Az apja és a bátyja is híres argentin futballista, ami korábban annyira nyomasztotta, hogy ideiglenesen a sportággal is felhagyott. A huszonnégy éves Iani Martin Verón két hónapja a Fradiban próbál bizonyítani, de eddig csak egyszer jutott szóhoz a klub B csapatában.
– Az apja, Juan Ramón Verón válogatott futballista volt, és élő legendának számít az Estudiantesnél, a bátyja, Juan Sebastian pedig világsztár. Hogyan hatott mindez a pályafutására?
– Nem könnyű elviselni, hogy nagyok az elvárások, és mindig a többi Verónhoz hasonlítanak. Én mindig jelzem, hogy másik ember vagyok, nem az apám, nem a bátyám, de ugyanakkor büszkeséggel tölt el, hogy ezt a vezetéknevet viselhetem. Régebben ugyan ideges, feszült voltam, mert a Verón névvel sokkal többet várnak el tőlem, de mostanában nyugodtabb vagyok.
– Úgy tudom, hogy gyerekkorában egy időre abbahagyta a futballt. Miért?
– Tizenegy éves lehettem, és akkor úgy éreztem, hogy az apám és a bátyám mellett akkora a nyomás, hogy nem bírom. Úgyhogy egy-két évre felhagytam a futballal. Senki nem mondta, senki nem javasolta, én döntöttem így. A szüleim pedig elfogadták a döntésemet.
– A bátyja mit szólt, amikor megtudta, hogy Magyarországra jön játszani?
– Azt, hogy ez egy szép lehetőség, használjam ki. Nem lesz könnyű, mondta, de a Ferencváros egy nagy klub, jöjjek. Telefonon is tartjuk a kapcsolatot, de általában csetelünk. Ő most az Estudiantesben focizik, csapatkapitány. Az apám jelenleg a vezetőségben dolgozik a klubnál, s remélem, ha érett játékos leszek, akkor én is játszhatom majd az Estudiantes nagycsapatában. Most azonban a jelen a fontos, itt kell jónak lennem, majd utána kipróbálnám magam más országban is.
– Hogyan került a Ferencvároshoz?
– Augusztus vége felé jöttem, az Estudiantes egy évre adott kölcsön. Amikor szóltak, hogy van ilyen lehetőség, akkor nem hezitáltam egy percig sem, igent mondtam. Azóta mindennap edzek, várom, hogy bekerüljek a csapatba.
– Ez eddig egyetlen meccsen sikerült, a Fradi B csapatában. Hogyan emlékszik rá?
– Az első csapat keretében vagyok elvileg, de a másodikban játszottam a Szigetszentmiklós ellen. Szerencsétlen találkozó volt. Nem sokkal a vége előtt kaptunk ki, pár perc hiányzott, egy szöglet után kapott góllal veszítettünk. Nem voltunk rosszak, de ilyen a futball.
– A társaságba legalább sikerült már beilleszkednie?
– Őszintén szólva a nyelvi akadályok miatt az elején nehezen ment minden, de most, másfél hónappal később kezdek ráérezni, mit és hogyan kéne. Szerencsém, hogy angolul tudok, a társak is ezen a nyelven szólnak hozzám.
– Járt már Európa ezen részén?
– Először járok errefelé. Angliában már éltem, edzettem ott fél évet, Olaszországba is többször utaztam, de Kelet-Európa ismeretlen volt. Amint viszont megérkeztem, lenyűgözött, mert tényleg nagyon szép város Budapest. Az országot még nem ismerem, de a főváros tetszik.
– Éles a váltás Argentína után?
– Igen. Mindig az Estudiantesszel volt szerződésem, de egy időben a Tristán Suárezben játszottam kölcsönben, meg egy San Luis-i csapatban, a Club Atlético Juventud Unida Universitarióban, az argentin másodosztályban. Utána egy évet voltam az Estudiantes profi keretével. A második ligában úgy tizenöt meccsen voltam pályán.
– A gólszerzéssel hogyan áll?
– Nem vagyok nagy gólvágó, inkább az előkészítésben segíthetek. Azért persze betaláltam párszor.
– Lipcsei Péter az edzője. Milyennek találja őt és Prukner Lászlót?
– Lipcsei remek ember, és nagy játékos. Tudom róla, hogy játszott a Portóban, láttam a góljait, összefoglalókat azokról az időkről. Ő portugálul beszél hozzám. Prukner jó pedagógus, barátságos ember, minden játékossal elbeszélget, mindenkivel törődik. Jó szakember, amit a csapat helyezése is bizonyít.
– A másik argentinnal, Héctor Moralesszel jól kijön?
– Nagyon jóban vagyunk, ráadásul gyerekkorunk óta ismerjük egymást, ő is az Estudiantesben játszott. Míg én középpályás vagyok, ő támadó. Szerencsére neki jobban megy itt a sora, a második csapatban több lehetőséget kap, közelebb van a nagycsapathoz. Ügyes játékos, drukkolok neki. Egy lakásban is lakunk Héctorral és a barátnőmmel, aki nemrég jött ide.
– És itt is maradnak?
– A menyasszonyommal hamarosan össze akarunk házasodni, ő nem is tervezi a hazautat, az én szerződésem meg egy évre szól. Nekem is tetszik a város, de a párom egyenesen szerelmes Budapestbe. A lakás, amit a Fradi fizet, nincs messze innen, tíz perc lehet kocsival. Autónk ugyan nincs, de taxival hamar itt vagyunk, és metrózunk is, nem gond. Jobban meg lehet ismerni egy várost, ha sokat gyalogol az ember, vagy a helyi tömegközlekedést használja.
– Megismerik már az utcán?
– Igen, volt már, hogy köszöntek, felismertek. Persze Dél-Amerikában valamivel nyitottabbak, barátságosabbak az emberek.
– Hogyan telik egy átlagos napja a Fradinál?
– Reggeli otthon, utána bejövünk, edzés van. Ebéd mindig a klubházban, utána esetleg még egy edzés, vagy ha szabad a délután, akkor van, hogy ledőlünk sziesztázni. Argentin matét iszunk délután, majd sétálunk Budapesten, vásárolunk. Amikor yerba matét iszunk az utcán, akkor furcsán néznek ránk, holott Argentínában ez megszokott.
– Négy góllal kapott ki a vébén az argentin csapat a németektől, Buenos Aires mégis ünnepelte a hazatérő válogatottat. Erről mit gondol?
– Szerintem nagyon helyes, hogy támogatást kaptak a fiúk. Jó, ha kimutatja a szeretetét a drukker. A csapat nagy reményekkel utazott Dél-Afrikába, és csúnyán megverték az utolsó meccsén. Minden találkozót láttam, szerintem a vébé egyik legjobb keretével próbálkoztunk, és hiába van pár játékos elvileg a csúcson, nem jött ki a lépés. Lehet, hogy Maradona nem jól rakta össze a csapatot, lehet, hogy másban volt a hiba, de ebből a gyümölcsből több levet lehetett volna kinyerni.
– Verón hiányzott?
– Persze! Szeretem nézni nagyon a testvérem játékát, és nyilván elfogult vagyok: ha a bátyám játszik az utolsó mérkőzésen, nem ez az eredmény.
– És Maradonáról mi a véleménye?
– A világ egyik legjobb játékosa, és nagyszerű ember. Többet beszél annál, mint amennyi indokolt, de ő ilyen, így szeretjük. A múltjával együtt is bálvány tud lenni, de akiket én ismerek, azoknak Maradona mint játékos az idol, nem Maradona mint magánember. Belátta minden hibáját, bűnét, és nem lehet elítélni valakit élete végéig. Edzőként is jónak tartom, de talán hiba volt, hogy kevés tapasztalattal kapta meg a válogatottat. Őt Batista váltja, aki a fiatalokkal dolgozott sokat, és ott nagyszerű eredményei voltak. Még nem tudni, ideiglenes-e a megbízása vagy állandóra marad, de jó edző.
– A bátyja ön szerint mikor volt a csúcson?
– Amikor a Lazio és a Manchester United játékosa volt. Utóbbinál elég nehezen indult be, de utána bemutatta, mire képes.
– Önnek melyik a kedvenc csapata?
– Mindig az Arsenal volt a kedvencem, szeretem nézni a játékát. Idén a Real Madrid nagyon erős, remek játékosai vannak. Talán ez a kettő a favorit.
– Miben erős és miben gyenge a pályán?
– Szerintem passzokban, összjátékban, kreativitásban jó vagyok. Remélem, jól olvasom a játékot, érzem, mikor kell felpörgetni a csapatot, mikor kell kicsit lassítani. Amiben fejlődnöm kell, az a kapu előtti határozottság és a fizikai erő. És több gólt kéne lőnöm.
– És itt tud fejlődni? A magyar fociról mit gondol?
– Vannak csapatok, amelyek szeretnek és tudnak játszani, így a Ferencváros, a Videoton és a Debrecen meccseit jó nézni. Sok meccsen amúgy nagy a fizikai küzdelem, gyömöszölik egymást a csapatok. A bajnokság nem rossz, sok az ugyanolyan szinten lévő klub, az pedig jó, ha nem húz el a mezőnytől egy-két kiemelkedő képességű cspat.
– A Fradiban három brazil is van. Velük milyen a viszonya?
– Az argentin-brazil rivalizálás létezik a futballban, de csak a pályán. Persze a füvön vannak viták, megy a harc, de a magánéletben mindhárom brazil srác remek ember, nagyszerű barátok.
– És a nagycsapatból kik a legjobbak?
– Marek Heinz igen jó játékos, akárcsak André Schembri. Rósa Dénes játéka is tetszik, mert látszik, hogy a szívét kiteszi a pályára. Andrezinho is képzett, jó futballista, a védelemben pedig Csizmadia nagyon ügyes.
– A magyar nyelvvel hogy áll?
– A „koszonom”, a „szia” már megy, de hihetetlenül nehéz nyelv. Pedig vettem cédét, hogy gyakoroljam otthon, de nem könnyű.
(Kalmár Csaba, origo.hu, fotó: Mudra László)
Vélemény, hozzászólás?