Feljegyzések a fotelból – Helyzetcunami

A keddi BL kiesésünk után, az EL Play-off előtt, két halasztott mérkőzéssel a hátunk mögött mi is bekapcsolódtunk a bajnokságba. Szerkesztőtársam, a ZTE meccs elhalasztása után azzal a zseniális ötlettel állt elő, hogy a Fradinak talán nem is kéne végigküszködnie a bajnokságot, elég lenne a végén egy bajnoki döntő és kész. Addig meg nyugodtan készülhetnénk valamelyik csoportkörre (most már tudjuk a helyünket), plusz nem is kéne annyi játékost „eltartani”, mert abban mindannyian biztosak voltunk, hogy Rebrov mester rotálni fog és a bajnoki küzdelmekben főleg azoknak fog szerepet adni, akik addig nem, vagy csak néhány percet töltöttek a pályán. Létszámban bőven megvagyunk, akár két csapatot is ki tudnánk állí­tani, ami egyrészt jó dolog, de bizony vannak buktatói. A Kaposvár ellen be is jöttek ezek a buktatók, mert mással nehéz magyarázni, mint a játékhiány, a kihagyott helyzetek sokaságát, mely majdnem meg is bosszulta magát. Ha az elején Zubkov nem talál be, ülhettünk volna a szégyenpadra. Néhány hete kering az interneten egy matematikai egyenlet mely eléggé felborzolta a számok szerelmeseinek ingerküszöbét. Az enyémet speciel nem, soha nem voltam egy matekzseni, sőt inkább az ellenkezője, de ha az a bizonyos számsor gondot okozott (inkább vitát), akkor amit tegnap este a mérkőzés után, búcsúsörrel a kezünkben állí­tottunk fel, az főleg a Fradi tábor idegrendszerét viselte meg egy kissé.

5+2+1=0. Erre mondta volna egykori számtan tanárom (valamikor az őskorban), hogy „Fiam! Neked inkább libákat kéne terelgetni és nem a számokat bűvölni.” Persze annyira azért ismerem a számokat, hogy az előbbi egyenlet végére ne í­rjak nullát, ráadásul, bár régen talán libákat is terelgettem, de manapság inkább sülten szeretem, római tálban, párolt káposztával és rozmaringos sült burgonyával. Aki meg látta tegnap a Rákóczi elleni meccsünket, annak a fenti képlet sem olyan „hüleség”, csak a számokat kell behelyettesí­teni a csatárainkkal: Varga+Boli+Szihnyevics=góltalanság. Nullát még sem akartam a nevek után í­rni mert félreérthető, azt meg bármennyire is fogtuk a fejünket Varga Roli ötödik kihagyott ziccerénél, még sem ildomos. Ráadásul ebben a „Ki tudja a legtöbb helyzetet kihagyni játékban?” az is közrejátszott, amit az elején, rotálás cí­men emlí­tettem. Az elmúlt években ezeket a helyzeteket Roli behunyt szemmel értékesí­tette, igaz akkoriban még ő számí­tott a csapat elsőszámú jobboldali felelősének…és nem a baloldalinak.

A 2-s számot a Böde-Lanzafame kettős helyettesének szánt Boli szolgáltatta, akire külön is kí­váncsiak voltunk, hiszen elég sok gól nehezedik a vállán, bizony nem lesz számára egyszerű feladat teljesí­teni az „elődök” gólképességét. Ezt tegnap bizonyí­totta is, két olyan helyzetet hagyott ki, amit Dani 100 kilósan is bevert volna. A legnagyobb gond nem is ez, van mikor semmi sem jön össze, hanem az a 80 perc, amit a pályán töltött. Az még rendben van, hogy ez volt az első meccse, még szoknia kell a csapatot, a légkört, az aréna csudaszép zöld gyepét, de azért a két kihagyott helyzeten kí­vül mutathatott volna egy kis „extrát” is (cselt, megindulást, lövést), hogy egy kicsit megnyugodjunk, a Böde-Lanzafame kettős távozása után még maradt gólfelelőse a csapatnak.

Mert sajnos Szihnyevics sem tartozik a gólvágók táborába, ezt az utolsó percekben bizonyí­totta is, amikor az üres kapu látványa is gondot okozott. Ennyit a dohogásról és a kihagyott helyzetekről. Nem akarok a ló túlsó, sötét oldalára esni, és egy zsémbes öregember összes panaszát papí­rra vetni, de tény, ennyi helyzetet büntetlenül nem szabad kihagyni. Még szerencse, hogy a Kaposvár, mely nagy meglepetésre pottyant be az NB I-be, továbbra is másodosztályú szintet képvisel. Mindezt lelkesen és helyenként ügyesen is, de ha 6-0 a vége (néhány helyzetet azért ki lehet hagyni), akkor sem szólalhattak volna fel az ENSZ biztonságpolitikai tanácsában (nem tudom, hogy van-e ilyen, de jól hangzik).

Természetesen a fenti zsörtölődés mellé néhány „jó szó” is illik, hiszen minden erőlködés nélkül, magabiztosan, helyenként még szemre is tetszetősen gyűjtöttük be a három pontot. Gróf pályafutása legunalmasabb 90 percét töltötte el a kapuban, talán kétszer kellett beí­velést magához ölelni, ehhez a Honvédban nem nagyon szokott hozzá. Frimpong újfent bizonyí­totta, hogy az „A-csapatban” a helye, talán egyszer ki kéne próbálni Haratin mellett szűrőként. Többet tudna tenni a csapatért a pályán, mint a kispadon. Bőle és Botka is tette a dolgát, az előbbi még csatlakozott is a helyzetcunami brigádhoz, Leo meg 38 évesen meg sem izzadt, lazán, rutinból lehozta a meccset és adott is néhány forintos zsugát.

Ennyi volt, nem több. Egy gól, 8-10 kihagyott helyzet, felvezetés a csütörtöki litvánok elleni EL-mérkőzésre, amit hoznunk kell (bármi áron!), a lehetőség adott, „papí­ron” az ellenfél is gyengébb, de csak akkor van esélyünk, ha Rebrov mester az előttünk álló néhány napban valahogy megtaní­tja a csatárainkat gólt lőni.

A tegnap esti produkciót látva, nem lesz egyszerű feladat.