K@rcsi

2018.X.12. Nemzetek Ligája, Görögország – Magyarország: 1-0

Egy góllal jobbak voltak a görögök, a magyar válogatott kikapott Athénban

Szalai két helyzetet is kihagyott, védelmünk nagy megingása sokba került…
A kissé balszerencsés magyar válogatott 1–0-s vereséget szenvedett Görögországtól Athénban a Nemzetek Ligája C-ligájának 2. csoportjában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tóth József

Tóth II. József (1929. május 16., Mersevát – 2017. október 9.) a csepeli grundokról jutott el az NB I-ig, később a válogatottig, s ezzel együtt a világhí­rig. Tóth II. József olyan időszakban lett válogatott, amikor jobbnál jobb játékosok, köztük természetesen szélsők is vetélkedtek a cí­meres mezért. A hetes számúért például Budai II. László, sőt, időnként egykori csapattársa, az egyébként balszélsőt játszó Czibor Zoltán is.

Tóth a Csepel saját nevelésű játékosa, 1948 őszén mutatkozott be a nagyok között. Előtte bajnokságot nyert az együttes, ám, a tehetséges ifi szélső abba a remek csapatba is beverekedte magát. Később a válogatók is felfigyeltek rá: tagja lett az aranycsapatnak, sőt, az 1954-es világbajnokságon emlékezetes mérkőzéseken is szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2027. január 9.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK