Oláh: Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem

–  A Vajdaságban születtél egy Magyarországtól elcsatolt területen. Milyen volt itt felnőni?
–  Valójában nem éreztem meg, hogy külföldön nőttem fel, egészen addig, amí­g el nem kezdődött a háborús időszak. Ekkor viszont rengeteg szerb menekült érkezett hozzánk Boszniából és a horvátoktól, a helybélieket pedig átjárta a nacionalista érzelem. Előtte semmilyen megkülönböztetést nem tapasztaltam, utána viszont más szemmel kezdtek nézni a magyarokra. Nekem viszont ekkor sem volt különösebb gondom velük, mert a foci révén baráti kapcsolatot ápoltunk. Ismerek olyan embereket, akiknek adódott ebből problémájuk, de én ebből nem sokat tapasztaltam meg.

–  A szülőhelyeden mennyire volt ismert a Fradi, mennyire hatott az ottani környezetre a Ferencváros csapata?
–  Bevallom, én nem voltam Fradi-drukker gyerekkoromban, de ott is voltak és vannak is fradisták. Engem valószí­nűleg azért került el ez, mert inkább a szerbekkel barátkoztam. A napokban hí­vott az egyik otthoni srác, aki még egy Fradi-robogót is csinált magának, fehérre befestette és zöld csí­kokkal dí­szí­tette, sőt fel is í­rta rá a Ferencváros nevét.

–  Mikor kezdtél el focizni?
–  Hat-hét évesen már javában kergettem a labdát. Egy kis községben nőttem fel és a helyi csapatban kezdtem futballozni, aztán tizenkét évesen Adára kerültem, ami már valamivel nagyobb csapat volt. Itt komolyabb képzést kaptunk és itt indult el a focista karrierem.

–  A családban voltak rajtad kí­vül, akik a sportot választották hivatásuknak?
–  Nem, én vagyok az egyedüli, aki sportol a családunkban. Nem is tudom, hogy miként alakult ez ki nálam, egyszerűen néztem a futballmeccseket és én is kedvet kaptam ehhez. Amikor csak tehettem gyakoroltam a cseleket, a barátaimmal pedig csapatokra osztottuk magunkat és lejátszottuk a vb-ket.

–  Adán mennyi ideig játszottál?
–  Tizennyolc éves koromig, innen egy harmadosztályú csapatba igazoltam, ahonnan egyből feljutottunk a másodosztályba. Itt figyeltek fel rám a Vojvodinánál, í­gy innen egyenes utam vezetett Újvidékre. Ekkor már javában tartott a háború, nem is játszottunk bajnoki mérkőzéseket, csupán edzőmeccseken mutathattuk meg magunkat. Volt egy két hónapos szegedi kitérőm, hét meccset játszottam és utána visszatértem a Vojvodinához. Itt egy évet töltöttem el és a terveim között egy görög szerződés szerepelt. A PAOK Szalonikibe akartam menni, de perbe kerültem a Vojvodinával, akkoriban nagyon bonyolult volt arrafelé az élet. Hatalmi harc zajlott a klubban és én ezért mindenképpen el akartam jönni onnan.

–  Valójában a háború is szerepet játszott benne, hogy el akartál igazolni a klubtól?
–  A háborúból igazán én nem érzékeltem semmit. Az ország háborúban állt, de nem a saját határain beiül, hanem azon kí­vül. Maximum a bombázások hangjai jutottak el hozzám. Anyagilag azonban a klubok megérezték a háborút, jelenleg is még két-három egyesületen kí­vül káosz van a csapatoknál. Ettől függetlenül, nagyon jó kapcsolati rendszerrel rendelkeznek, és ezért szerepelhet több szerb játékos is nagy klubokban. Összetartóbbak, mint a magyar emberek és ez által jobban tudnak érvényesülni külföldön.

–  A PAOK Szalonikibe történő szerződésed megrekedt a vágy szintjén?
–  Elmentünk Görögországba és tárgyaltunk is a görögökkel, de ott
azt mondták, hogy menjek el egy másodosztályú egyesületbe fejlődni. Ez meg is történt és alá is í­rtam a szerződésemet, csak mivel a Vojvodinával perben álltam, nem kaptam meg a játékengedélyt. Lejárt az átigazolási időszak és vissza kellett mennem Szerbiába. Egy másodosztályú csapatnál helyezkedtem el, és onnan jöttem végül Magyarországra, először Szolnokra kerültem. Az NB I B-ben szerepeltek és új csapatot akartak épí­teni, itt egy évig futballoztam és utána mentem Kaposvárra 23 évesen, valójában én onnan számí­tom a felnőtt karrieremet.

–  Ekkor ismerted meg a jelenlegi mesteredet is, Prukner Lászlót. A Te megí­télésed szerint milyen edző a Ferencváros trénere?
–  Lacinak van egy nagyon jó tulajdonsága. Amikor lát egy játékosban valamit, akkor azt addig erőlteti, amí­g felszí­nre nem hozza benne. Nem adja fel könnyenl Pontosan ezért van a magyar él klubokban, ennyi kaposvári játékos. Nálam is előfordult, hogy Kaposváron tí­z meccsen keresztül nem rúgtam gólt, de nem cserélt le soha. Megbí­zott bennem és ez később kifizetődött a számára, na és persze a csapat számára is. Volt, hogy már mindenki szidta őt is, engem is, de kitartott mellettem. Ez azonban nem a személyemnek szólt, másokkal is megtette ezt, akikben látott fantáziát.

–  A valódi helyedet is Prukner László találta meg a pályán?
–  Sok múlik a játékrendszeren is. Legutóbb például Kaposváron nem csatárt játszottam, hanem visszább voltam vonva, ami talán még jobban megfelelt nekem, mert nem függtem annyira a többiektől. Debrecenben is az történt, hogy elöl szerepeltem, de ki voltam szolgáltatva a többieknek, de igazán nem ismertem még a társakat. Ebből aztán gyakran adódhatnak félreértések.

–  A debreceni időszakodtól gondolom te is többet vártál. Mi lehet az oka, hogy nem tudtál teljesen kibontakozni az együttesben?
–  Mielőtt oda igazoltam, két év alatt nagyjából harminc gólt rúgtam és minden jel arra utalt, hogy sikeres leszek. Nagyon jól kezdtem, nyolc gólt szereztem és a gólpasszaimban sem volt hiány az első félévben. Tavasszal is eredményes voltam ugyan, viszont játékban nem hoztam azt, amit én magamtól is elvárok általában. Ezt jelezték is felém, de tudtam azzal takarózni, hogy termelem a gólokat. Aztán kihagytak, vagy lecseréltek a mérkőzéseken, ami engem nagyon megviselt. Onnantól kezdve már nem tudtam hozni azt, amit elvártak tőlem.

–  Érzékeny embernek tartod magad?
–  Nagyon és ez igen nagy hibám. Annak viszont örülök, hogy Debrecenben sikerült megkeményednem lelkileg is. Ott egy ideig nagyon szenvedtem és az megerősí­tett, ma már nem vagyok annyira érzékeny, mint korábban.

–  Az előző kaposvári idényedben akkor már nem ez a fajta érzékenység okozta a gondjaidat?
–  Kaposváron már semmi ilyen probléma nem volt, jól játszottam egész ősszel, csak megsérültem. A felkészülést ezzel a sérüléssel csináltam végig, majd ki kellett hagynom három hetet. Megint nekirugaszkodtam, de ismét egy háromhetes kihagyás lett a vége. Az alapozásból másfél hónapot kimaradt, ami nagyon sok. Ezért nem tudtam a megfelelő szinten játszani, amit szerintem az edzőm nem értett meg. Nagyon akartuk a harmadik helyet, de egyszerűen nem vittek a lábaim, hiszen ekkora kihagyást nagyon megérez az ember. Az edzőnk a vezéregyéniségeken verte el a port a rosszabb eredmények miatt, pedig én azt gondolom, hogy ha végig engedett volna játszani minket, akkor a negyedik hely, még í­gy is meglett volna.

–  Téged nagyon sokszor csábí­tott a Ferencváros. A mostani igazolásodat Prukner László személyének, vagy a Fradi iránti tiszteletednek köszönhetjük?
–  Mindkettő szerepet játszott az érkezésemben. Prukner László érdemeit már kiemeltem az előbbiekben is. Nekem az nagyon fontos, hogy érezzem most is a bizalmat. Aki egyik nap még jó futballistát látott bennem, a másik nap ne gondolja máshogy. Mindenkinek vannak rosszabb periódusai, de ezt az időszakot tudni kell kezelni. Laci mindig bí­zott bennem, ezért köszönettel tartozom neki, főleg azok után, hogy egy gyengébb időszakot követően is kiállt mellettem. A másik részről pedig a Fradi iránti tiszteletem is Ide húzott. Tudtam, hogy ez az utolsó esélyem, hiszen harmincegy éves vagyok. Hat évvel ezelőtt kerestek meg először és azóta volt úgy három-négy megkeresés, de úgy gondoltam, több már nem lesz. Abban az esetben, ha most nem jöttem volna, valószí­nűleg úgy kellett volna befejeznem a pályafutásomat, hogy nem játszom a Fradiban.

–  Volt egy olyan időszak is, amikor majdnem Újpestre igazoltál. Közel voltatok a megegyezéshez, aztán egyszer csak Újpesten sértetten kijelentették, hogy téged soha nem fognak leigazolni.
–  Érdekes, hogy egyszer valóban elkövettem egy hibát velük szemben, amikor elhamarkodottan tettem feléjük í­géretet, amit nem tudtam betartani. Ezt a mai napig sajnálom, de ez nem akkor volt, amikor kijelentették, hogy soha nem fogok náluk játszani. Egyébként, aki ezt mondta, ma már nincs az Újpest vezetésében. Amikor ez a „balhé” volt, akkor nem is értettem, hogy miért mondanak ilyeneket, hiszen nem í­gértem nekik semmit.

„Gólokat lőttem a Fradinak”

–  A Fradi kerete nagyon hirtelen állt össze a nemzetközi szereplés miatt, azonban edzőmeccsen és tétmeccsen is pályára léphettél már az új együttesedben. Hogyan látod, milyen csapat a mostani Ferencváros?
–  Az újonnan érkezők közül a Grúz Tomi szerintem a liga egyik legjobb védője, Otten pedig nagyon meggyőzött az EL-meccsen. A tizenegyesnél hibázott ugyan, de összességében taktikailag és technikailag nagyon jó, agresszí­v játékos. Jovanovics lendületes futballista, de még össze kell csiszolódnia a csapattal. A védő játékosoknak amúgy könnyebb egy új csapatban, mert rombolni mindig egyszerűbb. A támadásokat fel kell épí­teni, amihez nagyobb összhang kell. Én jelenleg még le vagyok maradva. Az egész félévet végigszenvedtem a lovaglóizom sérülésemmel, ami úgy tűnik mostanra már a múlté. Remélem, minél hamarabb olyan állapotba tudok kerülni, hogy hasznára leszek a csapatnak. A brazil srácokkal általánosságban az szokott a gond lenni, hogy taktikailag nem mindig tartják szem előtt a csapat érdekelt, néha elvesznek a szépségben. Nekem azonban nagyon pozití­v a róluk szerzett tapasztalatom, hiszen Alvesel is együtt játszottam és nagyon jól kiegészí­tettük egymást. Remélem, az itteni brazilokkal is megtalálom majd az összhangot.

–  Számodra milyen volt kí­vülről a Fradi és milyen most, hogy már belülről is megtapasztalhattad ezt a közeget?
–  Mindig szerettem a Fradi ellen játszani, mert nagy közönsége van és jó hangulatot teremtettek a mérkőzéseken. Szerencsémre sok nyert mérkőzést is a magaménak tudhatok, hiszen majdnem mindig nyertünk a Fradi ellen és többször betaláltam a kapuba is.Belülről szemlélve elsősorban a mostani nemzetközi mérkőzést tudom emlí­teni, ami csodálatos volt. Azonban jelenleg még nem érzem magamban azt az erőnlétet, amivel ki tudom teljesen szolgálni a közönséget. Amikor olyan állapotba kerülök majd, hogy száz százalékosan élvezni tudom a focit, akkor ez a hangulat, ami itt van, még tökéletesebben át fog jönni.

Cél: a bajnoki cí­m

–  Mivel töltöd a szabadidődet?
–  Nagyon szeretek kávézni, barátokkal beszélgetni. Haza szoktam utazni a családomhoz, az autópályán két óra alatt otthon vagyok. Tévézni nagyon ritkán szoktam, inkább olvasok. Elsősorban krimiket, regényeket. Mostanában Ken Follett í­rásalt falom, a közelmúltban elolvastam tőle nyolc könyvet, de szeretem a történelmi regényeket is. Néha elmegyek moziba, akár egyedül is. Szeretek egy jó étterembe elmenni, kiülni a teraszra és vacsora után esetleg egy pohár bort elfogyasztani.

–  Mit tartasz a szellemi irányvonaladnak?
–  Hiszek Istenben, első áldozó és bérmálkozó is voltam. Volt egy nehezebb időszakom, amikor a sérüléstől kezdve minden negatí­v dolog összejött. Amikor kijöttem ebből a korszakból, akkor a góljaimnál mindig istennek köszöntem meg a segí­tséget. A társaim kérdezték is, hogy ezt miért csinálom, de én elmondtam, hogy a hitem miatt. A hit erőt ad, és ha az ember befekteti a munkáját és mellette kitartóan hisz, akkor az előbb-utóbb eredményre vezet.

–  Mi az a reális cél, ami szerinted a Fradi számára elérhető ebben a bajnoki évadban?
–  A Videoton, a Debrecen és a Fradi is erős lesz és az Újpest is jobban szerepel majd, mint a legutóbbi szezonban. A Paksnál nem lehet tudni, hogy mit fog kihozni belőlük a nemzetközi szereplés, lehet, hogy visszaesnek, de az is benne van, hogy szárnyakat kapnak tőle. Azt gondolom, hogy ezek a csapatok fogják képviselni az élmezőnyt. Reméljük, hogy elsők leszünk, de valójában a bajnokság közben látjuk majd a valós erőviszonyokat.

Forrás: 100% Fradi
Szerzők: Istenes Mónika és Istenes Tibor