1954.XII.29. Bp. Kinizsi – Sztálinvárosi Vasas 4:0

„Szép szavak zengő szárnyán vittelek, olvasó. Utunk egy szí­nes út volt, s társunk egy szürke szurkoló.” – Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a foci helyett most egy irodalomórára tévedt ahol Margó tanár néni próbálja megszeretettni velünk Babits vagy Kosztolányi költészetét, megnyugtatok mindenkit – bár kedvelem az előbb emlí­tett költőket – a fenti idézet nem tőlük származik hanem a Képes Sport újságí­rójától, aki ezekkel a költői mondatokkal kezdte a bajnoki évzárás értékelését, 1954. december 29-én. Ha a labdarúgás szerelmesei meglátják vagy meghallják 1954-et, akkor minden bizonnyal az „örök fájdalmat” jelentő július 4-i, elvesztett VB döntő ugrik be annak ellenére, hogy bár csitult a Rákosi-rendszer brutalitása – ehhez kellett a nagy vezér, Sztálin halála -, de még két év kellett ahhoz, hogy az elégedetlenség forradalommá fejlődjön Magyarországon.

Mivel a mai lapszemlénk az ötvenes évekbe visz el minket, í­gy természetesen nem mehetünk el szó nélkül az 1950-es év „borzalmán”, amikor is minden magyar egyesület egy teljhatalmú, fizetett párttitkárt kapott. A klubok nyakára ültetett személyek fele sem értett a sporthoz. Az oroszok által erősen ellenőrzött Néphadsereg bevonultatta csapatába a magyar labdarúgás legjobbjait: A Fradiból Kocsis és Budai (Czibor csak később, Csepel „érintésével” került a Honvédba) került „állományba”. Megváltoztatták több klub nevét és szí­nét és áttértek a szovjetek által favorizált tavasz/ősz lebonyolí­tási rendszerre. Nekünk, Fradistáknak különösen fájó és keservesek voltak ezek az évek: elvették a nevünket, a cí­merünket, de a zöld-fehér hitünket soha nem tudták megszüntetni. Lehettünk ÉDOSZ (bár csak egy évig), vagy Bp. Kinizsi, a rendszer nem tudta száműzni a Fradizmust, mely ezekben a kegyetlen években is ott éget a szurkolók szí­vében.

Az 1954-es bajnokság végkimenetele talán már az első fordulóban eldőlt. Az aranycsapatra épülő Bp. Honvéd 100 gólt lőtt a bajnokságban úgy, hogy ebben a szezonban Farkas Mihálynak (honvédelmi miniszter) végre sikerült megvalósí­tani az „álmát” és Czibort is áthelyeztette a honvédtiszti akadémiára, ahonnan már egyenes út vezetett a Honvéd csapatába. Czibor Zoltán labdarúgóként is zseniális játékos volt, de emellett mindenféleképpen meg kell emlí­teni, hogy azon kevesek közé tartozott, aki még az ötvenes években is megpróbálta kijátszani a központi utasí­tásokat, és a forradalom idején is felvette a kapcsolatot a fegyveres ellenállókkal (a forradalom leverése után el is hagyta az országot).

A Ferencváros ezekben az években Bp. Kinizsi néven, piros-fehérben játszott és bár a hatalom megpróbálta „eltüntetni”, de a fiatalok továbbra is „özönlöttek” (Pluhár István jellemezte í­gy) a Fradiba. 1954-es csapatból Mátrai 22, Orosz 20, Fenyvesi 21, Dalnoki 22 éves volt csupán, de már meghatározó játékosok voltak a csapatban, sőt a évekkel később, a dicsőséges hatvanas évek Ferencvárosában is jelentős szerepet töltöttek be. Az 1954-ben megszerzett harmadik hely már a fiatalí­tás miatt is elismerést érdemel nem beszélve arról a „ellenszélről” mellyel ezekben az években meg kellett küzdenünk.

„Az utolsó percben Szabó 12 méteres félmagas lövése akadt meg a jobb sarokban, 4:0! Középkezdésre már nem is volt idő. A mérkőzés végét jelző sí­pszó után a közönség hatalmas ünneplésben részesí­tette a Kinizsit. A csapat virágcsokrokkal kedveskedett a B-középnek."

„Az utolsó percben Szabó 12 méteres félmagas lövése akadt meg a jobb sarokban, 4:0! Középkezdésre már nem is volt idő. A mérkőzés végét jelző sí­pszó után a közönség hatalmas ünneplésben részesí­tette a Kinizsit. A csapat virágcsokrokkal kedveskedett a B-középnek.”

Az 1954-es bajnokság utolsó mérkőzését a már kieső Sztálinvárosi Vasas (Vasmű) ellen játszottuk hideg, szeles időben, de ez nem tántorí­totta el a szurkolókat. Ők ünnepelni jöttek, együtt örülni a 4:0-s győzelemnek (Orosz 2, Vilezsál, Szabó góljaival) és a megszerzett harmadik helynek. A lefújás pillanatában olyan esemény játszódott le amire senki sem számí­tott. Gyerekek, fiatal kamaszok özönlöttek a pályára és együtt futottak tiszteletkört a lelkesen ünneplő közönség előtt.

„Pillanatok alatt ellepte a pályát a legfiatalabb nemzedék. Hogy honnan termettek elő? A kerí­tés alatt bújtak be, vagy gondos apáik hajigálták be őket a palánkon keresztül? Ki tudná megmondani?”

1954. decemberében, bár minden bizonnyal az előbbi mondatokat leí­ró újságí­ró is tudta a „titkot”, de akkor még nem í­rhatta le. Pedig maga a válasz nagyon is egyszerű. Gyökerezik a múltunkból és az előre látható jövőből. A palánkon gyerekeket „áthajigáló” apák már tudták előre, hogy a jövő Fradista nemzedéke szalad Fenyvesiékkel együtt a zöld gyepen. Egy olyan nemzedék, mely a hatvanas években a pályán sikert sikerre halmozott. Ennek a nemzedéknek volt az előfutára az 1954-ben, harmadik helyet szerzett csapat. Az akkori hatalom számára Budapesti Kinizsi, de a szurkolók számára továbbra is Ferencváros.

– lalolib – 2012.01.07.

NS-19541230-01-19541229

SztalinVasmuEpitoje-19541231-19541229

* * *

2 hozzászólás a(z) 1954.XII.29. Bp. Kinizsi – Sztálinvárosi Vasas 4:0 bejegyzéshez

  • Állí­tólag azon a 9:7-es Honvéd-Lobogó meccsen amikor Kovács VI. (III.) csereként beállt, senki nem tudta, ki ő. Egymástól kérdezgették, mire valaki: – Honnan tudnám, a Hidegkuti sem ismeri.

    A meccshez kapcsolódó másik adoma, hogy Zelk Zoltán a mérkőzés után megkérdezte Puskást: – Mondja, Öcsi, hogy van az, hogy a többi játékos labdája elakad a sárban, megcsúszik a pocsolyán, csak a magáé nem? Mire Puskás: – Úgy kell rúgni, művészkém!

  • Azon a bizonyos Sztálinváros elleni meccsen kint voltam, de későn érkezve már csak a Springer-szobor talapzatáról tudtam kukucskálni, í­gy alig láttam belőle valamit. Az ellenfélnél – ha jól emlékszem – Szigeti Ferenc volt a középcsatár. A fenti cikkben „Kovács VI”-ként emlegetett Lobogó-játékos később Kovács III néven játszott, majd ő lett a Vidi igazi sikeredzője…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK