A gyúró búcsúzik

Takács József a Ferencvárosnál 395 bajnoki kupa és nemzetközi mérkőzésen ült a kispadon. Ha összeadnánk a mérkőzések időtartamát, akkor összesen 30 550 perc jönne ki! Ennyi ideig kuporgott kis készenléti táskájával a partvonal mellett ő, a csapat masszőrje. Most 45 évnyi munkaviszony után nyugdí­jba megy, hivatalosan elköszön az Üllői úttól.

Mielőtt a vele készült interjút közölnénk, néhány olyan embert szólaltattunk meg, aki Takács József partnere, munkatársa volt az elmúlt években.

Dr. Juhász József, a Ferencváros orvosa: – Nagyszerű társ volt, akire a legnehezebb pillanatokban is lehetett számí­tani. Nagy felkészültségével és odaadásával döntő mértékben segí­tette az edző és az orvos munkáját.

Novák Dezső vezető edző: – Ő az az embertí­pus, akinek azt hiszem, nincs ellensége. Készséges, egyszerűen nem lehet tőle olyat kérni, melyet ne teljesí­tene azonnal. Még aktí­v labdarúgóként ismertem meg a válogatottnál. Semmit sem változott az évek múlásával, ugyanolyan szolgálatkész maradt, mint fiatal korában.

Bodnár József a labdarúgó csapat másik gyúrója: -Nagyon sok mindent lestem el tőle, mert hallatlanul értette a szakmáját. Nagyszerű ember, remek taní­tómester volt számomra.

Takács Józseffel az egyik edzés után ültünk le, hogy felelevení­tsük pályafutásának néhány érdekesebb epizódját.

– Mennyi idős?
– Július 12-én leszek 60 éves. Ekkor hivatalosan mint gyúró elmegyek nyugdí­jba.

– Mi az a kitétel, hogy hivatalosan?
– Egyszerűen azért mondtam ezt, mert mindenképpen vissza szeretnék járni ide, az Üllői úti pályára. Nem lehet ezt egyik pillanatról a másikra csak úgy abbahagyni. Tudom, hogy borzasztóan hiányozna nekem, akárcsak egy-két nap elteltével is az öltöző hangulata.

– Hol kezdődött a masszőrsége?
– A Vác NB II-es csapatánál dolgoztam 15 éven át. Majd a BVSC ugyancsak NB II-es együttesénél kilenc esztendőt dolgoztam. Az utolsó hét évet itt a Fradinál töltöttem, s ha lehet azt mondani, ez igazán méltó befejezés volt.

– S a válogatottak?
– 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokság idején a kosárlabdázóknál dolgoztam először gyúróként. 1955-ben, amikor a Népstadionban férfi kosárlabdázóink nagy meglepetésre Európa-bajnokságot nyertek, szintén én voltam a csapat mellett. Felejthetetlen emlék marad számomra ez a siker.

– Mikor került a labdarúgókhoz?
– 1956-ban az UEFA tornán ültem először Hoffer József mellé. Ezt követően kilenc alkalommal vettem részt UEFA tornákon, 1956-ban Budapesten, 1958-ban Luxemburgban, 1959-ben Bulgáriában, 1962-ben Romániában, 1963-ban Angliában, 1964-ben Hollandiában, 1966-ban Jugoszláviában, 1967-ben Törökországban és 1968-ban Franciaországban.

– Tudom, hogy a nagyválogatottnál is volt.
– Igen, s mitöbb a B utánpótlás és az öregfiúk együttesnél is. Jártam a moszkvai VIT-en, az 1958-as svédországi labdarúgó világbajnokságon, és az 1960-as római olimpián.

– Őriz-e valamiféle humoros történetet pályafutásával kapcsolatban?
– Én azzal dicsekedhetem, amivel azt hiszem, egyetlen kollegám sem a világon. 1977. szeptember 17-én egy FTC—Kaposvár mérkőzésen kettős minőségben ültem a kispadon, mint edző, és mint gyúró. Történt ugyanis, hogy Dalnoki Jenő vezető edzőnket az MLSZ eltiltotta attól, hogy a pálya mellől dirigálhassa csapatát. Mit lehetett tenni, kiült az egyik irodaablakba és onnan dirigálta telefonon csapatát. Én voltam a vonal végén, s í­gy tulajdonképpen „forró dróton” keresztül adtuk az instrukciókat.

– Ki volt a gyúró példaképe?
– Szűcs Ernő, aki az aranycsapatnál töltötte be ezt a funkciót. Ő a válogatott együttes mellett a Budapesti Honvédnek is masszőrje volt. Később a 60-as években Tatabányán fejezte be pályafutását. Ő volt az én taní­tómesterem, példaképem, mindig hálával gondolok rá, nyugodjon békében.

– Ilyen nagytudású szakember volt?
– Igen. Tőle tanultam meg a masszí­rozás alapelméletét, módszereit, titkát. Olyan kivételes egyéniség volt, hogy még Puskás Öcsi is vakon hitt neki.

– Titkokat emlí­tett. Ezek szerint, akkor ennek a szakmának is megvannak a rejtélyei.
– Természetesen. Bizonyos fogások generáción át Öröklődnek, és vannak bizonyos titkok a sérülések kezelésében, orvoslásában.

– A masszőr partnere a sportolóknak. Kiktől tanulta a legtöbbet? Kivel tudott ideális kontaktust teremteni az orvosok közül?
– Mindenekelőtt dr. Juhász József nevét kell emlí­tenem, aki hozzáértéssel és lelkiismeretességével ritka kivételes egyéniség. Emberségéről nem is beszélve. A másik dr. Árky Nándor a Sportkórház jelenlegi igazgató-főorvosa, akivel valamennyi UEFA-tornán nagyszerű légkörben, igazán baráti hangulatban dolgoztam.

– Mi kell ahhoz, hogy valaki jó gyúró legyen?
– Szó szerint ki kell kóstolni a játékosait, ki kell ismernie valamennyi labdarúgó- izomzatát. Tudnunk kell szinte gyógyszertári mérleg precizitásával, hogy melyik-melyik játékosnak mit kell adni, mi az igénye.

– Gyúrói szempontból ki volt az eddigi legnehezebb játékos?
– Böbe Baba, vagyis Beles Feri, aki 190 centi magas, és közei 90 kiló. Úgyhogy neki leginkább gyalupadra lenne szüksége ahhoz, hogy jól meg lehessen dolgozni. Egyébként remek srác, becsületes, szorgalmas. Szerintem jó focista lesz belőle.

– Kivel lehetett a legkönnyebben bánni?
– Martos Győzővel és Mészöly Palival. Úgy ment velük a munka, mint a parancsolat, olyan az izomzatuk, amelyről minden masszőr álmodik. Lágy, könnyen kezelhető.

– Pályafutásából melyik szakaszra emlékszik a legszí­vesebben?
– Már emlí­tettem, hogy egyértelműen az a hét esztendő a csúcs, amelyet itt a Fradinál töltöttem. A két bajnokság öröme pedig feledhetetlen élmény.

– Edzők közül hirtelenjében kik jutnak eszébe?
– Hoffer József, Marosvári Béla, Mezey György, Dalnoki Jenő és Novák Dezső.

– Szűcs Ernő nevét már emlí­tette. Kik voltak azok a kollégái, akik különösen közel álltak a szí­véhez?
– Mindenekelőtt szegény Dóka Gyurira emlékszem vissza meghatódottan, akinek tulajdonképpen a helyére kerültem, hiszen súlyos betegsége idején kezdetben csak helyettesí­tettem, majd végleg én lettem az utódja. Jó humor, ragyogó derű jellemezte, olyan ember volt, akiből dőltek a jobbnál-jobb sztorik, anekdoták. A másik jó barát Táncsics Feri volt, aki hosszú évekig dolgozott a Budapesti Honvédnál. Sajnos Ő sincs már.

– Az ifjúsági válogatottban szerepelt labdarúgók közül emlí­tsen néhányat.
– Hú, de nehéz kérdés. Gondoljon csak bele. A későbbi évek valamennyi kiemelkedő tudású labdarúgója megfordult a kezem alatt. Alberttől Páncsicsig, Rákositól Bene Feriig. Tizenkét korosztály legjobbjai, akik közül sokan világhí­rű labdarúgók lettek.

– Mi a véleménye az utódjáról. Bodnár Józsefről?
– Nagyszerű masszőr, s ami a legfontosabb, olyan gyerek, akit örökösen hajt a tudásvágy. Állandóan képezi magát, szó szerint megszállottja a munkájának, és ami a döntő, nagyszerűen érti azt, amit csinál. Becsületes fiú, akiben egészen biztosan nem fognak csalódni.

– Végül árulja el az olvasóknak, hány kilométert tett meg naponta azért, hogy a fővárosban dolgozhasson?
– 45 éven át 33 kilométert tettem meg oda-vissza. Vác és Budapest között, vagyis napi 66 kilométert. Sokszor megkérdezték, megéri-e ez a bumlizás? A válaszom az elmúlt hét évben mindig igen volt. A Fradiban dolgozni ugyanis nemcsak hivatás volt, hanem boldogság is.

Gyenes J. András
1982. május