Győri Erzsébet Dzsó:

Ott voltam pénteken Oszi bá’ búcsúztatóján a Szent István kápolnában. A mise végén egy néni megkérdezte a mellette állót: Ki volt ez az Oszkár testvér?

Nekem edzőm, taní­tóm, nevelőm, a barátom, a kislányom fogadott nagypapája volt.

Tisztelt és szeretett példakép. Az ifjúságom része, mely jó volt és küzdelmes. Mert sportról szólt, kitartásról, erkölcsről, emberségről. Ezek az évek meghatározták életemet, megalapozták emberi tartatásomat, kritikus életszemléletemet a hétköznapok harcaiban.

Hogyan találkoztunk?”Taknyos”, szemtelen tini voltam, de már a „felnőttben” játszottam. Elkéstem egy edzésről. Mondtam valami kifogást. Oszi bá’ arca elkomorult, szeme kék villámokat szórt és egy kicsit erősebben passzolta hozzám a labdát. Ekkor vágtam egy grimaszt, megrántottam a vállam, hátra arc és irány az öltöző. Utánam jött, rám parancsolt, azonnal menjek vissza a pályára. Azt kiabáltam: ”Amí­g maga itt az edző, addig én itt nem leszek játékos!”

No ehhez képest évekig az edzőm volt, különböző klubcsapatokban.

Sajnos több éve, hogy utoljára találkoztunk, de az elmúlt hetekben sokat gondoltam rá és beszéltem róla, mintha éreztem volna, hogy baj van. Talán, amikor lepergette, újragondolta az életét a beteg ágyán,  sokadmagammal én is ott voltam a többiek között, akiktől elbúcsúzott.

Most én búcsúzom tőled Oszi bá’. Ha Isten is úgy akarja, találkozunk majd egy másik világban.
Számtalan teendőd mellett lesz majd időd, egy baráti ölelésre. És akkor te azt mondod: ’Isten hozott kis Dzsó! Itt a szerelésed? Na nyomás az öltözőbe!’

 

Schlégel Tamás:

Schlégel Oszkár és fia, Tamás

Lassan, lassan jut el a tudatomig, mi történt. Most kerülnek elő a homályos távolból immár történelmünk apró részletei, melyeket eddig elrejtett agyunk hátsó rekeszében túlontúl elfoglalt életünk. A saját problémánk, a néha önző csak magunkkal foglalkozó, a “ne haragudj nem érek rá” közismert mondat.

Apu szótárából hiányzott ez a kifejezés.

Tőle telhetően megtett mindent a rászorulókon, legyen az egy nagyszerű gondolat, vagy pár forint az otthontalanoknak. Eszembe jutnak eddig feledésbe merült momentumok, mely fölött elsiklottunk, ha Rá gondolok mindig előbújik egy mozzanat, mely könnyet csal szemembe és egyben egy halvány mosoly is megjelenik szám szegletében. Biztos vagyok benne, egyszerre gondolunk ugyanarra a pillanatra, vagy egy kis történetecskére.

Rá kell jönnöm Hí­res EMBER volt, és én még csak nem is ismertem igazán. Persze tudtam mit vitt véghez, mi mindennel foglalkozott egy időben, mintha egyszerre több is lett volna Belőle. Bárcsak több lett volna. Talán nem tartanánk itt, a megszűnő kapcsolatok barátságok világában. Rájöttem sehol sem vagyok Tőle az Embertől, a fantasztikus és egyben fanatikus sportszeretőtől, pedagógustól. Azért remélem valamicske jóság és tudás rám is ragadt Belőle.

Köszönöm mindazoknak akik megértették í­rásom lényegét, és szeretettel gondolnak Rá.

Egy héttel ezelőtt arról tudósí­tottunk, hogy Budapest-Zugló Önkormányzata posztumusz kitüntetést adományozott Schlegel Oszkárnak. Annak a beszámolónak a végén megemlí­tettük, hogy hol és mikor lehet elbúcsúzni az elhunyttól, elhelyezni a tisztelet és a kegyelet virágait.

Ma, kora délután jött el ez az óra az Óbudai Jó Pásztor templomban, amelynek altemplomában, végakaratának megfelelően, már korábban – szűk családi körben – helyezték el a hamvait tartalmazó urnát.

A kis templom teljesen megtelt, rengetegen jöttek a családtagokon kí­vül, barátok, kollégák, taní­tványok, tisztelők. Az FTC Baráti Kör vezetősége (Rudas Ferenc, dr. Springer Miklós és Hélisz József) is eljött, elhozva a Fradisták koszorúját. Ott volt Friedmanszky Zoltán is, aki mindamellett, hogy a Baráti Kör elnökségének a tagja, a Csanádi Árpád Iskolában korábban kollégája volt Schlegel Oszkárnak. Jöttek sportolók és sportvezetők, a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében eljött az elnök Schmitt Pál a feleségével.

Ahogy a gyászmisét mondó lelkész fogalmazott ez egy szimbolikus ravatal is volt, ezért is tették ki az oltár elé Schlegel Oszkár arcképét.

A gyászmise homí­liája is szí­vhez szólt, Szent Pál szavait gyakran felidézve méltatta az elhunytat, mintegy annak utolsó taní­tását közvetí­tve az egybegyűlteknek.

A mise végén a gyászolók előtt is megnyitották az altemplomot, ahol a végső nyughely előtt mindenki személyesen mondhatott el egy-egy imát.

A Fradisták, az FTC Baráti Kör tagjai nevében mondhatjuk, hogy nevét soha nem feledjük, emlékét megőrizzük.

Forrás: FTC Baráti Kör