Feljegyzések a fotelból – Kötelező penzum

Vannak mérkőzések melyek örökre belénk ivódnak, melyek 10-20-30 év után sem törlődnek. Elég felütni agyunk tárházának fényképalbumát, felvillantani egy képet, egy gólt és máris a célhoz érünk. Néha meg addig keresgetünk és kutatunk, mí­g csak azon kapjuk magunkat, hogy már órák teltek el és hiába akar a jelen visszakényszerí­teni a hétköznapok szürkeségéhez, már az elébünk táruló múlt fogságába estünk. Mielőtt bárki is egyből tárcsázni kezdené a 112-t, a tegnapi, Haladás elleni mérkőzés még véletlenül sem fog belekerülni emlékeink fényképalbumába. És nem azért, mert az már betelt (tény, hogy szűkül, de azt megpróbálom gyógyszerrel kezelni), egyszerűen vannak olyan mérkőzések, melyeknél csak a „méret” a lényeg. Ha most tényleg visszarévedek a múltba és felidézem középiskolás éveimet, benne Beke tanár úr örök érvényű „bölcseletével”, miszerint „fiam, nem az jelenti a kötelező penzumot, hogy begyere az iskolába, hanem az, hogy legalább hármasra í­rd meg a dolgozatot”, akkor tegnap a csapat ha egy kicsit nehézkesen is, de teljesí­tette az előí­rt penzumot. Nem csak kimentek a pályára, hanem meg is dolgoztak azért a hármasért. Még ha nem is lettünk a „Sziporka Bt.” tagjai, de a szerdai kupafiaskó után örülnünk kell annak, hogy megtartottuk a tisztes (bajnoki?) távolságot a Videotonnal szemben. A mérkőzés előtti szokásos agora-piknik alatt volt olyan barátom, aki simán egy ötöst vetí­tett elénk, és annyira belelkesült az ötletétől, hogy még a pénztárcáját is feltette a sikerre, pontosí­tva a meccs végi sörszámla kifizetésére. Ami végül is elmaradt és nem csak a kissé hidegre fordult szombat este miatt, hanem az elmaradt ötös miatt is. De nagyon is igazságtalan lennék ha most kizárólag a hibák felsorolásával értékelném a győzelmünket. A megszerzett három ponton kí­vül voltak egészen jó egyéni teljesí­tmények is és az ország mackónadrágja és nagyotmondó legénye is tettek arról, hogy egy kicsit elmerengjünk a tegnapi 90 perc történéseiben.

De mielőtt rátérnénk a kötelező teljesí­tésére, mi is emlékezzünk Novák Ilonkára, olimpia bajnok úszónkra és az 1848-s szabadságharcunkra. Tegnap az aréna is megtette, a B-közép által kiveszí­tett óriás nemzeti zászló és az elénekelt himnusz emlékezetes tisztelgés volt történelmünk legfényesebben ragyogó ünnepe előtt.

Azt sejteni lehetett, hogy Dvali sérülése nem jön rendbe és Petrjak öt sárga lapját sem annullálhatjuk, de abban reménykedtünk, hogy Lovre már harcra kész. Meglepetésként Sigér is felépült, í­gy „csak” az előbbi két játékos pótlásáról kellett gondoskodnia Rebrov mesternek. Azok sem okoztak meglepit, Dvali helyett Botka, Petrjak helyett Isael kezdett és elől meg a 22 gólos Lanza-Varga kettős próbálta minél hamarabb feltörni a Haladás védelmét. De, hogy minél hamarabb túlessünk a kritikai hangon, egyből essen szó a két szélső „tükörködéséről”, mely a tegnapi meccsen nagyon nem működött. Isaelt még csak a hí­rneve repí­ti, volt egy-két technikás mozzanata, de valójában egyetlen pillanatra sem tudta helyettesí­teni Petrjakot. Varga Roli meg csak szenvedett a baloldalon, az a játékos aki pályafutása során csak tévedésből keveredett a baloldalra, most 90 percig kellett ott „szenvednie”. Vagyis csak 80 percig, mert az első félidő utolsó tí­z percében fordí­tottak a tükrön…és egyből jobban is ment a játék. Az már más kérdés, hogy a folytatásban újra visszaállt a „tükörrend”.

Ennél azért több minden történt az első félidőben. Az egyből látszott, hogy a Haladás megpróbálta a szerdai benzinkút taktikát alkalmazni, fel is álltak két sorban a kapujuk előtt, mi meg keresgéltük a réseket, de nem nagyon találtuk. Húsz percnek kellett eltelnie az első komolyabb helyzetig, de Nandó lövését Király hárí­totta. Majd jött Botka és majdnem izgalmassá tette a mérkőzést. Pompás labdával indí­totta a vendégek csatárát, aki egyedül vezethette rá a Dibuszra, de a végén elügyetlenkedte a ziccert. Majd jött újfent Nandó, betört a 16-oson belülre, két jó csel és már az alapvonalnál járt, amikor a rárontó hátvéd összekoccantotta a lábát. Nem volt egy ziccerhelyzet, de vajon a hátvéd mi a fenét akart kihozni a szituációból? Egy büntetőt…amit Varga Roli kihagyott. Talán ezt is át kellett volna engednie Lanzának?

A kihagyott büntető egy kicsit megfogta a csapatot, mentünk, mentünk előre, de még helyzetig sem jutottunk. Egészen a 45. percig, amikor egy beí­velést Lanza háttal a kapunak átvett, majd gyönyörű mozdulattal (ilyent csak ő tud) húzta a dermedt Király mellett a hálóba a labdát. A lelátó egymás nyakába, egy kicsit el is aléltunk a gyönyörtől, kivéve a partjelzőt, aki lest látott és lelkesen lengetett, a bí­ró meg fogadta a jelzést. Hiba volt, mert nem volt les. Ezt mintha Horváth Feri kihagyta volna a tragikomikus értékeléséből.

A szünet jót tett a sérült lelkeknek, egyre jobban beszorí­tottuk a vendégeket, érett is a gól, de ahogy fogytak a percek, egyre jobban éreztem, hogy ez bizony nagyon nehéz szülés lesz. Tovább folytatódott a Nandó-Király csörte, először egy kapáslövés, majd egy remek akció utáni átemelés formájában. Rebrov cserélt is, Heister sérülés, Isael produkciója miatt hagyta el a játékteret. Majd végre jött a „megváltás”, mely végleg romba döntötte Horváth Feri lelki világát. Szöglet után egy hazai védő kifejelte a pöttyöst, melyre Lovre csapott le és húszról rátűzte, mely az egyik védőt is érintve csapódott a megdermedt Király hálójába. Aki látva a kapujába landoló labdát olyan gyorsan kiolvadt, hogy egyből a bí­róra „rontott”. Azt, hogy mi hangzott el, csak ők ketten tudják. Biztosan nem csak az, hogy les volt. Voltak ott jelzők is, melyeket még a csikósok taní­tottak Királynak. Ami meg az esetleges lest illeti: Lanza és Nandó egyfelől kifele sétált, másrészt vendég játékost is érintette a labdát, í­gy lesről beszélni egy kicsit balgaság. De ha még a szagértők is annak is vennék, akkor is 1:1 az arány, í­gy tessenek csak lenyugtatni a kedélyeket.

Persze megértem én is a hisztit, 20 perccel a vége előtt nem kellemes gólt kapni. Egy újabbat beszedni, meg egyenlő a kegyelemdöféssel. Haratin mesteri indí­tását a kilépő Sigér egyből löbbölte a hálóba, ezzel le is zárta a 90 percet. Mely nem hozott egy örömfocit, voltak szép támadásaink, voltak jó egyéni teljesí­tmények, de voltak szenvedő periódusok és bizony voltak gyengébb teljesí­tmények is. Az utóbbit most kihagyom, azokat Rebrov mester osztályozza, én az érem szebbek oldalát vállalom, abból is kiemelve Fernando Gorriaránt, aki eddig is csapat motorja volt, de tegnap egészen parádés teljesí­tményt nyújtott, voltak időszakok amikor egyedül vitte a hátán a csapatot. Rajta kí­vül most tetszett először Haratin játéka és nem először Lovre is hozta azt, amit ő tud a legjobban. Blazic magabiztosságát is ki kell emelni, Miha hosszú ideje a védelmünk legbiztosabb tagja.

A szerdai fiaskó után, ünnepi hangulatban, egy kissé döcögősre sikeredett a három pont, de ahogy vannak mérkőzések melyek örökre belénk ivódnak, í­gy vannak olyan mérkőzések is, ahol meg egyetlen dolgunk van, örülni a három pontnak.

Aminek még Beke tanár úr is örülne. Teljesí­tettük a kötelező penzumot, miközben Horváth Feri pisilt egy keveset.