Emlékezetes Fradimeccseim 08., avagy egy üdítő győzelem sok halvány meccs között
„CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.”
Az 1956-os év átigazolási időszaka reménykedést és idegeskedést hozott. Reménykedést, hogy ilyen szép eredmény után biztosan jobban tudunk erősíteni, és idegeskedést, hogy ne vigyenek el senkit.
De végül is komoly átigazolási ügyek velünk kapcsolatban csak pletykaszinten merültek fel. Azt, hogy Mátrait el akarták vinni, szurkolói körökben csak szóbeszédként hallottam, ám újságban nyomát sem találni. Ahhoz már elég tekintélyünk volt, hogy ha fel is merült (a Vasasnak kellett volna valaki a hátvédsor megerősítésére), de hát végül is egyszerűbb volt Kárpáti Bélát elhozni a Győrből (Vasas = Vasas)… A másik pletyka az volt, hogy Hidegkuti átjönne hozzánk. Ennek volt némi olvasható jele is, Hidegkuti egy nem egészen egyértelmű nyilatkozata a Képes Sportban, ám ebből sem lett semmi. Mint jóval később megtudtam, Hidegkútinak akkoriban valóban volt valami rendezetlen ügye a klubvezetéssel, de inkább gyorsan engedtek a kérésének, mintsem akárhová is (nemhogy hozzánk) elengedjék.
Végül is az átigazolás során csak másodlagos játékosok kerültek hozzánk. Visszajött a katonaidejét letöltő Bánki Ferenc, akitől a szurkolók sokat vártak, de csalódás lett. Emlékszem rá, láttam edzésre jönni. Félszeg kiskatona volt abban a szerencsétlen gimnasztyorkás egyenruhában. 1952-ben vonultatták be, miután egy bajnokin bemutatkozott az első csapatban, és nagy kegyként utolsó katonai hónapjaiban (36 hónap volt…) kegyesen áthelyezték Budapestre, hogy nálunk játszhasson. A tarcsiban egész szépen termelte a gólokat, ám a nagycsapatban csak „bénázott”, mint 33 évvel később Nagy Mihály… Így vele nem jutottunk sokra.
Gulyás a kapuban
Jobban jártunk a TF-et elvégző Csabai Józseffel, aki egész jól beilleszkedett, rúgott néhány szép gólt is, ám a történelem közbeszólt. A jobbösszekötő Záraitól és a kapus Somlaitól sokat vártunk, de a nagycsapatnak a közelébe sem jutottak. Az akkori ifiválogatottunk a világ legjobbjai közé tartozott. Köztük hárman a mieink voltak. Nemes Gyula, Lipták és Bokréta be is kerültek az első csapat keretébe. Közülük azonban csak Nemes mutatkozott be az első csapatban, a történelem itt is közbeszólt. Gulyást egy nemzetközi mérkőzésen kellett csak helyettesíteni, Szőke György ezen az egy mérkőzésen gólt sem kapott, ám többet nem merült fel a neve a nagycsapatnál.
A feszültség, amit a politikai változások indítottak el, érezhető volt. Futball viszonylatban ezt még megtetőzte a válogatott botrányos szereplése. (Törökország ellen 1:3 odakint, Csehszlovákia ellen 2:4 a Népstadionban, Belgium ellen odakint 4:5, s ezen a Jugoszlávia elleni hazai 2:2 nem sokat segített.) A futball-közvélemény (párt, azazhogy klub) hovatartozástól függetlenül meg is találta a >közellenségeket< Sebes Gusztávot és Puskást.
Sebest (aki jó labdarúgó edző volt) mindenki a „Párt meghosszabbított kezének” tartotta a labdarúgás terén. Ami igaz is volt. Természetesen őt tartották az 1954-es VB-kudarc fő okozójának is. De olyanokat is számon kértek rajta, amihez sok köze nem volt. Pl. hogy miért nem járt közbe a koncepciós perben halálra ítélt és kivégzett újpesti válogatott hátvéd Szűcs Sándor érdekében. Az igaz, hogy Sebes nem járt közben érte (mint >jó elvtárs< nem is akart), de ha megteszi is, nem is lett volna hatása. Ha „példát akartak statuálni” egy rendőrtiszt kivégzésével, akkor ott az érdekében közbenjárók csak magukat keverték volna bajba.
Puskáson természetesen a VB-döntőt kérték számon. És Puskás 1956 tavaszán feltűnően trehányan, indolensen játszott (egész évben összesen 5 bajnoki gólt lőtt), s ami >védettsége< megszűnést jelezte: április 21-én a Kinizsi elleni meccsen kiállították! Általában minden megmozdulást olyan füttykoncert kísérte, hogy ezt végül annyira nem lehetett elhallgatni, még a Népsport is szóvá tette. Ha Puskás nem marad kint az év végén, és ott nem szedi össze magát, messze nem lenne az a népszerű „félisten”, aminek mostanában tartják.
De mireánk is rájárt a rúd! Először március 11-én Dékány sérült meg, majd 25-én a Franciaország elleni U-válogatott meccsen Szabó térdét készítették ki annyira, hogy sohasem lett belőle épkézláb labdarúgó újra. Így meg kellett ismerkedünk a Nemes–Gerendás fedezetpárral. Ami ugye (minden igyekezetük ellenére) hol volt a „Szabó–Dékány”-tól!
Mindössze 3 olyan meccs volt ebben az évben (bocsánat: a Kinizsi-korszak végén), amelyről érdemes beszélni.
Április 1-én Húsvéti Torna keretében 4:2-re vertük a Rapidot. Ezen szegény Bánki Ferenc annyira „bénázott”, hogy Sós Károly még az első félidőben lekapta a pályáról.
És akkoriban járt Magyarországon a francia RC Lens.
1956. június 10. Bp. Kinizsi – RC Lens 7:1 (5:1) Népstadion, olyan fél ház.
584. nemzetközi barátságos, azaz 704. nemzetközi , összesítve 2183. mérkőzés.
Összeállításunk: Gulyás G. – Henni II, Mátrai, Ombódi – Kotász, Dékány – Kertész T., Orosz, Láng K., Vilezsál (Gerendás), Czibor.
G: Orosz 3, Czibor 2, Láng K.
Mint látható, csapatunk hiányos volt, de az akkori szokások szerint két játékost kölcsön kaptunk, ismét csak a Honvédtól. A sérült Szabó helyett Kotászt, a válogatottnál lévő Fenyvesi helyett Czibort. Dalnokit (nem emlékszem, sérült volt-e, vagy beteg) Ombódi helyettesítette.
A franciák szempontjából a mérkőzés legszebb pillanata az volt, amikor az éppen Magyarországon vendégeskedő francia színésznő, Micheline Presle elvégezte a kezdőrúgást. A hölgy kellő díszkísérettel tűsarkú cipőében kitipegett a kezdőkörbe, aztán egy akkorát rúgott a labdába, hogy a lába teljesen fellendült (sajnos csak oldalról láttam…), és ha nem kapják el, hanyatt esik. Ami a hanyattvágódást illeti, az az RC Lens-t érte, mert parádét rendeztünk, és a franciák csak keresték a labdát. 10:1 is lehetett volna… (Hozzáteszem. 1958 májusában tartalékos, felforgatott csapatunk ellen ők győztek 6 góllal…)
Még egy meccsünk volt, ami említésre méltó: egy héttel rá 6:2-re vertük a Lobogót. Ezen a meccsen nem voltam kint, mert már nyaraltunk. A „védettség” megszűnését jelezte az is, hogy a Lobogóból 3 (!!) játékost is kiállított a bíró… Ez viszont akkoriban némileg csökkentette az eredmény értékét. (Ma már a magamfajta történészeken kívül ki emlékszik erre az apró >szépséghibára
Aztán ősz kellemetlenül langyos lett. Mindössze egyetlen bajnoki győzelmet arattunk, és az Üllői úton egy Csepel elleni bánatos 1:1-gyel zártuk a bajnokságot. Mármint mi befejeztük, de a sportvezetés annyira felforgatta a bajnokságot, és halasztgatta a mérkőzéseket, hogy volt olyan csapat, amelyiknek öt mérkőzése hiányzott.
És el is maradt végleg, mert a történelem közbeszólt.
A következő mérkőzést már FTC-ként játszottuk.
4 hozzászólás a(z) Emlékezetes Fradimeccseim 08., avagy egy üdítő győzelem sok halvány meccs között bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az 1963. augusztus 11-én történt. A legérdekesebb a dologban az, hogy a Dinamo vezetői is felléptek Orosz eltiltása ellen,.mondván, hogy az ő játékosuk legalább annyira hibás, mégis fél évet kapott.
Viszont vagy 15 évvel később vol egy kollégám, aki 1963-ben Orosszal egy munkahelyen dolgozott (mert Orosz dolgozott), és aztán elmesélte nekem, hogy hogyan megnőtt a kollágái között a tekintélye. így utólag megjegyzem, hogy ez az eltiltás is közrejátszhetott az 1963 őszi bajnokság elvesztésében.
Édesapám már 4 évrs korom ota vitt fradi mecsre. Emlékszem Ombodira, Kertészre, De egyik érdekes émlékem, az évet már nem tudom Orosz Palival kapcsolatos. Azt hiszem a Moszvai Dinamó ellen a NÉPSTADIONBAN nagyon jól játszottunk azt hiszem vezettünk amikor egy orosz játékos megütötte, talán Pali vissza ütött. Természetesen a magyar biró csak Palit (kedvenc játékosomat) alitotta ki .Ezért utána annak rendje szerint ki is kaptunk.
ahogy lalolib fogalmazott, én is csak ámulok ezen a csodálatos visszaemlékezésen. YSE ezek szerint történész? és egy fantasztikus fradista is! tényleg el vagyok varázsolva ezektől az emlékektől. okosabb dolog egyenlőre nem jutott eszembe, köszönöm!
„(Ma már a magamfajta történészeken kívül ki emlékszik erre az apró >szépséghibára” – mostantól már mindannyian mert közkinccsé tetted! Csak „ámulok és bámulok”, valamint felteszek egy kérdést: vajon még milyen emlékeket rejtenek azok a történészi fiókok?