K@rcsi
2016.IV.10. Ferencváros – Bp. Honvéd: 2-1
Busai Attila árnyék és fény: öngól után győztes találat
A már bajnok Ferencváros fordítani tudott odahaza a Honvéd ellen, Trinks is betalált.
Busai Attila az első félidőben öngólt vétett a Budapest Honvéd ellen, de a másodikban győztes találatot szerzett Florian Trinks egyenlítése után, ezzel a már bajnok Ferencváros a labdarúgó NB I 27. fordulójának záró mérkőzésén is nyert.
2016.IV.10. NB III, Érd – Ferencváros II.: 1-2
NB III: Érdről távozott három ponttal második csapatunk és továbbra is vezeti a tabellát a Nyugati csoportban
Érd: Mit sem érő mezőnyfölény
Érd: Hiába, ezt a sportot gólra játsszák. Az Érdi VSE nehéz helyzetben fogadta a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának listavezetőjét, a Ferencvárosi TC második csapatát a 26. fordulóban, hiszen a továbbra is betegséggel küszködő Pintér Nikola mellett Kelemen Patrik sem állt Limperger Zsolt rendelkezésére. Annak ellenére, hogy az éllovas volt az ellenfél, ez csak a lőtt gólok számában mutatkozott, a végig domináló érdiek 2–1-es vereséget szenvedtek hazai pályán.
12 dühös év
2016.IV.6. Ferencváros – Paks: 5-2
Talán sok volt a fagyi
Élete egyik legszebb hétvégéjén van túl az első bajnoki címét ünneplő Böde Dániel, aki nem áll le, ugyanis a folytatásra is talált már motivációt
2016.IV.2. DVSC – Ferencváros: 2-1
Gyász: elhunyt a Vasas ötszörös bajnoka, aki bent tartotta a Fradit
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Sárosi László, 46-szoros magyar válogatott labdarúgó, a Vasas ötszörös magyar bajnok játékosa. Erről a család barátja, Nyári József értesítette a Nemzeti Sportot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Emléktáblát kap Gönyűn a falu neves szülötte
Szabó József, az ETO és a Ferencváros volt válogatott játékosa Gönyű leghíresebb szülötte. Portugáliában ragyogó edzői karriert futott be, Angolában pedig szövetségi kapitányként dolgozott. Idén augusztus 6-án emléktáblát avatnak Gönyűn a tiszteletére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....






