Feljegyzések a fotelból – Alapkőletétel három ponttal

Amióta Ricardo Moniz a Fradi edzője úgy lebegünk az érzelmek hullámhosszán, mintha a londoni óriáskerekén ülnénk. Pedig az elmúlt években megtanultunk nagyon is a földön járni még akkor is, ha voltak pillanatok amikor a csalfa illúziók néhány centis lebegést engedtek az álmainknak. A holland mester érkezésével napok alatt forrósodott fel a hangulat, naponta jöttek a hí­rek az új edzésmódszerekről, érkeztek az általa kiválasztott játékosok és már az első mérkőzésen (az a bizonyos „nem nyert” találkozó) látható volt, hogy itt olyan változások fognak történni melyek idővel meghozzák a sikert. A lényeg az „idővel” szón van, és bár tudtuk és éreztük, hogy nem fog menni minden varázsütésre, de a szurkolók egy „Rodolfo Monizra” vágytak, aki csak int egy csiribí­-csiribát, és egyből előttünk fog heverni az egész magyar bajnoki mezőny. Én is beleestem ebbe a hibába, pedig tudom, hogy csak a következetes és előre kigondolt és végigvitt út az egyetlen járható. Melynek egyik alapkövét tegnap a „vidéki fellegvárként” aposztrofált DVTK legyőzésével tette le a mester.

Eddig nem volt olyan mérkőzése, mely ne szólt volna az útkeresésről. Folyamatosan keresi a legjobb felállást, néhány alapemberen kí­vül senki sem „érezheti magát biztonságban” és az új igazolások – akiket már Moniz hozott ide – sem érezhetik azt, hogy biztos a helyük. Sőt, tegnap fordult először elő, hogy az egyikük kezdőként léphetett pályára. A 20 éves bosnyák válogatott, Muhamed Besic igazolta is, hogy vele hosszabb távon is jól fogunk járni. Az elején még nagyon óvatosan, és talán egy kicsit idegesen is játszott, de az első félidő közepétől már a védelem legjobbja volt, határozott lépett közbe, jól segí­tette ki a szélsőhátvédeket, és ami különösen tetszett, hogy remekül lépett fel a megszerzett labdával. Bár óvatosságból nem vitte „túlzásba”, de szinte biztos vagyok benne, hogy néhány mérkőzés után remek előretöréseket fogunk látni tőle.

Tartottam attól, hogy nem tudjuk megfelelően pótolni a sérült Jovanovicot, de Alempijevic remek választásnak bizonyult. Arra sajna nem kaptunk választ, hogy Moniz mit is tervezett Hakolával, hiszen középcsatár nélkül álltunk fel a kezdésnél. Valószí­nűleg meg akarta próbálni, hogy vajon a három gyors és fürge játékos miként tudná megbontani az ellenfél védelmét Böde előtt. Erre nem kaphattunk választ, hiszen egy összecsapás után Hakolát le kellett cserélni. Ez egy kicsit meg is zavarta a játékunkat, hiszen már az elején át kellett állni egy másik hadrendre, de szerencsére ez elég gyorsan sikerült. Azt nem állí­tom, hogy fergeteges első félidőt produkáltunk, de végig mi domináltunk, és az történt a pályán, amit a Fradi akart. A vendégek a lelkes szurkolókon kí­vül mást nem nagyon tudtak felmutatni, a kapunkig nem is nagyon jutottak el. Mi sem ágyúztuk agyon a vendégek kapuját, de látszott, hogy ha „történik valami”, akkor pillanatok alatt Rodolfo mester varázspálca fogja eldönteni a mérkőzést.

Ez a bizonyos történés a második félidő 21. percében jött el, amikor az addig bátran és harcosan játszó Orosz helyett Jenner lépett a pályára. A lelátón ülve nem nagyon értettük a cserét (a szurkolótársaimmal Pericet „vettük volna le” a pályáról), de az elmúlt hetekben már kiví­vott magának annyi tekintélyt a mester, hogy bár csóváltuk egy kicsit a fejünket, de túl sokat nem háborogtunk. Nem is volt rá időnk, mert ahogy beállt a holland szélső egyből remek labdával indí­totta Bödét, aki csak centekkel tévesztette el a kaput. Öt perc múlva már centik sem hiányoztak! Egy mértani pontosságú Jenner szabadrúgás után már nem hibázott a „Fradi-tank”: 1-0!

Ha azt í­rom, hogy felrobbant a stadion, talán egy kicsit fellegzősen hat, de akik ott voltunk és egymás nyakába borulva, énekelve, ugrálva, tapsolva örültünk a gólnak azok tudják, hogy bizony régen éreztünk ilyen egységes örömet a Szentélyben.

Onnantól meg nem volt megállás.

A csapat egyre jobban játszott, sorra jöttek az akciók és helyzetek, a vendégek csak kapkodták a fejüket és nem értették, hogy vajon miért nem Gosztonyi András „előzetese” érvényesül: „Nem tölt el különös izgalom, hogy a Ferencvároshoz utazunk, izguljon az FTC, hogy egy jó DVTK lesz a vendégük!”

Túl nagy hibát nem követett el a játékos, csupán néhány szavat felcserélt. De ez legyen az ő gondja, bár a lóra üléskor ajánlatos a menetirányt figyelembe venni. Mert tegnap egy halovány DVTK-t látott vendégül a mérkőzés hajrájában már kifejezetten jól játszó Fradi, melynek meg is lett az eredménye, mely most dupla jelentőséggel is bí­r. Eddig a végén mi kaptunk gólokat, most mi lőttünk a lefújás pillanatában, mely már csak hab volt a tortán, de micsoda édeskés hab! Felállva tombolt a lelátó, Moniz mester most is figyelt a részletekre és elnézést a kifejezést, de úgy terelte a játékosokat a lelátó minden egyes szektora felé, mint egy világbajnok magyar juhászkutya. Mert a sikert most mindenki megérdemelte.

Játékos, edző és szurkoló. Vasárnap délután nagyon jó volt a Szentély lelátóján, mert bár néha akadozott a játék, de Moniz mester remek meglátásainak és játékosok eltökélt hozzáállásának köszönhetően magabiztosan szereztük meg a három bajnoki pontot.

Mely egy nagyon fontos kő a Fradi épülgető Via Appiáján.

– lalolib –