Furulyás János nem várt. Noha a klub legendás játékosaival, Albert Flóriánnal, Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával jó volt a viszonyom, s ők el is ismerték a munkámat, Furulyás kijelentette, mindenáron olyan edzőt akar, aki ferencvárosi kötődésű.

– Végül ismét az MTK következett. A történet immár jelen időben folytatódik.
– Szakmai igazgatónak jöttem 2004-ben, úgy volt, más lesz a vezetőedző, mégis én lettem.

MINDENHOL OTTHON ÉREZTE MAGÁT

Arra a kérdésre, hogy az edző sorolja fel a különböző csapatokban kedvenc játékosait, Garami József í­gy válaszolt: „Mindenhol otthon éreztem magam, szenvedélyem volt a fiatalok nevelése. Voltak olyan futballistáim, akik az én véleményem szerint többet tettek a csapatért, mint a többiek. Őket tartottam a legfontosabbnak, de nem emelek ki senkit. Ha mégis valakit mindenképpen meg kell emlí­tenem – éppen azért, mert a Pécs erejét a csapatjáték adta –, a középpályás Turi Zsoltot mondanám.”

– Melyik a jobb megoldás: ha a szakmai főnök egyben vezetőedző is vagy mindenképpen szét kell választani a két feladatkört?
– A pécsi időszakban az előbbi variációt követtük, azt mondom, szakmailag ez a jobb. Itt, az MTK-ban is ezt a modellt követjük, ám napjainkban számtalan részletre oda kell figyelni, a konkurencia is erősebb, ezért jobb, ha a két posztot szétválasztják.

– A szövetségi kapitányi kinevezés nem jött túl korán? Mindössze öt mérkőzés jutott önnek.
– Az eleve elveszett ügy volt. Már nem volt esélyünk kijutni az 1988-as Eb-re, amikor Verebes József helyett engem bí­ztak meg. De mit ért azon, hogy korán kaptam lehetőséget?

– Pécsen volt sikeres, mondjuk, ha akkor fővárosi klubnál edzősködik, nyilván nagyobb az esélye, hogy tovább maradjon. Viszont nem látok csalódottságot az arcán, ha a kapitányi időszakáról kérdezem.
– Mert nem is vagyok csalódott, noha ez a szakma csúcsa. Közben párhuzamosan voltam a Pécs trénere, majd kétszer ott voltam a jelöltek között, Mészöly Kálmán aztán Jenei Imre futott be helyettem, harmadszorra mondtam, ne jelöljenek.

– Edzősködése egybeesik a magyar labdarúgás hanyatlásával, ennek ellenére önről mind szakmailag, mind emberileg csak jót lehet hallani. Ez vigasztalja?
– Nyilván nem vigasztal. A hanyatlás okairól órákig lehetne beszélni. Egyfelől a futball társadalmi beágyazottsága megváltozott, nem a sportágat megillető helyet tölti be. Ugyanakkor jól tudom, hogy ebben megvan a szakma felelőssége is. De ne feledkezzünk meg azokról az emberekről, akiknek életük a futball, azt is mondhatnám, szerencsések, mert a szenvedélyüknek élhetnek. Mint Minarik Ede a Régi idők focijában. Valahol közéjük sorolom magam is. Még akkor is, ha magáról nem mondhatja ezt az ember.

– Van valamiben hiányérzete?
– Elkelne néhány jó csatár itt, a Hungária körúton. Ha egy-két támadó kiesik a sorból, alig tudom pótolni. Most mondja meg, mit tegyek? Na ezért fáj most a fejem!

NÉVJEGY

Született: Pécs, 1939. augusztus 9.
Csapatai játékosként: Pécsi Dózsa (1953–1963), Pécsi VSK (1964 és 1966–1967), Komlói Bányász (1965)
Csapatai szakvezetőként: Pécsi MSC (1973–1992, az első csapatot 1985-től irányí­totta), Újpesti TE (1993–1996), Győri ETO (1999–2001), Ferencváros (2002–2003), MTK (1996–1998 és 2004-től jelenleg is), magyar válogatott (1987-ben öt meccsen irányí­totta a nemzeti csapatot szövetségi kapitányként)
3x magyar bajnok: 1996–1997, 2003–2004*, 2007–2008
5x Magyar Kupa-győztes: 1989–1990, 1996–1997, 1997–1998*, 2002–2003, 2004*

*Garami József kezdte a sorozatot a csapattal, de nem ő fejezte be.

(Thury Gábor – Nemzeti Sport Online, 2013. március 1.)