A bizalom a legfontosabb

MUCHA JÓZSEF, a Ferencváros háromszoros válogatott középpályása. Idén lesz harmincéves. És, ha semmi nem jön közbe, ebben az esztendőben válogatottságai számát is megnövelheti. Mire e sorok megjelennek négyre, ötre, hatra, később akár hétre, nyolcra, és í­gy tovább … Szabad utat kapott. A szövetségi kapitány ugyanis újra bizalmat szavazott neki. Neki, akit egyszer már leí­rtak. Most ő, Mucha József az első számú jelölt a baloldali középpályás helyére.

Pedig közben elrohantak az évek, hiszen hét esztendővel ezelőtt, 1974-ben került be a válogatottba. Akkor huszonhárom éves volt. Csapatában, a Ferencvárosban, és a válogatottban is becsülték őt szorgalmáért, lelkesedéséért. Nem volt soha klasszis játékos. Nem is tartotta magát annak. De négy ember helyett tudott futni. És tudott szerelni. Tud most is. Ő a magyar középpályásoknak ama ritka fajtájába tartozik, aki elég sokoldalú. Hét éve, amikor bekerült a válogatott csapatba, azt hitte előtte az élet, a hosszú és sikeres pályafutás. De később nem fért bele az elképzelésekbe. Közben kialakult a Nyilasi, Pintér, Zombori hármas, és oda csak sérülés esetén lehetett bekerülni. De nem Muchának. Ő akkor már nem szerepelt a listán.

Most hét év múltán elővették újra. És ő ment zokszó nélkül. Hogy ismét megpróbálja. Akaraterején biztos nem fog múlni a siker. Pedig időközben már a Ferencváros első csapatából is kimaradt. Hosszú hónapokig makacs sérüléssel bajlódott, aztán amikor játékra jelentkezett, az első csapatban nem volt számára hely. Válságos időket élt át. Kisebb csapatban akarta folytatni. Sőt, még arra is gondolt, hogy abbahagyja.

Végül maradt. Novák Dezső, a Ferencváros tavaly hivatalába lépő edzője közölte vele, hogy számí­t rá. És ezek nem üres szavak voltak. Azóta játszik újra. Felszabadultan, hasznosan. Most pedig a válogatók is bí­znak benne.

–  Mit Jelent ez a szó, bizalom, Mucha József számára?
— Mindent, legalábbis nekem mindent — válaszol a kérdésre Mucha József. — Lélekben már régen feladtam a reményt, a sérülések, a mellőzés megviselt. Le akartam lépni a szí­nről. Akkor mondta Novák Dezső, hogy tervei vannak velem. Először alig akartam hinni a fülemnek. De hittem neki, és megérte. Azóta játszom. Ugyanolyan jó kedvvel, mint régebben. A csapat is jó, biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk nyerni a bajnokságot. Megújultam, megfiatalodtam. Most, ahogy visszagondolok, alig hiszem el a történteket. A kétséget, a csalódásokat.

–  És a válogatottság?
— Eszembe sem jutott ilyesmi. Fel sem merült bennem, hogy valamikor még én is válogatott lehetek. Vannak nálam fiatalabbak. Amikor meghí­vtak, nagyon jólesett, de még akkor is valamiféle félreértésre gyanakodtam. Aztán eloszlottak a kétségek. Számí­tanak rám. Meg fogom hálálni a bizalmat, legalábbis mindent megteszek azért, hogy ne csalódjon senki bennem. Amit tudok, azt nyújtani is fogom, ha lehet, még valamivel többet is.

–  Mi a véleménye általában a középpályás játékról?
— Tovább fejlődött szerintem nemzetközi szinten, egyre nagyobbak a követelmények és a lehetőségek. Nincs megállás, a labdarúgás mindig egy kicsit továbblép. Fizikailag és taktikailag a játékosok lassan kezdik elérni a maximumot. De még rengeteg a lehetőség a technika fejlesztésében, illetve abban, hogy a technika a taktikát és az erőnlétet, valamint a gyonsaságot, a gyors elhatározást szolgálja.

–  Véleménye szerint vannak egyéniségek?
— Hogyne lennének. Igazi nagy egyéniségek vannak, akik majd a spanyolországi világbajnokságon érnek el a csúcsra. Az NSZK-beli Müller és Schuster, vagy az angol McDermott, a spanyol Zamora. A dél-amerikaiak közül Zico vagy Maradona. A középpályán a legjobbaknak is nagy terheket kell viselniük, részt kell venniük mindenben, ami a csapatjátékot szolgálja.

–  És minálunk?
— Nálunk jelenleg hiányzik egy Pintér-szerű egyéniség. Aki meghatározója a játéknak. Pedig akadnak tehetséges játékosok, de nehezen érnek be nemzetközi szinten. Ha a bajnokságban magasabb szí­nvonalú, hajtósabb mérkőzések lennének, akkor lehetne előbbre lépni. Alacsonyak a követelmények. Még az edzők is megelégednek azzal, ha valaki egy-két játékelemet az átlagosnál jobban tud. Akkor már biztos az illetőnek a helye a csapatban. Sokoldalú játékosok kellenének, akik egyre magasabbra törnek. Ezekben viszont nem dúskálunk.

–  Saját magáról?
— Újra élvezem a bizalmat, ez engem feldob, és erőfeszí­tésekre sarkall. Fejlődni már aligha fogok, bár sokat teszek azért, hogy hiányosságaimat csiszoljam. Az a célom, hogy a lehető legjobb erőben, a lehető legjofob formában várjam a világbajnoki selejtezőket. Bár a közvélemény másképp vélekedik, én úgy érzem, van rá esélyünk, hogy bejussunk a legjobb huszonnégy csapat közé. Láttam a svájciakat, a norvégokat, a románokat, az angolokat, állí­tom, nem jobbak nálunk. Azon múlik, hogy Svájcban és Norvégiában nem szabad vesztenünk. Képesnek tartom a csapatot arra, hogy idegenben is győzzön. Csak el kell végre a fiúknak hinni, hogy ez sem ördöngösség.

(Labdarúgás, 1981 május)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

KATEGÓRIÁK