Adattár
Varga Ádám
Rju Szung Vu
A 2016/17 évi NB III-as bajnoki szezon mérkőzései
BL selejtező: ellenfelünk az albán FK Partizani Tirana
…akit az UEFA mókás kedvű ítészei rendeltek a Fradihoz, ha már a kisorsolt aktuális albán bajnokot bundázás miatt kizárták, és a Skenderbeu fellebbezését képtelenek voltak a sorsolás előtt tárgyalni, pedig annak elutasítása egyet jelentett volna a Fradi mérkőzés nélküli továbblépésével. Már az is súrolta a lécet (vagy talán le is verte), hogy vajon miért kellett egy bundázó csapatot kisorsolni. Félreértések elkerülése végett, nem amiatt háborgok, hogy esetleg mérkőzés nélkül kellett volna továbbjutnunk, hisz a sport alapja, hogy versenyben dőljenek el az érmek, de talán annak is alapnak kéne lennie, hogy ne hozzanak kimondottan balfék döntéseket azok, akik kezében összpontosul Európa labdarúgása. Persze ismerjük a nem éppen dicsfényes múltat (mely egy kissé összefügg a bajnok albán csapat bundázásával, hiszen itt is, ott is a pénz járt külön utakon). Ezen még az sem változtat, hogy az UEFA klubversenyekért felelős vezetője elnézést kért, mert bár szerinte egyértelműen fogalmazott a sorsolás után, csak félre tetsszetek érteni, ebből aztán lett egy kis kavarodás, a Partizani már le is játszotta az első UEFA-selejtező mérkőzését és már úton is volt a visszavágó felé, amikor jött az üzenet, hogy vissza az egész, maguknak nem Szlovákia felé kell venni az irányt, az UEFA-selejtezőt felejtsék is el, Önök most elő lettek léptetve, irány a BL, ahol a Ferencvárossal kell megmérkőzniük, ha már az aktuális bajnok pénzért vette a bajnokságot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....








