Albert Flórián naplója: 25 nap Amerikában
Július 2-án valóra vált régi tervünk, elindultunk amerikai vendégszereplésünkre. Még bennünket idősebb játékosokat is a szokottnál nagyobb mértékben fogott el az utazás izgalma, amikor Ferihegyen beszálltunk a négymotoros masinába s így érthető, hogy az újoncoknak az arcszíne, akik először indultak el tengerentúli útra, nem volt sokkal színesebb fehér ingjük gallérjánál.
Bécs … Amszterdam … Itt csatlakozott hozzánk a Polonia Bytom no meg egy kellemetlen bejelentés. Nem a már „megszokott” géppel folytatjuk utunkat, hanem az izlandi társaság „madarával” s Glasgowban — ahogy kísérőink mondták — csomagokat kell felvennünk. Nos, a csomagok az angol West Bromwich Albion és a skót Kilmarnock együttese volt. Kemény kis csomagoknak bizonyultak aztán a new yorki mérkőzéseken…
Aztán Reykjavik … Gander… végül New York. Nem mondom, hosszú és fárasztó volt az utazás, de az ilyen légi-kirándulásnál mégiscsak a befejezésen van a hangsúly. S az teljes mértékben sikerült. Rendkívül meleg, baráti fogadtatásban volt részünk. Sok ismerősre leltünk a várakozók soraiban, közöttük Henni Gézára, a Ferenváros egykori kapusára, ő már évek óta az ottani egyik legjobb labdarúgó csapatnak az SC New-Yorker-nek az edzője.
Azt talán mondanom sem kell, hogy amikor a Croydon Hotelbe ment velünk a busz, üres volt a hatalmas jármű közepe. Mindenki az ablakoknál tolongott. Az első élmények valóban lenyűgözőek. Az óriási forgalom, a felhőkarcolók, a magasvasutak s az iszonyatos rohanás. Mindenki siet.
Géczi meg is jegyezte:
— Ahogy látom itt a gyalogosoktól kellene elvenni a betétlapot. Sokkal gyorsabbak mint az autók.
„Az esőcsinálók”
A megérkezésünk utáni óráknak nem is mi voltunk a szenzációi, hanem az amit hoztunk. Az eső. Vendéglátóink elmondták, hogy New Yorkban már nagyon régen nem esett, s áhítozva várták az égi áldást. Nem azért mintha a kőrengeteget esőt váró búzatáblák tennék változatosabbá, hanem azért, mert már aggasztó volt a vízhiány. Mi akkora esővel érkeztünk, hogy még tartalékot is gyűjthettek belőle. Szakadó esőben érkeztünk meg később Chicagóba is. Legközelebb talán majd így hirdetik külföldön csapatunkat:
— Ferencváros a magyar bajnokcsapat, VVK-győztes és esőcsináló.
Sikeres rajt
Szokatlan volt az első mérkőzés előtt lejátszódott ceremónia. A magyar, skót és az amerikai himnusz után sorra minden játékost bemutattak a közönségnek. Voltak vagy tízezren és ez itt igen nagy szám.
— Mostoha sportág nálunk az európai labdarúgás — mondogatták a rendezők. — Nagyrészt csak azok látogatják a mérkőzéseket, akik az utóbbi évtizedekben Európából vándoroltak ki. A régiek nemigen ismerik a játékot, a szabályokat.
S ahogy a mérkőzésen teltek a percek egyre inkább rájöttünk, hogy nemcsak a nézők, de a játékvezetők sem ismerik azokat. Összevissza ítélkeztek, nem rosszindulatból, hanem a hozzáértés hiányában. A 2:1-re megnyert mérkőzés után egymásközt ünnepélyesen megfogadtuk:
— Ha hazamegyünk legalább egy félévig nem bíráljuk a magyar játékvezetőket.
Talán erre mondják azt, hogy „megszépítő távolság”.
Chicago a kis Varsó
Második találkozónkra a Polonia Bytom ellen Chicagóban került sor. Hogy miért kellett ekkora távolságra utaznunk, a rendezők így magyarázták meg:
— Chicagóban rengeteg lengyel él, valósággal második Varsónak lehet tekinteni. Így aztán, ha a tornán lengyel csapat szerepel, akkor találkozóját Chicagóban kell rendezni. Ugye érthető? Kérdezte az illető, s magyarázatul összedörzsölte két ujja hegyét. Ez a nemzetközi jelzés szerint itt is „üzletet” jelent.
S nem is számítottak rosszul. A 0:0-ás meccset 16.000 ember nézte végig. A játékvezető hibájából kicsit túl keményre sikerült ez a bemutató, de a közönségnek nagyon tetszett. Mint utána mondták: nem is hitték volna, hogy az európai labdarúgás ennyire közeli rokona a — rugby- nak.
Pára… Tv… baseball…
Chicago valamennyiünknek jobban tetszett New Yorknál. Talán azért, mert nem olyan hatalmas, mint amaz — „csak” hat millió lakosa van és nem is olyan zajos.
Persze amennyire egy hatmilliós város csendes lehet.
Nehezen szoktuk meg New Yorkot. A forgalom, a zaj, a rengeteg ember. Tessék elképzelni Magyarország lakosságát amint éppen össze van zsúfolva Nagy-Budapest területére. Igazat adtunk annak a barátunknak, aki ezt mondta:
— Ez a város kérem egy nagy kosár, amibe a világ valamennyi nemzetiségű emberéből beledobáltak néhány százat, vagy ezret.
Európai számára talán legnehezebben megszokható a klíma. Különösen nyáron. Szinte elviselhetetlen, hogy a levegő páratartalma gyakran eléri a 100 százalékot is.
— Nem is kell zuhany alá állni, csak az ember végig húzza magán a tenyerét, s már meg is mosdott — jegyezte meg Orosz Pali.
Még egy bocsánatkéréssel tartozunk a hazaiaknak. Ezúttal a TV-nek. Itt egyszerre nyolc csatornán is sugároznak műsort, de azok minőségétől nem voltunk túlságosán elragadtatva. És az a sok reklámszöveg. S mindig a legérdekesebb jelenetek közé iktatva. Már- már elfogják a gyilkost, mikor a következő pillanatban megtudhatjuk, hogy a Brown-gallér gyűrhetetlen, s a Stilles-pasztilla meghosszabbítja életünket. Így még a gyilkosét is — néhány perccel.
A futballal szemben a baseballnak óriási a közönsége. Úgy rajonganak érte, mint Európában a labdarúgásért, vagy talán még jobban. A hatalmas stadionokban mindig zsúfolt ház van. Még az sem árt az érdeklődésnek, hogy a TV sokszor ad baseball közvetítést. Mi is leültünk a képernyő elé, de negyedóránál tovább nem néztük. Az itteniek egy kicsit meg is sértődtek. Nem tudták megérteni unottságunkat.
— Tanulmányozzák az alapvető szabályokat, s akkor önök is élvezni fogják — javasolták.
— Nincs rá időnk, mert három hét múlva haza kell utaznunk — hárítottuk el a javaslatot.
Így aztán szégyen ide, szégyen oda egyikünk sem lett szakértője a baseballnak.
Amerikai talpig fehérben
Meglepő volt számunkra az amerikaiak öltözködése. Tavasszal és nyáron a férfiak is a nők is rövid, térdig érő fehér nadrágban járnak, fehér zoknit és fehér tornacipőt viselnek, felül atlétatrikót, vagy blúzt. Talán sötét ruhában csak az járkál, aki állást keres. Mert itt a látszatra ügyelni kell.
A West Bromwich elleni 1:1 -es mérkőzésünk után egyhetes pihenőnk következett, mindössze Clevelandban játszottunk egy barátságos, olyan „sör- meccsnek” is beillő mérkőzést a profi FC Hamilton ellen. Nagy közönségsiker mellett 6:0 volt az eredmény. Ha Chicagóra azt írtam, hogy kis Varsó, akkor Cleveland kis Budapest. Érthető, hogy túláradó lelkesedéssel fogadtak bennünket s a nagy vereség sem volt fájdalmas számukra.
Ezután következett egyetlen vereségünk. 2:1-re kikaptunk a Poloniától, elúszott az első hely. A játékvezető hozzáértésből ismét jelesre vizsgázott.
Azért ennek a napnak is megvolt a maga magyar sikere. Este az Emke-étteremben műsort rendeztek tiszteletünkre s azon fellépett Kardos Magda is. Zúgott a vastaps.
Színessé, változatossá tették amerikai tartózkodásunkat a kisebb városokba tett kirándulások. Jártunk Atlantic Cityben, ahol végre jót hűsöltünk egy villa uszodájában, Brunswickban, Woodbridgeben, s láttam a világkiállítást. Káprázatos és még mindig nagy közönséget vonz.
A rendezők tévedése
Elkövetkezett búcsúmérkőzésünk időpontja a Kilmarnock ellen. A torna rendező bizottsága úgy határozott, hogy a kettős-mérkőzés után a három kieső csapat már a pályáról a repülőtérre megy és hazautazik. Csomagoltunk hát s a vendéglátók — legnagyobb csodálkozásunkra „útracsomagoltatták” a lengyeleket is.
— Ennek a csoportnak nem lesz győztese — kérdeztük?
Akkor derült ki, hogy kedves vendéglátóink nemcsak a labdarúgáshoz, hanem a pontszámításhoz sem sokat értenek. Aztán persze tisztázódott a félreértés, a legyelek maradtak, s annak bizonyítására, hogy megérdemlik az első helyet 6:0- ra verték az angolokat.
Karába gólja
Az utolsó mérkőzésen nagyon jól játszottunk 4:1- re nyertünk. De nem ezért marad emlékezetes számunkra, hanem mert ilyen hőségben még sohasem játszottunk. Mi valahogyan még bírtuk a meleget, de a skótokat valósággal ötpercenként kellett felmosni. Játékostól játékoshoz szaladgált a masszőr szivaccsal és szódásüveggel kezében, szerintem az egész mérkőzés alatt ő futott a legtöbbet.
Volt egy érdekes jelenete a találkozónak. Aczél, aki a második félidőben védte a kaput, egy kifutásnál összeütközött az egyik skót csatárral. Miután kidobta a labdát, a földön fekvő skótot a hátára kapta s kivitte a kapu mögé egy kis ápolásra. Rohant a masszőr, hogy segítséget nyújtson, Aczélt is ápolni akarta s ezért pillanatok alatt nagy tumultus támadt a kapu előtt. Mindenki odafigyelt s közben Karába gólt lőtt. Ez volt a tornán az egyetlen gólja. Azóta rajta maradt:
— Tudsz te gólt lőni, ha senki sem figyel oda.
A rosszmájúak szerint a lelátóról gyűjtött tanúkat gólja igazolásához.
Útban hazafelé
Következett a búcsú-sorozat. Búcsú a vendéglátóktól, barátoktól, a felhőkarcolóktól, aztán légiútunk közben Glasgowban angol és skót sportbarátainktól. Még egy rövid éjszaka egy amszterdami fürdőhely szállodájában … Frankfurt. . . irány Ferihegy.
Élményekben gazdag, felejthetetlen 25 napot töltöttünk Amerikában s úgy érzem nem csináltunk rossz hírverést a labdarúgásnak, a magyar sportnak.
Ahogy rendezgetem magamban az élményeket egyik legcsillogóbb képnek azonban mégis azt találom, amikor a ferihegyi repülőtér betonján megpillantottam feleségemet, karján a kislányommal, Magdival.
(szerző: Albert Flórián, fotók: Novák Dezső)
Vélemény, hozzászólás?