Kakas László bajnoki címet ünnepelhetett a kék-fehérekkel, ám a közvélemény nem kis meglepetésére néhány napja a Fradihoz szerződött. Ahhoz a klubhoz, amellyel az 1981–82-es szezonban bajnoki aranyat ünnepelhetett. Szóval hazatért…
– Miért jött el az MTK-tól?
– Több oka is van – felelte Kakas László. – Egyrészt tizenhárom év után úgy éreztem, eljött az idő a váltásra. Másfelől a barátaim a megmondhatói, hányszor mondogattam, de jó lenne a Fradi kapusedzőjeként dolgozni. S a vágyam most teljesült. Aztán van itt még valami. Rengeteg csodálatos emlék fűz az MTKhoz, négy bajnoki aranyat ünnepelhettem, de mégiscsak elgondolkodtató, ha az embernek újra meg újra egyéves szerződést kínálgatnak. Nem tagadom, jólesett volna, ha legalább egyszer azt mondják: nézd, Laci, itt vagy, közénk tartozol, jól dolgozol, most írjál alá két-három évre! De erre nem került sor.
– Ha már az MTK-nál eltöltött időszakról beszél: nem kis része volt a bajnoki címben, hiszen Végh Zoltán, a kék-fehérek kapusa az ön hathatós közreműködésével remek formában védte végig az idényt. Ha nem titok, árulja el, mit kapott a bajnoki cím után?
– Megmondom én, nincs ezen mit titkolni: nettó háromszázötvenezer forintot.
– Mennyit?
– Mondom, nagyjából háromszázötvenezer forintot. Ennyi jutott nekem. Egyébként most, amikor szokás szerint egy év után lejárt a szerződésem, senki sem mondta, hogy mikor kell aláírnom a következőt. Aztán felhívott Berki Krisztián, a Fradi ügyvezetője, amin, bevallom, meglepődtem. Gyorsan megegyeztünk: kezdésként mindjárt két évre köteleztem el magam a Fradihoz, és azt is elárulom, hogy anyagilag sokkal jobban járok.
– Csütörtökön ment először edzésre az Üllői útra. Meg tudja mondani, mikor hagyta ott annak idején a Fradit?
– Pontosan emlékszem, hogy 1983. január elsején igazoltam a Vasashoz. Azt is megmondom, miért jöttem el a Fraditól. Hiába védtem sokat, tisztában voltam vele, hogy Zsiborás Gábor, aki nagyon jó barátom volt, sokkal jobb kapus nálam, ráadásul őt rajongásig szerették a szurkolók. Kénytelen voltam meghozni ezt a döntést, átadtam a helyem a jobbnak, a fiatalabbnak. De az a három és fél év, amelyet akkor az Üllői úton védhettem, meghatározó élménye volt az életemnek.
– Mondok is mindjárt két felejthetetlen meccset: 1981. április tizennyolcadika, Megyeri út, kettő nullás győzelem az Újpest ellen, majd néhány héttel később egy nullás diadal Kispesten, a Honvéd ellen. Mindkét találkozón bombaformában védett. Megmondja, mivel ajándékozták meg a bajnoki aranyért?
– Kaptunk egy színes tévét. De ez csak a kezdőjátékosokra vonatkozott. A tartalékok ketten vehettek át egy ilyen készüléket, úgy kellett osztozniuk rajta. Az egyik megvette a másiktól…
– És pénzjutalom?
– Ugyan már! Más idők voltak azok. Ki nem találná például, hogy én hónapokig hol laktam. Ne találgasson, elárulom: a budafoki pezsgőgyár vendégszobájában. Minden reggel arra ébredtem, ahogy rekeszekbe pakolják a Törleyt. Ez a csörömpölés hosszú ideig kísérte az életemet. De nemcsak én laktam ott stabil Fradi-játékosként, hanem több más futballista is. Aztán amikor véget ért a fűtési szezon, még ebből a pezsgőgyári vendégszobából is kiraktak minket. Hosszú heteken át a gyúrószobában aludtam.
– Azért ez elképesztő.
– Mondom, más világ volt. De ha hiszi, ha nem, egy pillanatra sem zavart bennünket a pezsgőgyár ricsaja, a gyúrószoba kényelmetlensége. Csak az volt a fontos, hogy a Fradiban focizhassunk.
– Aztán Vasas-kapusként is volt két felejthetetlen, Fradihoz kötődő emléke.
– Igen, az egyik meccsen az akkor még Fradi-csatár Szabadi László góljával egy nullára nyert a zöld-fehér csapat, és én tízes osztályzatot kaptam a Népsporttól. Jól ment, az tény, de szerencsém is volt, a fradisták csaknem mindent belém rúgtak. A másik emlék pedig az ezerkilencszáznyolcvanhatos MNKgyőzelem, tizenegyesekkel diadalmaskodtunk; emlékszem, Szántó Gábor büntetőjét védtem ki. Rég volt.
– Beszél angolul?
– Inkább németül. De a Fradiban van tolmács, úgyhogy nem lesz gond a munkával. Csütörtökön kezdtem a tréninget, három fiatal sráccal dolgozom egyelőre, Komora Lászlóval, Holczer Ádámmal és Pintér Balázzsal.
– Igaz, hogy Köteles Lászlót, a Diósgyőr kapusát szeretné szerződtetni a Fradi?
– Erről én nem tudok.
– Milyen érzés volt újra belépni az Üllői úti stadion hazai öltözőjébe?
– Olyan, mintha huszonöt év után hazaérkeztem volna. Bár az is igaz, hogy Lipcsei Péteren és Dragóner Attilán kívül nem sok mindenkit ismerek. De nem is ez a fontos, hanem a bizalom és a kihívás, mindkettőben részem lesz a Fradinál. Ahol nemcsak a felnőttekkel, hanem az utánpótlás-kapusokkal is foglalkozhatom. Biztos vagyok benne, hogy jövőre újra az NB I-ben szerepel a Ferencváros, oda kerül, ahová mindig is tartozott. S ki tudja, lehet, nekem megint megadatik itt, hogy bajnoki címet ünnepelhessek.
(Nemzeti Sport)
Vélemény, hozzászólás?