A heti pletyiáradat olyan erővel zúdult ránk, mint ahogy Yvette tette a hét közepén. Azt persze soha nem értettem, hogy vajon ezeket a természeti viharokat miért a gyengébb (és persze szebb) nemmel azonosítják, ezért nehogy egyszer Zeusz tényleg megharagudjon és bemutassa, miért is ragadt rá a villámok istene jelző. De most hagyjuk el Ivette-t (szerencsére ő is gyorsan elhagyott minket), és foglalkozzunk néhány mondatban azzal a pletyiáradattal mely a bajnokság befejezése előtt néhány héttel elkezdte korbácsolni az indulatokat. Természetesen a Fradit érintő átigazolási keringő borzolta egy kissé az idegeket, hiszen ha távozik Jovanovics, Pavlovics, Jenner és Besic akkor nem lesz könnyű Thomas Dollnak, ha egy ütőképes csapatot akar pályára küldeni július elején. Persze ehhez az is kell, hogy a dobogón végezzünk. Tisztában vagyok azzal is, hogy a beharangozó távozók közül egyedül Jovanovics tűnik tuti hírnek (mellesleg nagyon sajnálom!), a többire Kubatov Gábor elég sejtelmesen reagált, így ezzel többet nem is érdemes foglalkozni. Legalábbis egyelőre. Ennél sokkal fontosabb feladatot kellett teljesíteni a csapatnak. Győzni Szombathelyen. Ami nem csak a három pontot jelentette, hanem azt is, hogy 1996 után újra sikerül a Fradinak zsinórban 8 bajnoki mérkőzést nyerni, ezzel beállítva Varga Zoli sorozatát. Már a 7 győzelem is bizakodásra adott okot, melyből kétségtelenül a DVTK elleni győzelem volt a legértékesebb, hiszen azt 3 állandó csapattag nélkül sikerült elérni.
Ehhez párosult, hogy bár Doll-nak sikerült kikérnie Besicet a bosnyák szövetségi kapitánytól, de Pavlovics és Gyömbér személyében két meghatározó védőnkre nem számíthattunk, ráadásul Somalia és Holman is sérüléssel bajlódik. Ezen túl azt sem tartottam tisztességesnek, hogy a harmadik hely és a kiesés szempontjából is fontos Ferencváros és Videoton mérkőzéseket nem egy időben rendezték. Erre még rátett egy lapáttal a pénteki felcsúti mérkőzés elmaradása (Horváth Feri elég határozottan véleményt is formált). Oké, hogy senki sem számolt Yvette erejével, de talán fontosabb lenne a bajnokság tisztasága, mint a tévécsatornák közvetítési igénye.
Ezektől függetlenül győzni kellett Szombathelyen. Nem csak a három pont miatt, nem csak a nyolcas széria miatt, hanem az őszi „tragikus” 0:3 miatt is. A visszavágás sikerült, ezzel Doll is belépett a nyolcasok klubjába, amit nem kellően értékelni már a butaság kategóriáját súrolná. Ezért sem kívánok túl sokat foglalkozni a szombathelyi győzelmünkkel, mely mondható szerencsésnek, meg Dibusz parádénak, de a tényen nem változtat semmit. A jelenlegi Fradi megtanult győzni, megtanult szervezetten és türelmesen játszani. Ez persze nem mindig kapna 10-s osztályzatot egy szépségversenyen, de egy edzőt, egy csapatot igenis az eredmények minősítenek. Ezt nekem is meg kellett tanulnom, hiszen Moniz irányítása alatt többször elfogadtam a szép játékot mellyel vereséget szenvedtünk. Eleinte nem voltam oda Doll egy kissé defenzív játékáért, mely idővel bebizonyosodott, hogy nem is annyira defenzív, inkább szervezett.
Mindenki tudja a helyét, a feladatát melytől tényleg olyan érzésem volt, még a mai nap is, hogy a Haladás egy hétig is játszhatna akkor sem tudna gólt lőni. Pedig voltak helyzetei, Dibusz néha parádésan védett, de helyzeteink nekünk is voltak (a Haladásnak azért több), de gólt mi tudtunk lőni, mely újabb három pontot ért.
Egy szombathelyi győzelem után, mely a nyolcadik volt a sorban, a hiányosságokat badarság lenne felsorolni. Mert voltak, ez tény, de ilyenkor inkább a sikerben kell fürdőzni, kifeküdni a napra és élvezni a simogató sugarakat. Miközben dicsérjük Dibuszt, Besicet, Leonardot és az egész csapatot. Úgy, ahogy ma a pályára léptünk. Hiányzókkal, akik a DVTK meccshez hasonlóan hiányoztak ugyan, de még sem hiányoztak annyira. Mert akik a helyükre léptek, tudták a dolguk. Lehet, hogy nem olyan látványosan mint a kimaradók, de hozták azt, amit a csapatérdek megkövetelt. És ezt tartom Thomas Doll legnagyobb erényének.
Dibuszról már ejtettem néhány hozsannát, de rajta kívül Besic is remekelt, a hazaiak üdvöskéjét megkajálta reggelire, Radó kb. a 65. percig bírta, utána már lélegeztető készülékre is lehetett volna kapcsolni. Leotól ismét szinte csak szabálytalanul tudták elvenni a labdát, ritmusváltásai, cselei, passzai, élményszámba mennek. Még akkor is, ha néha percekre kivonja magát a forgalomból, de a „vízhordó” társak azért vannak, hogy ilyenkor tegyenek hozzá a játékhoz. Még egyszer hangsúlyozom, a mai győzelemtől nem aléltam el, de a nyolcas győzelmi szériától már igen. Az még ebben a gyengécske NB I-ben is dicséretes és főleg örömteli.
Kell ennél több? Persze, jó lenne megszerezni a harmadik helyet még akkor is, ha tudjuk, a nyári csere-bere miatt nem biztos, hogy sikerül július elejére összerakni a Fradit. De mivel a szívünk a helyén van és zöld-fehérben dobog, reménykedünk abban, hogy a jegyzet elején felsorolt játékosok maradnak a Fradinál és ha jön hozzá még 3-4 kész játékos, talán nem reménytelen a helyzet. Ráadásul ott lesz az új Szentély, amit már a Fradisas is vigyázz és készen áll arra, hogy a stadionba belépő ellenfeleket „felfalja”.
Mert mi vagyunk a Ferencváros. Azok, akiket ősszel egy kicsit lesajnáltak, akiket tragédia sújtott Akeem halálával, de mi vagyunk azok, akik Thomas Doll irányítása alatt nyolc győzelmet zsebeltünk be zsinórban. Ez meg utoljára Varga Zolinak sikerült 1996-ban.
Mától Thomas Doll is mondhatja: nekem is 8!
Vélemény, hozzászólás?