Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 10.

VVK győzelem Torinóban, a többi „ujjgyakorlat”…

1965 olyan év volt a Ferencváros történetében, hogyha ezt a fejezetet az első betűtől az utolsóig csak a mérkőzések párosí­tásának, eredményeinek, helyszí­neinek, játékvezetőinek, góllövőinek felsorolására szánnám (az összeállí­tások már nem férnének el), akkor itt most következne egy oldalnyi adathalmaz, majd az, hogy: (Következik: 1966, az angliai világbajnokság éve!).

Pedig, sem Európa-bajnokság, sem világbajnokság nem volt abban az esztendőben.

Az ilyen évet a csend évének szokták nevezni a futball világban.

A tizenkét hónap nem hoz bajnoki cí­met a Fradinak, nincs Aranylabda, nem „kell” a Világ-válogatottban szerepelni, mégis mai fejjel szinte felfoghatatlan, amin Albert Flórián keresztülmegy, és még inkább az, amit teljesí­t!

Azt, hogy főhősünk abban az évben két hónapon belül kétszer landol és kétszer startol az izlandi Keflavik repülőterén (július legelején útban a New York-i tornára itt szállnak át az Amerikába tartó gépre, majd szeptember első napjaiban már BEK meccset játszani jönnek ugyanide) a legkevesebb, csak ugyanolyan kuriózum, mint, hogy 1965 első hónapjaiban még az „Albert honvéd!” parancsszóra vágja vigyázzba magát Egerben, ahol három hónapos kötelező katonai szolgálatát tölti, sok-sok NB I-es futballista társaságában.

fotó: Képes Sport

Egerben akkoriban úgynevezett „sportszázadot” működtetett a Magyar Néphadsereg. Bizonyos NB I-es mérkőzés szám teljesí­tése és az edzők javaslata alapján a szerencsések ide, s csak három hónapra vonultak be. Az akkoriban nagyon népszerű, szakmai szí­nvonalában remek Labdarúgás cí­mű havi lap nem is hagyta ki a nagy lehetőséget, naná, hogy oldalnyi képet közöl, ahogy Albert honvéd a katonaládáját pakolja. Az tényleg csak a vak véletlen műve, hogy a mozikban éppen február 18-án mutatják be a Bakaruhában cí­mű (eredetileg 1957-ben forgatott) film felújí­tott változatát Bara Margittal és Darvas Ivánnal a főszerepben.

Ehhez Flórinak valóban nincs köze. Sokkal több ellenben ahhoz, hogy ebben az évben a 24 „sima” magyar bajnoki mérkőzésen kí­vül (ez lehetne 26 is, de egy  meccset sérülés, egyet eltiltás miatt kihagy) játszik VVK mérkőzéseket, BEK találkozókat, a válogatottal világbajnoki selejtezőket és barátságos mérkőzéseket, részt vesz a Fradi nyári New York-i túráján, majd az év végén a válogatottal egy hónapos, hét országot érintő, nyolc találkozóból álló Közép-és dél-amerikai útnak vág neki.

Március és december között szinte három naponként követik egymást a meccsek, s vagy a bajnoki cí­m, vagy a VVK továbbjutás, vagy a vb-selejtezőkön való, akkoriban nálunk kötelezően elvárt végső csoport győzelem a tét!

A programot igazán az bolondí­tja meg, hogy a VVK-ban a Fradi sorra játssza az akkoriban divatos harmadik mérkőzéseket. Már a (1964-ben lejátszott) Wiener SC elleni összecsapás is triplázást kí­vánt (akkor még nem döntöttek az idegenben szerzett gólok) í­gy az AS Roma a legsimább ügy.  Rómában 2:1-re, Budapesten 1:0-ra nyernek, a kinti meccsen ráadásul az éppen ugye, katonáskodó Albert nélkül…

A Bilbao következik, az első meccsen itthon csak 1:0-ás a győzelem, í­gy a kinti 2:1-es vereség (ez ugye, a mai rendszerben a Bilbaóban szerzett gól okán továbbjutást jelentene) következhet a harmadik meccs Budapesten, 3:0-ás győzelemmel és a kupában való továbblépéssel. Hogy a három Bilbao elleni meccs között van egy rangadó a Bp. Honvéd és a Vasas ellen a Népstadionban, egy dorogi és egy Salgótarján elleni bajnoki, azt tekintsük ujjgyakorlatnak, arról már nem is beszélve, hogyha Albert nem jelent sérültet, akkor mindeközben ott lenne a magyar válogatott csatársorának tengelyében a Wembleyben lejátszott (0:1) Anglia elleni barátságos találkozón is.

Főcsapásként a VVK győzelemig vezető úton haladva, még őrültebb a folytatás. A spanyolok után a Manchester United következik. Egy kinti, 3:2-es vereséggel. Ezt mintegy megemésztendő három nap múlva „leszaladnak” Szegedre, hogy nyerjenek 1:0-ra a SZEAC ellen, de erre rá három napra már itt is a Manchester a Népstadionban a visszavágón. Novák Dezső gólja 1:0-s győzelmet és – harmadik meccset (…) ér. Talán mindenkinek az lett volna a legjobb megoldás, ha másnap ezt le is játsszák (ma talán ezt tennék a csapatok, bár ebben azért nem vagyok egészen biztos), de erre akkoriban nem volt lehetőség.

A szokásos „három napra rá” meg foglalt volt a Népstadion, s a csodához azon az estén nem kellett 22 futballművész egy bí­ró meg egy labda. Untig elég volt egy zenész zseni, meg az ő trombitája.

A nagy aréna vendége (90 000 néző előtt) Louis Armstrong volt!

Így aztán a Fradi válogatottban is érdekelt játékosai (köztük természetesen Albert) szinte „rápihenhettek” az osztrákok elleni világbajnoki selejtezőre, amelyet Bécsben meg is nyerünk 1:0-ra.

Ezután három nappal már jöhetnek Bobby Charltonék a döntőbejutásét lejátszandó harmadik Ferencváros-Manchester United mérkőzésre.

A futball legendáriumokban, és a mérkőzésen a lelátókon szurkolók emlékezetében ez mind a mai napig „a Karába akkor rúgta azt a káprázatos bombagólt” felkiáltással számon tartott találkozó, amelyhez hasonlót a Fradi akkori jobbszélsője tényleg egyet sem rúgott életében (mint ahogy ahhoz hasonlót is csak kevesen) ám az igazsághoz tartozik: Fenyvesi dr. gólja is kellett a továbbjutáshoz…

Talán nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy három nap múlva már az MTK az ellenfél (szintén a Népstadionban), s a kék-fehérek 4:2-re meg is verik a még MU-diadalban fürdő, s már a VVK döntőre készülő Albertékat.

Hogy változatos legyek most azt í­rom, hogy 72 óra múlva a Fradi lejátssza azt a VVK-döntőt, amely azóta is a magyar labdarúgás egyetlen nemzetközi kupagyőzelmét hozza. S, úgy, hogy belemegy (belekényszerül?) az egymeccses döntőbe, amelyet súlyosbí­tásként az ellenfél, a Juventus stadionjában rendeznek.

A Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. összeállí­tású csapat csodát tesz, klub és magyar futballtörténelmet í­r: Fenyvesi doktor előredőlve fejelt (vigyázat: ez nem volt csukafejes) góljával Torinóban nyer 1:0-ra és megnyeri a Vásárvárosok Kupáját.

A visszaemlékezések némelyikében az szerepel, hogy a Fradi mindjárt Torinóból utazott is New Yorkba… Ha í­gy lett volna, akkor Albert nem játszhat a VVK-döntő után kivételesen négy nappal a Népstadionban, a Magyarország – Olaszország nemzetek közötti, barátságos válogatott mérkőzésen. (Ez például lehetett volna akár a Juventus elleni találkozó visszavágójának az időpontja is).

2:1-re nyerünk Mazzoláék ellen, s Flóri bizony ott van a kezdő 11-ben (a fradisták közül Mátraival, Rákosival és Fenyvesi dr-al együtt), hogy aztán július 2-án tényleg nekivágjanak a New York-i tornának, de úgy, hogy az indulás előtti nap egy Kőbányai Sörgyár elleni tréning-meccsen (10 000 néző) megmutatják a VVK-trófeát a szurkolóiknak!

A torna önmagában külön fejezetet érdemelne (a skót Kilmarnock, a lengyel Polonia Bytom, és az angol West Bromwich Albion az ellenfelek, mindenkivel kétszer játszik a torna során a Fradi, de jellemző, hogy a torna meccsei közben még „elugranak” Clevelandbe, ahol kiemelkedően sok magyar él, és  hogy az  amúgy kanadai egyletnek, a Hamiltonnak rúgjanak hatot) de sajátságos és a kor viszonyaira jellemző módon a résztvevőkben leginkább a hazai, repülőtéri „fogadtatás” maradt meg. Egy kintről érkező „bejelentés” ugyanis azt „ajánlotta” a vámosoknak, hogy a lehető legalaposabban vizsgálják át a hazaérkező fradista futballistákat és csomagjaikat!

Annyi meztelenre vetkőztetett labdarúgót még nem látott a reptér, mint akkor, de a szó szoros értelmében sietni kellett, mert még a vámosok is kint akartak lenni az őszi bajnoki rajton, amelyen, augusztus 1-én (július 26-án még a Kilmarnockot „simázzák” New Yorkban 4:1-re) a Ferencváros 3:1-re veri az Újpesti Dózsát.

(A repülőtéren történtek, persze nem múlnak el teljesen nyomtalanul, a kintről érkezett telefon megteszi a maga romboló hatását az öltözőben. A játékosok egymás között kezdik el keresni a feljelentőt, s meg is találják a középhátvéd személyében. Évekig tartó viszálykodás kezdődik, ma már tudjuk, hogy értelmetlenül és oktalanul, hiszen az informátort nem a játékosok között kellett volna keresni…)

Ehhez a menethez képest az ősz egy laza, dédnagymamáknak szervezett teadélután.

A new-yorki túrán 1965-ben. Állnak (balról): Mátrai, Csabai József, Henni Géza, Mészáros József edző, Dalnoki, Perecsi, Orosz, Novák. Elől: Karába, Varga, Albert, Géczi, Rákosi, Fenyvesi (Novák Dezső gyűjteményéből)

Már szinte „csak” a bajnoki cí­mért kell ádáz csatát ví­vni az akkoriban egyszerűen remek és lehengerlő Vasassal. Van két „semmi” BEK meccs a Keflavik ellen (idegenben 4:1, itthon 9:1) majd két már jóval keményebb a Panathinaikosszal (itthon 0:0, idegenben 3:1-es győzelem és ezzel továbbjutás). No és mindeközben (szépen elosztva) az osztrákok elleni vb-selejtező visszavágója (3:0), és ugyanez az NDK ellenében, szintén Budapesten (drámai meccsen nyerünk 3:2-re) s ezzel a repülőjegy kiharcolása az 1966-os angliai világbajnokságra!

A bajnokságban az utolsó előtti fordulóra azonos pontszámmal érkezik a Vasas és a Fradi.

Farkas János góljával a piros-kékek teljesen megérdemelten 1:0-ra nyernek (ez az egyetlen meccs egész pályafutása során, amikor Flóri elveszti a fejét, s durvaságért (…) kiállí­tják, miután nagyon csúnyán beleszáll Nell Lajosba, a Vasas kitűnő fedezetébe.

fotó: Képes Sport

El is tiltják, hiszen az utolsó meccsen, Tatabányán nem játszik, de ha játszik és nyernek (nem nyernek, 1:1) a Fradi bajnoki álmai szempontjából az sem jelentett volna semmit, hiszen a Vasas a Fáy utcában parádés bajnokavatót rendez a Salgótarján 4:1-es legyőzésével!

Albert 27 góllal nyeri a gólkirályságot (az egyformán 20-20 gólos Tichy Lajos és Bene Ferenc előtt), s ebben a gólkirályságban olyan „tettei” vannak, mint a Győrnek és az MTK-nak lőtt 3-3 gólja, vagy a Pécs ellen jegyzett 4 találata, hogy az egy, vagy kétgólos meccseit, most „mint lényegtelen találkozókon” lépjünk is át.

(Évi, saját gólcsúcsát a Keflavik elleni budapesti BEK visszavágón éri el. A 9:1-es meccsen 5 gólt szerez, de ez akkoriban az ő szintjén, no meg „egy Keflavik ellen…” nem okoz különösebb meglepetést, és nem vált ki túl nagy visszhangot.)

Furcsa és már-már magyarázhatatlan módon ebben az évben a válogatottban (dacára annak, hogy óriási része van a vb-részvétel kiharcolásában) í­rd és mondd, egyetlenegy gólt szerez, az ő találatával szerezzük meg a vezetés itthon az olaszok ellen.

Hol van már a katonaság, hol van már az év eleje, amikor a Fradival éppen a katonaság miatt nem utazhatott el egy Szenegált, Libériát, Algériát ás Tunéziát érintő ötmérkőzéses túrára (a pécsi Csupák és Dunai I. János vendégjátékosként tartott a zöld-fehérekkel), hol van már a Manchester United, a Juventus elleni VVK-döntő, vagy akár a New York-i torna…

Egy ilyen év után igazán jár a pihenő, a lazí­tás, egy kis mozi, egy kis szí­nház, egy jó koncert vagy bármi, ami nem a futballhoz köthető.

Akarom mondani, járna, ha valakit nem Albert Flóriánnak hí­vnak.

Ő, ugyanis amikor a fent leí­rtakon mind-mind túl volt, nekivágott a válogatottal Dél-Amerikának.

Karácsonyra éppen hogy hazaértek.