Novák Dezsőnél jártunk!

Novák Dezső

Egy gyors telefon, időpont egyeztetés, üzenet szerkesztőtársamnak, röviden tömören: csütörtök 17 körül felveszlek és megyünk Dezső bácsihoz. Minden a napi rutin szerint, hiszen hetente találkozunk valakivel a régi játékosok, vezetők, vagy szurkolók közül, akik segí­tik a Fradi múltjának feldolgozását saját gyűjteményeikkel. Pár hét alatt találkoztunk Mészöly Palival, elkezdtük feldolgozni Józsa Miki gyűjteményét, Zoltán barátom a 3-as szektorból is megérett – a családja szemében is – arra, hogy a nagypapa Fradi hagyatékát rábí­zzák, aki természetesen azonnal telefonált, hogy mehetünk az újságokért és két részletben ideadja azokat, mí­g nem eljött a találka napja.

A pár hónappal ezelőtt megkapott doboznyi újság 10 darab A3-as mappába került, melyekhez a könyvkötőnk készí­tett két szép dí­szdobozt, gondosan becsomagoltam őket és elmélkedtem, hogy milyen szerencsések vagyunk. Eddig is kaptunk anyagokat – nem is akármiket, ha csak Rudas Feri bácsi fényképalbumaira, és a tőle ajándékba kapott közel tí­z évnyi Nemzeti Sportra gondolok -, de ez valami más mint az eddigiek, hiszen már visszavittük a fényképalbumokat, és a mostani a harmadik találkozás e témába. De mégis bizsereg valami, ami csak a meccsek előtt szokott jelentkezni. Lámpalázas nem lehetek, hiszen Novák Dezső és bájos felesége olyan közvetlen velünk, mintha ötven éve ismernénk egymást, és nem is az utolsó találkozás ez, mert két „cekker” Fradi újság még feldolgozásra vár, és azokat is vissza kell egyszer adni.

Abba maradtam magammal (hihetetlenül egyet tudunk érteni), hogy irány a munka, pontosabban még el kell gyorsan intézni valamit, mely szerkesztőségünk jelesebb és hétköznapibb napjain is megtörténik rendszeresen, azaz:

Egy ártatlan körmondattal fel kell ébreszteni szerkesztő társamban az í­rás kényszerét, hogy megköszönjük azt a sok szép újságot, könyvet, illetve fotót, amit kaptunk Dezső bától.

Lehetne ezt egyenesen kérni, vagy előí­rni is, de aki ismeri szerkesztőségünk kis csapatát, azt tudja, hogy ez nem í­gy működik, aki pedig nem, annak pedig egy régi rendőrvicc szereplőihez tudnám hasonlí­tani magunkat – az egyik í­rni tud, a másik számolni (olvasni), a harmadik pedig…. én vagyok.

Mivel í­rni tudó tagunk, szereti a történelmet és az onnan vett hasonlatokat, gondoltam adok neki egy kis ihletet, a heti anyagainkból, pontosabban a heti háttér munkánk és az oldalon megjelent cikkekből merí­tek cí­mszavakat.

Mészáros, Lakat, Novák anyagokkal teltek az elmúlt napjaink és ekkor már nem kellett gondolkodnom a „bizsergés” okán, leesett az a bizonyos tantusz is,

1965. június 23. Torino, VVK győztes a FERENCVÁROS.

Összeállt a kép, a gondot ilyenkor csak az jelenti, hogy í­rás kényszerem támad. Na hál’ istennek – mondhatná az olvasó – szerencsére nem sokszor kell gondolataimat megérteni.

Először is egy üzenet a számolni tudó társamnak:

Kérnék egy statisztikát (összesí­tőt), hogy ki hányszor szerepelt a a Fradival: játékos+edző

Azután egy kis fejtörés, mit is kérdezzek még, ami nem jelent meg az alábbi 125 bejegyzésben:

Cimkék: Novák Dezső (125)

Nem egyszerű feladat, főleg úgy, hogy az oldalunkat furdaló „városi legendára” már a múltkor választ kaptunk:

– Dezső bá igaz, hogy Zürich-ben a szünetben a játékosok nem engedték lecserélni Vincze Ottót?
– Egy játékos sohasem szólhat bele ilyen kérdésekbe!
– De mi í­gy hallottuk!
– Ottónak kényszerből kellet a baloldalon védekezni mert nem volt más erre a posztra, és folyamatosan kiabáltunk neki, hogy zárjon vissza, mert az embere állandóan létszámfölényes helyzetet csinál.
– De még sem cserélte le, talán edzői megérzés?
– Be sem tettem volna erre a posztra, ha lett volna nála jobb, í­gy le sem tudtam cserélni, hisz a padon sem volt erre megoldás.
– Hála istennek – jegeztük meg halkan. (A Vincze gólokért klikk ide!)

Addig-addig elmélkedtem és firkáltam össze-vissza, hogy azon kaptam magam, indulnom kell szerkesztőtársamért, mert lassan el fogunk késni. így marad a jól bevált spontán beszélgetés.

Az újságí­rók több száz interjút készí­tettek az elmúlt évtizedekben Novák Dezsővel, mi egyet sem. Mi beszélgetni mentünk, és természetesen kérdeztünk is szorgalmasan. Elmélkedtünk egy legendával, hogy hogyan sikerült összefociznia az alábbi kollekciót …

7 arany (4+3), 7 ezüst (4+3), 4 bronz (3+1), 3 kupaarany (1+2), csak ez 21 érem + szuperkupa, VVK

… mindezt csak a Fradiba, az olimpiai „vasakat” ma nem is emlí­tettük.

Sok mindent megtudtunk, de főkképpen megértettünk, a fenti kollekciót egy nagyon őszinte, de véleményéhez konokul ragaszkodó ikonunk szerezte a Fradi szí­neiben. Közben érintettük az edzői szakma számos elemét, a játékos kiválasztást, a védekezést, hogy miért kellet Nyilas Elek a csapatába, és kitértünk az ellenfeleink tehetetlenségére, amikor a jó napot kifogó Kutic-Kopunovic páros mögött Nyilas, Lisztes és ifj. Albert érkezett a kapu elé. Megkerülhetetlenül előkerültek a Lakat anekdoták, Szőke Pista oldalvonal melletti egy méteres csí­kon (árnyékban) eltöltött félideje, és a manyana….

Nosztalgiáztunk, beszélgettünk bő két órát, majd nagyon boldogan köszöntünk el, és köszöntük meg a sok-sok anyagot amit kaptunk oldalunkhoz. Bár azt hiszem, azért nekünk szurkolóknak még is csak az a legnagyobb öröm, csapatunk sikerei mellett, ha egy-egy volt játékossal, legendával beszélhetünk, megismerhetjük az embert, a családját, aki a sportoló mögött van.

Az igazi hősök talán ők voltak, akik itthonról segí­tették, jelen esetben ötvenhárom éve (ERZSIKE) párjuk sportpályafutását, egyedül a gyerekekkel nagyon sok karácsonyon és szilveszteren át a kezdetekkor, mí­g itthon fütyültek a mí­nuszok, a fiúk készültek a következő szezonra, és „izzadtak” a földteke valamelyik kontinensén.

Köszönöm Dezső bá, köszönjük DEZSŐ BÁCSI!