Átigazolások – 2015/16 (nyár)
Magyar válogatott játékossal erősítette meg keretét labdarúgó-csapatunk! A remek testfelépítésű Pintér Ádám szerda délelőtt aláírta szerződését az FTC-vel, így hivatalossá vált, hogy a mieinknél folytatja pályafutását.
Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Leandro de Almeida után az FTC vezetősége egy újabb magyar válogatott játékost tudott hazacsábítani.
Csapatunknak mindenképpen szüksége volt olyan labdarúgóra, aki belső védőként hasznosítható. Pintér Ádám abszolút ilyen futballistának tekinthető, a belső védő pozíciója mellett pedig védekező középpályásként is képes kiváló teljesítményt nyújtani.
Bemutatás
Pintér Ádám 18 évesen, az MTK-ban mutatkozott be az élvonalban. Első idényében rögtön 18 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, a kék-fehérekkel pedig ezüstérmet szerzett. Ennek köszönhetően az UEFA Kupában is pályára léphetett, első nemzetközi mérkőzésén pedig gólt szerzett!
A 190 centiméteres, remek fizikai adottságokkal rendelkező játékos a következő három esztendőben is alapembere volt az MTK-nak, amellyel bajnoki aranyérmet és Szuperkupa-trófeát nyert.
2010-ben a spanyol élvonalbeli Zaragoza Magyarországon kivételesen magasnak számító összegért, 1,2 millió euróért szerződtette a több poszton is bevethető játékost.
A világ egyik legerősebbjének számító spanyol bajnokságban három esztendőn keresztül játszott. Pintér Ádámra belső védőként és védekező középpályásként is számítottak a Zaragozában, és hétről hétre a világ legnagyobb sztárjai ellen kellett helytállnia.
2013 nyarán az orosz bajnokságban szereplő Tom Tomszkhoz, majd egy évvel később a görög élvonalbeli Levadiakosz együtteséhez igazolt.
Pintér Ádám 18-szor szerepelt a magyar válogatottban. Ott volt abban a csapatban, amely hosszú idő után legyőzte a svédeket, és abban is, amely Finnországban emlékezetes győzelmet aratott. Utóbbi összecsapáson csereként beállva adott nagy lendületet a nemzeti együttesnek.
Legutóbbi válogatott összecsapása a görögök elleni 0-0-s döntetlen alkalmával volt, Pintér Ádámnak így nem lesz ismeretlen a Groupama Aréna fantasztikus közege.
Pintér Ádám megszerzésével az FTC vezetősége egy újabb magyar labdarúgóval erősített, ráadásul Gera Zoltán, Hajnal Tamás és Leandro de Almeida után ismét válogatott futballistát tudott hazacsábítani.
Névjegy
Név: Pintér Ádám
Születési idő, hely: 1988. június 12., Balassagyarmat
Klubjai: MTK (2006-10), Zaragoza (2010-13), Tom Tomszk (2013/14), Levadiakosz (2014/15), FTC (2015-)
Válogatottság: 18-szoros
Eddigi sikerei: magyar bajnok, magyar bajnoki ezüstérmes, Magyar Szuperkupa-győztes
(fradi.hu – 2015.08.19.)
Játékosmozgás
Érkezik: Dragóner Filip (FTC U17), Gyurácz András (Soroksár), Haraszti Zsolt (Paks), Hodgyai László (Soroksár), Kovács Krisztián (FTC U21), Lakatos István (FTC U16), Leandro (Omonia Nicosia), Kunsági Roland (Mezőkövesd), Nyéki Márk (FTC U16), Pintér Ádám (Levadiakosz), Rácz Gergő (Soroksár), Radó András (Haladás), Cristian Ramírez (Fortuna Düsseldorf), Stanislav Sesták (VfL Bochum), Varga Ádám (FTC U16)
Távozik: Predrag Bosnjak (Haladás), Philipp Bönig (?), Buzsáky Ákos (?), Csilus Tamás (Kisvárda), Havas Attila (?), Tomislav Havojic (?), Hídvégi Sándor (Szigetszentmiklós), Korozmán Kevin (Soroksár), Stjepan Kukuruzovic (FC Vaduz), Benjamin Lauth (?), David Mateos (Orlando City), Nagy Dániel (Würzburger Kickers), Oláh Attila (?), Mateo Pavlovic (Werder Bremen), Somalia (Toulouse), Jack Tuijp (Volendam), Tarczy Pál (Kisvárda), Ugrai Roland (Haladás), Valencsik Dávid (Soroksár), Zsivoczky Péter (Soroksár)
Vladan Cukic új szerződést írt alá. A középpályás ismét hivatalosan is tagja a csapatnak!
A szerb középpályás az elmúlt három évet a Fradiban töltötte, s bár szerződése 2015 nyarán lejárt, továbbra is együttesünkkel edzett. Így bár hivatalosan nem volt folyamatosan a Ferencváros játékosa, a gyakorlatban nem kell visszarázódnia a kerékvágásba.
Cukic 2012 óta megalkuvást nem tűrő küzdőszellemével és szenvedélyes játékával a Fradi-szurkolók egyik kedvencévé vált.
Orosz Pál távollétében az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatósági elnöke, Dr. Berzeviczi Attila írta alá a szerződést Vladan Cukic-csal.
Bemutatás
Vladan Cukic a jugoszláviai Szendrőn született, és ott is kezdett futballozni. A Smederevo (korábbi Szartid) csapatában alapember volt 2004 és 2008 között, majd Magyarországra, a Kecskemétbe igazolt.
A Bács-Kiskun megyei együttesben négy évet húzott le. 2011-ben részese volt a csapat történetének egyetlen Magyar Kupa-győzelmének.
Cukic 2012-ben csatlakozott a Ferencvároshoz. Együttesünkkel szintén megnyerte a Magyar Kupát (2015), a Ligakupát pedig kétszer is elhódította (2013, 2015). Az első, Videoton elleni Ligakupa-fináléban az ő gólja nyitotta meg sort – végül 5-1-re nyertünk.
Habár fináléban esett, mégsem a fent említett Cukic legemlékezetesebb találata Fradi-mezben. 2013 tavaszán a 93. percben lőtt győztes gólt az Újpest elleni derbin.
Cukic védekező középpályás, de középhátvédként is bevethető. A posztjára egyébként is jellemző harci szellem benne hatványozottan megjelenik a pályán.
(fradi.hu – 2015.08.19.)
Valencsik Dávid után Zsivoczky Péter is kölcsönbe került Soroksárra.
„Valencsik Dávid után ismét egy fiatal játékos, Zsivóczky Péter csatlakozik kölcsönbe klubunkhoz, miután ma aláírta szerződését.
A mindössze 19 esztendős középpályás már 2013-ban bemutatkozott a Ferencváros felnőtt csapatában Ligakupa mérkőzésen. A tavalyi szezonban Magyar Kupát és Ligakupát is nyert a zöld-fehérekkel, utóbbi sorozat döntőjében kezdőként lépett pályára. A 2014/2015-ös évadban elsősorban a Ferencváros U21-es bajnokságot nyert csapatában lépett pályára. Miután minden papírja megérkezett, Zsivóczky adott esetben már a vasárnapi, Gyirmót elleni bajnokin bemutatkozhat a csapatban.”
(soroksarsc.hu – 2015.08.15.)
A Ferencvárosi Torna Club hivatalosan is bejelenti, hogy értékesítette Somalia játékjogát, a brazil labdarúgó a francia élvonalbeli Toulouse-ban folytatja pályafutását.
A szeptemberben 27. születésnapját ünneplő játékos szerződése az idei szezon végéig élt, ennek értelmében a brazil futballista a télen bármelyik egyesülettel szabadon tárgyalhatott volna, ezért az FTC hároméves szerződéshosszabbítást ajánlott a labdarúgónak. Az új kontraktus értelmében mostani fizetésének a dupláját adta volna a klub a futballistának, ám a Ferencváros ezzel sem tudott versenyezni a világ egyik legjobb bajnokságában szereplő Toulouse ajánlatával.
Az FTC a játékos érdekeit is szem előtt tartva döntött úgy, hogy elfogadja a Ligue 1-es klub ajánlatát.
Somalia olyan átigazolási összegért távozik, amely Magyarországon játszó labdarúgó esetében szinte egyedülálló az elmúlt évtizedet tekintve. Tehát nemcsak a labdarúgó, hanem a Ferencváros érdekei is maximálisan érvényesülnek az üzletben.
Az FTC az elmúlt időszakban több mint egymilliárd forintért értékesített labdarúgókat az átigazolási piacon, amely szintén kivételes a hazai mezőnyben. Muhamed Besic és Somalia eladásával az elmúlt egy évben az angol és a francia élvonalba, tehát a világ két topbajnokságába is adott játékost.
(fradi.hu – 2015.08.07.)
Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Orlando City a hivatalos oldalán jelentette be, hogy megállapodott David Mateosszal, a Ferencváros játékosával, a spanyol középhátvéd pedig hamarosan aláír új klubjához.
Mateos új klubjánál ismét Kaká csapattársa lesz, akivel a Real Madridban már együtt futballozott. A 28 esztendős játékost a nyári átigazolási időszakban az angol másodosztályból és az Egyesült Államokból is megkeresték, és közölte a vezetőséggel, távozni szeretne az Üllői útról, méghozzá ingyen.
A fővárosiak Mateos kérésére nemet mondtak, mivel mindenképpen pénzt szerettek volna kapni érte. Az átigazolás összegéről az amerikai klub nem adott tájékoztatást.
*
A Ferencvárosi Torna Club spanyol védője, David Mateos az MLS-ben (amerikai profi labdarúgó-bajnokság) szereplő Orlando City Soccer Clubban folytatja pályafutását.
A Ferencváros a tárgyalások során érvényesítette akaratát, így a rutinos hátvéd játékjoga az FTC által megkövetelt összegért került a lila-fehér klubhoz.
(nso.hu & fradi.hu – 2015.07.29. – 2015.08.07.)
Valencsik Dávid Soroksáron folytatja pályafutását.
(MLSZ Adatbank – 2015.07.31.)
A Ferencvárosi Torna Club mindenben megállapodott a Haladással, valamint Radó Andrással, így hivatalossá vált, hogy a 21 esztendős játékos a Fradiban folytatja pályafutását.
Bemutatás
Radó András 1993. szeptember 9-én, Pápán született. A labdarúgást is itt, a Lombard Pápánál kezdte, egészen 15 éves koráig a Veszprém megyei egyesületnél fejlődött. 2008-ban azonban a Szombathelyi Haladáshoz igazolt, ahol három év után, mindössze 18 esztendősen már be is mutatkozhatott az élvonalban.
Gyorsaságával, robbanékonyságával és agilis mozgásával azonnal felhívta magára a figyelmet, első idényében 12 mérkőzésen játszott, két gólt lőtt, emellett nyolc gólpasszt is kiosztott.
Fejlődése töretlen maradt, a 2012/13-as szezonban már végig alapember volt a Haliban. Huszonhét mérkőzésen játszott – ebből 26-szor kezdett -, hét góljával és hét gólpasszával pedig már 19 évesen az NB I egyik kiemelkedő támadója volt.
Az igazi berobbanás azonban a következő évben várt rá. Szinte nem volt olyan forduló, amelyben ne kellett volna kiemelni a fiatal játékos teljesítményét. Tizennégy góljával és tizenegy aszisztjával hatodik helyhez segítette a Haladást. A szombathelyieknél házi gólkirály lett, de összesítésben sem kellett szégyenkeznie, hiszen a bajnokság negyedik legjobb góllövője volt. Ebben az évben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete az NB I legjobb 21 éven aluli labdarúgójának választotta.
Egy sérülés miatt tavaly ősszel egy ideig nem sikerült folytatnia remek menetelését, de tavasszal bebizonyította, hogy tudása cseppet sem kopott meg. A bajnokság utolsó harmadára visszanyerte korábbi remek formáját, rúgott hat gólt, adott négy gólpasszt, ezzel hatalmas segítséget nyújtott a Haladásnak, hogy bennmaradjon az élvonalban.
Radó az U19-es és az U21-es válogatottnak is tagja volt, sőt, már a felnőtt nemzeti csapat keretébe is meghívták.
Névjegy
Név: Radó András
Poszt: támadó
Születési idő, hely: 1993. szeptember 9., Pápa
Korábbi klubjai: Lombard Pápa (2003-08), Szombathelyi Haladás (2008-2015: 91 bajnoki / 29 gól), FTC (2015- )
(fradi.hu – 2015.07.13.)
Radó András a Ferencvárosban folytatja pályafutását, a Szombathelyi Swietelsky-Haladás ezzel egyidőben a fővárosi zöld-fehérek támadóját, Ugrai Rolandot igazolta a vasi fővárosban.
(haladas.hu – 2015.07.13.)
A Nemzeti Sport Online információi szerint (szerk: Tarczy már tagja a Kisvárda keretének csapatuk hivatalos honlapja szerint) a legutóbb a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosban szereplő Tarczy Pál a másodosztály újoncánál, a Kisvárdánál folytatja pályafutását.
(nso.hu – 2015.07.14.)
Labdarúgó-csapatunk profi szerződést kötött saját nevelésű játékosunkkal, a 17 esztendős Dragóner Filippel.
Ma délben pedig a 17 esztendős Dragóner Filip lett hivatalosan is a felnőtt keret tagja, miután aláírta profi kontraktusát.
A Dragóner név különösen jól cseng klubunkban. Filip édesapja, Dragóner Attila 356 alkalommal viselhette a Ferencváros mezét, a mieinkkel kétszer nyert magyar bajnokságot. Filip tehát most apja nyomdokaiba léphet.
Bemutatás
Dragóner Filip 1998. március 12-én született, hatéves kora óta a Ferencváros labdarúgója, így saját nevelésű futballistaként csatlakozhatott az NB I-es kerethez. A tehetséges játékos folyamatosan alapembere volt korosztályos csapatainknak, valamint számtalanszor volt vezére az utánpótlás válogatottaknak is. Jelenleg is tagja az U18-as magyar nemzeti együttesnek.
A jövőben a Dragóner-feliratú mezt nem a pálya hátsó régiójában, sokkal inkább az ellenfél kapuja előtt kell keresni. Filip ugyanis klasszikus ékként képes a legjobbját nyújtania.
A felnőtt csapatban már bemutatkozhatott, 2014 novemberében csereként lépett pályára a Paks elleni Ligakupa-mérkőzésünkön. Ennek köszönhetően a szezon végén ő is aranyérmes lett a hazai sorozatban.
Névjegy
Név: Dragóner Filip
Születési idő, hely: 1998. március 12., Budapest
Poszt: csatár
Korábbi klubjai: saját nevelésű
Sikerei: Ligakupa-győztes (2015)
(fradi.hu – 2015.07.08.)
Szerdán a Ferencváros már bejelentette, hogy profi szerződést kötött a 17 éves Dragóner Filippel, de a Nemzeti Sport Online értesülései szerint egy másik saját nevelésű fiatal, Kovács Krisztián is aláírt a klubhoz.
„Meg tudom erősíteni a hírt, Kovács Krisztián kétéves profi szerződést kötött a Ferencvárossal – nyilatkozta megkeresésünkre a játékos menedzsere, Kovács Bálint. – Krisztián ballábas, balszélsőként és balhátvédként is bevethető, gyors játékos, hosszú távon is erőssége lehet a Ferencvárosnak.”
Kovács Krisztián a legutóbbi idényben oszlopos tagja volt a Ferencváros U21-es korosztályos bajnokcsapatának. A felnőttcsapatban eddig a Ligakupában kapott lehetőséget, az NB I-ben pedig kispados volt a 19 éves labdarúgó.
(nso.hu – 2015.07.08.)
A Soroksár Sport Club Kft. a mai napon szerződést kötött Korozmán Kevinnel.
A 18 éves, tehetséges támadó középpályás pályafutása során játszott a Ferencváros és az MTK csapataiban is, rendszeresen a korosztályos válogatottak(U18, U17) tagja volt. Fiatal kora ellenére az idei U20-as világbajnokságon részt vevő válogatott keretében is szerepelt a neve, Új-Zélandra is a csapattal tartott, végül azonban nem lépett pályára a tornán. A 2014/2015-ös szezonban a Ferencváros U21-es bajnokságot nyert csapatának a tagja volt.
(soroksarsc.hu – 2015.06.26.)
A Ferencvárosi Torna Club felnőtt labdarúgó-csapatának keretében az alábbi változások történtek a 2014/2015-ös szezont követően.
Szerződésük lejárta után a következő labdarúgók távoztak klubunktól: Vladan Cukic, Philipp Bönig, Buzsáky Ákos, Jack Tuijp, Tarczy Pál és Hidvégi Sándor.
Az FTC a következő labdarúgókkal bontott közös megegyezéssel szerződést: Benjamin Lauth, Stjepan Kukuruzović, Tomislav Havojić és Nagy Dániel.
A fenti labdarúgók mellett Mateo Pavlovic kölcsönszerződése lejárta után visszatért Németországba a Werder Bremenhez, míg Predrag Bošnjak a Haladásban folytatja pályafutását.
(fradi.hu – 2015.06.23.)
Labdarúgó-csapatunk számára továbbra is fontos, hogy minél több fiatal játékost próbáljon beépíteni az NB I-es keretbe. Most három 16 éves labdarúgónk is profi szerződést kapott a klubnál. Lakatos István, Nyéki Márk és Varga Ádám (képünkön) előtt egyaránt szép jövő állhat.
Lakatos István és Nyéki Márk pályára léptek a 2014/15-ös Ligakupában, így ők is a sorozat győzteseinek mondhatják magukat. Varga Ádám révén pedig a tavalyi Pünkösdi Torna legjobb kapusa csatlakozott a felnőtt kerethez.
(fradi.hu – 2015.06.22.)
Predrag Bosnjak hétfő délután aláírta szerződését, a 29 esztendős, egyszeres magyar válogatott bal oldali védő három évre írt alá a Szombathelyi Swietelsky-Haladáshoz. A 180 cm magas, 70 kg súlyú futballista eddig 46 alkalommal lépett pályára az NB I-ben és egy gólt szerzett. A Haladásban korábban a 2013/14-es bajnokságban szerepelt.
(haladas.hu – 2015.06.22.)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól távozó Nagy Dániel a Würzburger Kickersnél, a német harmadosztály újoncánál folytatja pályafutását.
A 24 éves középpályás tavaly nyáron a német Osnabrücktől tért haza a zöld-fehérekhez – előtte a Hamburgban szerepelt –, és tizenegy mérkőzésen kapott lehetőséget Thomas Dolltól az NB I-ben, ám a tavasszal már csupán egyszer lépett pályára.
A szélsőnek osztrák élvonalbeli lehetősége is volt, de az ulloi129.hu szerint kétéves szerződést kötött a német harmadosztály újoncával. Ezt az információt a játékos édesapja megerősítette az NSO érdeklődésére, valamint hozzátette, hogy a Mattersburg és az Osnabrück érdeklődött még a fia iránt, de a Würzburger Kickers ajánlata volt a legkonkrétabb.
(nso.hu és üllői129.hu – 2015.06.21.)
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros megállapodott Benjamin Lauthtal, így a jövő hét folyamán közös megegyezéssel szerződést bontanak a felek.
A német támadó tavaly nyáron érkezett a Fradihoz, ám nem tudott állandó játéklehetőséghez jutni, 23 meccsen lépett pályára az NB I-ben és hat gólig jutott. A szezon végén Thomas Doll elmondta, mindenképpen szeretne csatárt igazolni, és mivel Böde Dániel helye egyértelmű, sejteni lehetett, hogy Lauth létszámfelettivé válik.
Az FTC szerdán bejelentette, hogy szerződtette Stanislav Sestákot, ezzel pedig eldőlt, hogy a németre már nem tartanak igényt az Üllői úton, és a második csapathoz irányították. Lauth azonban nem akarta elfogadni a szerződésbontást, szíve szerint maradt volna a Magyar Kupa-győztesnél.
A klub egyéni edzéstervet írt elő a játékosnak a hétre, Lauth pedig ezt követően megváltoztatta a véleményét és úgy döntött, elfogadja a klub ajánlatát. A szerződésbontásra a jövő hét folyamán kerülhet sor, ezt követően pedig az is elképzelhető, hogy a német bejelenti, felhagy az aktív labdarúgással és visszavonul.
(nso.hu – 2015.06.21.)
A Ferencvárosi Torna Club szombat délután szerződést kötött Haraszti Zsolttal, aki a Paks csapatából csatlakozik egyesületünkhöz.
Bemutatás
Haraszti Zsolt Budapesten született, labdarúgó-pályafutását azonban Pakson kezdte el. 2010-ben, 18 évesen mutatkozott be a magyar élvonalban, első idénye pedig egyben a tolnai egyesület legsikeresebbje volt. Az NB I-ben a második helyen végzett a klubbal, ráadásként a Ligakupát is megnyerte. Haraszti a Paks után most a Fradiban is együtt játszhat korábbi csapattársával, Böde Dániellel.
Friss igazolásunk a 2011/12-es szezont Siófokon töltötte, első NB I-es gólját a Balaton-partiak színeiben szerezte az Újpest ellen, az idényben összesen öt találatig jutott.
Miután alapember volt a középcsapatnak számító Siófokban, elvitte a Videoton.
A 2013-as őszt kölcsönben töltötte a Puskás Akadémiánál, majd 2014 tavaszán már rendszeres játéklehetőséghez jutott a Videotonban. Ennek ellenére az elmúlt idényre visszatért Paksra, ahol 24 mérkőzésen 4 gólt szerezve járult hozzá az együttes ötödik helyezéséhez.
Haraszti középpályásként és csatárként egyaránt bevethető. Haraszti gyakran eredményes korábbi klubjai ellen: a Paksnak siófoki és Videoton-játékosként is gólt lőtt, és a fehérváriak színeiben a Siófok kapujába is betalált.
Névjegy
Név: Haraszti Zsolt
Születési idő, hely: 1991. november 4., Budapest
Magasság/súly: 181 cm / 68 kg
Poszt: támadó
Korábbi klubjai: Paks (2002-11), BFC Siófok (2011/2012), Videoton (2012-14), Puskás Akadémia (2013 ősz – kölcsönben), Paks (2014-2015)
Mérkőzései: 87 NB I-es bajnoki mérkőzésen 13 gólt szerzett (2010/11: 8 bajnoki, 2011/12: 27 bajnoki / 5 gól, 2012/13: 7 bajnoki / 1 gól, 2013/14: 21 bajnoki / 3 gól, 2014/15: 24 bajnoki / 4 gól)
Sikerei: Ligakupa-győztes (Paks – 2010/11), magyar bajnoki ezüstérmes (Paks – 2010/11, Videoton – 2012/13), Magyar Kupa-döntős (Videoton – 2014/15)
(fradi.hu, paksifc.hu és MLSZ Adatbank alapján – 2015.06.20.)
Az FTC ma délután mindenben megállapodott Stanislav Sestákkal, így a szlovák válogatott támadója a Ferencvárosban folytatja pályafutását.
Bemutatás
Stanislav Sesták 1982. december 16-án született az Eperjesi járásban található Demétében.
A labdarúgást a helyi egyesületben kezdte el, a demétei U15-ös együttesnek is tagja volt. Tehetségét látva szülei innen vitték el a közel 20 kilométerre található Eperjesre, ahol az 1. FC Tatran Presov együttesében szerepelhetett.
Itt, mindössze 17 évesen mutatkozott be a szlovák élvonalban, az első osztályban előbb a Presovval, majd a Slovannal és a Zsolnával is szerepelt – mindenhol alapember volt. Folyamatosan felfelé ívelt a pályafutása: a Slovannal bronz-, a Zsolnával pedig egy ezüst- és két aranyérmet is szerzett. Huszonkét éves korára tagja volt a szlovák válogatottnak is. A zsolnai gárdában előbb 13, majd 17, utolsó szezonjában pedig 15 gólt lőtt, így nagyban hozzájárult a bajnoki cím megszerzéséhez.
Kiváló éveinek és sikereinek köszönhetően a Bundesligában szereplő Bochum is felfigyelt rá, amely 750 ezer euróért szerződtette őt. A németeknél a klubtól gólkirályként búcsúzó Theofanisz Gekaszt kellett pótolnia. Ezt a kihívást pedig tökéletesen teljesítette: 13 góljával és 9 gólpasszával berobbant a Bundesligába. Az év végén ötödik lett a német bajnokság kanadai táblázatán. A Bochummal újabb két évet töltött a Bundesligában, ahol folyamatosan játszhatott, majd a csapat kiesése után közel másfél évig a török élvonalbeli Ankaragücü együttesében futballozott. A török klub 2,2 millió euróért szerződtette őt, amit ilyen bombákkal hálált meg:
Innen a rivális Bursasporhoz igazolt, ahol újabb három idényt játszott a török bajnokságban, és az Európa Ligában is bemutatkozott. Sőt, a Twente elleni playoff-találkozón gólt is szerzett.
Tavaly nyáron egy évre visszatért a Bochumba, amellyel a német másodosztályban szerepelt.
Sesták sosem volt a kispadot koptató típus, eddigi minden csapatában meghatározó játékos és alapember volt, akire folyamatosan számíthattak.
Friss igazolásunk nemcsak a német és a török élvonalban állta meg a helyét, de ott volt a 2010-es világbajnokságon is. A tornán pazar gólpasszal hívta fel magára a figyelmet, a szlovák válogatottal pedig a csoportból is sikerült továbbjutniuk.
A gyönyörű gólpasszt és Sesták néhány szép találatát az alábbi videón tekinthetik meg…
Hatvan válogatott fellépésével csak tizenegyen előzik meg a szlovák nemzeti csapat örökranglistáján.
Névjegy
Név: Stanislav Sesták
Születési idő, hely: 1982. december 16., Deméte
Magasság/súly: 179 cm /73 kg
Poszt: támadó
Korábbi klubjai: Tatran Presov (2000-01), Slovan Bratislava (2002-03), MSK Zilina (2004-07), VfL Bochum (2007-10: 86 mérkőzés / 28 gól), MKE Ankaragücü (2010-11), Bursaspor (2011-14), VfL Bochum (2014-15: 27 mérkőzés / 9 gól)
Válogatottság: Szlovákia (60-szoros, 13 gól)
Értéke: 1 millió euró (transfermarkt.de)
Sikerei: szlovák aranyérmes (MSK Zilina – 2003/04, 2006/07), szlovák ezüstérmes (MSK Zilina – 2004/05), szlovák bronzérmes (Slovan Bratislava – 2002/03), vb-résztvevő (2010 – szlovák válogatott)
– Nagyon örülök, hogy itt lehetek, Thomas Dollal már sokat beszélgettem – mondta Sesták a fradi.hu-nak. – Tudom, hogy a Ferencváros nagy hagyományokkal rendelkező egyesület, így nagyon boldog vagyok, hogy itt játszhatok. A legfontosabb, hogy a Fradi sikeres legyen. Segíteni szeretnék, hogy megnyerjük a bajnokságot, most ez a legfontosabb. Persze nagyon szép lenne, ha az Európa Liga csoportköréig is el tudnánk jutni. Remélem, a lehető legtöbb időt a pályán töltöm majd, emellett szeretnék továbbra is a szlovák válogatott tagja maradni, és kijutni az Európa-bajnokságra. Gólokkal, gólpasszokkal és erős teljesítménnyel akarom a legtöbbet adni az FTC-nek.
Sesták mellett Thomas Doll is nyilatkozott a fradi.hu-nak, vezetőedzőnk szerint remek játékossal erősödtünk.
– Stanislav nagyon tapasztalt játékos. Rendkívül gólerős, minden egyesületében meglőtte a maga góljait. Nagyon gyors futballista, több pozícióban bevethető. Emellett fontos, hogy sosem volt az a fajta játékos, aki évente váltogatta a klubjait, szinte minden állomáshelyén több évet eltöltött. Sestákot nemcsak Németországból, hanem Törökországból is ismerem. Amikor Ankarában dolgoztam edzőként, ő a város másik csapatában játszott. Minőségi játékos érkezett a személyében. Nagy örömmel fogadjuk, és üdvözöljük a Fradi-családban.
(fradi.hu, kicker.de és Szlovák Futball Szövetség honlapja alapján – 2015.06.18.)
Kunsági Roland visszatért Mezőkövesdről.
(MLSZ Adatbank – 2015.06.18.)
A svájci élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Vaduz hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette a Ferencváros középpályását, Stjepan Kukuruzovicot.
Kukuruzovic nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, ráadásul Hajnal Tamás érkezésével különösen nehéz helyzetbe került, így szinte biztos volt, hogy távozik az Üllői útról.
A svájci élvonalban a 2014–2015-ös idényben a tabella utolsó előtti, kilencedik helyén végző liechtensteini FC Vaduz hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte a középpályást.
„»Kukinak« meleg fogadtatásban volt része a csapatnál, sok sikert kíván neki a klub” – kommentálták a liechtensteiniek az átigazolást.
(nso.hu – 2015.06.05.)
A Ferencvárosi Torna Club mindenben megegyezett a Fortuna Düsseldorffal és Cristian Ramírezzel, egyesületünk így kivásárolta szerződéséből a játékost, aki három évre kötelezte el magát a Ferencvároshoz.
A nyolcszoros ecuadori válogatott futballista január végén csatlakozott együttesünkhöz, így a Thomas Doll vezetésével kiválóan sikerült téli felkészülési időszakot is végigcsinálta a mieinkkel. Ez meg is látszott a tavaszi szezonban, Ramírez azonnal tökéletesen illeszkedett csapatunk játékába. A 20 esztendős labdarúgó a hátsó alakzatban rendkívül érett, magabiztos teljesítményt nyújtott, míg elöl remek beadásaival és gólpasszaival segítette együttesünket.
Tiszta játékára jó példa, hogy Ramírez az egyetlen olyan védőjátékosunk, aki sem a bajnokságban, sem a kupában nem kapott sárga lapot.
Az NB I-ben négy aszisztjával – a teljes szezont figyelembe véve! – holtversenyben második csapatunk gólpassz-listáján. Remek támadómunkáját tovább dicséri, hogy Magyar Kupa-menetelésünkből is két gólpasszal, valamint egy góllal vette ki a részét.
Ramírez alapembere a Magyar Kupa-győztes, a bajnokságban második helyen álló együttesnek.
A tavasz összes NB I-es mérkőzésén kezdőként lépett a pályára, a Magyar Kupában pedig a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben is játszott.
Lenadro de Almeida visszatérése után Cristian Ramírez megszerzésével tovább erősödött az Európa Ligában induló Fradi játékoskerete.
Névjegy
Név: Cristian Leonel Ramírez Zambrano
Poszt: védő
Nemzetiség: ecuadori
Születési idő, hely: 1994. 08. 12., Santo Domingo (Ecuador)
Korábbi klubjai: Independiente José Terán (2011-2012), Fortuna Düsseldorf (2013-15), 1. FC Nürnberg (2014 – kölcsönben), FTC (2014/15 – kölcsönben), FTC (2015-)
Sikerei: Magyar Kupa-győztes (2015)
(fradi.hu – 2015.05.29.)
A klubunkkal korábban bajnokságot, és Magyar Kupát nyert Leandro de Almeida visszatér Magyarországra és a Ferencvárosi Torna Clubban folytatja pályafutását! A magyar válogatott futballista korábban 2002 és 2006 között erősítette csapatunkat, de a 2015/2016-os szezontól kezdve ismét sorainkban tudhatjuk a több poszton bevethető, jelentős nemzetközi rutinnal bíró labdarúgót!
Gera Zoltán, és Hajnal Tamás után tehát rövid időn belül Leandro a harmadik olyan futballista, aki többszörös magyar válogatott, és korábban maradandót alkotott a Ferencvárosnál.
– Örömteli, hogy Gera Zoltán és Hajnal Tamás után ismét egy olyan válogatott labdarúgót tudtunk szerződtetni, aki tudja, hogy mit jelent ebben a klubban játszani, hiszen egyszer már sikeres tudott lenni a Ferencvárossal – fogalmazott Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. – A koncepciónk része, hogy ilyen tudású és mentalitású futballistákkal szilárdítsuk meg a keretet. Azon dolgozunk tovább, hogy a nyári átigazolási időszakban tovább erősítsük a Ferencvárost, az új igazolásoknál a hangsúly nem a mennyiségen, hanem a minőségen van. Leandro érkezésével erősödni fog a bal oldalunk, hiszen mindenki tudja, hogy egy több poszton bevethető, minőségi labdarúgóról van szó.
Bemutatás
Leandro – teljes nevén Leandro Marcolini Pedroso de Almeida – Paraná államban született Brazíliában. Fiatal korában a Corinthians, majd a Londrina együttesében is futballozott, első profi klubja – az MTK – azonban már Magyarországon volt.
Tizenhét évesen be is mutatkozott a kék-fehéreknél, és nagyon fiatalon bajnoki címet, valamint Magyar Kupát szerzett.
Ezt követően Bükön, majd a Haladásban futballozott, a szombathelyi idény után pedig remek teljesítményével a Fradi figyelmét is felkeltette a tehetséges játékos.
Leandro egy kilenchónapos kitérőtől eltekintve négy szezonon át segítette a mieinket, amellyel magyar bajnoki címet, ezüstérmet, két MK-győzelmet és egy Szuperkupa-aranyat nyert. A Fradi színeiben 140 mérkőzésen lépett pályára és 10 gólt szerzett, tagja volt az UEFA Kupa csoportkörébe jutott együttesnek is.
Leandrót a Ferencváros labdarúgójaként hívták be a magyar válogatottba is, ahol eddig 12 mérkőzésen játszott – legutóbb Dárdai Pál irányítása alatt, a görögök elleni 0-0-s döntetlen alkalmával.
Fradi-korszaka alatt kölcsönben a brazil Atlético Paranense együttesében is szerepelt, amellyel Paranense régiójában bajnoki címet szerzett, míg a rendkívül nívós Libertadores Kupában ezüstérmet ünnepelhetett.
Leo a Fradi után a Debrecenben folytatta, amellyel két bajnoki címet, egy Magyar Kupa-elsőséget és egy Szuperkupa-aranyat nyert. Tagja volt a Loki Bajnokok Ligája-csoportkörébe jutott együttesének.
Kétezer-tízben a ciprusi Omonia együttesébe igazolt. A nicosiai klubbal hat szezon alatt 131 mérkőzésen lépett pályára. A sikerek itt sem kerülték el Leandrót, hiszen a ciprusi bajnokságban egy aranyat és két ezüstöt szerzett. A Ciprusi Kupát kétszer hódította el az együttessel, csakúgy, mint a Ciprusi Szuperkupát.
Leandro több poszton is bevethető, a nemzetközi porondon is sok tapasztalatot szerzett játékos, aki a jövőben ismét a Ferencváros sikeréért harcol majd!
Névjegy
Név: Leandro Marcolini Pedroso de Almeida
Poszt: balhátvéd, balszélső
Korábbi klubjai: MTK (1999/2000), Bük (2000), Haladás (2001/02), FTC (2002-06), Atlético Paranense (2005 – kölcsönben), DVSC (2006-09), Omonia Nicosia (2010-2015), FTC (2015-)
Eddigi sikerei: 4-szeres magyar bajnok, 4-szeres Magyar Kupa-győztes, 1-szeres Magyar Szuperkupa-győztes, 1-szeres ciprusi bajnok, 2-szeres Ciprusi Kupa-győztes, Libertadores Kupa-ezüstérmes, Paranense régió brazil bajnoka
*
– Ma kiderült, hogy visszatérsz a Ferencvároshoz. Milyen érzések kavarognak benned?
– Nagyon örülök, hogy visszatérek a Ferencvároshoz, hiszen csodálatos éveket töltöttem el a klubnál. Izgatott vagyok, és nagy bizonyítási vágy van bennem. Az elmúlt öt és fél évet az Omoniánál töltöttem, a ciprusi csapat is nagyon a szívemhez nőtt, jó érzésekkel gondolok majd vissza erre az időszakra is.
– Hirtelen, vagy alaposan átgondolt döntés volt, hogy ismét Magyarországon futballozol majd?
– Egy ideje már gondolkoztunk azon, hogy haza kellene térni. Ha pedig már megérett bennünk a gondolat, akkor úgy éreztük, hogy a lehető legjobb választás a Ferencváros lesz. Nagyon boldog vagyok, hogy ez sikerült, és jövőre újra a Fradiban játszhatok. A klubbal mindenben megegyeztünk, ha hazatérek, akkor még vár rám egy orvosi vizsgálat, ha az megvan, akkor utána alá is tudom írni a szerződésemet. A vizsgálattal nem lesz gond, hiszen jó fizikai állapotban vagyok, rendszeresen játszom.
– Mit tudsz a jelenlegi Ferencvárosról?
– Cipruson fogom a magyar televíziós csatornákat, mindig megnézem az NB I-es meccseket, így naprakész vagyok az otthoni focival kapcsolatosan. Tudom, hogy sok minden megváltozott a Fradinál. Épült egy új, csodálatos stadion, amiben a válogatott mérkőzésén pályára léptem. Fantasztikus lesz itt játszani rendszeresen. Emellett a Népligeti Edzőközpont is alapos felújításon esett át, a nyáron jártam ott, megnéztem. Látszik, hogy jó irányba halad a klub.
– Magyarországon viszont nehezebb a ciprusi bajnokik felvételeihez hozzá jutni, viszont sokakat érdekelhet, hogy milyen formában vagy?
– Ahogy Magyarországon, úgy itt is minden mérkőzésen kiadom magamból a maximumot, nagy szívvel küzdök. Továbbra is jellemez a technikás támadójáték, de az egészen biztos, hogy védekezés terén nagyot fejlődtem. És persze már rutinosabb is vagyok, sok tapasztalatot szereztem az elmúlt évek során.
– Gera Zolit még a Fradiból, Hajnal Tamást a válogatottból ismerheted. Milyen lesz velük napi szinten együtt játszani?
– Nagyon boldog vagyok emiatt, hiszen kiváló futballisták. A Fradi háttérstábjában még sokan dolgoznak a régi munkatársak közül, de a régi csapatból már kevesen vannak. Emiatt is jó, hogy vár rám majd pár ismerős arc.
– Milyen céljaid vannak a következő szezonra?
– Nagyon jó lenne eljutni az Európa Liga csoportköréig. Sok munka kell hozzá, de ezért mindent meg kell tennünk, hiszen nagy örömet szereznénk a drukkereknek. Odahaza pedig nem lehet más célunk, mint a győzelem. Ezt megtanultam a Fradinál. Csak a bajnoki arany lehet a vágyunk. Ahogy minden meccsen, úgy a következő bajnokságban is kiteszem a pályára a szívem, és mindent beleadok majd a győzelemért. Izgalmas időszak előtt állok, kíváncsi vagyok, és motivált. Az, hogy hazatérhetek a Ferencvároshoz, egészen biztosan egy új lendületet ad majd nekem.
(fradi.hu – 2015.05.16. és 05.29.)
Valahogy nagyon tervszerû leigazolí sok mennek végben mostan és itten, aminek nagyon örülök.
Nem gyors sikerek í llnak a célpontban, hanem fiatal és idôsebb jí tékosok csapatban valò összeí llìtí s.
Az a benyomí som, hogy itten egy olyan ember rendelkezett, akinek több elképzelései is vannak és elôrelí tòan pròbí l olyan csapatot összeí llìtani, amely alakulhat, fejlôdhet és embert faragò feladatot (a fiatalabbakkal szemben) is tudna ví llalni.
Az egyéni arc és személyiség nem hiba, hanem erény.
Az alakulò és jelenlegi Fradi csapatí ban minden szurkolò talí l magí nak egy olyan jí tékost, amely szerinte a legjobban fogalmazza meg a „fradizmust”.
érdekes lenne, hogy ki kinek a legfradisabb stìlust képviselô jí tékos.
Cukic – úgyis, mint Csuka – aláírásának nagyon örülök, hiszen ő a másik „legfradistább” légiós. Tulajdonképpen nem lepett meg, hiszen nem küldték el. Azt hiszem, vártak, hogy lesz-e légiósból nagy fogás, s mivel nem lett, jött Vladan. Igazán megérdemelte.
Pintér Ádám nagyon kellett, mert védelmünk igencsak meghiányosult. S ráadásul egy magyar válogatottat sikerült szerezni személyében, aki a spanyol bajnokságban sem vallott szégyent.
Soma távozását nehezen tudom megemészteni. Megértem és nem is haragszom rá, hiszen egyrészt egy jobb bajnokságba igazol több pénzért, másrészt úgy látszik nem nagyon volt megbecsülve, ha az új szerződésajánlatunknál a dupláját ígértük a jelenlegi fizetésének. Miközben Tuijp és Lauth a dupláját (vagy többet) kapták nála a nagy semmiért, miközben Soma kitette a szívét-lelkét a pályára…Lassan elfogy a csapatunk.
Sok sikert Soma, szurkolok, hogy sikerüljön!
Nem mindenben értek veled egyet. Amikor Somi idejött, akkor csak egy „futógép” volt. A fizetését talán még soknak is találtuk volna. Kinevelődött, és megjött az étvágya. Várható volt, hogy elviszik. Nekünk kellemetlen időpontban ment el, dehát a komoly bajnokságokra csak most kezdik a felkészülést.
De jelenleg ez a sorsunk. Kinevelünk valakit, és viszik. De legalább szép summáért.
Most csak az a kérdést, hogy mikorra sikerül új védőket szereznünk.
Igazad van Imre bátyám, de azóta már eltelt 4 év és Soma 2 éve meghatározó játékosa lett a Fradinak. Nem csak a gyorsasága miatt, hanem az „univerzális” képessége miatt, hiszen talán csak kapus nem volt eddig. Szerintem azt is látni kellett volna, hogy a szurkolók mennyire szeretik, hogy egy olyan játékossá vált akinek hiányát nagyon meg fogjuk érezni (bár ne legyen igazam). Szerintem a légiósok közül neki volt a legkisebb fizetése.
Valószínűleg a csalódottság is beszél belőlem, mert számomra a legszerethetőbb játékosa volt a jelenlegi Fradinak.
Abban teljesen igazad van, hogy Somi volt a legfradistább légiós.
Az ilyen elmenetelek mindig fájóak, de előfordul, hogy hosszabb idő múltán jóvá válik. Amikor 1964-ben Kökény Jóska (pár hónappal volt fiatalabb nálam, nyugodjék) elment Salgótarjánba, mert nősülni készült és ott lakást kapott, mindenki minden volt, csak nagyságos úr nem. De ha nem megy, nem születik meg egy Bea nevű hölgy sem…
Szerintem Somi levezetni Braziliába fog hazamenni, hiszen mindig brazil zászlóval ünnepelt.
Azt hiszem, mindent elmond hozzáállásáról és személyiségéről, hogy a szívünk szakad meg érte.
Az ő esetében nagyon könnyű tiszta szívből sok sikert kívánni neki és drukkolni, hogy úgy alakuljon franciaországi karrierje, ahogy kell és ahogy megérdemli. Azért pedig, hogy brazilként igaz fradistává lett pályán és azon kívül is, csak megköszönni lehet. Szép emlékként maradhat meg mindnyájunkban a zöld-fehérben töltött négy éve.
Rado mint diamí ns keret nélkül fog bizonyìtani.
Örülök szerzôdtetésének. Doll edzô ebbôl a fiatal jí tékosbòl egy olyan diamí nsot faraghatna, amely be tudna illeszkedni magí t a jelenlegi keretben.
A tehetségrôl nincs ní la kérdés. De be is tud majd illeszkedni a Fradi jelenlegi keretébe ?
Amit eddig lí thattam tôle sok tehetség, sok gyorsasí g, de olykor sok önzés is Volt.
Reméljük a legjobbakat. Minden esetre Doll mester ôtet is be fogja tudni illesteni a keretben, ha meg engedi magí t faragni.
Radó???
hirtelen nem tudom,hogy mit is írjak.bízom a csodában…!
Hajrá Fradi
hát a közelmúltbeli szombathelyi igazolásaink után – Bosnjak, Ugrai – az én derűlátásom se sokkal nagyobb…
Egy „emlékezetes” emlék.
2009. augusztus 1. FTC-ZTE 4:1. „Pogacsics kapus kiejtette a labdát, azt Dragóner fejelte a kapuba a 34. percben. (2:0).”
A Nagyvárad-tér felőli kapura támadtunk. És most jött az, amiről ez a meccs számomra igazán emlékezetes maradt: Dragi kirohant a szurkolók felé, de nem velük pacsizott, hanem ölbekapta az egyik labdaszedőt, és adott neki egy nagy puszit. Ekkor esett le a tantusz nálam, hogy hiszen ez a fia!
Kedves Filip, remélem jónéhány atyai puszit kiérdemelsz majd a góljaiddal.
Remélem Ő végre nem Tuijp,Lauth,Ugrai stb. sorsára jut.
A távozók listájával „meg vagyok elégedve…”
Folytatva Orosz Úr! gondolatmenetét:
„Az is jó ha jön, az nagyon jó ha visszajön, az lesz a legjobb amikor elküldjük!” 😛 👿
Egy kérdést, ha szabad Tisztelt vezérigazgató Úr! – tudom nem ide tartozik:
Miért nem játszhatja mérkőzéseit a Ferencvárosi FC amatőr labdarúgó csapata (BLSZ I. – szép volt fiúk, gratula!)) a népligeti Sport Centrum valamelyik (cca. 5 van) pályáján térítésmentesen ha egyszer már a nagy családhoz tartoznak, és örök és sokat nekik is köszönhet stb. (lásd. lentebb)
Tudna segíteni? – persze nem a plasztik lap kiváltására gondolok!
lehet eső, lehet sár, jó volt, most se rossz, de hosszú távon nyilván nem ő lesz a megoldás – és elég nyilvánvalónak tűnik ebből az adásvételből, hogy nem is Ramirez, akiért nagy kár…
Isten mentsen Leonardotól. Soha, sehol, egyetlen csapatba sem tudott beilleszkedni. Leandronak viszont örülök. Megbízható, jó játékos.
Nem tudom teljes boldogsággal fogadni a hírt,mert igaz régen volt,de az önéletrajzából is látszik nem a klubhüség -ahol most vagyok nincsen hosszú ü,ezért írom így-motiválja…
Leonardo-nak jobban örültem volna.