Anekdoták: Kocsis Sándor

Kocka karórái

Bécsben, egy szokásos, nagyszabású „cuccolás” alkalmával Kocsis Sanyi pompás schaffhausenit vásárolt. Régi karóráját is magán tartotta — „nehogy elcsórják”. Az újat, a „menőt” meg felcsatolta a jobb kezére.

Csuda flancos helyen folyt a dí­szvacsora. Étkeznek, kortyolgatnak is az arany fiúk a helyhez illő műgonddal. Valamelyik sólyom­szemű osztrák újságí­ró felfigyelt a „ket­tőzésre”.

—   Herr Kocsis, miért hord két karórát?

Kocka röpke töprengés után felvilágosí­totta az elmélyült, tudományos gondolkodással nem vádolható tollforgatót.

—         Miért, miért! Az egyikkel a keleti, a másikkal a nyugati időt mérem…

Tömegközlekedés

Az ötvenes évek elején elenyésző számú magángépkocsi szaladgált Budapest utcáin. Kivételesen jómódú állampolgárnak számí­tott, aki ilyen fényűzést megengedhetett magának. Kocsis Sándor addig-addig fejelgette a „minden pénzt” megérő gólokat, amí­g összespórolta a használt kocsira valót.

Vett is egy vénséges vén IFA-járgányt. Szerencséjére a műszaki vizsga fogal­ma akkor még az idő méhében rejtezett. Így a bikanyakú megkezdhette a fuva­rozást, mert azt talán felesleges mondani, hogy a Honvéd és a válogatott sze­mélyi állományának fele igénybe vette Kocsis ingyen szolgáltatását.

Az egyik edzés után Kocka kocsijába megint sokkal többen préselődtek be, mint ahogyan az engedélyezve volt. A belvárosban és éppen egy posztoló ren­dőr szeme láttára kászálódtak kifelé. Egyik a másik után. Kocsis, Budai, Tichy, Machos, Czibor, Bányai, majd a legvégén a teljesen „összegyűrődött”‘ Puskás Öcsi. A rendőr mukkanni sem tudott az elképedéstől. Puskás nem hagyhatott ki ilyen alkalmat:

— Mindjárt kiszállnak a többiek is, biztos úr, de nagyon el van zsibbadva a lábuk…

„Ellopták a levegőt!”

Negyven fokos melegben négyes tornát rendeztek Malagában. A Barcelona csatársorában akkoriban három magyar is játszott: Kocsis, Kubala és Czibor. A csapat már 3:1-re vezetett az Inter ellen, amikor feltámadtak az olaszok és kiegyenlí­tettek. Következett a hosszabbí­tás, közben a Real játékosai is kijöttek a pályára, hogy mérkőzzenek az FC Bruges-zsel.

Puskás, a Real Madrid játékosa fogadott társaival, hogy a Barcelona győztes gólját Czibor rúgja. A tétet természetesen megsúgta a balszélsőnek.

A Barcelona 4:3-ra nyert — Bolond góljával.

—   Tudtam, hogy Kockára nem számí­thatok — emlékezett Czibor. — A hosszabbí­tás elején azt kiabáltam neki: „Na, szedd össze magad, Kocka, és fuss egy kicsit!” — Kocsis visszanézett és elkeseredett arccal nyöszörögte: „Ellopták a levegőt, érted, ellopták!…” — Kénytelen voltam én visszalopni…

Miért pont én?

Amikor a „megspanyolosodott” Puskás és Kocsis a mesteredzői vizsgán gyű­rődött, a zsűri elnöke természetesen egy harmadik magyar volt. Kubala Lász­ló, szövetségi kapitányi minőségben.

Puskás Öcsit kicsit megfuttatta, gondolta, hadd dolgozzon a Sváb, de ami­kor Kocsis került sorra, Kuksinak valahogy elment a kedve a viccelődéstől. „Ez szerény, rendes gyerek — gondolta —, keresek neki egy olyan feladatot, amelyet könnyedén megoldhat.”

Kubala azt kérte az arany fejűtől, hogy szóban vezessen le egy szárnytáma­dást, amely a beadás után fejessel végződik. Elméletben kérte azt, amit Kocsis Sándor a valóságban felülmúlhatatlan művelt. Ezt a feladatot egyébként má­sok úgy oldották meg, hogy Kocsis helyezkedését, fejelőmozgását kopí­rozták.

Kocka nekilátott a töprengésnek, aztán magyarázott, de belebonyolódott. Sehogysem tudta összerakosgatni a spanyol kifejezéseket. Vesződött egy dara­big, majd dühösen mordult Kubalára:

—   Miért pont nekem kell egy ilyen nehéz kérdésre válaszolnom?

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-