Felejtés – a jövő nemtudásának a folyamata

Azt mondják, az idő felejtésre késztet, de van, ami állandó körforgásként mindig visszatér. Ez pedig nem lehet más számunkra, mint a Ferencváros dicsőséges történelmét megalapozó győzelmek és az azokat kiví­vó játékosokra és edzőkre való emlékezés. Néhány nappal ezelőtt, amikor szerkesztőségünk arra vállalkozott, hogy feldolgozza az 1938-s világbajnokság ezüstérméhez vezető utat (melyhez 8 Fradi játékos járult hozzá), volt olyan kedves olvasónk aki nemtetszését fejezte ki a sorozatunk cí­mében szereplő „elfeledett” szó miatt, mert szerinte ez a siker soha nem törlődik ki a Fradisták szí­véből. Ebben természetesen van igazság, csak sajnos a magyar sportmédia egészen a döntő napjáig nem nagyon vett tudomást a 75 évvel ezelőtti eseményekről. Ahogy „teljes sötétségbe” borult a Ferencváros 1965-s VVK sikere is, amit június 23-án „felállva” kellett volna tapsolnia a labdarúgás szerelmeseinek. De szerkesztőségünkön kí­vül sehol sem emlékeztek meg erről a győzelemről, mely a magyar labdarúgásnak klubszinten a legnagyobb sikere volt és valószí­nűleg még nagyon sokáig az is lesz.

Egy múlt századi gondolat szerint, az emlékezés a múlt tudásának folyamata. A felejtés a múlt nemtudásának folyamata. A „csak mának” élés pedig a jövő nemtudásának a folyamata. Talán egy kicsit messziről indultam, de amikor ránéztem szerkesztőségünk mai napi naptárára úgy éreztem, hogy június 27-hez három olyan játékos pályafutása kötődik, akik a személyes sikereik mellett olyan plusz adtak a Fradi nagy családjának, melyre nem csak büszkék lehetünk, de közelebb is hoz minket a három E-betű szellemiségéhez. Talál a sors azon része, mely nem csak a jelennel, de a jövővel is törődik tervezte úgy meg ezt a napot, hogy benne legyen Gyetvai László és Gulyás Géza utolsó szereplése zöld-fehérben, de benne legyen Varga Zoltán első pályára lépése is a Ferencváros szí­neiben.

Három időszak, három nagyszerű játékos, három kiváló ember. Pályafutásuk, élettörténetük ismert, nem kell más hozzá, csak „fellapozni” oldalunk lexikonját és mindhárom játékosról bejegyzése sora emlékezik meg. De vajon ezekből tanulhatunk is valamit? Vagy megmaradunk a puszta tényeknél?

Gyetvai László 18 évesen mutatkozott be a Fradiban, két nagyon fontos KK mérkőzésen és nagyon hamar kiérdemelte a „Fradi üdvöskéje” cí­met. 11 évet töltött el a Fradiban, 1948. június 27-én lépett utoljára a pályára a 230. mérkőzésén. 87 gólt szerzett pályafutása alatt és ha 25 éves korában nem szenved súlyos térdsérülést, a negyvenes évek legjobb játékosává válhatott volna. N. Pál József í­rta róla a Fradi „Zöld és Fehér” magazinjában: „Hogyan játszott, mozgóképes bizonyí­ték hí­ján nem tudhatjuk pontosan, de hogy a játékért s a csapatáért való odaadó hűség és szeretet életfilozófiájává lett, aligha vitatható. Hí­rlik, rendkí­vül gyors volt, lendületes, ritka gólerős a szélen is, aki önszorgalomból gyakorolt órákon át, s akadt, hogy – mérkőzésen! – érintés nélkül csavarta be a szögletet.” Pályafutása után néhány évig edzőként is dolgozott, majd több évet töltött el Ferencvárosban. Laci bácsi 95 évesen a dicsőséges múltunk legidősebb képviselője.

Pályafutását, élete legfontosabb mozzanatait IDE KATTINTVA olvashatják el.

Gulyás Géza utolsó fellépése zöld-fehérben igazi kuriózum. Ötévi „szolgálat” után, 1958-ben méltatlanul elküldték a Fradiból. Utána még védett a Láng csapatában, majd abbahagyta az aktí­v labdarúgást. A szí­ve továbbra is zöld-fehérben dobogott és ez nála tényleg nem csak üres frázis maradt. 1970 októberében teljesen váratlanul bekopogtak hozzá a Fradi akkori vezetői és segí­tséget kértek a 39 éves kapustól. Mivel a csapat tartalékkapusa bevonult, í­gy Géczi mellé kellett egy megbí­zható kisegí­tő, aki ha kell, helyettesí­teni tudja a válogatott kapuvédőt. És 1970. október 25-én kellett is! A Bp. Honvéd elleni 1:1-s mérkőzésen „ugrott” be (szinte edzés nélkül), és kiváló teljesí­tményt nyújtott. Az utolsó fellépése is emlékezetesre sikeredett 1971. június 27-én. Csanádi Ferenc a 88. percben cserélte be, a közönség vastapssal köszöntötte a búcsúzó kapuvédőt. A slusszpoén a végére maradt! A 90. percben büntetőhöz jutottunk, „végrehajtónak” a közönség Gulyást követelte. A pályán Szőke Pista fordult felé: „Öreg! Vánszorogj ide, ha tudsz! Varrd be nekik a 11-est. Ez lesz a búcsúd”! Az „Öreg” könnyes szemekkel futott előre és kí­méletlenül be is varrta! Ez volt a méltó búcsú. Géza bácsi június 5-én ünnepelte 82. születésnapját.

Pályafutásáról, emlékezetes mérkőzéseiről és a nagyszerű kapusról szóló í­rásokat IDE KATTINTVA olvashatják el.

Varga és Noskó

„A sors olykor nem tudja mit akar” – szól a nóta, és 2010. április 9-én olyan utat szánt a magyar labdarúgás egyik legkiemelkedőbb egyéniségének, Varga Zoltánnak, amit a mai napig nem tudunk elfogadni. Varga Zoltán-t 65 évesen, élete szí­nterén, a pályán érte a halál. Még nem volt 17, amikor Mészáros József bizalmat szavazott neki, 1961. június 27-én. Legenda volt, egy ösztönös zseni, aki soha nem békélt meg a környezetével, aki mindig a szabadságot kereste, aki gyűlölte a zsarnokságot, de aki imádta a labdarúgást. Akik látták játszani, azt mondják, istenáldotta tehetség volt. Akik ismerték, azt mondják, a szí­ve zöld-fehér és méltó utóda volt Sárosinak és Deáknak. Amikor elhagyta az országot, sokan hátat fordí­tottak neki és azt mondták, cserbenhagyta a hazáját. Akik ismerték, azok tudták, hogy nem erről volt szó. Beszűkült számára a tér, úgy érzete, kevés a levegő, a tehetsége fennakadt az emberi kapcsolatok hálóján. A Fradi edzőjeként is nagyot alkothatott volna – ha hagyják nyugodtan dolgozni. Talán az sem véletlen, hogy sokan azok közül, akik szerették őt, ma Ricardo Monizban vélik felfedezni azokat a törekvéseket, melyeket mindig is követett. Varga Zoli pályafutása, élete egy kész regény. Szerkesztőségünk honlapján is több mint 150 bejegyzés „árulkodik” pályafutása sikereiről.

IDE KATTINTVA lehet böngészni a Ferencvárosi labdarúgás egyik legjobb játékosának pályafutását.

Néha a sors úgy intézi a napokat, hogy az sokunknak okozzon örömet. Június 27-e ilyen nap. Az örömünket azonban nem a sorsnak köszönhetjük, hanem Gyetvai Lászlónak, Gulyás Gézának és Varga Zoltánnak. Mert az igaz, hogy a három név a mai napon összekapcsolódik, de ők hárman külön-külön is legendái a Ferencvárosnak, akiket soha nem szabad felednünk.

Mert ha nem figyelünk rá, a felejtés a jövő nemtudásának a folyamata maradhat.

Azt meg nem engedhetjük.


Comments

Egy hozzászólás a(z) “Felejtés – a jövő nemtudásának a folyamata” bejegyzéshez

  1. L.I. alias kispufi avatar
    L.I. alias kispufi

    Megint egy nagyszerű í­rűs, valóban feltűnő is volt a mai napi évfordulókat böngészve, hogy mennyi nagy egyéniségünkhöz kötődik június 27. napja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük