Helyünk a kupanap alatt – VII.

Ferencváros, Rapid-parti

Amióta olvastam H.G. Wells Időgép cí­mű utópisztikus regényét (kb. 35 év), azóta néha-néha én is elkalandozom és eljátszom azzal a gondolattal, hogy beleülök a zseniális angol í­ró által megálmodott időgépbe és elrepülök azokba az évekbe melyeket mindig is szeretettem volna „meglátogatni”. Volt egy időszak amikor az ókori egyiptomi fáraók világa vonzott, főleg a Thotmesz dinasztia, benne elsősorban Hatsepszut királyné korszaka, aki nőként tudta 20 éven át fáraóként irányí­tani Egyiptomot úgy, hogy sikeresen „túlélte” a dinasztia férfi tagjait és egy olyan épületet hagyott az utókorra, melynek lépcsőin bár még csak a képzeletben sikerült felkapaszkodnom, de talán egyszer megadatik, hogy a Deir el-Bahari-i templom teraszán állva merengjek el a történelem csodáin. A második utam Rómáig vezetne, benne a kissé „elfeledett” Augustus császárral, aki szerintem minden idők egyik legnagyobb uralkodója volt, de valahogy soha nem tudott kitörni Julius Ceaser, Marcus Antonius, Nero és Caligula „celebes” árnyékából. Pedig ő volt az aki egészen a Dunáig kitolta a a birodalom határát, és szerves részévé tette Pannóniát, olyan városokat (erődöket) létrehozva, melyeknek épí­tészeti emlékei máig fennmaradtak. A harmadik időutazásom (ha már három a magyar igazság) az előbbi korokhoz képest 1-2 ezer évvel „előrébb” mutat és már kapcsolódik a labdarúgáshoz… és természetesen a Ferencvároshoz.

Aki ismeri, foglalkozik, szereti a Ferencváros dicsőséges történelmét és képzeletben rendelkezik Wells időgépével, bebarangolhatja szinte az egész világot. Ma mégsem repülünk a világ körül, egyrészt nincs 40 nap szabadságunk, másrészt Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T.Károly, Helyünk a kupanap alatt c. könyvének mostani fejezetében „csak” a sógorokkal találkozunk oda-vissza, melynek eredményeként 1928. november 11-én, Bécsben, a Hobe Warte stadionban – ha még méltatlan körülmények között is -, de magasba emelhettük a Ferencvárosi labdarúgás első Európai kupáját!

Mivel a döntő második, bécsi mérkőzésén kikaptunk 5:3-ra, í­gy azt a bizonyos időgépet inkább két héttel korábbra, 1928. október 28-ra állí­tanám, amikor is a döntő első mérkőzésén, az Üllői úton olyan focisulit rendezett Tóth-Potya István dirigált Fradi, hogy azt a közel 20 ezres nézősereg soha nem feledhette el. Jó lett volna ott ülni a lelátón, ámulni Takács II., Turay, Szedlacsik, Kohut támadósor ellenállhatatlan játékán (a hét gólból hatot ők szereztek), tapsolni Bukovi Márton eleganciájának, Takács I. Géza (Mari néni) kőkemény, de tiszta szereléseinek, valamint a kapuban „Póknak” (Amsel), aki főleg az első mérkőzésen védett káprázatosan.

Vereségünk ellenére (2:5-nél azért voltak forró pillanatok) Bécsben is megnéztem volna az osztrákok csalódását, ahogy a „tomboló” hazai közönség miatt bojkottálták a dí­játadást és egy fűtetlen „fabódéban” adták át a KK-serleget a csapatnak. Bár még lenne benzinem, de inkább befejezem az időutazást és arra biztatok minden kedves olvasót, hogy H.G.Wells helyett üljenek be a szerzőtrió időgépébe és olvassák el az első Ferencvárosi KK-serleg megnyerésének történetét.

Biztos vagyok benne, hogy csodás utazásban lesz részük!