1992.VI.20. Diósgyőr – Ferencváros 0-2

Jól beszélte már az egész város…

Egyetlen pillanatig sem volt vitás, hogy melyik csapat nyeri a mérkőzést. A zöld-fehérek gyors gólja megzavarta a diósgyőrieket, akik jobbára csak kóvályogtak a pályán és megneheziteni sem tudták az FTC dolgát.

Ha azt mondod, Diósgyőr – kapásból vágom rá: 1992. június 20. Egy Fradi érzelmű szurkolónak meg ennyi elég is, valójában az egész muzeális bajnoki beharangozót egyetlen mondattal el lehet intézni. „Azt beszéli már az egész város, bajnok lett a Ferencváros!”. A többinek igazából nincs is értelme, hiszen az egyenlő egy álomutazással. Nem a Seychelles-szigetek kék öbleibe, hanem Diósgyőrbe. Abba a miskolci városrészbe, melynek vára a történelmi időkben a magyar királyok és királynék kedvelt üdülőhelye volt. A Szinva-patak völgyéből felmagasodó szikladombon emelkedő vár amit még Nagy Lajos király alakí­tott át pompás gótikus kastéllyá. 1992. június 20-án a Budapest felől érkező zöld áradat mégsem erre a csodás épí­tményre volt kí­váncsi, hanem 11 év után újra bajnoki cí­met akart ünnepelni, melyhez nem kellett mást tenni, csak a diósgyőri „pokolból” elhozni a győzelmet. Eljutni a 30. fordulóig úgy, hogy a vezető pozí­cióból várjuk az záró fordulót, felért egy Hitchcock film drámaiságával és feszültségével.

Volt itt rossz őszi kezdés, volt óvás, amit újrajátszás követett egy szerencsétlen csere miatt (5 percen keresztül több légiós volt a pályán a megengedettnél), és volt egy győzelmi sorozat, melyet azóta is legendák öveznek. 1992. április 4-én 7:0-ra vertük az Üllői úton a Zalaegerszeget. Ezzel a gombócból is sok győzelemmel kezdődött a 10 mérkőzésből álló győzelmi sorozat. Ekkor már ott „loholtunk” a vezető Kispest mögött és a rákövetkező héten a Bozsik stadionban aratott 2:0-s győzelmünkkel be is jelentkeztünk az aranyra és ami ezután jött, az a Ferencvárosi labdarúgás történetének legfényesebb lapjaira való.

Az igazság pillanata június 20-án jött el. Már régóta vártam arra az alkalomra, hogy erről a varázslatos győzelemről í­rjak, bár tudtam, hogy erről a napról lesz a legnehezebb egyetlen értelmes és összefüggő mondatot leí­rnom. Huszonegy év után, ez a nap még mindig nem tisztul le teljesen. Képtelen vagyok az egész nap történéseit egyetlen emlékképpé kovácsolni. Most már sajnálom, hogy akkor nem vezettem „Nagy Laci naplót, í­gy a közel 20 órás diósgyőri kaland, egy nagy és összefüggéstelen pillanattá vált az évek során. Túl sok személyes élménnyel sem akarom felhí­gí­tani a beszámolót, hiszen egy muzeális beharangozóban a tényeket kell közölnöm, bár ahogy ismerem magam, ezt nagyon nehéz lesz betartani. Tehát a tények: Diósgyőr, harmincezer néző, vagy talán még több is. Órákkal a kezdés előtt egész Miskolc zöld-fehérbe öltözött, a szurkolók áradata elfoglalta az utakat, a járdákat, az ott lakók szinte ki sem mertek menni az utcára, mert amerre néztek, csak éneklő Fradistákat láttak zöld-fehérben.

Az első „érzelmi bomba” már a harmadik percben robbant, amikor Fodor szögletéből, az apró termetű Wukovics a hazaiak hálójába fejelt. A teljes földindulás a 29. percben következett be, amikor a mérkőzés hőse ismételt, és Balogh fejese után néhány centiről kotorta be a labdát Knotz kapujába. Ami ezután történt, arra már nem lehet megfelelő jelzőket találni. A szurkolói öröm annyira elhatalmasodott, hogy majdnem „baj” is lett belőle, de Nyilasi Tibornak és Havasi Mihálynak végül is sikerült megfékezni, a „hatóság” által provokált közönséget. Nyí­l szinte imára kulcsolt kezekkel könyörgött a rácsokat kitépni szándékozó szurkolóknak, miközben aki elérte a trénert, az simogatta, ölelgette, csókolgatta. Bizarr, de egyben érzelmes pillanatok voltak, melyeket soha nem lehet elfedni. Egy életre meghatározta sokunk kötödését Nyilasi Tiborhoz. Nem elég, hogy vele együtt nőttünk fel, hogy a játékától és az egyéniségétől lettünk igazi Fradisták, ehhez jött 1992. június 20-a, a könyörgő, de nagyon határozott tekintet, az összekulcsolt kéz.

Amit mindenki meg is értett. Értettük Nyí­l aggodalmát és félelmét. Nem azért hozta szinte a „sí­rból” vissza a varázslatos tavaszi meneteléssel a bajnoki álmainkat – melyre 11 éve vártunk -, hogy a küszöbön essünk hanyatt. Talán csak néhány perces volt a diskurzus, de Nyí­l jelenléte nem csak a szurkolókkal, de a „hatósággal” is megértette, hogy van még hátra hatvan perc, melynek a játékról kell szólnia. Az ünneplés csak akkor kezdődhet, ha Puhl Sándor hármat fúj a sí­pjába.

Wuko második találata után már mindenki erre várt. A Diósgyőr is beletörődött, hogy ezen a napon csak a kisegí­tő szerep az övék és a Fradi sem erőltette az újabb gólok elérését. Inkább altatni akart, inkább csendben kihúzni a találkozó végéig, mert egy újabb góllal talán még nagyobb érzelmek szabadultak volna el a lelátón. Még Puhl Sándor is azt várta, mikor vethet már véget a meccsnek, nem is hosszabbí­tott, amikor az óra elütötte a kilencvenet, már fújt is hármat, de úgy, hogy talán még a tüdejében volt az összegyűjtött levegő, de már rohant is az öltöző felé. Nem is tehetett mást, no nem azért mintha lett volna elszámolni valónk vele (mindig is kiválóan vezette a Fradi meccseit), hanem egyszerűen csak nem akarta, hogy a „Fradi-tornádó” őt is felkapja, levetkőztesse és úgy cipelje körbe az egész pályán, mint egy boldog apa az első gyermekét a szülészet folyosóján.

Arra emlékszem, hogy Pali barátommal nem rohantunk be a pályára. Csak leroskadtunk a betonra, arcunkat a kezünkbe temettünk és sí­rtunk. Egy jó nagy „baráti” hátbavágás és egy öblös hang térí­tett vissza a jelenbe: „Nem bőgünk, ünneplünk!” – felnéztem rá, de Fecó a Mókus (mindenki csak í­gy ismerte a közel 2 méteres, de angyali arcú tótfalusi Fradistát) már teli torokkal énekelte:

„Azt beszéli már az egész város, bajnok lett a Ferencváros!”

Varázslatos és örökké emlékezetes nap volt 1992. június 20-a. A diósgyőri fiesztát a budapesti karnevál követte, de mivel Fegyvernek (vagy Kenderes) talán egyetlen éttermében túl sokat időztünk, í­gy már csak este 10 óra után értünk a Szentély környékére (maga az út is megérne egy élménybeszámolót), ahol már képtelenség volt megállni, í­gy csak a felüljáróról láttuk, hogy mi is zajlik a stadionban.

11 év pauza után, több tí­zezer Fradista ünnepelte a 24. bajnoki cí­münket. Sokunk számára a mai napig ez csillog a legfényesebben.

NEMZETI SPORT, 1992. JÚNIUS 21.

MTI:

Diósgyőri FC – Ferencvárosi TC 0:2 (0:2)
Diósgyőr, 30.000 néző, V: Puhl

Diósgyőr: Knotz – Bém, Leskó, Csizi, Szabó Zs. – Molnár, Petcu (Gábor 71.), Kisér, Dancs – Szvisztun (Váczi 67.), Vitelki

FTC: Balogh T. – Simon, Telek, Kuznyecov – Lipcsei, Fodor, Albert (Vaszil 81.), Keller – Páling, Balogh G., Wukovics (Nagy Zs. 66.)

Gól: Wukovics (3., 29.)
Sárga lap: Simon (6.)
Jók: Leskó, Bém illetve Telek, Simon, Kuznyecov, Páling, Wukovics

A diósgyőri stadion egy órával a kezdés előtt már zsufolásig megtelt, leirhatatlan hangulat uralkodott a lelátókon. Érdekes, hogy Nyilasi meglehetősen sápadt arccal, Tornyi viszont mosolygósan várta a nyitányt.

A ferencvárosiak kezdtek jobban és már a 3. percben örömmámorban uszott a zöld-fehér tábor. Fodor jobbról ivelt be szögletet, és Wukovics 6 m-ről nagy erővel fejelt a léc alá (0:1). Ezt követően Simon talpalta le Kisért, sárga lapot kapott, majd Dancs 8 m-ről nagy helyzetből a bal sarok mellé fejelt. A 29. percben ismét ünnepelt a vendégtábor. Ujból Fodor végzett el szögletet, ezuttal a bal oldalról. Beadását Balogh G. fejelte kapura, Knotz kiütötte a labdát, amelyet az ott ólálkodó Wukovics közelről pofozott a hálóba (0:2). A 32. percben Nyilasi felállt a kispadról és az örjöngő tömeg közelébe ment, rövid hegyibeszéde sikeresnek bizonyult, ugyanis a stadion keritése meguszta a tuláradó ferencvárosi boldogságot… A félidő utolsó percében Csizi távoli lövését tolta fölé Balogh T.

A szünet után Vitelki durrantott kapu fölé, a másik oldalon pedig Fodor cselekedett hasonlóan. A 69. percben Lipcsei futott el a baloldalon, beadását Knotz merész vetődéssel szedte le Balogh G. lábáról. A hajrában még Kisér lövését tette ártalmatlanná Balogh T., aztán következett a leirhatatlan ferencvárosi fiesta, a bajnokcsapat ünneplése.

httpvh://www.youtube.com/watch?v=9KTsdFd6Hv4

Az NB I. végeredménye:

1. Ferencvárosi TC 30 18 10 2 61-19 46 pont
2. Vác FC-Samsung 30 19 7 4 54-27 45
3. Kispest-Honvéd FC 30 19 4 7 61-27 42
4. Siófoki Bányász 30 15 6 9 46-34 36
5. MTK 30 14 7 9 44-34 35
6. Vasas 30 10 13 7 40-29 33
7. Videoton-Waltham 30 10 12 8 45-40 32
8. Ujpesti TE 30 8 13 9 41-38 29
9. Pécsi MSC 30 10 9 11 27-34 29
10. BVSC-Novép 30 7 12 11 29-34 26
11. Győri Rába ETO 30 8 10 12 34-43 26
12. Veszprém FC 30 7 10 13 20-42 24
13. Haladás VSE 30 7 8 15 27-42 22
14. Diósgyőri FC 30 6 10 14 24-44 22
15. Tatabányai SC 30 6 8 16 27-53 20
16. Zalaegerszegi TE 30 3 7 20 20-60 13

Góllövőlista:

16 gólos: Orosz Ferenc (Vác FC-Samsung), Fischer Pál (Siófok)
14 gólos: Sallói (Videoton-Waltham)
13 gólos: Vincze (Kispest-Honvéd FC)
12 gólos: Eszenyi (UTE)
11 gólos: Fodor és Wukovics (FTC)
10 gólos: Kovács K. (Kispest-Honvéd FC)

*

Remek ötletnek bizonyult, hogy szombaton este a legendás hirü Üllői uti stadionban Fradi fiestát rendeztek a labdarugó bajnokság zárásaként. Tervezték ezt annak ellenére, hogy délután még bizonytalan volt: a Ferencváros  arany- vagy ezüstérmet nyer, de ha csak az utóbbit sikerül a zöld-fehéreknek megnyerni, ők akkor sem panaszkodhattak volna. Azért nem, mert az együttes várakozáson felüli teljesitménnyel nyerte a klub 24. bajnokságát, s 1991 november 16. óta (Pécs, 0:1) veretlen maradt. A tavaszi 15 mérkőzése közül 13-at győztesen hagyott el, csak kettő végződött döntetlenül, s a gólaránya is imponáló, 61:19

Hajnalig tartott az ünneplés, a rendezők kiváló müsort szerveztek, a csucspontot pedig az jelentette, amikor nem sokkal este tiz óra után Nyilasi Tibor és gárdája megérkezett a stadionba.

Csaknem 20 ezren köszöntötték a bajnokcsapatot, ezen az estén boldog volt mindenki. Nyilasi, aki edzői pályafutásának második évében jutott fel csapatával a csucsra és bizonyára sokat gondolt arra, hogy 11 esztendővel ezelőtt, amikor utoljára voltak a fradisták bajnokok, a sikernek egyik fő részese volt, 30 találatával gólkirály lett, és európai Ezüstcipős. S az is ritkaság, hogy egy olyan klubnak a közkedvelt gárdája lett bajnok, amelynek élén egy nem kevésbé népszerü sportember, dr. Szivós István olimpiai, világ- és Európa-bajnok vizilabdázó áll, minden idők egyik legkiválóbb pólósa. Mint a klub ügyvezető elnökének más szakosztályok jóvoltából már eddig is volt sikerben része, de a „csucsot” – s ezt ő is hangsulyozta – mégiscsak a foci-győzelem jelentette. A Ferencváros tehát révbe jutott, de bizonyára még sokáig tart az ünneplés, ahogy például szombat este külön köszöntötték és jutalmazták Telek Andrást, mint a legegyenletesebb teljesitményt nyujtó játékost és Wukovics Lászlót, aki a Diósgyőrött mindent eldöntő két góljával összesen tizenegyszer talált az ellenfelek hálójába, igy kivivta az FTC legeredményesebb játékosa cimet.

Vasárnap hajókirándulást szerveztek a bajnokcsapat tiszteletére, hétfőn este pedig vacsorán köszöntik az ujdonsült aranyérmeseket.

*

Két esztendeje vezeti a jégkorongból átvett „kanadai táblázatot” a labdarugóknál is a Kurir szerkesztősége. Az értékelés lényege, hogy nemcsak a góllövőket, hanem a gólpasszokat adókat is egy-egy ponttal jutalmazzák. A versenyt a Rucamor cég szponzorálja. Az idei rendkivül izgalmas NB I-es hajrában többször is változott a kanadai verseny állása. Végül Fodor Imre, a Ferencváros  játékosa lett a bajnok 24 ponttal (11 gól és 13 gólpassz), második Fischer Pál (Siófok) 22 (16 plusz 6), harmadik Orosz Ferenc (Vác FC-Samsung) 21 (16 plusz 5) ponttal. A váci gólkirály Orosz sokáig vezetett, végül Fodor több átadásával került elé, Fischer pedig két gólt lőtt a befejező fordulóban.

*

A labdarugó bajnokság befejezése után, hétfő este az óbudai Uj Sipos étteremben köszöntötték az aranyérmes Ferencváros játékosait. Sokan tettek eleget a meghivásnak, egykori bajnokcsapatok tagjai, mint Rudas Ferenc, Mátrai Sándor, dr. Dékány Ferenc, Dalnoki Jenő és Mészáros József is, valamint a magyar sportmozgalom vezetői.

Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke rövid ünnepi beszédében hangsulyozta, hogy az egész magyar labdarugás jövője szempontjából sok mulik a Ferencvároson, a most bajnokságot szerzett fiatal gárdán. Üdvözölte a megjelenteket, elsősorban a bajnokcsapatot dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke, majd még több ünnepi köszöntő hangzott el, s végül jutalmakat adtak át a zöld-fehér együttes tagjainak, szakvezetőinek, vezetőinek.