Búcsúmérkőzések, jutalomjátékok

Schlosser Imre, Hungler II. János, Toldi Géza, dr. Fenyvesi Máté, Mátrai Sándor, Lázár Gyula

Schlosser megköszöni az üdvözlést

Magyarországon Schlosser Imre tiszteletére rendeztek először jutalomjátékot 1928. június 28-án az Üllői úti pályán.

„Nagyon nagyon fájt amikor eljutottam búcsúfellépésem napjához. Átszáguldott agyamon a gondolat, amikor felharsant a közönség lelkes tapsa. Istenem, hát mindörökre vége ennek a gyönyörű, szí­vet-lelket melengető tapsmuzsikának? Vége annak a felemelő érzésnek, amikor egy mozdulatomra tí­zezrek biztató kiáltása szállott felém? Igen, valóban vége lett, s a jutalomjátékomon felcsattanó tapsokban és buzdí­tásokban labdarúgó pályafutásom hattyúdalát véltem hallani. A jutalomjátékot a Magyar Labdarúgó Szövetség rendezte. Sajnos, nem egészen úgy folyt le, ahogyan szerettem volna, mivel három nagy egyesület játékosai nem vehettek részt rajta. Korábban lekötött portyamérkőzései miatt nem adhatott játékost a Ferencváros, a Hungária és az Újpest.

A két csapat í­gy állt fel:

I. liga: Fábián—Kővágó, Dudás— Remmer, Volentik, Deák—Schwartz, Lutz, Kautzky, Odry, Titkos
II. liga: Fischer—Bajor, Rottler—Poltz, Meltzer, Blum—Jeckl, Urbancsik, Moravcsik, Schlosser, Hackspacher

A mérkőzést különben mi nyertük, s a játék a kí­vülállók szerint szép és izgalmas volt. Amikor a játékvezető a végét jelezte, a közönség még egyszer utoljára viharos ünnepléssel biztosí­tott szeretetéről, amellyel évtizedeken keresztül a szí­vébe zárt.” (Schlosser: Fél évszázad a futballpályán)

***

1930. július 13., Kispest: Ferencváros—Budai 11 6:2
G: Toldi (2), Takács II, Táncos, Turai, Berkessy
Amsel — Törös, Korányi — Furmann, Lyka, Berkessy — Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut

Slózi (háttal, civilben) köszönti a jutalomjátékán résztvevő játékosokat. Balról Takács II, Berkessy, Turay, Lyka I és Lyka II látható. Jobboldalt a Budai 11 játékosai.

Az ünnepelt ismét Schlosser Imre volt. Slózi ekkor a Kispest csapatának az edzéseit vezette és a mérkőzést a Kispest jubileuma alkalmából rendezték meg. Az ünnepi eseményre és Schlosser tiszteletére a két neves csapatot kérték fel játékra. Slózi a mérkőzésen nem játszott, csak a kezdés előtt üdvözölte a játékosokat és megköszönte a részvételüket. A Ferencváros csapata ekkor szerepelt először búcsúmérkőzésen …

***

1930. december 11. Erre a napra tervezték az Üllői úton Hungler II János búcsú mérkőzését. A profi Ferencváros az amatőr FTC-vei játszott volna, játékvezetőnek pedig Schlosser Imrét kérték fel. A jutalomjáték végül elmaradt, a csapatok egyszerű barátságos mérkőzést játszottak, mert valóságos í­téletidő uralkodott, s ezért kevés néző jelent meg. A búcsúmérkőzés (tehát elmaradt, de a végleges búcsú is. 1932 szeptemberében nehéz helyzetbe került a Ferencváros: nem volt elég profi játékosa, főleg a hátvédí­nség volt szembetűnő! Hungler II ekkor ismét felhúzta a zöld-fehér mezt és kisegí­tette csapatát. Majdnem egy egész idényt lejátszott a visszavonult hátvéd …

***

1943. augusztus 1., Üllői út: Ferencváros—Zuglói Danuvia 5:0
G: Sárosi dr.(2), Kiss, Toldi, Sipos
FTC: Csikós — Polgár, Tátrai — Lakat, Sárosi III, Lázár — Sipos, Kiss, Sárosi dr. Toldi, Gyetvai
Csere: Finta, Lukács

Többszörös válogatott labdarúgónkat, Toldi Gézát búcsúztatta a közönség. Vasárnap vette fel utoljára a zöld-fehér mezt és utolsó alkalommal jelent meg mint játékos közönsége előtt.

A Ferencváros és a 2. Danuvia csapata kifut a pályára és a nézőtér Toldi Géza nevétől visszhangzik:

Gé-za, Gé-za!

A két egyesület elnöke a félkörben felállt csapatok előtt búcsúztatta a visszavonuló labdarúgót.

Ezután Sárosi dr. állt Toldi Géza elé. A Fradi csapatának tagjai könnybelábadt szemmel hallgatják Sárosi búcsúztató szavait. A keménykötésű játékos arcán lassan peregnek a könnyek…

Mi sem bizonyí­tja, hogy Toldit mennyire szerették, a búcsúmérkőzésre egy vérbeli, de kispénzű szurkoló 35 km-t gyalogolt, csakhogy jelen lehessen Toldi jutalom játékán, még egyszer láthassa a Fradi „szí­vemberét”!

***

1946. november 1. Üllői út: Utánpótlás vál. — Budapest B/vál. 5:3
G: Szabó (2), Dobó (2), Siraka, ill. Schlosser, Sárosi dr., Patkoló
U. Vál.: Solymosi (Slózi fia!) — Lőrincz, Villányi — Bí­rcsák, Csanádi, Bosánszky — Óvári, Gyulai, Szabó, Dobó, Sinka
B. Vál.: Csikós — Kovács II, Hrotkó — Kovács I, Kéri, Hernádi — Mészáros, Hidegkúti, Sárosi dr. Schlosser, Patkoló

Slózi harmadik jutalomjátéka! Utolsó „hivatalos” gólját ezen a mérkőzésen rúgta:

„A 8. percben Sárosi dr. a tisztán álló Schlosser elé játszik, Solymosi kiindul a kapujából. Schlosser azonban a 16-osról okosan átí­velte fia feje fölött a labdát, s az a kapu közepén jut a léc alatt a hálóba.” Slózi ekkor 57 éves volt…

***

1969. augusztus 6. Népstadion: Ferencváros — Vienna 2:0
G: Németh, Novák
Géczi — Novák, Mátrai, Havasi — Turai, Horváth Á. — Szőke, Branikovits, Németh, Rákosi, Fenyvesi dr. csere: Eipel, Tátrai, Katona

Kalmár István elnök átadja a Fradi ajándékát Mátrai Sándornak, mellette Fenyvesi dr.

Dr. Fenyvesi Máté és Mátrai Sándor búcsúmérkőzése. Az FTC történetében először játszanak nemzetközi mérkőzést búcsúfellépés keretében. A két kitűnő játékost a mérkőzés előtt Kalmár István elnök búcsúztatta, majd a játékostársak gratuláltak a nevezetes eseményhez.

A kettős búcsú érdekességét emeli, hogy pályafutásuk az FTC-ben egy napon is kezdődött: 1953. március 15-én a Bp. Kinizsi—Szombathelyi Lokomotiv bajnoki mérkőzésen. Mátrai középcsatárt: játszott és 4 gólt lőtt élete első bajnoki mérkőzésén! Fenyvesit pedig í­gy értékelték:

„A csatársorban Fenyvesi egészen kiemelkedőt nyújtott. Kemény, gyors, nemigen lehetett a labdától elválasztani.”

Tizenhat évvel később a búcsúmérkőzésen is í­zelí­tőt adtak kivételes tudásukból és a közönség vastapsától kí­sérve vonultak az öltözőbe. Egy hét múlva azonban még egyszer kifutottak a pályára, ezúttal a visszavágón a bécsi Práter stadionban. Az osztrákok kérésére a két labdarúgó még egyszer vállalta a játékot. Ezúttal is győztes csapatban játszottak: Ferencváros—Vienna 3:1!

A Népstadion közönsége után a Práterben helyetfoglaló szurkolók is elbúcsúztatták dr. Fenyvesi Mátét és Mátrai Sándort! Egyedülálló a sportág történetében: két labdarúgónk külföldön is játszott búcsúmérkőzést!!

***

1971. szeptember 16. Népstadion: Magyar öregfiúk vál. — FTC öregfiúk vál. 2:1
G: Vasas. Tichy. ill. Perecsi.

Az öregfiúk búcsúztatják Lázár Gyulát. A mérkőzés résztvevői!

Lázár Gyula, a „Tanár úr” búcsúfellépése volt ez a találkozó. — Ilyen sem fordult még elő: Lázár Gyula 61 éves korában lépett a pályára és mint egykori Fradi-játékosnak ez volt az első villanyfényes búcsú mérkőzése és mert a csapat résztvevői összesen 659 alkalommal szerepeltek a válogatottban!

A mérkőzés előtt Harót János, az FTC elnöke köszöntötte Lázár Gyulát, majd a két Ferenc. Rudas és Szusza üdvözölte a Fradi egykori nagy játékosát. Gyula bácsi öt perc után levonult a pályáról, a lelátón pedig kórusban kiáltották:

Isten vele tanár Úr!

NAGY BÉLA 1975. június

2 hozzászólás a(z) Búcsúmérkőzések, jutalomjátékok bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK