Feljegyzések a fotelból – Könnyed hármas
A szerdai kupafiaskó után nem csak a lelkeket kellett ápolni, hanem Dr. Sova csapatát is újra életre kellett hívni a „város szélén”, hiszen annyi sérültünk volt, hogy a Fradi betegszobájának ajtaján ott virított a megtelt tábla. Sokan már Ross dokinak is fogalmazták a levelet, mégis csak a „vészhelyzet” van, szombaton meccs, valahogy össze kell foltozni 11 játékost és bár ő gyerekorvos volt, de ott van Benton doki, aki szinte mindenkit talpra tudott állani. Szükség is volt rá, hiszen a Paksot joggal nevezhetjük mumusnak, a 11 Szentélybeli meccsünkből csak hármat nyertünk meg, Csertői csapata annyi borsot tört már az orrunk alá, hogy a trópusi országokban már aggódtak a csökkenő export miatt. Ezen meg változtatni kellett, mert bár mi is imádjuk a fűszeres ételeket, de szombat délután sutba kellett vágnunk a paksi borsot, a szerdai kupafiaskó emlékét, ki kellett zárnunk minden ránk nehezedő terhet. Csak a győzelem számít, mert ha hiszel a győzelemben, a győzelem is hinni fog benned (Coelho). A lelátó „népe” is érezte, hogy most nagyobb segítségre van szükség, közel tízezren szurkoltuk végig a 90 percet, kezdésre a nap is előbújt, mintha üzenni akarna, egy kis időre felejtsük el a nehézségeket, ma győzni kell, nincs más alternatíva, folytatni kell a győzelmi sorozatot, ráadásul a Szentély is két éve bevehetetlen erőd. Nem is kellett csalódnunk, visszagondolva, lepörgetve a 90 percet, bár nem volt egy „sziporka bt”, de végül is egyetlen pillanata sem volt a meccsnek, amikor izgulnunk kellett volna. Könnyed ujjgyakorlattal vertük a paksi „átkot”, megtartva a 8 pontos előnyünket.
Az összeállítást látva azért volt bennem egy kis aggodalom, mintha Dr. Sova csapata sem végzett volna hibátlan munkát, a megszokott kezdőből öten hiányoztak. Lovre, Heister (ő csak besárgult), Nandó, Sígér és Haratin. A felsorolásból is látszik, hogy főleg a hátsó és középső vonulat foglalta el az orvosi szobát, így került a kezdőbe Takács Zsombor, aki már másfél éve a játékosunk, de most játszotta első „mennyei” mérkőzését. Blazic vállalta játékot, ezzel újra biztonság költözött a kapunk elé, Leo szűrte a „húslevest”, előtte az Isael-Bőle-Tokmac-Petrjak négyes uralta a középpályát, elől meg Szihnyevics próbált utat törni a paksi védők gyűrűjében.
Alig fejeztük be a Fradi himnusz éneklését (megint lekeverték a végét, ezen azért jó lenne változtatni), elhangzott az ilyenkor már kultikusnak számító „üljél már le!” csatakiáltás, a söreinket még igazgattuk a székek alatt, mikor az első támadásunk után Dvali elé került a pöttyös, aki gondolt egy merészet és olyan mandineres lövést rittyentett, hogy azt még Ronnie O’Sullivan sznúkerlegenda is megirigyelte volna. Szegény paksi kapus meg konstatálhatta, hogy az első labdaérintése, a hálóból kibogozni a labdát akció. Néhány perc múlva a másodikat is keresgélhette volna, de Szihnyevics inkább a kapufát célozta meg.
A vendégek ezekben a percekben jobban hasonlítottak egy kocsma törzsközönségéhez mint egy focicsapatra, a labdával nem nagyon találkoztak. A kábulatuk közel 20 percig tartott, és mivel mi sem tudtunk több helyzetet kialakítani, a félidő felénél kezdett finoman szólva is ellaposodni a játék. Majd mint derült égből villámcsapás jött az első (egyben az utolsó is) ébresztőre okot adó paksi kontra, de ahogy Szihnyevics esetében, nálunk is kapufa mentett. Ebben legalább döntetlenre hozták a meccset a vendégek. Az ébresztő jót tett a csapatnak, ismét visszaállt a Szentély rendje, jöttek is helyzetek (Petrjak kétszer, Szihnyevics egyszer), amit néhány paksi sárga lap „színesített”. Főleg Könyves vandál belépője után robbant fel a lelátó, majd Hahn a labda helyett Leo hasába „spinyóz” egy nagyot, de szerencsére egyiküknek sem kellett az orvosi szoba előtt toporogni.
A második félidő is hasonlóan indult mint az első, igaz itt öt percet kellett várnunk a második gólra. Isael labdájával Bőle iramodott meg, valójában senki sem került az útjába, így néhány méterre a kaputól simán be is verhette volna, de lövését a paksi hálóőr kiütötte, pont az arra sétálgató Tokmac elé, aki néhány méterről be is belsőzte. Bent a második, meg lehet nyugodni, talán a kispadon is lehetne egy kis mozgás, mégis csak közel 30 gól csücsül ott, Lanza még gólirály is lehet, Böde Dani meg eleve király, Varga Roli meg válogatott…A cserék előtt még Simon könyökli le kíméletlenül Frimpongot, a paksi támadó nem érti, hogy a bíró miért is fut felé olyan vehemensen, csak mikor villan a sárga, ami néhány pillanat múlva „elpirul”, akkor érti meg, innentől számára véget ér a szenvedés, mehet zuhanyozni, ott talán jobban tud teljesíteni mint a pályán.
A kissé lankadó lelátó a 70. perc környékén kap új lendületet. Szihnyevics, Isael le, Varga és Böde be. Percekig zúg a Böde Dani! – lehet őt nem szeretni? Az utolsó negyedóra meg elsősorban Daniról szólt. Kell neki a gól, mert az a védjegye. Már 7 éve. 130 gól, ebből 88 bajnoki találat. Vajon meg lesz a 89.? Meglett. Még szép, hogy meglett! Jobbról beívelés, Dani lefejeli Varga elé, aki már lőni készül, de egy paksi láb odaér, a labda meg Dani elé pattan, aki háttal áll a kapunak, majd jön egy mozdulatsor, amit az orosz balettiskolákban is tanítanak, a 100 kiló olyan kecsesen fordul meg a labdával, hogy a lelátó népe már talpon, Dani még „pukedlizik” egy kecseset, majd jobbal a bal sarokba belsőzi a lasztit.
Öröm a köbön, bent a harmadik, le is lehet fújni a meccset. Kórház a város szélén ide, vagy Vészhelyzet oda, könnyedén húztuk be a három pontot. Hátul a Blazic-Frimpong kettős, elől Petrjak nyújtott az átlagnál jobbat…és persze az „örökifjú” Leo, pontosabban Leandro Marcolini Pedroso de Almeida. Akit már néhányszor a lelátó népe is „nyugdíjazott”, 37 évesen újfent bizonyította, hogy még mindig lehet rá számítani. Tegnap a „mágnestáblán” szűrőként szerepelt, de mivel a paksiak eleve lemondtak a támadás lehetőségéről is, Leo szabadon „szárnyalhatott” a pálya közepén. Nem futotta túl magát, de mindig ott volt, ahol a labda. Nála meg az bizony elég nagy barátságban van.
Letudtuk a paksi átkot, folytattuk a bajnoki menetelést, az utolsó hat mérkőzés = hat győzelem, 20-1 gólkülönbséggel spékelve. Ezt meg nem nagyon kell magyarázni és bár a lelátó néha türelmetlen és még jobb focit vár (köztük vagyok én is), az eredmények Rebrovot igazolják, kivéve a Magyar Kupát és a Vidi elleni eddig meccseinket.
De még nincs vége, a neheze még hátra van, és mivel a benzinkút sem akaródzik hibázni, így minden győzelemnek, még ha olyan könnyedre sikeredik is mint a Paks elleni, „harmincadik” jelentősége van.
11 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Könnyed hármas bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Közepes színvonal 3:0. Elég? Most igen, júniustól nem. A baj csak az hogy nehéz felpörgetni a leült csapatot. Rebrovnak meg nem rinyálnia kellene hanem forgatni a csapatát (mondjuk ne a Vidi ellen) és akkor felkészültebb játékosok szállnak be a sérültek helyett.
Hogy most nem írok semmit, az azt jelenti, hogy van, akivel egyet értek és van, akivel nem… (Az ukrán nyilatkozatát szeretném eredetiben meghallgatni, mert akkor az érthetetlenség okán nem bosszantana…-)
Szerintem „eredetiben” sem jobb. 🙁
Nagyon vártam a mecset, rákészültem – fröccs, rágcsa, hangulatemelő videók 🙂 – de sajnos nagyon unalmas lett. a 70. perc környékén úgy éreztem, ez zsebben van és van más dolgom, szóval abba is hagytam, ami nagy marhaság volt, mert így nem láthattam Dani soron következő gólját 🙁
Most megnéztem felvételről és azt mondom: nem könyökölte le a védőt, teljesen szabályos ütközés volt. „100 kiló vagyok bazmeg” – a foci fizikális sport, tudjuk jól, ha Böde jön, akkor jön 🙂
Szeretőben látok fantáziát, jó lenne, ha meg tudná mutatni tudását több alkalommal, hosszabb ideig. Talán a legközelebbi Mezőkövesd és talán az utolsó Puskás elleni meccsen még láthatjuk. A benzinkút-mocskoslilák-picipestiek ellen nem gondolom, hogy lehetőséget kap, utána a nemzetközin pedig még annyit se.
Az írás, mint mindig, szellemes, szórakoztató, ja és a tartalékos csapatunk is megmutatta az első bálozó lányunknak, hogy mi az a lelkesedés. A kislánynak tetszett, nekem meg az hogy tetszett neki a szentély. Szerintem sokszor lesz még a lelátó lelkes statisztikusa. A meccs végén megtudtam, szerinte „14 helyzetet nem sikerült a kapuba lőni.”
A családi szektor és a D oldal tele volt gyerekkel. Jó volt nézni a lelkesedésüket, a csillogó szemüket.
Kedves László,
Csak nem Svájcból vissza? 😀 én is hazalátogattam Kisfiammal ,szintén a D szektorban voltunk. Első sorban nagyszülők révén házi készítésű fradi zászlóval. 🙂 Bízom benne hogy Isael nem marad, borzasztó, és tán megint csak 1 -2 igazolás aki megüti a szintet ahhoz hogy legyen valami keresnivalója a csapatnak a selejtezők alatt. Csoportkört szándékosan nem írtam.
Bízom és tudom hogy meglesz a 30. Bajnoki cím, de Tóth Péter írásával lényegében én is egyetértek.
Hajrá Fradi
nem én az a Nagy Laci vagyok, aki a Naplót írta.
Sziasztok!Egyetértünk és nem!Okom van bőven rinyálni,károgni,meg nem vagyok akkor „FRADISTA” szlogenre felelni.Mielőtt örömódát zengünk a paksi fülesek elleni meccsről,íme a tények!1-0 lepattanó gól! Szerencsefaktor.2-0 Köszönjük bíró spori,hogy a Isael(legdrágább aranylábú semmink)faultját jól megnézte,benézte! 10-ből 9 spori lefújta volna.3-0! Örülök Dani góljának,de előtte a fejesnél simán lekönyökölte a védőjét!Szóval,szidjuk az MLSZ-t,jogosan,de most csókolgathatjuk az általuk küldött bírót rendesen.így is olyan sima a győzelem?Ami a csapatot illeti. Rebrov mesternek kifejezett az a gyengéje,hogy egy nulla az az 0 Isael,meg egy még nagyobb nulla az az 0 Tokmac a kezdője??Kispadon meg Varga,Böde,Lanza?Bocs ezt nem lehet sérüléshullámmal magyarázni!Ezt még a rotációra fogni is nehéz!Ez valami szurkolóhergelés lesz,vagy dilettantizmus!?Ami az utolsó meccsek gólátlagát illeti,naná hogy imponáló,de mi van a kutasokkal?Ellenük mi is az átlag?Na nem azért mert ők annyira jók,hanem mert mi vagyunk annyira rosszak!Tudom,hogy most jön „nem vagy Fradista”szlogen.nem érdekel.Az érdekel,hogy a csapatunk olyan bajnok legyen, ahol senkivel szemben nem kell még csak kalapot sem előre megemelni.Aztán,ha bajnokok leszünk,és indulunk valami selejtezőbe, akkor is lesz sérültünk,esetleg ott is a padon hagyjuk a csatárainkat,és játszatunk dög drága,eurómilliós játékosokat,csak pont arra alkalmatlanok amire hozták őket,az meg a foci!Bocs,ez kikívánkozott belőlem,csak mert azt hisszük,hogy elverünk „tingli-tangli”csapatokat,mindjárt mi vagyunk a csillagok az égen!Halkan mondom, a Kisvárda túlsúlyos focistából,több játszhatna a mai Fradiban, mert rajtuk látom,hogy akarnak, nálunk meg a jól fizetett bérzsoldosok csak vannak,sőt egy-kettő még a jobb napokat látott járási kettő szintjét is alig súrolják!
Valóban szerencsésen alakult számunkra a meccs. Isaeltől valóban többet vártunk, de tegnap az első két gólunknál „kulcspasszt” adott. A második gólunk előtt belépett a labda és a „lilakurva” közé, kitette az „evezőket”, majd a paksi nekiszaladt a könyökének. Isael a labdát fedezte, a labdára koncentrált, és nem ütött. Tipikus magyar mentalitás a mennyeiben, hogy amint elveszíti a pipogya játékos a lasztit, máris eldobja magát. A sporik pedig rendszerint megeszik ezeket a szituációkat. Dani góljánál pedig egy jó ütemű felugrás és fejelés közben Fejes, a paksi védő ütemkéséssel érte csak el Danit, és ütköztek. A prosztó setétvári juhász gólokat fejel évek óta úgy, hogy hátulról berobbanva két kézzel lenyomja a védőket, és rendre megítélik a szabályosnak a szabálytalan góljait. Fejesnek inkább felpattannia kellett volna, hogy segítse a védelmet, nem pedig a buksiját simogatni, nyalogatni! Az angol PL-ben kiröhögnék az ilyen szimulánsokat.
Na szóval: ez azért az igazság pillanata is volt! De ugyanarról beszélünk már jó ideje: ha Rebrov folytonosan rinyál a heti két meccs ellen, mit akar a nemzetközi porondon? Vagy arra számít, hogy ott nincsen a tíz külföldi-szabály, és akkor megteheti, hogy Dibuson kívül nem rak be magyart a kezdőbe? Amúgy nekem a legött új igazolás – főleg a keleti blokk – eléggé érthetetlen, Haratin kevesebb, mint Szpirovszki, Dvali talán még lehet játékos, Wilmots-nak a nevét sem halljuk, Ramadánnak sem, Szerető nem sok szerepet kap, Tokmac egyelőre rejtély, Isael nem mérhető még Szomália mércéjével sem.
És akkor Szihnyevics. Ez az ember ügyetlen, a helyzeteiből nem képes gólt rúgni, csak az ötösön belülről veszélyes. (Volt már ilyen játékosunk Doll idejében: Djuricin, aki csak azokat a helyzeteit rúgta be, amelyek nem voltak helyzetek, a 100 %-osokat is ki tudta hagyni…) 435 bajnoki perc alatt szerzett négy gólt. (Adalékként: Böde Dani 105 perc alatt kettőt – össze lehet hasonlítani, melyik a jobb mutató…) Doll idejében volt egy német, levitézlett, a német másod- vagy harmadosztály szintjén mozgó különítmény, akiktől nem lehetett elvárni, hogy túlértékelt, túlfizetett zsoldosként Fradi-szívű játékot produkáljon. Most pedig van egy hasonló gárda a keleti blokkból. Félő, hogy a nemzetközi mezőnyben ez is súlytalannak bizonyul, Rebrov szakmai felkészültségével egyetemben. (Feállt védelemmel szemben továbbra is szenvedünk, akárcsak Doll idején.) És ez semmi jóval nem bíztat!