2017.IX.30. Balmazújváros – Ferencváros: 2-3
Volt 2–0 is, de fordított és nyert a Fradi Balmazújvárosban
A kétgólos előny is kevés volt az újoncnak • Varga ismét betalált, Paintsil bombagólt lőtt.
Hiába vezetett 2–0-ra a Balmazújváros hazai pályán a Ferencváros ellen, a zöld-fehérek összeszedték magukat, fordítottak és nyertek a labdarúgó NB I 11. fordulójában.
Nyilatkozatok:
Horváth Ferenc: – Nagy a „szakadék”, de labdarúgásban már számtalanszor előfordult, hogy az esélytelenebb együttes meglepetést tudott szerezni. Egész héten készültünk becsülettel, s bízunk benne, hogy ez nekünk is sikerülhet.
Thomas Doll: – Ha belegondolok, hogyan jutottunk el idáig, főleg a Videoton elleni mérkőzés tükrében, a mostani egy rendkívül fontos időszak. Sokkal felszabadultabbak a srácok az edzéseken, sokkal jobb érzés odaállni mérkőzések után az interjúkra a győzelmek után. A csapatszellem hétről-hétre egyre jobb, és ezt nagyon jó látni. Az ilyen mérkőzések, mint a Balmazújváros elleni, általában a legnehezebbek és a legkeményebbek. Mindenki azt gondolja, hogy az újoncok a tabella végén lesznek, és nem szólnak bele semmibe. Itt van a probléma. Figyelnünk kell, mint minden mérkőzéshez, így ehhez is elengedhetetlen a profi hozzáállás. Éppen ezért nagyon fontos, hogy sokat mozogjunk, és megfelelő legyen a hozzáállásunk. Ha nem úgy állunk hozzá a mérkőzéshez, ahogy kell, akkor könnyen meglepetés érhet minket. De ha odatesszük magunkat, meglehet a győzelem.
A mérkőzés:
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő — Ferencváros: 2-3 (2-1)
Balmazújváros, 2.181 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Albert, Medovarszki; alapvonali jv.: Pintér, Urbán; tartalékjv.: Király)
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Pogacsics – Póti, Rus, Tamás L., Uzoma – Vajda S., Haris, Sigér (Batarelo, 81.), Habovda (Kovács Á., 68.) – Arabuli, Andric (Vólent, 79.)
kispad: Horváth L., Fekete, Virág, Maisuradze
vezetőedző: Horváth Ferenc
Ferencváros: Dibusz — Botka, Otigba, Blazic, Pedroso — Spirovski (Koch, 88.), Gorriarán (Paintsil, 46.) — Varga R., Priskin (Leandro, 46.), Lovrencsics G. — Böde
kispad: Holczer, Bőle, Sternberg, Moutari
vezetőedző: Thomas Doll
Gól: Vajda S. (10.), Sigér (36.) illetve Lovrencsics G. (39.), Paintsil (55.), Varga R. (78. – 11-esből)
Sárga lap: Póti (13.), Rus (32.), Uzoma (77.) illetve Leandro (65.)
A tizenharmadik percben tisztán látszott, miért kell vért izzadnia a Ferencvárosnak.
A Balmazújváros Vajda Sándor góljával ekkor már vezetett, Lovrencsics Gergő pedig fájdalmas arccal feküdt a gyepen, miután Póti Krisztián hátulról kíméletlenül letarolta. Az esélyesebb csapatok rémálma: hazai pályán játszó, kemény, agresszív kiscsapat, amelyik kihasználja a lehetőségeit. A küzdelem eddig is jellemezte a Balmazújvárost, ezúttal viszont a kapu előtt is pontos volt, és lám, az első harminc percben a zöld-fehérek helyzethez és levegőhöz sem jutottak.
Pedig az eredetileg a kezdőcsapatba jelölt Joseph Paintsil csak a kispadon kapott helyet, így két válogatott támadóval, Böde Dániellel és Priskin Tamással kezdett a Fradi, utóbbi olykor csatártársa mellett, máskor mögötte tűnt fel, ám a vendégek akciói így sem hordoztak sok veszélyt magukban. Az egyébként is keskeny játéktéren a hazaiak mindent megtettek, hogy tovább szűkítsék a területet, szívósan védekeztek, és az előreívelt labdákkal igyekeztek helyzetbe kerülni. Bár a vendégek végig létszámfölényben voltak kapujuk előtt, többször megesett, hogy egyetlen hazai játékos megtartotta köztük a labdát, bevárta a felzárkózó társakat, s Thomas Doll együttese máris bajba került.
Írhatnánk, hogy a semmiből jött a hazaiak vezető gólja, de a folytatásban veszélyesebbek is voltak, mint a labdát sokkal többet birtokló Ferencváros. Jurij Habovda eltalálta a kapufát, míg az első félóra végén Dibusz Dénes bravúrja kellett, hogy a Fradi ne legyen kétgólos hátrányban. A kispadnál dühöngő Thomas Doll tehetetlennek tűnt, Sigér Dávid gólja után pedig még mélyebb gödörbe került az FTC.
Csakhogy a Balmazújváros azért utolsó, mert akkor is nagyot hibázik, ha jól játszik, a Fradi pedig azért második, mert akkor is gólt szerez, ha nem futballozik jól. A hazaiak megingását az ezúttal balszélsőként szereplő Lovrencsics Gergő használta ki.
Fordulás után a zöld-fehérek magasabb fokozatba kapcsoltak, a kapus Pogacsics Krisztián előbb Otigba Kenneth fejesénél, majd Miha Blazic közeli perdítésénél is bravúrral védett. A csereként pályára lépő Jospeh Paintsil lövésénél viszont már tehetetlen volt, a bal felső sarokba csapódó labda után pedig kezdődött minden elölről – a vendégek felálltak a padlóról. Olyannyira, hogy a ghánai légiós nem sokkal később a felezővonal közeléből próbálta átemelni a labdát a kint helyezkedő újvárosi kapuson – nem sokkal ugyan, de célt tévesztett.
A folytatásban lendületben maradt a Ferencváros, s egy percen belül háromszor is megszerezhette volna a vezetést, Pogacsics Krisztián azonban kétszer is bravúrral védett, majd Böde Dániel csúsztatott a léc fölé. A többnyire védekező hazaiak ugyanakkor nem adták fel a kontrák lehetőségét, ám mindkét lehetőséget elszalasztották.
A végig remek iramú mérkőzést végül a Jospeh Painstil ellökéséért – jóindulattal – megítélt tizenegyes döntötte el, pontosabban Varga Roland gólja, melynek révén a fővárosiak mindhárom pontot elvitték. Kétgólos hátrányból fordítva, vagyis megérdemelten, de a vereségnél a Balmazújváros is többet érdemelt volna.
További képek: fradi.hu, nso.hu
Nyilatkozatok:
Horváth Ferenc: – Jól futballoztunk, a döntetlent megérdemeltük volna, de a három pont megszerzése is benne volt a játékunkban. Az első félidőben több gólt rúghattunk volna, de csak két helyzetünket értékesítettük, hátul pedig megint hibáztunk. A fordulás után mindkét csapatnak voltak helyzetei, nem tartom igazságosnak a végeredményt. Szívesen beszélnék más tényezőkről is, de a feleségemmel úgy döntöttünk, a pénzt inkább a gyerekekre költjük. Azt nem tudom, a gondolatot is büntetik-e. Mindent megtettünk, sajnálom, hogy nem sikerült nyerni. A csapatnak és a szurkolóknak is nehéz ezt megemészteniük, de el kell fogadni a vereséget. A Ferencváros erejét mutatja, hogy olyan játékost tud beállítani, aki eldönti a meccset. A város életében egyébként is nagy jelentősége volt a Fradi vendégjátékának, ennyi külföldi még sosem járt itt – mondta a hat légióst foglalkoztató Balmazújváros vezetőedzője, aki arra is reagált, mi hiányzott csapata pontszerzéséhez. – Na, ha erre válaszolnék, akkor fizetnem kellene.
Thomas Doll: – Nagyszerű pályán játszottunk, ezért nem értem, miért veszítettünk sok labdát az első félidőben. Ellenfelünk nagyobb akarással játszott, és könnyen lekontrázott minket. A középpályán sok rossz döntést hoztunk, és mivel védekezésben sem voltunk stabilak, gyorsan nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Lovrencsics Gergő gólja volt a fordulópont. Ha a Balmazújváros kétgólos előnnyel vonul szünetre, nehéz lett volna ledolgoznunk a hátrányunkat. Elismerem, nem kidolgozott akció végén találtunk a kapuba, de éltünk az eséllyel. Ez volt az a pillanat, amikor felébredt a csapat. A második félidőben növeltük az iramot, jobban helyezkedtünk, átgondoltabb döntéseket hoztunk, és úgy futballoztunk, ahogyan korábban is. Joseph Paintsil gyönyörű gólt szerzett, s a második félidő alapján megérdemelten nyertünk, a csapat ismét nagy tartásról tett tanúbizonyságot. Örülök, hogy a cserék is beváltak, de ilyenkor mindig bizonytalan, bejön-e a húzás. Biztos vagyok benne, hogy Balmazújvárosban sok csapat megszenved még a szezonban.
Joseph Paintsil:
Kamenar (Vasas) 7 — Nego (Videoton) 7, Pávkovics (Újpest) 6, Manjrekar (Vasas) 7 — Koszta (Mezőkövesd) 7, Simon Á. (Paks) 7, Pátkai (Videoton) 7, Hadzic (Videoton) 7 — Ugrai (DVTK) 7, Paintsil (Ferencváros) 7, Remili (Vasas) 8 A forduló játékvezetője: Szőts Gergely (Puskás Akadémia — Paks) 9 — Berettyán Péter, Georgiou Theodoros, Berke Balázs, Gaál Gyöngyi |
Tabella:
Góllövőlista:
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Balmazújváros hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
NAGYON FONTOS 3 PONTOT SZEREZTÜNK !
PERCRŐL PERCRE
90+7.
PERC
VÉGET ÉRT A TALÁLKOZÓ!
90+7.
PERC
Pogacsics is felment, de nem volt veszély, kontrázhatott a Fradi, de nem tudta bevenni Lovrencsics az üresen álló kaput.
90+5.
PERC
Kap még egy szabadrúgást a Balmaz, jön előre Pogacsics is.
90+4.
PERC
Otigba mentett nagyot Batarelo elől.
90.
PERC
Öt perc hosszabbítás lesz!
89.
PERC
Varga bombázott éles szögből, de nagyon fölé ment.
89.
PERC
KochSpirovski
84.
PERC
Ez volt Varga 12. gólja a bajnokságban.
83.
PERC
Batarelo Siger
80.
PERC
VólentAndrics
78.
PERC
GÓÓÓL!!! FORDíTOTT A FRADI, VARGA nagyon magabiztosan a bal alsó sarokba vágta a labdát, 2–3!
77.
PERC
TIZENEGYES! Paintsil kapott remek labdát, UZOMA buktatta, sárga lap a védőnek, büntető a Fradinak!
76.
PERC
Leandro lőtt fölé 25 méterről.
75.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
74.
PERC
Előbb Paintsilt, most Botkát kell ápolni.
72.
PERC
Arabuli került nagy helyzetbe, miután Leandro elcsúszott, el is tudta lőni Otigba mellett a labdát, de Dibusz nagyot védett! A kipattanót pedig Vajda vágta fölé.
68.
PERC
KovacsHabovda
65.
PERC
Uzoma indult volna meg, Leandro taktikai faultja sárgát ért.
64.
PERC
Újabb Fradi-szöglet, Böde járt közel a gólhoz, de fölé fejelt.
64.
PERC
Paintsil ugyanonnan, mint az előbb, most azonban kicsit lejjebb, így Pogacsics védte. Ez is szép bravúr volt.
61.
PERC
Varga és Uzoma ütközése után utóbbi maradt a földön, ápolni kell.
58.
PERC
Paintsilnek megjött az önbizalma, a kezdőkörből ívelt kapura, miután meglátta, hogy Pogacsics kint áll a kapujából, kevéssel tévesztett. Igaz, közben a kapus is visszaért.
56.
PERC
Ez szenzációs gól volt, le a kalappal!
54.
PERC
GÓÓÓL!!! EGYENLíT A FRADI! A meccs előtt egészségügyi problémák miatt a padra kerülő, de a szünetben beálló PAINTSIL hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba, 2–2!
54.
PERC
MEGINT POGACSICS! Újfent Varga tette középre a labdát, ezúttal szabadrúgásból, Blazic nagyon szépen húzta belsővel kapura, de Pogacsics még ennél is szebb védést mutatott be!
53.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
52.
PERC
POGACSICS! Varga háromszor is beadhatta a labdát (először még szögletből), az utolsót Otigba bólintotta kapura, Pogacsics nagyot védett!
51.
PERC
Sigér hozta fel a labdát, majd elesett a tizenhatos előterében, mégis ő volt a szabálytalan.
50.
PERC
Haris indítása nem jó ezúttal, Dibusz kezében a labda.
46.
PERC
ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!
FÉLIDŐ
de AlmeidaGorriarán
FÉLIDŐ
PaintsilPriskin
FÉLIDŐ
Nem csak mi lepődtünk meg…
made at imgflip.com
FÉLIDŐ
KíVÁNCSIAK VAGYUNK A VÉLEMÉNYÉRE! OSSZA MEG VELÜNK HOZZÁSZÓLÁSBAN!
FÉLIDŐ
Sima meccs helyett nagyszerű találkozót láthattunk eddig, és meglepetésre 2–1-re vezetnek a hazaiak, akik jobban játszottak az első félidőben, mint a vendégek.
FÉLIDŐ
VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
53.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
45.
PERC
Pedroso beadása Lovrencsicshez jutott, de szerelték.
45.
PERC
Jó a meccs!
45.
PERC
Priskinhez most eljutott a labda, de kicsit mögé jőtt, így mielőtt lőhetett volna, szerelték.
44.
PERC
Andricsnak újpesti időszaka alatt valószínűleg nem a Ferencváros lett a kedvenc csapata…
44.
PERC
Andrics és Gorriarán kőkemény összecsapása, majd kakaskodása a pályán.
43.
PERC
Vajda jobbról középre húzott a hazaiak kontrája végén, majd be is ívelte a labdát, Andrics belecsúsztatott, Dibusz fogta.
42.
PERC
Varga esett el a tizenhatoson belül, Uzoma esett rá, a játékvezető(k) szerint nem történt szabálytalanság, kirúgás következett.
40.
PERC
GÓÓÓL!!! SZÉPíT A FRADI! LOVRENCSICS az előbb már próbálkozott, most sikerrel is járt, Tamás ezúttal lemaradt róla, így nyolc méterre a kaputól egyedül maradt, és a kapuba lőtt, 2–1!
39.
PERC
Na, itt az első próbálkozás a zöld-fehérektől, Lovrencsics 17 méteres lövése erős volt, de nem pontos.
39.
PERC
Ez volt a negyedik ziccere a hazai csapatnak, miközben a Fradinak még helyzete sem volt! Teljesen megérdemelt a kétgólos vezetés!
36.
PERC
GÓÓÓL!!! NAGYON ÉRETT, KETTŐVEL MEGY A BALMAZ! Arabuli maradt megint üresen, ezúttal a bal oldalon, most pedig a hatalmasat sprintelő SIGÉR DÁVIDOT találta meg, aki a hosszú oldalon, becsúszva a kapuba talált, 2–0!
36.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
36.
PERC
Egy szép mozdulat, értékeljük: Póti „no-look-pass”-t mutatott be, azaz jobbra nézett és balra adta a labdát. Ráadásul pontosan.
35.
PERC
Varga szöglete viszont már nem volt jó, majd Gorriarán rúgott hatalmas gyertyát – örültek neki a hazai nézők.
34.
PERC
Varga beadása már veszélyesebb volt, Rus vágta ki szögletre.
34.
PERC
Újabb rossz Fradi-ívelés, Otigba labdája ezúttal Lovrencsicset nem találta meg.
33.
PERC
RUS buktatta Spirovskit, ő is sárga lapos már.
33.
PERC
Aki eddig a Fradi legjobbja…
33.
PERC
DIBUSZ MEGINT! Arabuli biciklicsele már sikeres volt, el is tolta a labdát Blazic mellett, majd laposan középre lőtt, Andrics lövését újabb hatalmas bravúrral védte Dibusz.
30.
PERC
Balmaz-kontra, szomorú véggel: Andrics belebotlott a biciklicselébe.
30.
PERC
Gorriarán buktatta Harist a kezdőkörben, a szabadrúgást követően visszahozta a labdát a Balmazújváros, majd a felívelés nem talált embert.
29.
PERC
Majd jött az ismétlés, beadás formájában, Pogacscics lehúzta a labdát, közben ütközött Otigbával, szerencsére nincs sérülés.
28.
PERC
Varga Roland ezúttal a sorfalat találta el.
28.
PERC
Sigér kezezett, szabadrúgás a Fradinak, nagyjából 30 méterről.
27.
PERC
Ma biztosan másképp lesz…
27.
PERC
A Balmazújváros eddigi 4 hazai élvonalbeli bajnokija közül hármat 1–0-ra veszített el (a Vasas, az Újpest és a Debrecen ellen).
26.
PERC
Habovda indult volna meg a Fradi kapuja felé, de Botka szerelte.
25.
PERC
A Ferencváros a legutóbbi 10 idegenbeli bajnokija közül csak egyen nem kapott gólt, most ismét a hálójába kellett nyúlnia Dibusz Dénesnek.
25.
PERC
Egyelőre főleg csak ívelget a Fradi, de kevés sikerrel. Az előbb Priskint, most Bödét nem találta meg a labda.
23.
PERC
MIT GONDOL ÖN? OSSZA MEG VÉLEMÉNYÉT VELÜNK HOZZÁSZÓLÁSBAN!
22.
PERC
Ettől függetlenül nagyszerűen kezdte a találkozót a Balmazújváros, és egyelőre nem mutatja azt a játékot a Ferencváros, amit az előző hetekben láthattunk Thomas Doll csapatától.
21.
PERC
Elképesztő nagy esély volt, ez még megbosszulhatja magát…
20.
PERC
MAJDNEM OTT A MÁSODIK! Vajda remek passza után Andrics kétszer is próbálkozhatott tíz méterről, előbb Otigba blokkolt, majd Dibusz védett hatalmasat, de a kipattanó Arabuli elé került, aki nem tudott gólt lőni, a kapufát találta el…
19.
PERC
A Ferencváros válogatott támadója, Varga Roland 10 forduló után 11 találattal vezeti a góllövőlistát. A 2010-es években csak André Alves (Videoton, 11 gól, 2010–2011-es idény), Simon Attila (Paks, 11 gól, 2013–2014), Nikolics Nemanja (Videoton, 12 gól, 2014–2015), és Böde Dániel (Ferencváros, 11 gól, 2015–2016) ért el egygólos mérkőzésenkénti átlagot 11 forduló után az NB I-ben, Varga hozzájuk csatlakozik, és még arra is reális esélye van, hogy felülmúlja Nikolics 12-esét.
19.
PERC
Priskin volt szabálytalan Uzomával szemben.
17.
PERC
2200 néző a helyszínen, gyakorlatilag telt ház előtt futballozhatnak a csapatok.
17.
PERC
Priskin felé szállt Otigba felívelése, de nem jutott el a labda a csatárhoz.
16.
PERC
Böde lökte fel korábbi csapattársát, Harist.
13.
PERC
Meg is van az első sárga lapja a találkozónak, PÓTI KRISZTIÁN kapta, miután felrúgta Lovrencsics Gergőt.
10.
PERC
GÓÓÓL!!! ÓRIÁSI MEGLEPETÉS, VEZETNEK A HAZAIAK!! Uzoma előtt maradt kis szerencsével a labda, a lövését még védte Dibusz, de a labda VAJDA SÁNDOR elé került, aki nem hibázott, 1–0!
5.
PERC
A Balmazújvárosé a második leghosszabb aktív nyeretlenségi sorozat az NB I-ben, az abszolút újoncnál csak a Mezőkövesd van rosszabb formában.
2.
PERC
Ha a Ferencváros nyerni tud Balmazújvárosban, egymás után negyedszer szerez három pontot bajnokin – hasonló legutóbb 2016-ban sikerült a magyar rekordbajnoknak, akkor sorrendben a Haladást (kétszer), a Bp. Honvédot és a Diósgyőrt győzték le.
01.
PERC
Elkezdődött a találkozó!
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Az első vereséget 2014. augusztus 17-én az ETO-val (0–1) élte meg, majd a Videoton (0–1) kispadján is vereséggel debütált. Alighanem felejthetetlen dátum számára 2015. április 20-a, amikor a fehérvári együttessel 1–0-ra legyőzte korábbi klubját, azóta viszont a Diósgyőrrel (2–6, 2–3) kétszer is pont nélkül maradt. Meglepetés lenne, ha a második sikerét szombaton aratná.
A 44 esztendős szakember vezetőedzőként 2012. november 24-én, a KTE kispadján 2–2-es döntetlennel mutatkozott be a Fradi ellen, majd a Pakssal (2–2) és a Győri ETO-val (1–1) is egy-egy pontot szerzett.
Egy labdarúgónak, illetve egy edzőnek mindig különleges pillanat, amikor korábbi csapata ellen lép pályára, vagy dirigál a kispadról. Ki ne tudná, a Balmazújváros trénere, Horváth Ferenc játékosként kedvencnek számított a Ferencvárosnál – két idény alatt 62 bajnokin 27 gólt szerzett –, így nyilván nem könnyű neki, amikor a zöld-fehérek ellen kell meccselnie.
Élvonalbeli vezetőedzőként a kilencedik bajnoki mérkőzésére készül Horváth Ferenc az FTC ellen – és persze a második győzelmére.
A két csapat első NB I-es mérkőzésén eléggé egyértelműek az esélyek: a legutóbbi 3 mérkőzését megnyerő Ferencváros a 2., a legutóbbi 6 mérkőzésén nyeretlen, ezeken csak 1 pontot szerző Balmazújváros a 12. helyről várja a találkozót.
KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A BALMAZÚJVÁROS–FERENCVÁROS TALÁLKOZÓ ÉLŐ, ONLINE KÖZVETíTÉSÉBEN! HAMAROSAN KEZDETÉT VESZI A TALÁLKOZÓ!