Fradista anekdoták: dr. Fenyvesi Máté
Máté evangéliuma
Kevés olyan igazi sportember rúgta a labdát Magyarországon, mint Fenyvesi Máté. Volt mersze szembenézni az élettel, minden nehézséget vállalt, még a külföldi utazások alatt is rendszeresen, céltudatosan tanult. Végtelenül nagy kár, hogy szótlansága, zárkózottsága miatt nagyon kevesen ismerték őt istenigazából.
Az első közös portya után a „nagy dumás” Sándor Csikar értetlenül szemlélte a ferencvárosi balszélsőt, majd így búcsúzott Fenyvesitől.
— Nahát, Tüske, abból sem lesz pletyka, amit te ezen a túrán szövegeltél!
* * *
Alig hihető, de Fenyvesi Máté nem kizárólag a vezetéknevének köszönheti a Fenyő becenevet. Amikor a Ferencvárosba került, olyan szerényen, csendesen, „észrevétlenül” járt-kelt pályán, öltözőben, hogy Kispéter Mihály egy idő után megjegyezte:
— Csöndes vagy öcsém, mint a fenyőfa. Azért ha egyszer bekerülsz az első csapatba, azt javaslom, hogy az ellenfél hátvédjeinek hangosabban mutatkozz be …
Intelmével a nagy Misa egyszeriben megalkotta a,,Tüske” előtti korszak becenevét. Fenyő pedig megfogadta a jó tanácsot. A maga hallgatag módján mutatkozott be a szélsőhátvédeknek, szegények mégis mindig „hangosnak” találták az antrét …
* * *
Az a halk, kis, belső hang azt súgja, hogy az Albert Flóri sztoriban emlegetett játékvezető nem kopogtatott be dr. Fenyvesi Máté rendelőjébe. Nem így a szomszéd, aki több távirattal hívta Jánoshalmára a válogatott szélsőt, merthogy beteg a kedvenc blöki.
Tüske barátunknak nemigen fűlött a foga az utazáshoz, a fővárosban úgyis épp elég dolga akadt. De hát régi barát, földi hívta, hazaautózott hát Jánoshalmára. A díszvendég tiszteletére összecsődültek a rokonok, ismerősök. Nagyszámú nézőközönség előtt került sor a gyengélkedő eb vizsgálatára. A doki nyomkodta, tapogatta, kopogtatta a nyamvadt párát. Teltek-múltak a percek, de Fenyvesi Máté egyre csak dolgozott, egyetlen szót sem szólva. A gazdi nem bírta idegekkel:
— Szóljál már Máté, az istenért! Mi a baj a kutyulival? Mit tanácsolsz? Mit csináljak?
— Vegyetek másik kutyát — tanácsolta a csodadoktor és összepakolta varázsszereit.
-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-
Vélemény, hozzászólás?