Feljegyzések a fotelból – Veszélyes döntetlen?

Amikor kiderült, hogy a litván bajnokot sodorta felénk a szél, az első gondolatunk az volt, hogy innentől már biztos a csoportkör. Még a Dinamo elleni visszavágó előtt voltunk, fél szemmel a BL-re kacsintottunk, árgus szemekkel figyeltük a norvég bajnokot, miközben a Süduva két győztes meccsen kiverte azt a Maccabit, akik tavaly minket „tréfáltak” meg. Azóta persze sokat változott a Maccabi ereje, de papí­ron még í­gy is ötször annyit értek mint a litvánok. Bár a számok néha fejtetőre állnak, de az ötszörös szorzó a mi esetünkben a Dinamo ellen bejött, a visszavágó második félidejében – még ha fájdalmas is leí­rni -, de kivégeztek minket. Ezután már egy kicsit árnyaltabban néztünk a Süduva játékerejére, érték ide vagy oda, az elmúlt három évben mégis csak eljutottak a play-off körig, mi meg sorra elvéreztünk az első vagy a második körben. Azt nem néztem meg, hogy az a bizonyos „ötszörös szorzó” mikor szokott fejre állni, de minden bizonnyal ritkán és ezen esetek szokták a kivételeket erősí­teni. Ettől függetlenül ahogy teltek az órák egyre bizonytalanabbá váltunk, elmúlt a magabiztosság, Rebrov mester is 50-50%-ról beszélt, melyben a kötelező egyensúly érzésén túl benne lehetett a Dinamo ellen pofon és talán még a Rákóczi elleni gólképtelenségünk is. Azt tudtuk a litvánokról, hogy általában 8-9 emberrel védekeznek, a buszokkal elfoglalják a saját térfelüket és megpróbálnak gyors kontrákkal operálni. Ennyi csupán a taktika, de elnézve az eredményeket, eddig hasznosnak tűnt. Vajon ellenünk is ezt fogják játszani? Vajon a csatáraink képesek leszek a góllövő csukát felhúzni, vajon az eltűnő (eligazolt) kreativitást valahogy vissza lehet csempészni a játékunkba?

A válasz felemás, ahogy az elért eredmény is. Kezdjük az utóbbival, azt sokkal könnyebb megfejteni és túl sok szakmai hozzáértés sem kell hozzá. Idegenben egy döntetlen alapból jónak számí­t, ezzel talán még vitába szállni is fölösleges, de…Zágrábban is ikszeltünk, aztán jött a visszavágó. Azt is szokták mondani, hogy akkor jó a döntetlen, ha lövünk egy gólt. Itt nem lőttünk, de Zágrábban igen. És ért bármit is? Sokan állí­tják, hogy azért is veszélyes a gól nélküli döntetlen idegenben, mert mi lesz ha a hazai pályán kapunk egyet? Mi lenne? Lőni kell kettőt. Plusz, miért gondoljuk azt, hogy a Süduva a Szentélyben képes lesz gólt lőni, ha hazai pályán ez nagyon nem ment nekik? Tudom, most jönnek az „ellenhangok” és röpködnek is a kérdések: és vajon miből gondoljuk azt, hogy a mi csatársorunk is képes lesz gólt lőni hazai pályán, ha idegenben nem, pedig a 90 percből legalább hetvenet az ellenfél kapuja közelébe töltött. A totál értelmetlen találgatások végeredménye: döntetlen. Ezért inkább ne is próbáljuk megfejteni, hogy valójában mennyit is ér a 0-0. Az majd jövő héten kiderül.

A találgatások és a valójában semmire sem jó értelmezések után veszélyesebb vizekre kéne evezni és jó lenne megfejteni a tegnapi 90 perc játékát, ami „élőben”, fejünkön a fülessel a szerkesztőségi közös meccsnézéshez, elsőre elég lehangolónak látszott. Ha bajnoki lett volna, biztos vérrel átitatott pennával vésem papí­rra az aggályainkat. De ez nem bajnoki, ez egy oda-visszavágós kupameccs, ahol kizárólag egyetlen dolog számí­t: a továbbjutás. Ez is „magyarázat”, de valójában ami elgondolkoztatott és hátrébb nyomta az agyaraimat, az Rebrov mester mérkőzés utáni nyilatkozata. Szerinte jól játszottunk, megvoltak a helyzeteink is…azt meg végképp nem értette, hogy miért gondoljuk a csatárainkról, hogy nincsenek jó formában, hiszen eddig mindig lőttek gólt. Igen, Tokmac és Zubkov…és Lanza, de ő már nincs. De itt nem is a két szélsőnkről van szó, hanem a pálya közepéről, a Sigér-Skvarka-Boli tengelyről, mely az „észrevétlenségig” játszotta végig a meccset (kivéve Sigér folyamatos hátra passzai).

De ezt be is fejezem, mert én csak egy szurkoló vagyok, akik a legtöbb esetben másként szokták látni a játékot. És persze a legtöbbször nincs is igazunk. Plusz, ami a lényeg: ez egy kupameccs első állomása, és bár veszélyes lehet a gólnélküli döntetlen, mégis csak nálunk az előny. És ha jövő héten, hazai pályán, közel teltház előtt, nem sikerül az Európa Liga csoportkörébe kerülnünk, akkor azt tényleg nem is érdemeljük meg. Ennyire egyszerű a képlet, melyhez csatlakozik még az is, hogy ebben az esetben amit eddig elértünk, az is annullálni fog. Csak egy kellemes emlékként marad meg, de szakmailag semmivel sem fogunk tovább lépni. Mert ha tetszik, ha nem (és nagyon nem tetszik), de az UEFA illetékesei mégis csak „selejtezőnek” hí­vják az első három fordulót és a végét meg play-offnak, vagyis rájátszásnak, ami a lényeg.

És ha már eddig elküzdöttük magunkat és ha már az egyik hőn áhí­tott ajtó becsukódott, a másikon be kell lépni (í­gy vastagon szedve és kiemelve), mert szurkolói aggályaim és okoskodásaimon túl, ennek a csapatnak a csoportkörben a helye.

A „veszélyes” döntetlen ellenére is biztos vagyok benne: jövő héten, a Szentélyben ezt ki is fogjuk ví­vni.