Feljegyzések a fotelból – Megégtünk a nyitányon

Mozgalmas nyárba csöppentünk. A nap is kétszersült akciókat indított, voltak napok amikor késsel lehetett vágni a meleget, és úgy rimánkodtunk az esőért mint anno Kovács Kati a nyolcvanas évek közepén. A koszovói bajnok elleni első félidő elsősorban nem a mutatott játék miatt marad emlékezetes, hanem a 45 percig ránk tűző napsugarak miatt, mely olyan erővel zúdult ránk, hogy a huszadik perc tájékán már önként beleugrottam volna egy szilvaaszaló kemencében, bár én már egy kicsit rágós vagyok és nem is vagyok édes (bár a cukorszintemmel vannak gondok), plusz nem is szeretném magamat aszalt állapotban egy élelmiszerbolt polcán látni. Inkább maradok a fotelom biztonságában, mely 500 nap után, a Prishtina elleni mérkőzésen újból a Szentélybe költözhetett. A covid is szabira ment, adva egy kis szabadságot, bár az is lehet, hogy csak elutazott a tengerpartra feltöltődni, hogy egy újabb mutáns képében tudjon ősszel visszatérni. Jó lenne ha belefulladna a vízbe, hagyjon minket élni, szabadon utazni és teltházak előtt folytatni azt a sorozatot, mely az elmúlt három évben oly sok örömet okozott. Ehhez most új edzőt „találtunk”, a játékosállományunk is egy kissé átalakult, egyre mélyebbre tudunk nyúlni a zsebbe. Elvárások vannak, a bajnoki címek, az EL és BL csoportkör után megnőtt az étvágy, mely nem vegán és nem is diétás. A „kötelezőnek” címkézett első két fordulót simán vettük a BL-ben még akkor is, ha néha-néha akadozott még a gépezet. Főleg a hátsó alakzatokban, de erre meg sokan rávágják, hogy mi a fene gondon volt vele, hiszen négy meccsen csak két gólt kaptunk. És ha ehhez még hozzávesszük az edzőmérkőzéseket (4) is, akkor a „pontveszteség” mellé csupán egy kapott gólt lehet felírni a jegyzőkönyvekbe.

A sorsfordítónak is nevezhető Slavia Prága elleni szerdai mérkőzésünk előtt a hátsó alakzatunk gondjai tovább nőttek, nem elég, hogy sokunk kedvence Heister az örök konkurenciához szerződött, Lovréval nem hosszabbítottunk (vajon miért nem?), de Civic is megsérült, majd a litvánok elleni műfüves visszavágón Blazic és Soma is sántikálva hagyta el a pályát. Dvaliról nem tudunk, Kovasevic és Botka sem kész teljesen a játékra, bár a Kisvárda ellen már ott ültek a kispadon. Így együtt azért elég gáz még akkor is, ha csütörtökön sikerült kölcsönvenni a Dimano Zagreb balhátvédjét. Mindezekkel együtt a főkérdés továbbra is az, hogy a Slavia elleni meccsig sikerül-e összerakni egy életképes védelmet.

A sokunk által nagyon várt Slavia mérkőzés előtt (a réges-rég múltban elég sokszor mérkőztünk meg a cseh bajnokkal) volt még egy fellépésünk, amit már a sorsolás pillanatában előre három pontként könyveltünk el még akkor is, ha biztosak voltunk abban, hogy Stöger mester néhány helyen változtatni fog a kezdőn. Ez főleg a pálya közepét és a támadósort érintette, hiszen hátul alig-alig vagyunk meg, ott nem is lehetett variálni. Ettől függetlenül egy pillanatig sem gondoltunk, hogy gond lehet az új edzővel és átalakult játékosállománnyal érkező várdaiak ellen. Az is mosolyt csalt az arcunkra, amikor a mérkőzés előtt az ellenfél edzője bátor játékot és győzelmet várt a csapatától.

A mosoly le is olvadt az arcunkról. Nem a tűző nap miatt, mely a remek időpontnak köszönhetően újra szaunává változtatta az aréna felét, bár akik ott ültek, nem csak napszúrás kaptak, de le is égtek. Ahogy a csapat is. A lelátó a naptól, a játékosok a csapnivaló játéktól, a fölényes és lekezelő hozzáállástól, majd mikor már égni kezdett a ház, az erőlködéstől. Stöger arrogánsnak nevezte a csapat hozzáállását, mely elég pejoratív összegzése annak, amit én több szóval írtam körbe. Sőt még annál is több, hiszen benne vannak azok a jellemvonások melyeket utálunk és megvetünk. Ezek mellett mégis felvetődik egy másik kérdés is, melyre a mester elég kitérő választ adott, inkább utalt arra, hogy a bajnoki rajtig lejátszott mérkőzéseken bár győztünk, de voltak szerencsés mozzanatok is, gondoljunk csak a koszovói bajnok elleni mérkőzésekre, ahol az ellenfél számos helyzetet dolgozott ki, de ezeket sorra ki is hagyta. Mi meg amit kapura lőttünk, az be is akadt.

Talán ebből is következik, hogy a fő gond továbbra is a csapat védekezése. Ott most nagyon szűken vagyunk, egyedül Blazic a biztos pont (évek óta az). Hiányzott Dvali és Civic…és hiányzik Lovre és Heister is. Az utóbbiak távozásáról már kár morfondírozni, de az látszik, hogy ha nincs két gyors és lendületes szélsőhátvédünk, akkor egyetlen lehetőség van, középen gyömöszölni a labdát, mely soha nem volt az erősségünk. Lovre helyére érkező Wingo engem eddig sem győzött meg, tegnap sem tudott semmi érdemlegest hozzátenni a támadásokhoz. Heister helyére néhány napja igazoltunk a horvát bajnoktól, de Cabraját még nem lehetett bevetni. A fiatal Csontos meg még nem érett arra (talán nem is a posztja), hogy a védekezés mellett a támadásokat is segítse.

Ettől még simán hozni kellett volna a Kisvárda elleni 90 percet, de mivel a Zubkov-Tokmac-Boli-Mak négyes képtelen volt egyetlen épkézláb támadást összehozni (Bolinak legalább volt egy fejese), addig csak szenvedés folyt a pályán. Igaz hathatós támogatást sem a szélsővédőktől, sem középről nem kaptak. Nem volt lendület, nem volt összjáték és én nem nagyon fedeztem fel azt sem, hogy vajon mit is akarunk játszani. A második 45 percben Stöger cserékkel próbálta „felfrissíteni” a csapatot, de a frissülés helyett kaptunk két gólt. Utána meg már görcsössé váltunk, hiába igyekeztünk egy kicsivel jobban, de a játék továbbra is hervasztó volt. Még a nap is elszégyellte magát, összecsomagolt és elhagyta az arénát. Jó éj puszit nem kért, láthatta, hogy a szurkolók csalódottan vették tudomásul, hogy nem úgy indult a bajnoki szezon, ahogy azt eltervezték. És ahogy az várható is lett volna.

Természetesen sok még hátra, ráadásul néhány nap és jön az igazi „fokmérő”, a Slavia elleni BL mérkőzés. A főpróba nem sikerült jól, mely a színházi „babonával” ellentétben – ismerve a cseh bajnok erejét – nem ígérkezik egy jó és szórakoztató előadásnak. Ettől még bizakodunk, talán jókor jött az első pofon, mely fájdalmas volt, de nem követi újabb. Presser Piciék dalában a „többit” is meg lehet szokni, de mi nem akarunk a szokások rabjává válni.

Remélem nem is fogunk azzá válni.