Az otthon zöld füvén XVII.
Talpra, Megyer!
Mielőtt bárki is elfogultsággal vádolna, leszögezem, hogy soha nem voltam híve a „félidős” bajnoki címeknek. És ezzel akkor is így lennék, ha 1944-ben végül is kihirdetik a Fradit bajnoknak. Persze most jöhetnének azzal, hogy nekünk Fradistáknak ebben a témában savanyú a szőlő, hiszen 1963-ben és 1970-ben is egy picinyke szalmaszálon buktuk el a bajnoki címet. Ettől még a tények makacs dolgok, bár annyi azért hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy erről nem a bajnokságban résztvevő csapatok tehetnek. 1963-ban, amikor épphogy megúsztunk egy harmadik világháborút, kezdetét vette a hidegháborúnak egy újabb korszaka. Talán ennek folyománya volt az, hogy 1963-ban a szocialista országok követve a „nagy és legyőzhetetlen” Szovjetuniót, a nyugati formától eltérve, a tavasz/ősz lebonyolítást vezették be, ezért kellett 1963-ban egy fél műszakot teljesíteni a magyar bajnokságban. Amit aztán 1970-ben megszüntettek, mert rájöttek, hogy ezzel a magyar csapatok hátrányba kerülnek a nemzetközi kupákban. Vagy az is lehet, hogy ezzel csupán az 1969-s „jönnek a csehszlovákok” vereséget akarták feledtetni a szurkolókkal.
Emiatt vált az 1970 tavasza félidős bajnoksággá. A csapatokat két csoportra osztották oda-vissza rendszerben, s a végén a két csoportgyőztes küzdött meg a bajnoki címért. A helyezések alapján pedig még jutalompontokat is kaptak a csapatok a következő évi bajnokságra (ezt már végképp nem értem, hogy miért). A Fradi-Dózsa bajnoki döntőre 1970. június 6-án és 27-én került sor. A csoportmérkőzések formáját tekintve a Dózsa esélyesebbnek látszott (alakult a mágikus csapat Baróti Lajos irányítása alatt), de ismerve a derbik történetét, bármi előfordulhatott.
És majdnem elő is fordult. Ha az első mérkőzés csak 86. percig tart és a visszavágón Noskó lövésébe nem lép bele Vépi, talán én sem kárhoztatnám a félidős bajnokságokat. De mivel egy mérkőzés hivatalosan 90 percig tart, és mivel Vépi lábáról az ellenkező irányba mozduló Géczi mellett a kapunkba került a labda, így a Dózsa nyerte a bajnokságot.
De erről inkább olvassuk el az „Otthon zöld füvén” következő fejezetét.
OZF_170_19700606_204207_Újpest-FTC
Egy apró pontosítás a ragyogó bevezetőhöz: 1963-ban egyedül mi, magyarok(!!!) tértünk át szovjet mintára a naptári évi bajnokságra!!!! Az ötvenes években minden „szovjetizált” országban ez volt a rendszer, de az európai kupasorozatok beindulásával (épp azok miatt!!!) MINDENÜTT áttértek az őszi – tavaszi lebonyolításra, elsőként mi (1957), majd a csehek, a hatvanas évek elején a lengyelek, az NDK, a románok és a bolgárok is. Egyedül mi csináltunk hátraarcot 1963-ban! A többinek több esze volt. Ha pl. a Fradi nem 1969/70-ben indulhat a BEK-ben (amikor már árnyéka volt önmagának, a 67-es csapatból Mátrai, Karába, Varga, Albert és Fenyvesi nélkül), hanem 67/68-ban és 68/69-ben, áll a zászló, hogy egy igazán hagos BEK-eredmény is összejöhetett volna! A 67/68-as BEK-sorozatban a Vasasnak az ír és az izlandi bajnokot kellett legyűrnie (ritka mázlis sorsolás) és máris 8 között volt!