Szakmai stáb
Övé a labda
A 70 éves Csank János mindig úgy készült, hogy négy napon belül el tudja hagyni a várost
Hetvenedik születésnapját ünnepli Csank János labdarúgó mesteredző, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az egyike annak a nyolc hazai edzőnek, aki két különböző csapattal is bajnoki címet nyert. A szakember negyedszerre fogadta el a felkérést szövetségi kapitánynak, és az 1–7-es hazai vb-pótselejtezőn történteket a mai napig „cikinek” tartja, ellentétben azzal, amikor a megye I-ben vállalt munkát.
Visszaforgatná az idő kerekét
Repedésből törés
Izzadságos maratoni
A kis repedésből törés Lett – állítja Thomas Doll, aki a nyári szünettől számítja CSAPATA MEGTORPANÁSÁT. Nem tagadja, a bajnoki összkép egyelőre kedvezőtlen, ugyanakkor biztosra veszi, ha több életet és tüzet visznek a játékukba, a címvédő ismét visszakerül a tabella első helyére, s ott is végez májusban.
Nem lehet elvárás a BL-csoportkör – Thomas Doll
A Ferencváros labdarúgó-csapata az albán FK Partizani elleni, idegenben 1–1-re végződő szerdai BL-selejtező után csütörtök délután már Budapesten tartott sajtóbeszélgetést. Thomas Doll vezetőedző, aki többek között a Nemzeti Sport Online kérdéseire is válaszolt, számos témát érintett. A BL mellett beszélt a csapat előtt álló következő szezonról, az új igazolásokról, Nagy Ádámról és Böde Dánielről is.
Nem lehet hátradőlni!
Ma ünnepli 40. születésnapját az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar labdarúgója, Lisztes Krisztián. Korábbi játékosunk a Fradival kétszeres bajnok és kupagyőztes, a Stuttgarttal Német Kupa-győztes és KEK-döntős, a Werder Bremennel német bajnok lett.
Lisztes egy éve újra a Fradit erősíti – az utánpótlásunkat irányító Theo Schneider mellett koordinálja korosztályos együtteseinket, emellett játékosmegfigyelőként is segíti a Ferencvárost. Lisztes Krisztiánnal többek között karrierjének sikereiről és árnyékos oldalairól, a német gondolkodásmódról, Fradinál végzett feladatairól, az „új Nagy Ádámokról” beszélgettünk születésnapi interjúnkban.
Így kell erősödni!
Thomas Doll: Ami fáj, az itt nem kell
Hagyjuk a múltat!
Lemaradással érkezett az Üllői útra Pintér Ádám, aki Görögországban sosem tudott teljesen felépülni
Edzősors: Egy pofon hatása
OTP Bank Liga: vezetőedzők a szezonkezdetről
Szombaton kezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os idénye, az mlsz.hu a résztvevő csapatok vezetőedzőit kérdezte az idénybeli várakozásaikról. Felvezető sorozatunk harmadik részében a négy nemzetközi kupainduló csapat vezetőedzője, Bernard Casoni, Thomas Doll, László Csaba és Kondás Elemér válaszol a kérdésekre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....