Akiktől sokat várunk

gi-005Beváltak az olasz lapok jóslatai, amelyek már a Caligaris-torna második mérkőzése után az FTC ifjúsági labdarúgócsapatát tartották a legnagyobb esélyesnek a győzelemre. Igaz, hogy az elődöntőben és a döntőben is izgalmas percek döntötték el a továbbjutást, illetve a végső győzelmet. Az elődöntőben az FTC a Fiorentina ellen lépett pályára, és 0:0-s döntetlent ért el. A továbbjutást hat büntetőrúgás döntötte el, amelyekből az FTC-nek négyet, a Fiorentinának pedig hármat sikerült értékesí­tenie.

A torna első helye hosszabbí­tás után dőlt el. Az FTC—Hajduk mérkőzés is 0:0-ra végződött, és í­gy 15 perces hosszabbí­tás következett. Itt sem született gól. A döntő gólt végülis a második hosszabbí­tás utolsó előtti percében a középhátvéd Páncsics lőtte, és ezzel megszerezte csapatának a győzelmet.

Hazatérésük után meleg hangon méltatták a Népsportban is a ferencvárosi fiatalok sikerét. Volt öröm az Üllői úton, hiszen a Fradi volt az első külföldi csapat, amely a értékes trófeát elnyerte.

„A Caligaris kupa nagy versenynek számí­t Olaszországban. Maga a névadó is köztiszteletben álló, népszerű labdarúgó volt és idős korában egy öregfiúk mérkőzésen a pályán halt meg. Az emlékére rendezett versenyt a hazaiak az új generáció parádéjának tekintik. A köztársasági elnöktől kezdve egész sor neves vezető férfiú és szaktekintély tiszteletdí­jakat ajánlott fel. A sok szép dí­jat — természetesen a Caligaris vándordí­jjal és az első helyen végző együttes tagjainak járó szí­narany érmekkel együtt — mind hazahozták Páncsicsék. Azért í­rtuk í­gy: „Páncsicsék”, mert az FTC vezetők is önkéntelenül í­gy mondták. A döntő mérkőzésen, a jugoszláv Hajduk ellen ugyanis az ifi válogatott hátvéd döntötte el a hosszabbí­tásban a mérkőzés sorsát: három perccel a vége előtt szabadrúgásból megszerezte a győzelmet jelentő gólt.

Csanádi Ferenc a csapat edzője nem kis büszkeséggel nyilatkozta:

— Valamennyi mérkőzésen végig támadtunk, mi lőttük a legtöbb gólt. A játékosok sportszerű, szerény viselkedésén, lelkes küzdenitudásán kí­vül talán ezt honorálta annyira a hazai közönség. Sok mérkőzésen nyí­ltszí­ni taps köszöntötte a ferencvárosi fiatalokat.”

Nagyí­táshoz klikk a képre!

Nagyí­táshoz klikk a képre!

Nagyí­táshoz klikk a képre!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK