Feljegyzések a fotelból – Az idegekkel táncoló
Éjfél magasságában, amikor nagy nehezen kijutottunk a lezárt M0-ás szakasz okozta zavarából (az elején Laudetur barátom kajánul meg is jegyezte: nyugi, van benzinünk bőven) nem csak a köd borított fehér fátyolt az 51-es útra, hanem a szombati nap élménye is körbeölelte a sok-sok Fradi meccstől megtépázott autóban ülőket. Az esti meccsünkhöz a Tempó Fradi Alapítvány baráti találkozója adta a muníciót, mely úgy feltöltötte a Grab Bag táskánkat, hogy azzal felvértezve egy nap alatt visszafoglaltuk volna Budát a törököktől és nem kellett volna hónapokon át küzdeni Arnaut pasa védőivel. Az elmúlt napok válogatott eseményei után tán nem kellett volna megemlítenem a törököket, de ha már így esett, akkor legalább van egy kapocs, mellyel valahogy visszatudom magam vonszolni a jelenbe. Valahol a pillanatok varázsánál hagytam abba és bár eltudnék időzni V.Károly ostrománál, sőt ha lenne időgépem bele is ülnék és odarepülnék, felülnék a Sváb-hegyre ácsolt tribünre és onnan szurkolnék a magyar seregnek (melyben már akkor is voltak légiósok szép számmal) és feszülten figyelném kedvenc harcosom, Bottyán János hőstetteit. És bár Buda vára is szép látvány nyújt, nekünk azért továbbra is az aréna testesíti meg a Szentélyt, így a remekre sikerült hat órás baráti találkozó után úgy ültünk fel a lelátóra, hogy ma minden bizonnyal darabjai szedjük szét a Haladást.
Nekem még olyan kósza gondolatom is támadt, hogy éppen a bajnokság második helyezettje („gézúfiú” vezette Haladás) fog beleszaladni a késbe. Nem tehetek róla, 2006 óta számomra a Vasas és a Mészöly név odalapult a Dózsa iránti szeretetem mellé, így még elégtételt is éreztem volna, ha gólokkal tömjük ki a szombathelyieket. Persze ha előre tudom a mérkőzés forgatókönyvét akkor nem járom el az indiánok misztikus táncát a tűz körül és nem idézem fel előre a győzelem semmivel sem pótolható zamatát. Mert bár a győzelem meglett, de a farkasok helyett sokáig az idegekkel táncoltunk a lelátón. Legalábbis 25 percen át, de most inkább kezdjük az elején, mert az sokkal örömtelibb volt.
Tényleg úgy estünk a Haladásnak, hogy kő-kövön nem marad semmi Király kapujából és végül még az igazi celebbé váló mackónadrág is foszlányokba kerül le a „minden idők legtöbb válogatott mérkőzésén játszó címért harcoló” kapusról. Bár végül is a mackó rajta maradt és talán még Bozsik Cucu elé is tud majd kerülni (ehhez azért kell majd a vasárnapi sorsoláson egy kis szerencse is), de azért Varga Roland varázslatos második gólja után percekig zúgott a „Sirály Gabi”, mely elsőre talán tiszteletlenül hangzik a kiváló kapusra nézve, de ahogy már elég régóta tudjuk, a szurkolók a mérkőzés hevében néha szabadjára engedik az érzelmeiket és fantáziájukat.
Varga góljáig 37 perc totális offenzívával jutottunk el, Király tényleg sirályként repkedett, az elején mindent fogott és néhány pillanatra még az is felrémlett bennem, hogy ma tényleg hőst kreálunk belőle. Az első félidőt öröm volt nézni, a labda úgy „simult a kanyarban, mint cica az ágyban” (Julia Roberts – Micsoda nő). Újra volt szélsőjáték, Sestákot nem tudták tartani, Ramirez izzó puskagolyóként száguldozott a baloldalon, középen a Lamah-Gera páros néha úgy eldugta a labdát, hogy a Haladás játékosok azt hitték, hogy nem csak a pókok futkároznak céltalanul a falon, hanem ők is. Talán túlzás egy kicsit, de olyan 45 perc után álltunk fel szünetben a lelátón egy kis „utánpótlásért” sorba állni, amit bármelyik korszak, bármelyik csapata eladhatna önmagának. Bár az első gólunk ajándék találat volt, szegény partjelző aki addig sem nagyon tudta, hogy valójában mit is keres egy focimérkőzésen, be is lengette a zászlót, de Gerzson erélyes fellépésének köszönhetően a bíró elhitte (és úgy is volt!), hogy a lesen álló Sestákot egy Haladás játékos szöktette, aki meg is köszönte a kiváló passzt és Király kapujába helyzete a pöttyöst. A második már egy igazi csudagól, néhány húzás, egy kis tiki-taki, majd Gera mértani passza, majd Varga „bödedanis” kopírja, fel oda a felsőbe, iszonyatos erővel.
A szünetben feltöltődve plusz munícióval, egy varázslatos első félidő után mi mást is várhattunk, mint méltó folytatást. Bár nem tagadom, miközben megpróbáltam én is gólt szerezni (a Szentélybe járók tudják éppen mi előtt ácsorogtam), a szomszédom meg is jegyezte: nehogy megint belealudjunk a második félidőbe. Jelentem, belealudtunk…ráadásul elég alaposan. Mintha Király Gabi mackóját húztuk volna fel. Sajnos nem először gondoljuk úgy, ha meg van az első félidő, akkor a másodikba már simán bele lehet aludni.
Tisztelt Uraim, kedvenc csapatom játékosai: nem lehet! Szótagolva is leírhatnám, de könyörgöm nektek, a lelátón elég sokan vagyunk olyanok, akik már nehezen viselik el az ilyen terheket. A mi szívünkhöz már gyógyszer kell, azt egy jó játék tudja helyettesíteni, de olyan 25 perc, amit a másodikban összehoztatok nekünk, már felér egy kezdődő infarktussal. Szerencsére átéltük, de régen volt olyan, hogy ebben az időszakban többször néztem az eredményjelző órájára mint a pályára. Érett a gól amit meg is érdemeltek a vendégek, lányos zavaromban még az is átfutott az agyamon, hogy itt még pontokat is veszthetünk. Ez persze nem tartott sokáig, Doll mester is felpattant a székéből, a csapat is rájött arra, hogy bizony le kell dobni a mackónadrágot és újra rákapcsolt. Nem olyan sebességre mint az elsőben, hiszen nem könnyű rövid alvás után kipattanni az ágyból. Végül is megoldottuk, Ramirez még rá is tett egy lapáttal, így a vége 3-1, 15 pont előny, 32 a veretlenségi széria és már nagyon is látható, amit sokáig földönkívülinek gondoltunk, az 1931-1932-es klubrekord.
M0-s káosz, plusz köd, plusz a második félidő első 25 perce. Mindössze ennyi a negatívum a tegnapi napból. A „jóság” első részéről még beszámolunk majd az oldalunkon, a második részt meg mindenki láthatta. Tovább robog a Fradi úthenger és ki tudja hol áll meg. Mi a 29-es mérföldkőre gondolunk.
Azért hajlandó vagyunk még szenvedni is, de egy ilyen remek első félidő után ne kelljen már az idegekkel táncot lejteni!
12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Az idegekkel táncoló bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Tisztelt szerkesztőség, kedves Lalolib! A napokban sikerült szert tennem a Labdarúgás című folyóirat 1960-1976-ig kiadott összes példányára. Abban az esetben ha Önöknek adatgyüjtés céljából segítséget jelent nagyon szívesen állok rendelkezésükre. Hajrá Fradi!
Kedves Vincent!
Köszönjük szépen a felajánlást.
Ha lesz kapacitásunk a feldolgozásra (sajnos mostanában biztos, hogy nem lesz), jelentkezni fogunk.
Szerkesztőség
Az elmúlt hetekben – a 3000/3001 apropóján – végignéztem a csapat mérkőzéseiről készült „adatbázisomat” (1901-től…). S érdekes dolgot állapítottam meg, melyet el is mondtam tegnap. Aztán hogy éppen ki figyelt oda erre, azt nem tudom.
Ez a csapat egyenletesen hozza, azt amit tud. Mert a régiek – kivéve tán a 100%-os és az 1967-es Lakat féle csapatot – nagyon hullámzó teljesítmény nyújtottak. Rúgtak egy heteset, aztán kaptak egy négyeset, és így tovább. Ez a csapat viszont egyenletes. Kevés gólt rúg, de a szükségese(ke)t gyakorlatilag mindig. És még kevesebb gólt kap. Dibusz amióta nálunk véd, mindössze egyszer kapott három gólt (még az elején 2014. március 8-án, azon a bizonyos MTK elleni meccsen). Ez a csapat látszólag kevesebbet nyújt, de azt viszont mindig. És ez a »mindig« a fontos.
Szóval szép csendben a veretlenségi sorozatban ott vagyunk a dobogón.
Remélve a remélendőket, további hasonló jókat kívánok…
Tisztelt YSE
„Magas nivòn” kritizí lni, ezt egy Thomas Dollt megillet. Ô ezt kellô mosolyal teszi.
Örülök annak, hogy ön hatí rozottan a tí rgyilagossí g felé törekszik és ezért a mùltat és a „régiek”-et is kész bevetni ennek érdekében.
Erdekes az a megjegyzése, hogy a jelenlegi csapat egyenlô és kiegyensùlyozottabb sok régebbi csapattal szemben. Vajon az adott kortí rsak mindig helyesen itélték-e meg a csapatukat, vagy történtek-e mí r a mùltban is igazsí gtalansí gok ebben ?
Ahogy ezt a meccs szpikere jòl észre vette, „nem könnyû motiví lni” egy csapatot, amely „mindig” gyôz (és egyszer döntetlent jí tszott), vagyis 100%-os. Kell a motiví ciòhoz az a bizonyos mí sik csapat is, „aki tud jí tszani”.
Bizonyos kritikí kkal szemben, amelyek a Fradi mí sodik meccsfele jí tékí t illették, azt kell, hogy ìrjam, hogy a Haladí s még sokkal jobban visszaí llt az elsô 30 percekben, mint a Fradi a mí sodik félidô 20 percében.
A Haladí st ezért meg senki Sem kritizí lta. Sôt: taktikailak a magaslaton í lltak (vagyis ezt tudtuk meg ròluk).
A „magas nivòn” valò kritikí t azért valòjí ban Doll mestertôl tudom a legjobban elviselni.
Ahogy ezt egy szurkolòtí rs nagyon helyesen megìrta: Jobb a sikerekbôl tanulni, mint a kudarcokbòl.
Ebben az értelemben sok jò tanulí st kiví nok a Fradinak !
Kedves Laci, régebben voltak ennél sokkal jobb csapataink is, de a hazai ellenfelek is sokkal magasabb nívón álltak! Pl.: 1966-ban óriási csalódásra „csak” 2.-ak lettünk (Európa egyik legerősebb bajnokságában!!!), de volt egy Mészöly-Farkas-féle Vasas, egy Bene-Göröcs-féle „Dózsa”, egy olyan Győr, amelyik az előző évben 4 közé (!) jutott a BEK-ben(!!!), egy bronzérmes Tatabánya, egy Tichy Lajos vezényelte Honvéd … persze, hogy akkor „kiegyensúlyozatlanabb” volt a teljesítmény, amikor a fél NB I-et Európa-szintű csapatok alkották! 🙂 De ennél nagyobb bajunk sosem legyen, mint hogy a 29. cím felé robogva a „lépéshibákon” polemizálunk :-)))
HAJRÁ FRADI!!!
Kedves lacimadí r
Tudsz-e valamit a Rapidhoz hasonlò utolsò 15 percrôl, amely közben és vastaps alatt, rí kapcsolt volna-e a Fradi a mùltban ?
Az ilyen „tradiciò”-t talí n jòl lenne ùjraéleszteni, hogy a szurkolòkat ne kergesse a csapat szìvbajba az utolsò percekben.
Nekem is lassan az a benyomí som, hogy a Fradinek „nincs riví lisa”, amely veszélyeztetné a bajnoksí gnak valò megnyerését.
Ahogy ezt egy szurkolòtí rs is megìrta, ebben persze vannak veszélyek, mert nemzetközileg „lefagyassza” a csapatot egy bizonyos „jobb” (mint a Magyar mezôny)– de nemzetközileg még nem tùlzottan jò — í llapotban.
Ezen persze az emlìtett 15 perc Sem segìthetne sokat.
Mégis: Nem-e kellene gondolkozni mégis rajta ?
Nem akarok belekezdeni itten megint a „Mitropa/KK-” lití nií ban. Azonban mégis jò lenne valami ilyesmit (Középeuròpai szinten és szinvonalon) létrehozni.
Kedves lacimadí r: Ne legyen nagyobb bajunk. En is ezt gondolom.
Ha a lépések nem mindig balleriní hoz illenek, mégis — Magyar szinten — elôbbre visznek és — remélhetôen — a bajnoksí gik.
És némi „szakmaiskodást” engedjetek még meg nekem…
Amíg mindenki hajlandó futni a gárdában, addig itthon nincs ellenfelünk. De mi nem vagyunk Barca! Nem tudunk passzolgatva pihenni, fárasztani az ellenfelet. Főképp, ha Ők is tudnak focizni, mert ez a Hali tudott. Somália és Mateos hiánya most és a Honvéd ellen is szembetűnő volt: A középpályát nem uraljuk, (Nagy Ádi ehhez kevés..) belső védőink zavarba hozhatók.
Ha pedig Böde nem lövi a góljait, azért kellenek a besegítések hátrábbról. Tegnap ez sikerült, mert Sesták, Lamah és Varga rengeteget vállalt az egy-egyezésekben, a kapu előtt.
Ramirez is kezd visszatalálni korábbi önmagához,szerencsére.
Az említett két és fél poszt szerintem már idehaza is lukas, külföldön ezt a kihagyást több góllal is büntetik. Nincs tragédia, hiszen inkább a sikerekből tanuljunk, mint a vereségekből…Hajrá Fradi!
Drága uram, teljesen egyetértek veled.
Kedves Lalolib! ( És mjozef, és karcsi, és YSE, és Nagy Laci és N.Pál József és LTK -nem utolsó sorban! )
A tegnapi író-olvasó találkozó kedves élményeivel gazdagabban ( köszönet a kedves fogadtatásért, az ajándékokért és a remek traccspartyért!!!) figyeltem az esti meccset én is.
Abszolút mértékben egyetértek újfent Lalolib barátunkkal: 25 perc ostrom alá került ismét a szív és érrendszerünk a csapat leállása miatt. És amilyen boldog voltam én is az első félidő profi, sokmozgásos futballja után, annyira tartottam az immáron „hagyományos” lelassulástól…
Sajnos jött. És persze ilyen mérleggel lehetnénk akár teljesen elégedettek, nem vagyunk azok. Mert ez az FTC uraim! Itt a mérce a hazai elsőség és a nemzetközi szint elérése.
Ez a második játékrész viszont újfent Zseljo-minősítésű lett. És az a baj, hogy amíg a Loki és a Vidi gyenge rajt után időnként már kitöm egy-egy gyengébb ellenfelet, addig az idei Fradi szinte kizárólag 1-2 gólos győzelmekkel is megelégszik. Miért baj ez? Nem csak a Mi idegeinkkel játszanak a fiúk, hanem a fejlődés éppen ott érhető tetten, ha egy csapat IGAZI PROFI módjára annyi gólt lő, amennyit csak lehet!! Mert aki a BL-ben lassít, azt kiütik! Ezért!!!
Elsőrendű érdeke a magyar labdarúgásnak hogy az FTC nemzetközileg jegyzett csapattá váljon! Ennek veszélye lehet az, hogy a hazai bajnokságban a Fradinak nincsenek ellenfelei és nincs fejlődési lehetőség. Ezért a Haladás második félidei játékát érdemes úgy tekinteni, hogy az erős ellenfél hasznára válik csapatunknak, és hozzájárul a Fradi fejlődéséhez. (Egyébként a DVTK második félidei játéka is hasonló volt a mostanihoz az első hazai meccsünkön.)
…
Aminek feltétlenül örülök, az Seszták erőteljes és lelkes valamint hasznos és eredményes játéka!! Megmondom őszintén, Sesztákkal szemben pesszimista voltam az akaratbeli és ügyekben, örülök, hogy tévedtem. Szintén biztató, hogy Varga és Ramirez formája is erősen javulófélben van! Csak ezek a sérülések… Hajnal, Radó, és Batik Bence… csoda, hogy Gera Zoli így bírja a tempót.
…
Remélem a hétvégén visszavágunk a tavalyi történésekért a Diósgyőr ellen! Hajrá Fradi!!!
Magyar csapattól NAGYON rég láttam ilyen jó első félidőt mint a Hali ellen. Gyors, egyérintős játék, sprintek, remek szélső játék, rendre a védelem mögé tudtunk kerülni, öröm volt nézni.
A második félidőben a Haladás is elkezdett futbalozni (sokszor elfelejtjük hogy azért az ellenfél csapatainál is profi labdarúgók vannak a pályán), nálunk páran elfáradtak az első félidei iram miatt, személy szerint hamarabb cseréltem volna, de van egy edzőnk, aki száz százalékig képben van, mindennap látja a játékosainkat, ő tudja (és viseli a felelőséget is) hogy mikor és kinek kell játéklehetőséget adni.
Ha megnézzük hogy pl. a Bundesligában a Bayern is nyeri sorra a mecseket, és nem mindegyiket (tegnap a Werder ellen 1-O) szuper játékkal, és a Német szaklapok és kommentezők nem „szedik szét” a csapatot egy rosszabb félidő miatt, akkor azért elszomorit, amiket olvasok itt egyes forumokon.
15 pont előny, azért sorra nyerjük a mérkőzéseket (mégha nem is mindig a la Barcelona játékkal), ilyesmiről pár éve még csak álmodtunk volna, most ez realitás, és mégis nyavajgunk…
Fontos a mostani forma mentése, fiatalok további beépítése, és amiről szerintem mindenki már most elgondolkozik, mi kell ahhoz, hogy ezzel a csapattal nemzetközi mérkőzéseken is nyerni tudjunk.
(A helyesírási hibákért szíves elnézést kérek).