2019.IV.13. Mezőkövesd – Ferencváros: 1-2

Bőle jött, lőtt és győzelemre vezette a Fradit Mezőkövesden

A szünetben Drazsics villanásával még a házigazda vezetett, de sorozatban hetedszer is nyertek a fővárosiak.
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Ferencváros idegenben 2–1-re legyőzte a Mezőkövesdet. A győztes gólt a hajrában a pillanatokkal korábban beálló Bőle Lukács szerezte meg.

Nyilatkozatok:

Kuttor Attila: — Először is szeretném megragadni az alkalmat, hogy kifejezzem örömömet, ami a mai nap bejelentéséhez köthető, egy edző számára legalábbis mindig a szerződésének meghosszabbí­tása jelenti a pozití­v visszacsatolást a munkája megí­télésével kapcsolatosan. Azt gondolom, a jelenleg is zajló bajnokság végéhez közelí­tve, az, hogy már most sikerült megállapodnunk a közös folytatásról, egyértelmű üzenete annak, hogy megvan a bizalom a szakmai stáb felé, és engem ez nem csak boldogsággal tölt el, hanem büszkeséggel is, amiért hálás vagyok a klub vezetésének. A szakmai stáb többi tagjával együtt igyekszünk a folytatásban is legjobb tudásunk szerint végezni a munkánkat, hogy szép eredményekkel háláljuk meg a belénk fektetett bizalmat. Természetesen az lenne a legszebb dolog, hogyha már ezen a hétvégén is í­gy lenne, a Fradi ellen ugyanakkor érthetően, nem számí­thatunk könnyű meccsre. Már az előző fordulókban is kemény összecsapásokon vettünk részt, hiszen holnapi ellenfelünkön kí­vül a tabella teljes élmezőnyével farkasszemet néztünk. Ezalatt értünk el nagyon jó eredményt is, és szeretnénk belemenni úgy a pontvadászat hajrájába, hogy egy igazán nagy durranással örvendeztetjük meg szurkolóinkat. Ehhez nagyon jó teljesí­tményt kell nyújtanunk, mert a Ferencváros remek sorozatban érkezik hozzánk, ráadásul, amiért még nem dőlt a bajnoki cí­m sorsa, az éllovasnak is fontos a három pont megszerzése. Igazából nem is szeretnék ennél többet mondani a zöld-fehérekről, sokkal inkább a saját csapatomról. Az a célunk, hogy az erősségeink kerüljenek előtérbe, és a ránk jellemző stí­lusban futballozzunk. Abban is biztos vagyok, hogy az FTC mezőkövesdi szereplése meg fogja mozgatni a környéket, í­gy garantáltan sok néző előtt, remek hangulatban léphetünk majd pályára. Bí­zom benne, a játékosaim is élvezni fogják ezt a kilencven percet, amely végén pedig nagyszerű érzést jelentene, ha ünnepelni tudnánk.

Szerhij Rebrov: —  Reméljük, néhányan visszatérhetnek az előző meccsen hiányzók közül, ez sokat segí­tene nekünk. A Paks ellen a gyors gólt megkönnyí­tett a dolgunkat. Bár nehéz meccs volt, végül nyertünk 3-0-ra. Minden elismerésem a játékosoké, hiszen sokak az eredetitől eltérő poszton állták meg a helyüket. Mindenki tisztában van vele, hogy fontos célért küzd a pályán, és ez nem lesz másként a következő meccsen sem. Mindig kemény küzdelemre készülünk, és ez nincs másképp a Mezőkövesd esetében. Úgy dolgozunk az edzéseken, mintha hat finálé előtt állnánk, és szombaton szeretnénk begyűjteni az újabb sikert.

A mérkőzés:

Mezőkövesd-Zsóry — Ferencváros: 1-2 (1-0)
Mezőkövesd, 17:00. 4.032 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Király, Huszár; alapvonali jv.: Pintér Cs., Lovas; tartalékjv.: Varga G.)

Mezőkövesd-Zsóry: Szappanos — Vadnai (Eperjesi, 46.), Pillár, Katanec, Silye — Meszhi, Iszlai, Cseri (Vajda S., 84.) — Molnár G. (Koszta, 87.), Drazic, Moutari
kispad: Dombó, Pekár, Szalai At., Dragóner F.
vezetőedző: Kuttor Attila

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister — Haratin (Bőle, 78.), Leandro — Petrjak, Nguen, Varga R. (Isael, 64.) — Szihnyevics (Böde, 68.)
kispad: Holczer, Frimpong, Botka, Csonka
vezetőedző: Szerhij Rebrov

Gól: Drazic (18.) illetve Dvali (48.), Bőle (80.)
Sárga lap: Cseri (37.), Molnár G. (86.), Koszta (90+3.), Iszlai (90+4.) illetve Leandro (55.), Isael (89.)

Nem tudni, hány nappalon és éjszakán keresztül törte a fejét Kuttor Attila vezetőedző a Ferencváros elleni nyerő taktikán, az első félidő alapján mindenesetre úgy tűnt, tökéletes receptet álmodott meg.

Hiába a listavezető volt a vendég, a hazaiak az első perctől a megilletődöttség legkisebb jele nélkül futballoztak, és mindent bevetettek, amivel a minőségbeli különbséget ellensúlyozhatták. A sárga-kékek rengeteget futottak, a szélső hátvédeknek éppúgy ki kellett venniük a részüket a támadások épí­téséből, ahogyan a szélsőknek a védekezésből. A kövesdi játékosok pontosan tudták, mely területet kell lefedniük és melyik FTC-játékossal kell visszazárniuk. A kövesdiek fegyelmezett játéka miatt Szerhij Rebrov együttese az első félidő jelentős részében nem talált fogást ellenfelén, és bár Varga Roland lefelé csapódó lövése nyomán a labda veszélyesen suhant el a bal felső sarok mellett, az orrcsonttörése után speciális védőmaszkban játszó Haratin létszámfölényes helyzetből leadott gyenge lövése már nem nyerte el az ukrán vezetőedző tetszését. Az pedig különösen nem, amit a 18. percben látott: hiába voltak többen a vendégjátékosok Dibusz kapuja előtt, gyors összjáték után a Mezőkövesd szerzett vezetést.

Hátrányban igyekezett növelni a tempót a Ferencváros, az első félidő hajrájában beszorí­totta kontratámadásokra berendezkedő ellenfelét. Ám időnként nemcsak a pontosság, hanem a megfelelő koncentráció is hiányzott az egyenlí­téshez: hiába szállt el centikkel Pillár feje fölött a labda, a hirtelen nagy helyzetbe kerülő Tokmac annyira meglepődött a lehetőségen, hogy lövés helyett még átvenni sem tudta a labdát…

A vendégek kispadjánál Blazic kapufán csattanó fejese, valamint Heister alig célt tévesztő lökete után bosszankodhattak, mí­g a túloldalon a korábban éppen a zöld-fehéreknél futballozó Moutari került helyzetbe, ám Dvali remek ütemben blokkolta az afrikai szélső lövését.

A szünetre í­gy a Mezőkövesd vonult előnnyel, amelyet a fordulás után nem sokáig tudott megőrizni. Bár Szappanos vetődve védte Tokmac jobb alsó sarokra tartó lövését, a szögletből egyenlí­tett a Fradi, í­gy kezdődött minden elölről.

Néhány perccel később ismét a kenyai származású norvég támadó volt a főszereplő, Lovrencsics Gergő indí­tása, valamint a hazai kapus bizonytalan kijövetele után ziccerben léphetett ki, ám éles szögből az oldalhálót találta el. Közben a hazaiak sem tétlenkedtek, a középpályán könnyelműen eladott labda után három a kettőben vihették a labdát a ferencvárosi védelemre, végül Moutari közeli lövése után Dibusz védett hatalmasat – magyar szinten élvezetes találkozót ví­vtak a felek.

A táncba hamarosan a vendégszurkolók által kórusban éltetett Böde Dániel is bekapcsolódott, a csatár pályára lépése után mégis a Mezőkövesd percei következtek: az első gól szerzője előbb fejjel, majd lábbal tesztelte a vendégek kapusát – mindkét párbajt Dibusz nyerte meg –, a kettő között pedig az előrelopakodó Eperjesi életerős lövése után suhant el a labda a léc fölött.

A matyóföldi együttes egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, végül mégis pont nélkül maradt, mivel tí­z perccel a vége előtt a másik zöld-fehér csereemberről, Bőle Lukácsról megfeledkezett a hazai védelem, s a szélső nem hibázta el a ziccert. A Ferencváros tehát megszerezte a három pontot – pedig egyet talán megérdemelt volna a Mezőkövesd…

További képek: fradi.hunso.hu

Nyilatkozatok:

KUTTOR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője:

– Mi hiányzott a pontszerzéshez?
– Egy kicsi plusz. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, egyenrangú partnerei voltunk a bajnoki cí­m legnagyobb esélyesének. Amit játékban elterveztünk, megvalósí­tottuk. Az egyenlí­tés után újabb gólokat szerezhettünk volna, ám sajnos a szöglet, valamint a beí­velés utáni figyelmetlenség eldöntötte a meccset. Sajnálom, nem érdemeltünk vereséget.

– A fáradtságból fakadt a koncentráció hiánya?
– A hiba mindig benne van a játékunkban. Bármikor előfordulhat, hogy a játékos rosszul helyezkedik vagy nem a legjobb megoldást választja. Az lenne a következő lépés, hogy ne kapjunk gólokat olyan szituációkból, mint a Ferencváros ellen, elöl pedig lőjük be a helyzeteinket.

– Nehéz megélni, hogy csapata ezúttal is jól futballozott, mégis pont nélkül maradt?
– Már elegünk van a szimpatikus vesztes szerepéből. Természetesen bosszantanak ezek a vereségek, de meg kell nézni, mely csapatokkal találkoztunk: a múlt héten a dobogóra hajtó Újpest otthonában léptünk pályára, most pedig a listavezetőt fogadtuk. Mindennap azért dolgozunk, hogy csapat- és egyéni szinten is fejlődjünk, bí­zom benne, hogy idővel eljutunk oda, hogy a Ferencvárost és az Újpestet is legyőzzük.

SZERHIJ REBROV, a Ferencváros vezetőedzője:

– Megérdemelt a győzelmük?
– Igen, de – ahogyan arra számí­tottunk – rendkí­vül nehezen szereztük meg a három pontot. A hazaiak első gólja némiképp romba döntötte a terveinket. A szünetben azt kértem játékosaimtól, hogy ugyanúgy menjenek előre, mint az első játékrészben, és meglesz az eredménye. Én is örülnék, ha minden fordulóban hét nullára győznénk, de az ilyen meccsek mutatják meg a játékosok és a csapat igazi karakterét.

– Mi okozta a legnagyobb nehézséget?
– Hogy az ellenfél időnként tí­z játékossal védekezett a saját kapuja előtt, a következő pillanatban viszont gyors kontrát vezettek. A szélsőkben megvolt a kellő lendület, Cseri Tamás pedig veszélyt tud teremteni a védelem mögé belöbbölt labdával. Végül megoldottuk a feladatot, a játékosok is érezték, újabb fontos lépést tehetnek a bajnoki cí­m felé. Mostantól a Mol Vidi elleni meccsre készülünk.

–Hétfőtől az erre a hétre fegyelmi okok miatt körön kí­vül kerülő Davide Lanzafame is a csapattal készül?
– Ő ugyanúgy csapatunk fontos tagja, mint az összes többi játékos.

Bőle Lukács:

A 28. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dibusz (Ferencváros) 7 — Balázs B. (Újpest) 6, Juhász R. (MOL Vidi) 7, Kamber (Bp. Honvéd) 6, Heister (Ferencváros) 6 — Csősz (DVSC) 7, Dausvili (Haladás) 7, Urblí­k (Puskás Akadémia) — Kovács I. (MOL Vidi) 7, Futács (MOL Vidi) 7, Hugo Seco (Kisvárda) 7
A forduló játékvezetője: Iványi Zoltán (MOL Vidi — Újpest) 9 — Tóth II. Vencel, Berettyán Péter, Solymosi Péter, Pillók Ádám

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és a Mezőkövesd hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2019.IV.13. Mezőkövesd – Ferencváros: 1-2 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.

    PERC
    Véget ért a mérkőzés.

    90+4.

    PERC
    Iszlai csúszott bele Bödébe.

    90+4.

    PERC
    Iszlai (
    90+2.

    PERC
    Isaelt visszahúzni sem lehet, de a kontra vége í­gy is csak szöglet.

    90+3.

    PERC
    Koszta (
    90+2.

    PERC
    MEZŐKÖVESDI MECCSLABDA? Koszta került helyzetbe az ötös jobb oldalánál, de a rövid alsóra tartó lövését Dibusz védte.

    90.

    PERC
    4 perc a hosszabbí­tás.

    89.

    PERC
    Barbosa (
    89.

    PERC
    BŐLE! Eldönthette volna, kilépett, ám ziccerben nem tudott a kapuba lőni.

    88.

    PERC
    Megvolt az utolsó csere is a meccsen.

    88.

    PERC
    MolnárKoszta
    88.

    PERC
    Molnár szövegelt ki magának egy sárgát.

    87.

    PERC
    Molnár (
    85.

    PERC
    MESZHI. Messziről a jobb alsó mellé.

    84.

    PERC
    LÉC! Isael cselezte magát helyzetbe, löketét azonban a léc hárí­totta.

    84.

    PERC
    Megvolt a második hazai csere is.

    84.

    PERC
    CseriVajda
    84.

    PERC
    Isael szöglete veszélytelen.

    83.

    PERC
    Isael kapura tekerte, Szappanos szögletre ütötte a labdát. Vajda jön a hazaiaknál.

    83.

    PERC
    Bőle nagyon aktí­v, most szöglettel felérő szabadrúgást harcolt ki.

    80.

    PERC
    ÉS MÁRIS BETALÁL! Heister bal oldali beadása után Bőle mellre vette a labdát, majd a rövidbe lőtt. 1–2

    80.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Bole (1–2)
    79.

    PERC
    És megvolt a harmadik Fradi-csere is.

    78.

    PERC
    HaratinBole
    77.

    PERC
    Hazai kontra végén Moutari és Drazsics is a földön, szabálytalanság nincs.

    76.

    PERC
    Jön Bőle is a Fradiba.

    74.

    PERC
    Isael újabb gyenge beadással jelentkezett.

    73.

    PERC
    Haratin beadása után szögletre vágódott a labda.

    72.

    PERC
    ÚJABB HELYZET. Gyorsan elvégzett szabadrúgás után Drazsics lőtt 15 méterről a bal alsóra, megint Dibusz véd.

    72.

    PERC
    LÖVÉS! Eperjesi lőtt 23 méterről, jobbról a jobb felső irányába, kicsivel a léc fölé. Dibusz hozzáért ujjheggyel, a spori nem látta.

    71.

    PERC
    Pillár szerzett labdát, majd lőtt távolról a lelátóra.

    71.

    PERC
    A kontra végén Drazsicsot szerelte Heister.

    71.

    PERC
    Isael beadásait sorra vágják ki.

    70.

    PERC
    Isael húzta meg a jobb oldalon, centerezése szögletre vágódott.

    70.

    PERC
    Cseri belőtt labdáját Dibusz lehúzza.

    69.

    PERC
    DIBUSZ-BRAVÚR! Drazsics 11 méteres fejesét simogatta a léc fölé.

    69.

    PERC
    A ferencvárosi szurkolók mintha gólt ünnepelnének, úgy érkezett be Böde.

    68.

    PERC
    SignevichBöde
    67.

    PERC
    Hatalmas üdvrivalgás, jön Böde!

    65.

    PERC
    A szöglet után ferencvárosi szabálytalanság.

    64.

    PERC
    Heister harcolt ki szögletet.

    64.

    PERC
    Cserél a Fradi is

    64.

    PERC
    VargaBarbosa
    60.

    PERC
    BRAVÚR! Most Dibusznak kellett védenie, Drazsics beadása után Moutari lövését hárí­totta.

    57.

    PERC
    FRADI-HELYZET. A szabadrúgás veszélytelen, a kontra nem, Nguen elhúzta Szappanos mellett, de kiszorí­tott helyzetből csak az oldalhálóba tudott lőni.

    56.

    PERC
    Leandro szabálytalankodott Drazsiccsal szemben a kaputól 30 méterre. Sárga lap!

    54.

    PERC
    Iszlai és Pillár futott egymásnak, előbbit ápolni is kell.

    53.

    PERC
    Haratin 21 méteres kapáslövése után a labda jócskán a kapu fölé szállt.

    51.

    PERC
    Nguen lökött egyet.

    48.

    PERC
    EGYENLŐ! Most már senki sem tudott menteni, a bal oldali szöglet után Haratin térdelte vissza a labdát, s Dvali a kapu torkából a kapuba fejelt. 1–1

    48.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Dvali (1–1)
    48.

    PERC
    VÉDÉS! Nguen 22 méteres lövését Szappanos ütötte szögletre.

    45.

    PERC
    VadnaiEperjesi

    FÉLIDŐ

    VadnaiEperjesi

    45+2.

    PERC
    Véget ért az első félidő.

    45+2..

    PERC
    HUHHH! Lovrencsics jobb oldali beadása után pontosan Heister elé fejelték ki a labdát a hazaiak, Heister 18 méterről, kapásból a jobb felső irányába lőtt, kevéssel mellé.

    45+2.

    PERC
    Szappanos könnyedén húzta le Varga beadását.

    45+1.

    PERC
    Szihnyevics harcolt ki szögletet.

    45.

    PERC
    2 perc a hosszabbí­tás.

    45.

    PERC
    Blazic felí­velését is kifejelték.

    43.

    PERC
    KAPUFA! Most két jó ferencvárosi beadás és fejes, előbb Szappanos véd, majd a szöglet után Blazic lehetőségénél a kapufa hárí­t.

    39.

    PERC
    Leandro lökete után jócskán a kapu fölé szállt a labda.

    38.

    PERC
    Cseri csúszott be rosszul, Haratint ápolni kellett, sárga lap.

    36.

    PERC
    LÖKET. Cseri 25 méterről lőtt a jobb felső irányába, kevéssel tévesztett célt.

    35.

    PERC
    MEKKORA LEHETŐSÉG. Silye kapott szenzációs labdát a leshatárról kilépve, őt is meglepte, hogy mehetett tovább a játék, Drazsics elé készült visszatenni, de pocsékul találta el, í­gy a labda nem gurult el a társáig.

    31.

    PERC
    HAZAI LEHETŐSÉG. Silye beadása után Drazsics mellel tette Moutari elé a labdát, a nigeri támadó 14 méteres lövését a becsúszó Dvali blokkolta.

    30.

    PERC
    Nguen kerülhetett volna gólhelyzetbe, de nehéz helyzetben nem tudta megszelí­dí­teni a labdát.

    30.

    PERC
    LÖVÉS! Petrjak bejátszását blokkolják, a felszabadí­tás pont elé került, ekkor már 20 méterről inkább lőtt, de eltört labdája nem jelentett veszélyt.

    29.

    PERC
    Szihnyevics mellel próbálta meg helyzetbe hozni társát – már ha lett volna valaki a közelében…

    27.

    PERC
    Varga újabb szöglete után Szihnyevicsről pattant ki a labda, nem volt veszélyes.

    26.

    PERC
    Vadnai ment becsúszva szögletre.

    25.

    PERC
    Blazic jobb oldali beadása is könnyű zsákmány volt Szappanosnak.

    24.

    PERC
    Drazsics elől most Dvali tisztáz fejjel.

    21.

    PERC
    Nguen iramodott meg, majd játszott a jobb oldalon érkező Petrjakhoz, akinek a lövését blokkolták, majd társának szánt passza után Nguen sem tudott veszélyeztetni.

    19.

    PERC
    Drazsics már a 11. gólját szerezte meg a bajnoki idényben.

    18.

    PERC
    VEZET A MEZŐKÖVESD! Hiába nyomott a Fradi, a házigazda szerzett vezetést, Molnár nagyszerűen ugratta ki Drazsicsot , aki 10 méterről, jobbról a jobb alsóba lőtt. 1–0

    18.

    PERC
    GÓÓÓL!!! Drazic (1–0)
    17.

    PERC
    Nagyjából a szokásos forgatókönyv, csak most balról, Varga beadását követően húzza le a labdát Szappanos, majd Nguen passza után Petrjak elől is ment a kapus.

    16.

    PERC
    ELKAPKODTA. Haratin vezette kapura a labdát, a tizenhatos előteréből lőni próbált, de nagyon gyenge lett, jócskán a jobb alsó mellé pattogott a labda.

    15.

    PERC
    Sorra jönnek a jobb oldali beadások, Szihnyevicsét Szappanos húzta magához.

    14.

    PERC
    Újabb kifejelt ferencvárosi beadás után a kontránál Drazsics Moutarinak szánt labdáját levadászták a védők.

    11.

    PERC
    LÖVÉS! Varga Roland szánta el magát lövésre 27 méterről, kevéssel a bal felső sarok mellé hullott a labda.

    11.

    PERC
    Petrjak jobb oldali beadása után Katanec fejelte ki a labdát.

    10.

    PERC
    Drazsicsot kell ápolni.

    9.

    PERC
    Varga szöglete után Szihnyevics fejese elkerülte a kaput, fellélegezhetnek a mezőkövesdiek.

    8.

    PERC
    A sorfalról szögletre pattant a labda.

    8.

    PERC
    Nagyjából 26 méterről, balról jöhet Varga szabadrúgása.

    7.

    PERC
    Varga bal oldali szöglete után a „Fradi-vonat” elől tisztáztak – jöhet egy szabadrúgás közelről.

    6.

    PERC
    Varga Roland bal oldali beadását Silye csúsztatta ki.

    5.

    PERC
    Nguen és Petrjak játszott össze, de az ukrán visszajátszása rövid volt, í­gy nincs helyzet.

    4.

    PERC
    Szappanos szedte fel a labdát Szihnyevics elől.

    3.

    PERC
    Silye bal oldali beadását Petrjak hatástalaní­totta, majd Drazsics felvágta a ferencvárosit.

    1.

    PERC
    Rögvest jó helyről szabadrúgás, Cseri beadása után Dibusz kiütötte a ladát.

    01.

    PERC
    A házigazda kezdte a mérkőzést.

    A pénzfeldobás után térfelet cseréltek a csapatok.

    ™¦ A Ferencváros hatos győzelmi szériában van, ez idénybeli legjobb sorozata – egyben a 2018–2019-es bajnokság leghosszabb sikersorozata is. A Fradi legutóbb 2015-ben nyert meg egymás után hat vagy több bajnokit, akkor jóval tovább, 12 találkozóig jutott.

    ™¦ A 2018–2019-es bajnokságban három hazai mérkőzésén maradt gólképtelen a Mezőkövesd, és mind a háromszor budapesti csapat volt az ellenfél. A három találkozó: Honvéd (0–1), Ferencváros (0–1) és Újpest (0–0). A matyóföldiek ráadásul mind a három hazai vereségüket fővárosi csapat ellen szenvedték el.

    ™¦ Hazai pályán hárommérkőzéses veretlenségi sorozatban van a Mezőkövesd – sőt, legutóbbi tí­z hazai bajnokijából csak egyszer kapott ki, az MTK tréfálta meg (2–3).

    ™¦ A Mezőkövesd legutóbbi hat tétmérkőzéséből ötöt (és a legutóbbi négy bajnokijából hármat) elveszí­tett.

    Sokkal jobb hí­rt kapott a Fradi másik csatára, Böde Dániel. Bővebben itt!

    Igaz, a Fradi olasz támadója aligha gyarapí­tja egyhamar góljai számát, Rebrov kitette a keretből. Bővebben itt!

    ™¦ Eredményes duó itt, eredményes duó ott: a mezőkövesdi Sztefan Drazsics és Molnár Gábor 18 gólt szerzett a bajnokságban (10+8), mí­g a fradista Davide Lanzafame, Varga Roland kettős 22-nél tart (12+10).

    ™¦ A Mezőkövesd hazai mérlege 7 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség (ez a 7. legjobb a mezőnyben), a Ferencváros idegenbeli mutatója 8 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség (a legjobb vendégmérleg ez).

    ™¦ A két csapat közötti legutóbbi hat találkozót kivétel nélkül a Ferencváros nyerte meg (3–1, 5–0, 1–0, 3–0, 1–0, 3–2).

    ™¦ Eddig 10 alkalommal mérkőztek meg az NB I-ben: az FTC 7 sikert aratott, 2 mérkőzés döntetlenre végződött, a Mezőkövesd egyszer tudott győzni.

    Eldől, hogy lesz-e „meccslabdája” a következő körben a bajnoki cí­mért ví­vott küzdelemben a Ferencvárosnak. Az FTC Mezőkövesden játszik, mí­g üldözője, a Mol Vidi FC az Újpesttel csap össze – ha a Fradi nyer, a Vidi pedig nem, akkor a jövő heti csúcsrangadón a bajnoki cí­m sorsa is eldőlhet.

    Köszöntjük kedves olvasóinkat! 17 órakor kezdetét veszi a Mezőkövesd–Ferencváros mérkőzés a labdarúgó NB I 28. fordulójából.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK