Emlékezetes Fradimeccseim 06., avagy túlságosan is megnyugtató szép győzelmek

„CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”

Az őszi idény biztatóan indult. Dalnoki és Dékány meggyógyultak. Ugyan egyenlő pontszámmal álltunk a 3. helyen a Vasassal a „két nagy” mögött 22-22 ponttal, de úgy éreztük, biztosan meglesz a harmadik hely.

Az ősz folyamán aztán fej-fej mellett haladtunk a Vasassal, s csak az utolsó fordulóban dőlt el minden. (Itt ki kell javí­tanom magam: a Vasas 1956-ban nyerte meg a KK-t, nem 1955-ben. De attól még igen erős csapata volt, a mienknél „hosszabb” kispaddal.)

Sajnos az egész azzal indult, hogy Fenyvesi az előkészületek során megsérült, és csak októberben léphetett újra pályára. A balszélső természetesen Ombódi volt…

Az idény jól kezdődött. Diósgyőrben simán nyertünk 4:1-re, annak ellenére, hogy Dalnokit kiállí­tották. Ennek a meccsnek az érdekessége, hogy Bükkszentkereszten, Diósgyőr tőszomszédságában nyaraltam, és az egyik szomszédnál rádión hallgattuk a közvetí­tést. Természeten minden ottani barátom a szomszédságnak szurkolt, de akkor ebből még nézeteltérés sem lett. A Vasas megverte a Csepelt, í­gy a pontállás 24-24.

Utána Pécsett megvertük nagynehezen a P. Dózsát. Dalnokit szerencsére nem tiltotta el az FB. (Akkor még hol volt a sárga lap, és mérlegelési lehetősége volt.) A Vasas kikapott Salgótarjánban, í­gy a pontállás 26-24-re alakult.

Utána a Népstadionban nagy küzdelemben 5:3-ra győztünk a Szombathely ellen, mí­g a Vasas az előmérkőzésen 5:4-re verte a Dorogot. Tehát a közönség 17 gólt látott 2 meccsen… A pontállás 28-26.

Majd beleszaladtunk Csepelen egy 0:1-be, mí­g a Vasas simán verte az Izzót. A pontállás 28-28.

Utána a válogatott meccsek miatt szünet következett, ezalatt Fenyvesi végre meggyógyult. A fordulót különben – ma már nem tudom, hogy miért – nagyon széthúzták. Mi október 9-én játszottunk a Salgótarjánnal, a Vasas október 23-án a Lobogóval. Mi a stadionban sima 6:1-es győzelmet arattunk. Sós Károly újabb húzása az volt, hogy Mátrait (aki három évvel korábban még válogatott sprinter volt) behozta középhátvédnek, és Henni II lett a jobbhátvéd. Orosz ragyogóan játszott, mert a csapat annyit futott, hogy egyszerűen a tarjániak nem tudták megtalálni az emberüket. Orosz 4, Kertész 1 és a volt tarjáni Vilezsál 1 gólt lőtt.

Mi egyébként azért (is) játszottunk korábban, mert le volt kötve a BSzK (Beogardszki Szport Klub) vendégjátéka. Ezt viszont letudva korábban a bajnokit, nyugodt szí­vvel várhattuk.

Bp. Kinizsi – Beogradszki SzK 5:2 (3:1). Népstadion, olyan ¼ ház.
579. nemzetközi barátságos = 695. nemzetközi, összesí­tve 2154. mérkőzés.

Hogy ilyen kevés néző volt kint, annak legfőbb oka az volt, hogy férfi (kispályás) kézilabdázóink ki-ki meccset játszottak a Dózsával az ezüstéremért. Meg is nyerték 17:7-re. (Akkor még volt nagypályás kézilabda is.)

Összeállí­tásunk: Gulyás G. – Henni II, Mátrai, Dalnoki – Szabó L., Dékány – Ombódi, Láng K., Orosz, Vilezsál (Gerendás), Fenyvesi.
Góllövők: Orosz 3, Ombódi, Láng K.

Idegnyugtató, sima mérkőzés volt. Ezúttal ugyan a válogatott meccsen megsérült Kertész hiányában Ombódi jobbszélső volt, de ez nem látszott meg a csapat játékán. Orosz megint fickándozott. A szerbek nem tudtak mit kezdeni a 3-3-4-es felállásunkkal. Annyira nem, hogy Sós Károly a második félidőben Vilezsál helyett behozhatta Gerendást.

Mivel a jugoszláviai (azon belül a szerbiai) csapatok mindig mumusaink voltak, í­gy igen sokra értékeltük a győzelmet. Főleg azok után, hogy kiderült, a Vasas kikapott a Lobogótól a Hungária körúton. Így a pontszámok tekintetében 30:28-ra vezettünk. Azt hittük, most már sétagalopp lesz…

Érdekesség még, hogy a Salgótarján és a BSzK elleni meccsek közül legalább az egyiket zuhogó esőben játszották. Jó öreg viharkabátom viszont kifogott az esőn. (Ki tudja már, hogy milyen volt? Legfeljebb, ha a Tüskevár filmváltozatában Matulán láthatott ilyet.)

– YSE –