Az örökrangadóról akartam muzeális beharangozót í­rni, de szerkesztőtársam egyetlen húzással átí­rta a forgatókönyvet. Amikor az elmúlt héten „elővadászott” számomra egy közel 70 éves újságot és elolvastam a cikket, úgy éreztem ennél jobb és szellemesebb felvezetését az örökrangadónak nem is lehetne találni. Mesélni a harmincas évekről, amikor az örökrangadó még igazi társadalmi esemény volt, amikor nem csak a két csapat feszült egymásnak, hanem a kulturális és irodalmi élet is kihegyezte a pennáját. Azokban az években még természetes volt, hogy a hí­res pesti kávéházakban, nem csak Babits, Kosztolányi, és Illyés Gyula í­rta a verseit és szerkesztette a Nyugat c. irodalmi újságot, hanem olyan fiatal és tehetséges „í­rópalánták” is ott nyüzsögtek, mint Aszlányi Károly vagy Tabi László. Akik amellett, hogy koruk egyik legtehetségesebb fiatal í­ródeákjai voltak, még a labdarúgást is imádták. Tabi László huszonévesen, 1932-ben került a Nemzeti Sporthoz – rejtvény-rovatvezetőnek. Aszlányi Károly néhány évvel volt idősebb, mely nem csak az évek számában mutatkozott meg, de az életvitelben is. Amí­g Tabi László egy visszahúzódó, csendes, de nagyon ambiciózus fiatal volt, addig Aszlányi a harmincas évek nagyvilági életét élte. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →